Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Farkasnők, ribancok és más femfajták...
2019. január 07. írta: LucretiaBorgia

Farkasnők, ribancok és más femfajták...

Zöldkapszula sorozat IV. rész

gothic-3149334_1280.jpg

……a folytatás

Nem azért született ez a poszt ilyen lassan mert nincs gondolatom, hanem azért mert túl sok van és ráadásul nem akarok légből kapottan ide csinálni valamit. A felületesség, az általánosítás a mumusom. Rengeteget olvastam és próbáltam rendszerezni. A fejemben utálom a rendetlenséget. Jelen posztban azt szeretném megvilágítani, hogy a történelmi értelemben vett feminizmusnak hála, megszerzett női szabadság nem fenékig tejfel. A szabadsággal élni maga az életveszély. A nőnek is útkeresés a jelen időszak. Kinek, hogy. 

A Farkasnő

 Ez hiteles önvallomás. Farkasnő vagyok. Ki kellett növesztenem..

Nem születtem erre. Így alakult, mert talán kezdetben nem tudtam, hogy nő vagyok, embernek hittem magam és ambícióim voltak. Gondolatok a fejecskémbe, hogy valamit csinálni kellene. És igen, nem. A klasszikus család modell nem volt a terveim között, egy darabig. Volt eszem, simán ment a tanulás, szerettem. Tanulmányi versenyekre mentem, jó helyezést értem el. Egyenes út vezetett az egyetemre. Aztán elkezdtem dolgozni, és ekkor elkezdett kinőni a farkam. Mert szinte minden főnök férfi volt, meg kellett felelni. A női praktikák, a nyafogás és bömbizés nem vezetett sehová. Ugyan úgy helyt kellett állni, mint a férfiaknak, a főnökeimnek. És mi hajtott előre ? Hát az, hogy éreztem, tudtam, nem hogy annyi van a fejemben, mint nekik, de sok esetben több. Akkor miért is ő a főnők ? Ja, mert férfi. Bumm ! Az első felismerés.

Majd megtörtént a katasztrófa. Lett egy főnököm, aki embernek nézett. És ekkor elszabadultam, azt hittem, nekem ugyanazt lehet, amit a Férfiaknak, csak mert van agyam. De persze addigra már szép nagy farkam nőtt. Mivel a férfiak világában csak így lehet, akkor vesznek ember számba. Mondom emberszámba !

De nő is vagyok, a fene ott egye. Csak vágytam kapcsolatra, családra. Lett is. Ott is nadrágot hordtam, mert ugye (ezer bocs Urak ) ez a Férfinak is kényelmes. Nem egyedül családfenntartó, pénzcsináló (sokszor én kerestem jobban, ezt jegyezzük csak meg !), döntéshozó. Ja, ja. Szépen felfekszik a történetem az ívre. Vergődtem a család, a lágy nő és keményfarkas nő szerep közt. Csak mondom, ez pokol, ha valaki nem tudná.

A  lágy nő elveszett, vagy csak nagyon mélyre szorult, mert a támogató, segítő férfi is elveszett. Kényelmes volt, hogy nekem is van farkam. Végül a női lelkem megszakadt és maradt a farkam.

Ahányszor megpróbálom elővenni a cafatjait, kapok az arcomba. Mert nekem jó. Szingli vagyok, azt csinálok amit akarok, kapjam be, legyen elég. Ezt akartad, nesze.

Még mindig a szingliken a stigma. Mert válogathatnak.

És itt értem a lényeghez.

Szóval itt a következő reccs. A nő, aki nincs anyagilag kiszolgáltatva és nem hisz elvakultan abban, amit még mindig sugall a társadalmi környezet, hogy kutya kötelesség egy férfi mellett élni és kiszolgálni, AZ VÁLASZTHAT. Igen, választhat. És itt omlott össze a korábbi rend. Ezért a hipergámia elmélet, hogy a nők 90 %-a a férfiak 5 %-ára ácsingózik, miközben nincs tisztában azzal, hogy mi járna (!!!!????). De ez csak a látszat, melléktermék, gyerekbetegség.. Legfeljebb rész igazság, különösen a Farkasnők esetében. A Farkasnő „magányosan” küzd, mert a Farkas, sajna még messze kialakulóban, legfeljebb zigóta. Hogy ki a Farkas ? Egy férfi, aki Ember és Embert akar maga mellé, nem alattvalót. Ez az évezredes szerepváltás azonban roppant fájdalmas.

És ez nem femnácizmus.

És ebben nem segít a mí2. Mert ezt a változást, aminek a fejekben kell bekövetkezni, nem lehet egy eleve túlkapásokkal és hamisságokkal indult mozgalommal kikövetelni. Mert mit is tudunk már követelni, amikor a jogaink megvannak ? Hogy tekintsenek embernek és ne tárgynak ? Hát üvölthetünk egy darabig, az biztos. Ami azonban roppant veszélyes, hogy közben levágjuk a férfi farkát….. 

A Farkasnő meg egyenlőre egyedül sétál a hómezőn……és hallgatja, ahogyan gyalázzák és irigylik egyszerre. Nem ritka, hogy jobb híján álomba sírja magát, mert hogy kinek is kell egy nő farokkal (mármint azon kívül, ami alább következik).

wolf-2745420_1280.jpg

A ribancok 

„Még mindig a szingliken a stigma. Mert válogathatnak.” Hogy szavamat szavamba öltsem.

Ez is a pakli része, hogy a nő, és nem csak a férfi nyugodtan szexelhet, akkor és azzal, akivel akar. Ha bejön a szupercsákó, akkor azzal, hanem akkor mással. Akár azért mert nem akar kapcsolatot, veri modernül (nem akar szarosgatyát mosni szimbólum), akár azért, mert keresgél, és közben nyilván a szex is sorra kerül.

Na kérem, miként ismeretes a Ribancok a faszkörhintán ülnek. Egyik pasiról a másikra. Elítélt kategória, fujj. Az ilyen ribi egy rendes (?) pasinak se kell. Már egy csomóan felpróbálták, piszkos, elnyűtt.

Húúú, ezt pillanatot vártam ! Tegye fel a kezét, aki szerint a faszkörhintán nincs fasz !

Senki, ok.

Akkor kérném alássan, miért nem jut az Urak eszébe, hogy ehhez a jelenséghez ők is szükségeltetnek ????

Azaz, ha nem lenne a szintén el nem köteleződést választó pasi, akkor nem lenne min körhintázni.

DE ! Még mindig a férfi uralta társadalom sémáit nyögjük, így aztán a nő ribanc, a pasi meg csak dugni akar, ami rendjén van, hiszen ez pasi attribútum.

Egyszerűen a nők is „felnőttek a feladathoz”. Megtehetik, hát megteszik.

Megjegyezném még azért, hogy a szexuálisan tapasztalatlan nő épp annyira kerülendő, mint a körhintás ribi. Vajon hány db. szex a középút ? Valaki csak jelentkezik és megvilágosít ?!forest-2063246_1280.jpg

És, amit már nagyon rég le akartam írni szépen, szabatosan:

A szakadozó férfi univerzum azt nem tudja elviselni, hogy nem jár a nő alanyi jogon (azaz a nők egy jelentős része már nem azon iparkodik, hogy férjhez menjen és gazdát szerezzen). Ezért elméleteket gyárt, sír, zokog, mert a sok punci abszurd elvárásai miatt neki nem jut. Pedig kutya kötelessége lenne egy 5/10-es nőnek megelégedni egy 5/10-es pasival, és punktum. Hipergám ribik.

Szelíden suttogom csak, hogy a jelenség gender semleges ám. Mondom is miért. Vajon miért is a sok sértődött férfi ? Hogy ugye a társkeresőn a nők válaszra se méltatják őket…Hát ha már szintelmélet, legyen kövér: hát mert nem a szinten teccenek keresgélni, Uraim. Azért.

Amúgy meg mi a baj ? Majd, akinek túlzóak az elvárásai, jól hoppon marad. És akkor mi van ? Itt a net, tele lehet sírni piros, kék stb. könnyekkel. 

A kis irónia után álljon itt a realitás is. Igen, az új helyzettel egyik nem se tud egyelőre megbirkózni, vannak anomáliák, súlyosbítva az internetes rákfenével. A rejtőzködés, önámítás, atomizálódás miazmájával. A tipikus rosszkor van a probléma rossz helyen. De ez van, az eszkalálódott magány, nem csak a szingliknél ám.

Innem szép nyerni, szoktam mondani. 

Igen, az „és más femfajták” lemaradt. Azt egy következő vendégposzttal vezetném be, ami egy gyerekkori barátnőm tollából született, mi után csendben olvasgatta a posztjaimat. Igen csak forró írás.

 

Nea

Zöldkapszula sorozat III. rész I T T

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szociesatjukol.blog.hu/api/trackback/id/tr614543306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LucretiaBorgia 2019.01.07. 09:45:36

Na Foxika, jó tett helyébe jót várj ! :):):)

God Harald 2019.01.07. 09:54:04

Hááát... Indulatos vagy. A finom kis puha barátságos kiscica kiengedte a karmait!:)

LucretiaBorgia 2019.01.07. 10:15:50

@God Harald: Pedig nem vagyok indulatos, pont hogy nem! Már csak azért se, mert hetek óta dolgoztam rajta, ha lett volna indulat, az elillant volna ennyi idő alatt.

A macskának bizony köztudottan van karma és ki tudja engedni :):):)

God Harald 2019.01.07. 10:45:38

@LucretiaBorgia: akkor jó! Nekem egyébként nincs bajom a határozott nőkkel, tőlem lehetnek farkasnők is! Egy ideje (mióta nem akarom megfejteni a női lélek rejtelmeit) szigorúan emberként tekintek a nőkre.:)
Ja és így a nyugdíj korhatár közelében is szeretem nézegetni őket!:D

2019.01.07. 13:08:20

@God Harald: A határozott nőket határozottan nem kedvelik a férfi kollégák sok esetben.
Nem kell megfejteni a női lélektant ehhez. egy ugyanilyen határozott férfi kollégáktól nincsenek így kiakadva.

2019.01.07. 13:11:03

"Húúú, ezt pillanatot vártam ! Tegye fel a kezét, aki szerint a faszkörhintán nincs fasz !"

ez tetszett :) Igen érdekes, hogy ez nem hangzik el olyankor, mikor a faszkörhintán ülő nőket fikázzák :D

LucretiaBorgia 2019.01.07. 13:18:39

@Szőkenőőő: Ugye ???!!!!! Nekem is hetek kellettek, hogy rájöjjek mi a difi :):):)

Paradicsomérlelő 2019.01.07. 14:02:49

Istenem ha lenne időm írni… lenne mit sírni…

A Farkasnő:
A Farkasnő intézményét, mint létező jelenséget elfogadom, elismerem… mondhatni ismerem :) De valahogy mégis, homofób érzésem támad, már-már idegenkedem tőle, bár lehet, csak a kifejezéstől! DE! Nekem is szerencsém van ismerni egy Farkas NŐ-t! És valamit el kell árulnom vele kapcsolatban… A Farkas nő is csak NŐ (a javából)!
Ráadásul személyes tapasztalatom szerint, a „farka” mindinkább a csiga tapogatónyúlványaira (tévesen szemnek hitt képződmény) hasonlít, csak fordított működési mechanizmusban. Azaz „veszély” esetén nem visszahúzza azt, hanem inkább előretolja, „Kapjátok be!” felkiáltások mellett…

A ribanc:
Álláspontom szerint, ahogyan minden férfi tud és helyzettől függően akar is pasi lenni, úgy minden nő ribanc is egyben! Igen, ezen meg lehet sértődni, miközben nem sértésnek, mind inkább tényként írom le, de nem bántásnak! (Ha valakit érdekel, szívesen kifejtem…)
Szerintem ribancnak lenni semmivel nem nagyobb „bűn”, mint férfiként pasinak lenni…

Fasz-körhinta:
Most őszintén…!? Nemtől függetlenül mindenki volt gyermek… és mint olyan ült már körhintán. Én is… többször is… Felnőttként, persze már másról „szól a sztori”, de szerintem az élmény, mindenkiben benne van, amely miatt sokunk felnőttként is „felül”… vagy felültet… ;)

És igen… ez mind-mind az ÉLET része, egy nagy játszótér: és igen, ahogy van (fasz)körhinta, úgy van például homokoz(s)ó is… lehet „társas”ozni, de lehet csapat”sportot” is űzni, ahogyan vadat, vadászat keretében…
Igazából kimeríthetetlen módon üthetjük el az időnket egymással… Én azt mondom… „kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni…”

2019.01.07. 14:10:26

@LucretiaBorgia: kösziii, csámcsogot a csonton.
Elöljáróban a faszkörhintázó nő esetében a nő az aki szakit, dobja a pasit és újat keres mert a régi nem elégitette ki a státusz iránti vágyát (vagyakármit)
Tehát hiába próbálod a pasikon elverni ezt aport, ez esetben nem ők a ludasak. A nő szakit és liánozik át egyik pasiról a másikra.

Ráadásul azt érzem, hogy ez a férfi-nő gyülölködés, egymás hibáztatása gyalázása szintén kortünet és mesterségesen generált törésvonal.

2019.01.07. 14:12:58

@Szőkenőőő: persze mert hamis állitás. olvasd mit írtam az előbb.

2019.01.07. 14:16:22

@God Harald: "szigorúan emberként tekintek a nőkre" szóval bejött az impotencia? Leginkább a nők vannak kiakadva, ha nem nőként (csak emberként, biológiai nem nélkül) tekintenek rájuk. Összetett a probléma.

God Harald 2019.01.07. 14:29:34

@Szőkenőőő: ami valljuk be baromság! A kolléganőim tudására szükségem van! Határozottan. Nélkülük nem tudom elvégezni a saját feladatomat. Van olyan kolléganőm, akire nem merném rábízni az életem, ha nem lenne határozott!

2019.01.07. 14:53:44

@Paradicsomérlelő:
A ribancos rész érdekel....bár azt nem értem, mért hagytad ki, hogy a nő is akkor ribanc, ha az akar lenni, de nem mindegyik és mindenáron :)

2019.01.07. 15:01:23

@Troll etetést vállalok:
Igen, ez valóban érdekes, nade az a pasi aki játssza a faszkörhintát, az csak a szegény áldozat, vagy a hős, aki bevállalja ezeket a ribiket ?
Nincs elverve a por a pasikon, hisz ők is szakítanak, dobnak nőket, és aztán beállanak faszkörhintának. Amúgy ezzel nem is értem mi a baj.

Nade ha ebben a nem, akkor a pasik miben ludasak?

2019.01.07. 15:31:16

@Szőkenőőő: a faszkörhinta egy képletes dolog. Egy pasi nem tudhatja hogy egy nő ilyet játszik. Lefekszenek egymással és a csaj lelép és egy másik pasira ül rá. Aztán azt is otthagyja és egy harmadikkal kavar. A pasik ebből azt látják hogy jön egy csaj dugnak és aztán lelép a csaj.
Ebben hol látsz pasi felelősséget?
A csaj nem jelenti be hogy szivikém most veled dugok és holnap már mással fogok és tegnap is mással voltam, kellek igy is?
Ez igy zajlik szerinted?

2019.01.07. 15:38:45

@Troll etetést vállalok:
Én értem ezt az egészet, és tudom, hogy ez valós dolog. Nem is vitatom, hogy létező jelenség, De úgy tüntetni fel a pasikat ebben a történetben, mint szerencsétlen áldozatok, lásd be, elég fura.
Ugyanez a sztori szóról szóra akkor is igaz, ha felcseréled a csaj meg a pasik szót a történetben.

2019.01.07. 15:42:06

@Szőkenőőő: ki mondta azt hogy a pasik szerencsétlen áldozatok? Én nem!

God Harald 2019.01.07. 15:46:37

@Troll etetést vállalok: a faszkörhinta női megnevezése: keresem az igazit! Nem baj ha nem szép ember, nem baj ha nem jólszituált, csak szeressen nagyon!:) A cipőt is felpróbálják vásárlás előtt. Mi ezzel a baj? A fkörhintázó nőkkel kapcsolatban nem a múltjuk zavarna, hanem a jövőjük.

2019.01.07. 15:51:29

@Szőkenőőő: pont hogy a poszt ködösit és a faszkörhintáért való felelősséget kitolja a pasikra. Holott ez nem igaz, hamis feltételezés. A pasi nem tudhatja hogy a nő körhintát csinál őbelőle.
Most az egyszer drága hölgyek vegyék már fel a felelősséget. NAgyon álságos hogy még azért a promiszkuitásért sem akarják vállalni a nők a feleősséget amit ők maguk generálnak.

A férfiakat már kellőképpen lealáztuk mindenféle formában ebben a században.

LucretiaBorgia 2019.01.07. 16:07:58

@Troll etetést vállalok: Foxika, pont hogy nem. Csak középre tettem. Amúgy még egy korábbi entitásod, épp nekem magyarázta, az engem épp faszkörhintára ültető (paradicsom jól írta, van aki felül, van akit felültetnek) úr gondolatait elemezve, hogy valami nem tetszett neki bennem, így dugásra jó voltam, kapcsolatra nem.
Ugyanaz pepitában.
És igazad is volt, valszleg. Velem is megtörtént épp a közelmúltban, hogy elindult egy kapcsolat féle, és az ismerkedés egy pontján rájöttem, hogy nincs dolgom az illetővel, abszolút nem passzolunk. Ráadásul még meg se mondhattam, hogy mi az oka, a nem-nek.

LucretiaBorgia 2019.01.07. 16:12:18

@Troll etetést vállalok: És ez itt a zérószféra, itt senkit se alázunk le. Lehet, hogy máshol előfordul, de nem itt.

Olvasd el még egyszer, semmiféle felelősség kitolás nincs, ezt írtam:

"Na kérem, miként ismeretes a Ribancok a faszkörhintán ülnek. Egyik pasiról a másikra. Elítélt kategória, fujj. Az ilyen ribi egy rendes (?) pasinak se kell. Már egy csomóan felpróbálták, piszkos, elnyűtt.

Húúú, ezt pillanatot vártam ! Tegye fel a kezét, aki szerint a faszkörhintán nincs fasz !

Senki, ok.

Akkor kérném alássan, miért nem jut az Urak eszébe, hogy ehhez a jelenséghez ők is szükségeltetnek ????

Azaz, ha nem lenne a szintén el nem köteleződést választó pasi, akkor nem lenne min körhintázni.

DE ! Még mindig a férfi uralta társadalom sémáit nyögjük, így aztán a nő ribanc, a pasi meg csak dugni akar, ami rendjén van, hiszen ez pasi attribútum.

Egyszerűen a nők is „felnőttek a feladathoz”. Megtehetik, hát megteszik."

God Harald 2019.01.07. 16:43:38

@LucretiaBorgia: lassan csak indulatba jössz!:) Tudod, én ahogy öregszem (sajnos tévhit, hogy egyre bölcsebbek leszünk) úgy látom, hogy az ember egyre inkább tudna “ésszel” szeretni, társkapcsolatot építeni, ápolgatni. Toleránsnak lenni. Hagyni a másikat ragyogni, élni! Csak már a “szívünk” nem a régi. :) Már nincs meg a lelkesedés.
A körhintáról: perszehogy a férfi is kell hozzá! Soha nem felejtem el, még jogi szempontból nem cselekvőképes, amikor “összejöttem” egy tőlem idősebb lánnyal. Rosszhírű volt, én meg kihasználtam. Aztán mint egy használt pzs-t kidobtam. Mellette ráadásul volt egy másik alkami jellegű is. A szemébe néztem és nem zavart amit benne láttam. Egy ilyen lánynak mit számít?! Hát nem így van?! Na ugye! Ha valaki senkitől nem kap jót, hogyan legyen jó?:(

LucretiaBorgia 2019.01.07. 17:37:45

@God Harald: Na most vastagon elkaptad szarva kozt a tőgyét:):):) .....viszont az vegytiszta tevedes h nem vagy bölcs:)
Hol látod az indulatomat????
Egyebkent ad. Körhinta. Az általam emlitett pasi is hihette azt h körhintába tettem pedig csak nagyon rossz volt a szex. De ezt én még sose mertem megmondani....

pannonfunk 2019.01.07. 18:48:21

Hát, ilyen az, amikor a társkeresésben nincs társ. Aztán akkor hiába keressük. A fenti kategóriák a szexpartnerkeresésben nyilván léteznek. Társkeresésben nem igazán.

God Harald 2019.01.07. 18:58:44

@LucretiaBorgia: a nők a rossz szexet nem szokták megmondani.:) Persze nem kell egy nagy ész ahhoz, hogy kikövetkeztesd a dolgokat. Ha nagyjából minden ok-nak tűnik, aztán az első szex után azt mondja, hogy nem ő a te szerelmi ösvényed!:))) Nyilván szar ügy az ha az ember nem kell a másiknak, pláne ha még érez is valamit iránta. Meg egyoldalú is egy kicsit. Persze álltathatja magát az ember, hogy nem kell izgulni, nem egy alkalomból kapsz teljeskörű értékelést. De hát legtöbbször igen.:)) Persze nem kell elítélni ezt sem, mindenki el tudja dönteni, hogy mennyi időt szán egy tenderre. Ha meg széles referenciával rendelkezik egy nő, naná hogy az addigi legjobbra törekszik! Bolond lenne ha nem:DD

LucretiaBorgia 2019.01.07. 19:22:02

@God Harald: Ha már itt tartunk...hidd el egy szexbol is meg lehet allapitani h van e jövő. Akkor is ha béndzsa kicsit. Ez a sziklaszilard velemenyem. Ha valani abszolut ertekben nem, akkor nem. Ez nem a turelmen meg az eselyeken mulik.

God Harald 2019.01.07. 19:44:05

@LucretiaBorgia: már miért ne hinném? Mivel még soha nem voltam nő, minden női dolgozókat elhiszem!:))) Az igazi férfi már az első alkalommal is órákon át tartó lankadatlan erekcióval demonstrál és ösztönösen tudja, hogy a kedvesének mi kedves!:)))

God Harald 2019.01.07. 20:33:41

@God Harald: női dolgot! Kurva önérzetes telefon:)

LucretiaBorgia 2019.01.07. 20:42:55

@God Harald: Pont nem ezt mondtam. Vannak alapok, amik v stimmelnek vagy nem. Beidegzodott szokasok, igenytelensegek, nem pornó teljesitményről beszélek.
Nem hiszem h nem értesz. Direkt irtam, h a béndzsaság is belefér. A ferjem volt életem szerelme és 2 hétig küzdottem nap, mint nap majd szuper szex 10 évig.
Pl. Ha vki azt akarja h harapjak es karmoljak majd lenyalja a sminkemet....csak izelitőül..:)

God Harald 2019.01.07. 20:51:47

@LucretiaBorgia: jól van, értelek. Csak vicceltem. Volt olyan, hogy lenyalták a sminkedet?:)))) Na és haraptál, karmoltál?

pannonfunk 2019.01.07. 21:00:26

@LucretiaBorgia: a lenyalt sminktől fáj a gyomrom. :(

LucretiaBorgia 2019.01.07. 21:09:59

@God Harald: Dehogy!! Pacifista vagyok. Még egy pofont se adtam életembe, senkinek, semmiért.

God Harald 2019.01.07. 21:18:59

@LucretiaBorgia: ha vezetnél, megedződnél. Pénteken 1 km-en belül legszívesebben agyonvertem volna egy kretén taxist és egy idióta, 20 éves bajor prémiummal emberkedő lakótelepi parasztsüvölvényt. Erre a következő lámpánál összeverekedtek!:))) oszt hun van még karácsony?!

2019.01.07. 21:22:40

@LucretiaBorgia: szerintem félreinterpretáljuk a faszkörhinta szó jelentését és más dolgot értünk ez alatt.
Szerintem ugorjunk, nem annyira fontos ez, hogy rugózzak azon, hogy továbbra sincs egyetértésünk.

Milyen a szar szex női szemszögből?

LucretiaBorgia 2019.01.07. 21:42:33

@foxi etetést vállalok:Maradjon a foxi egy kicsit, annyira cuki.
Értem ám, amit mondasz! Csak labor faszkörhintáról még nincs infom. Pl. Mondj egy esetet.
Arra reagáltam, h mi tünhet annak.

LucretiaBorgia 2019.01.08. 08:20:21

@foxi etetést vállalok: A smink letakarításon és a durvaság kérésén túl szar még, amikor valaki hangosan és trágárul végig kommentálja az eseményeket, amikor leszarják, hogy én is ott vagyok, ja és a nyulazás, na az borzalmas...van még egy pár.

LucretiaBorgia 2019.01.08. 08:22:34

@foxi etetést vállalok: És azt honnan lehet tudni, hogy a nő körhintázik rajtad ? Hogy ott hagy majd 2 nap múlva mással van kapcsolatban a fészen ? Honnan tudod ?

2019.01.08. 09:57:33

@LucretiaBorgia: Nem lehet tudni.
Ennek nincs is jelentősége az egyéni férfi partner részére.
Ennek a nő saját élettörténetében van jelentősége hogy faszkörhintázott.
Amikor meséli hogy a balaton soundon minden nap másik kannal dugott és mennyire sikeres csaj ő.
És ennek az egész faszkörhintázásnak csak ott van jelentősége hogy emiatt a csaj alkalmatlan lesz - férfi vélemények szerint - a normális hűséges házastársi kapcsolatra, az anyaságra.
Mert az iylne nő elromlott, és majd el fog válni és összeharácsolja a férje házát, vagyonát és átszáll egy másik gazdagabb pasira. Hisz ilyen a vére
Ez a közvélekedés. De ennek az egész sztorinak csak a házasság/gyerekezés témában van jelentősége.
Az a nő, aki ezen már túlvan, az nyugodtan körhintázzon, saját felelősségre azt tesz amit akar.
Bennem legalábbis igy szűrődött le ez a dolog.

God Harald 2019.01.08. 10:07:00

@foxi etetést vállalok: gyerekezés??? Ez honnan a f...szból jön? Olyan mint a modellkedés?

2019.01.08. 10:26:12

@God Harald: kérlek próbáld a mondanivalót megérteni, ne lovagolj szavakon.

LucretiaBorgia 2019.01.08. 10:26:34

@God Harald: Ahogy a nyulak csinálják, papapapapa, másodpercenként egy lökés. Ha esetleg megvan a szex és nyújork tv sorozat vége felé lévő rész, amikor a zsidó fiú megnyulazza Carrie-t, aki aztán Charlotte esküvőjén derékszögben jár ?!

LucretiaBorgia 2019.01.08. 10:28:39

@foxi etetést vállalok: Értem. De, ha egy nő már eleve el is mondja, hogy körhintás, akkor nem kell vele kezdeni és legalábbis Te nem sérülsz, nem ?

God Harald 2019.01.08. 10:32:13

@LucretiaBorgia: atyaisten! Sajnos nem nézek szexésnyúlort!

LucretiaBorgia 2019.01.08. 10:32:19

@foxi etetést vállalok: Amúgy meg, amit mondtam: ahhoz, hogy egy nő mindennap mással dugjon a soundon, pl., ahhoz kell minden napra egy pasi is, formál logikailag. Na, és ezek a pasi faszkörhintások jó férjek lesznek, vagy leamortizálják anyut, 2 gyerekkel, elnyűtten és tovább állnak egy fiatalabbal. Ne mondd, hogy ilyenről még nem hallottál?
Szal ?

2019.01.08. 10:45:08

@LucretiaBorgia: figyu, nem én találtam ki ezt a körhintázás fogalmat, csak interpretálom neked.
Én szerintem nemek közti háborúskodásnak és alázásnak egy terepe ez a minősitgetés. Nem tudsz velem erről társalogni, mert nem az én világom ez.

LucretiaBorgia 2019.01.08. 10:57:44

@foxi etetést vállalok: Ok. Köszönöm az infót. Nem vitázni akartam, tisztázni, mivel te írtad, hogy áttolom a felelősséget.

God Harald 2019.01.08. 11:00:06

@LucretiaBorgia: régen volt egy csaj, aki elmondta, hogy körhintázott. Nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget, mert csillagporosnak láttam. Csak elfelejtette mondani, hogy örökbérlete van!:)))

2019.01.08. 11:03:21

@LucretiaBorgia: igen, a körhintázás a nő felelőssége egyedül, mivel mindig újabb pasit választ és magába enged. Mert ez alapvető női-ffi múködésmódokat érint. Miszerint a férfi kezdeményez és a nő választ.
De ha ezt nem érted meg akkor zárjuk le inkább.

2019.01.08. 14:12:38

@foxi etetést vállalok:

"a faszkörhintázó nő esetében a nő az aki szakit, dobja a pasit és újat keres mert a régi nem elégitette ki a státusz iránti vágyát (vagyakármit)"

Biztos ez? Csak mert múltkor a csipás gyerek mondandóját is félreértetted... Meg nekem a nőalázók kommentjeiből az jött inkább le, hogy a faszkörhintázók azok az egyedül maradt, magányos nők, akik már egy szép szóért is szétteszik a lábukat. Vagyis hagyják kihasználni magukat, ami ugye pont ellentéte annak, amit te írtál.

Vagy ezek a manómesterek is úgy kommunikálnak, mint a puzsér, hogy összevissza hadoválnak mindenféléről, aztán a kis rajongóik meg értsék, ahogy akarják?

2019.01.08. 14:22:55

@Sally and Billy: én a fenti módon értelmezem ezt a fogalmat. Mások másként. Ön hogy gondolja?

2019.01.08. 15:17:54

@foxi etetést vállalok: Ja, elnézést. Én azt hittem, hogy Ön ilyen manószféra szakértőnek tetszik lenni, és mint ilyen, szokott olvasni hivatalos manószféra propagandát. Gondoltam, lesz olyan kedves, és megosztja velünk a forrását. De akkor ezek szerint tévedtem :)

2019.01.08. 16:20:18

@foxi etetést vállalok:
"És ennek az egész faszkörhintázásnak csak ott van jelentősége hogy emiatt a csaj alkalmatlan lesz - férfi vélemények szerint - a normális hűséges házastársi kapcsolatra, az anyaságra."

Ez szerintem egyáltalán nem függ egymástól. A körhintáról bármikor le lehet szállni, nem hiszem hogy sok esetben függőséget okozna. Annyi minden történik egy ember életében, ami nem lesz hatással a későbbiekre.
Ha így lenne, mindenki köthetné magát felfele.

2019.01.08. 16:21:10

@foxi etetést vállalok:
Ja ez a foxi név és kép igencsak aranyos ;)

2019.01.08. 18:39:25

@Szőkenőőő: "nem hiszem hogy sok esetben függőséget okozna." ez nem hit kérdése, hanem ez a férfi álláspont. Hosszan kiérlelt, sok példával alátámasztott, megdönthetetlen vélemény :-)

köszi.

2019.01.08. 18:41:23

@foxi etetést vállalok:
Oks, megdönthetetlen, értettem, igenis :D

2019.01.08. 18:43:19

@Sally and Billy:
Na megelőztél, legalább nem nekem kellett visszakeresni a manószféra jelentését :)

Untermensch4 2019.01.08. 18:44:13

@Sally and Billy: "Meg nekem a nőalázók kommentjeiből az jött inkább le, hogy a faszkörhintázók azok az egyedül maradt, magányos nők, akik már egy szép szóért is szétteszik a lábukat."

Azok a kiöregedőben lévő faxkörhintázók. A műfajt fiatalon kezdik, a "tipikus" a büfé-ruhatár szakos bulizgatós (aki a balatonsound-on kívül sok egyéb helyre is el tud menni mert annyira nem terhelik le a tanulmányai).

2019.01.08. 19:11:20

olvasom...
"-Kérdés: Mi a könyv fő témája?
- Válasz: A férfi és nő kapcsolata, specializáltan Magyarországon. Ezalatt azt értem, hogy rengeteg rövidebb-hosszabb kapcsolatom volt és mindenféle álszerénység nélkül mondom, sokszor sokkal jobban értem a nőket, mint akár ők magukat. Mi visz rá egy negyven fölötti, csinos nőt, jó egzisztenciával, sármos férjjel és két gyerekkel arra, hogy titokban mondjuk az én farkamat szopja? "

2019.01.08. 19:13:16

@Untermensch4: Jaaaa. Akkor biztos az zavart meg, hogy ezek a manók a harmincmínuszosokat nem nagyon szokták gyalázni, ha faszkörhintáznak, ha nem...

God Harald 2019.01.08. 19:15:16

@Sally and Billy: aham értem. Ezeket a baromságokat szokták névtelen, arctalan kis takonyládák mantrázni más blogokon. Ezzel az erővel lehet az ember nyugodtan laposföldhívő, vagy balatontagadó is. Az ilyeneket ki kell nevetni, aztán ha alfának képzeli magát, tőlem az is lehet. Az ilyen kis peckes faroknyúlványok akkor is csak nevetséges bohócok.:)))

2019.01.08. 19:19:17

@Sally and Billy: Tényleg, azt nem tudja vki, hogy miért pont a harmincplusszosok cseszegetésére vannak úgy rákattanva?

LucretiaBorgia 2019.01.08. 19:23:41

@foxi etetést vállalok: Megosztanád az irodalmi munka szerzőjet es cimét?

2019.01.08. 19:44:53

@God Harald: A nőgyalázó kommentelők a blog.hu-n.

2019.01.08. 19:49:03

@Sally and Billy:
Nőgyalázó?? Olyan nincs, most tanultam. Ezek mind megalapozott és megdönthetetlen vélemények. Megdönthetetlen, mert nem ők döntik meg őket ;)

2019.01.08. 19:56:00

@LucretiaBorgia: férfi - női párkapcsolati témakör, pont mint ez a blog.

2019.01.08. 20:09:36

@Szőkenőőő: Pedig azt is olvastam, hogy a nőgyalázás bevált (:D) PUA-technika. Szóval azt mondod, hogy szegénykék még így sem tudnak döntögetni? :'(

2019.01.08. 20:10:56

@God Harald: Mi? A blog.hu? Igen, ott vagy most is.

2019.01.08. 20:17:33

@Sally and Billy: nem jól olvastad, egy igazi PUA nem nőgyalázó, így egy nőgyalázó számára csak PU(H)A pöcs :)

God Harald 2019.01.08. 20:34:48

@Szőkenőőő: másik posztról jut eszembe, a nyolcvanas években láttam a Red pill-t Schwarzeneggerrel, de nem igazán tetszett.:)

2019.01.08. 20:45:54

@Szőkenőőő: Amikor a valóság keveredik a manószférával :)

God Harald 2019.01.08. 20:52:01

@Sally and Billy: mennyi ilyen faszságot olvastam más blogon! Hihetetlen, hogy felnőtt, adott esetben tanult emberek, ilyen kreténségekbe menekülnek a lelki nyomoruk elől.

LucretiaBorgia 2019.01.08. 20:52:32

@foxi etetést vállalok: Foxika! Ne boriccs ki vagy be!
Hol párkapcsolati ez a blog????
Irtam pár sztorit a randivonalas tapasztalatokbol. A zöld kapszula sorozatban nincs párkapcsolati téma.
Ez max. Laikus szerep analizis.
Kapcsolat sehol.
Az meghalt, amikor feltalálták a mobilt :):):)

God Harald 2019.01.08. 20:54:01

@LucretiaBorgia: a foxis régi lakó itt a menhelyen?

LucretiaBorgia 2019.01.08. 20:54:32

@Szőkenőőő: Mondjuk a pua nak mi értelme, ha nincs f.körhinta? Akkor hova pua?

God Harald 2019.01.08. 20:56:15

@LucretiaBorgia: a PUA-n kurvákat szerződtetnek háromszoros áron.

LucretiaBorgia 2019.01.08. 20:57:01

@God Harald: sztem eléggé....nehéz megmondani.
Csak mutalódik, folyvást...
De okos fiu, probáljuk ápolni az identitását!
Itt megnyugodhat, kap enni, szeressük.

LucretiaBorgia 2019.01.08. 20:58:21

@God Harald: vasz? A tanfolyamon? Annak mi értelme???

God Harald 2019.01.08. 20:59:41

@LucretiaBorgia: értem. Állatbarátok vagytok:)

LucretiaBorgia 2019.01.08. 21:01:02

@Sally and Billy: Na, erre holnap visszatérünk! Szigoruan formál logikai alapon !! De komolyan.
Csak az átok meló lefárasztotta a zagyam.

LucretiaBorgia 2019.01.08. 21:02:46

@God Harald: Is :):):) De, ha kell van tengeralattjaro mosónk és koromtalanítónk is.

God Harald 2019.01.08. 21:03:37

@LucretiaBorgia: az, hogy a szerencsétlen balf...szokat leveszik egy halom pénzzel nevetséges sarlatánok, aztán, hogy legyen sikerélmény, elcsábíthatnak prostikat!:))) Ilyen hívő kreténeken lehetett röhögni a csp-n is anno:D

2019.01.08. 21:05:26

a PUA.hun így hirdetik a tanfolyamot;

Képzeld el, hogy félelmek és gátlások nélkül oda mersz menni gyönyörű, ismeretlen nőkhöz és pontosan tudod, hogy mikor, mit és hogyan mondj! Kapásból tudod a sikeres választ minden kérdésre és női tesztre. Mesterien tudsz flörtölni, élvezed a nők társaságát és játékosan, szeretettel közeledsz feléjük. Könnyedén veszel minden akadályt, mely az ismerkedésed útjában áll, mert ismered a nők gondolkodásmódját, viselkedését és rádöbbensz, hogy nem kell tőlük félni, mert ők ugyanúgy emberek, mint Te. Kezdj bele most rögtön, kattints!

Azonnal egy gyönyörű nőt ígérnek! És el is képzelik...aztán jön a feketeleves.

God Harald 2019.01.08. 21:08:18

@LucretiaBorgia: dolgozgattál rendesen? Engem az M0 fárasztott le agyilag. Kamionok féktelenkednek mindenhol.:)

God Harald 2019.01.08. 21:10:35

@Szőkenőőő: lehet beiratkozom! Egy másoddiploma jól jöhet:))

LucretiaBorgia 2019.01.08. 21:17:33

@foxi etetést vállalok: Beleolvastam. Okádék. Pardon.
Ezek után mar nincs mit mondani, beletrafáltam a faszkörhintába.
Drága wolf a sorozatrandikkal......
Nem linkeled oda is be?

2019.01.08. 21:51:37

@LucretiaBorgia: persze, mindig van lejjebb. Holnap megin más blogokat mutatok, mára elég ennyi, aludj jól kispalázs.

LucretiaBorgia 2019.01.08. 22:01:07

@foxi etetést vállalok: Olyan jó vagy hozzám, köszönöm!
Ui: foxit nem megölni! :):)")

2019.01.08. 22:52:10

@God Harald: Annyiban viszont zseniálisak voltak a kitalálói, hogy felfedeztek egy piaci rést, amire óriási igény mutatkozott és ezt meglovagolva szerezhettek maguknak potenciálisan fizetős ügyfélkört, akiknek nem úgy megy a csajozás, mint a sikeresebb társaiknak.

2019.01.09. 00:24:58

@Szőkenőőő: A marketinggel sokfélét el lehet adni az arra fogékonyaknak. Egy része ennek eladás-technikai elemek, mint akiket értékesítéssel foglalkozókat tanítanak be. Ott megtanítják hogyan kezeljék a visszautasítást, növeljék a kudarctűrő képességet, milyen testbeszédet alkalmazzanak metakommunikáció során.
Azt maguk az oktatók sem ígérik jobb esetben, hogy ezekkel a módszerekkel garantált lesz a siker, de adnak támpontot merre lehet elindulni. Ha már valaki rászánja magát és fizet érte nem árt informálódni, mert mint mindenhol vannak jó és rossz "edzők". Pont azok a leghangosabb reklámozói, akik rövid idő alatt ígérnek radikálisan pozitív változásokat napok alatt. Lehet elmondják, hogy kellene viselkedni, de átnevelni nem fogják tudni az arra jelentkezőt. Placebo hatásként adhat önbizalmat, amitől megjöhet a bátorsága. Arról szól, hogyan legyen nagyobb önbizalma. Pszichére gyúr. Azzal semmire se menne önmagában, ha annyit mondanának, hogy legyen magabiztos és megnyerő, ha nem úgy szocializálódott.
Amit idéztél abból a hasznos rész, hogy ne féljen kezdeményezni egy nőnél és ne törje össze egy esetleges visszautasítás. Abban is van igazság, hogy ne görcsösen menjen oda, mint aki beledöglik a próbálkozásba, hanem játékosan fogja fel és kezelje könnyedebben az ismerkedést. Attól is függ ki milyen mentalitású, de itt is a saját képére lehet formálni idővel, ami passzol a személyiségéhez. Egyéntől függ kinél mennyi idő. Ami hülyeség, hogy ilyen-olyan előre betanult szöveggel vagy trükkel bárkinél kezdeményezve vonzalmat lehet kelteni. Kiismerni a nők gondolkodását, ha jóhiszemű akarok lenni azt takarhatja, ami az idézetben van, hogy nem kell félni tőlük, mert ugyanolyan emberek hibákkal, mint bárki, azaz nem misztikus lények.:)
Szerintem a nem számít hogyan nézel ki még károsabb.

"Azonnal egy gyönyörű nőt ígérnek! És el is képzelik...aztán jön a feketeleves."

Ezt hol olvastad?:) Mondjuk egyszer kaptam régen egy PUA-s promóciót az egyik tanfolyamról volt ilyesmi "ígéret" annak, aki jelentkezik, mint marketingfogás. Olyan volt benne, hogy megmutatják a kulcsot, amivel egy hét alatt 3 nőt lehet felszedni.:D
Akkor jön a feketeleves, ha komolyan veszi, mert ahol irreális ígéret van az átverés kihasználva a hiányérzetre való rájátszással.

LucretiaBorgia 2019.01.09. 09:54:05

@Sally and Billy:
Naszóval, kizárólag a formál logika szerint:
1. Minek a pua, ha nincsenek körhintás lányok, akkor kiket lehet heti 3x (különbözőeket) felszedni és mekkdukkni ?
2. Tételezzük fel, hogy a nők (most a 30 alatti még húspiaci árúra gondolok, nem a romlottra) szépen visszavesznek és ellenállnak a férfi kezdeményezésnek, nem ülnek fel a körhintára, na akkor a pasik mit szólnának ?
3. Akkor a házasságig várni kellene a szexel ?
4. Hány kapcsolat vagy szex, ami már tapasztalttá tesz, de nem leharcolttá ?
5. Még mindig úgy látom, hogy ez a körhinta dolog, nem más, mint az afelett érzett fájdalom, hogy a nő is megteheti, amit eddig csak a férfi, aki ettől alfa-macsó lett és amitől a nő kurva.
6. A pasi nem lesz rossz férj a körhintáztatástól ? Nemmm, ő csak tapasztalt lesz, ja.
7. Mikor szexeljen a nő ? 30 után már kuka, mint tudjuk.
8. Végezetül ez a pacsai-borzalom...és egy ilyen aljaszemetet sztárolnak, meg könyvet ír :(:(:(
Én úgy gondolom a körhintáztatás társasjáték, és nem biztos, hogy baj, legalább 30 éves korára már kiégeti mindenki magából kormot. Ha meg aztán is folytatja, az már szánalmas.
9. Ha kapcsolatoknak úgyis annyi (mert a nők csak kiszipolyozzák a pasit, továbbá a későbbiekben hipergám elvárásaik vannak és várnak Brad-re), akkor mi lesz ?

pannonfunk 2019.01.09. 10:51:03

@Szőkenőőő: hát háromszoros áron minimum gyönyörűek legyenek a nők :) :P

2019.01.09. 10:51:08

@M87: Amikor úgy kezdik, hogy "Képzeld el, hogy félelmek és gátlások nélkül oda mersz menni gyönyörű, ismeretlen nőkhöz ...."
Na ez már eleve egy nagy etetés. Nem egy nőhöz, hanem egy gyönyörű nőhöz. Csak ez az opció? Mert elvileg ezek a férfiak akik jelentkeznek, valszeg egy csúnya kisegérhez se mertek addig odamenni ismerkedni. Persze marketing fogás, de akkor is csak áltatás.
Amúgy annyira nem tartom hülyeségnek ezt a tanfolyamot.

pannonfunk 2019.01.09. 10:55:16

@LucretiaBorgia: Mi a baj a korommal? Az én anyukám azt mondta, hogy menjek el kéményseprőnek, mert reméli, hogy nagyobb koromban megjön az eszem... :P

pannonfunk 2019.01.09. 11:00:36

@Szőkenőőő: Ezeknek az embereknek valószínűleg először önmagukat kellene megismerniük. És utána önmagukhoz illő társat találni. Ez az egész pua-ság már megint a szexualitásra van kihegyezve, mint ez az egész poszt is, de még a Borcsa sem értette az első kommentemet... :( Mindegy, evvan...

2019.01.09. 11:26:35

@LucretiaBorgia: Jó, hát a manók meg a logika...

Untermensch4 2019.01.09. 13:39:03

@LucretiaBorgia: "Én úgy gondolom a körhintáztatás társasjáték, és nem biztos, hogy baj, legalább 30 éves korára már kiégeti mindenki magából kormot. Ha meg aztán is folytatja, az már szánalmas."

Akkor a tamarás poszt nem körhinta hanem sima hinta vagy kezdhetünk szánakozni..? :)

God Harald 2019.01.09. 14:32:32

@M87: minden baromságra van kereslet:)

LucretiaBorgia 2019.01.09. 15:33:19

@Untermensch4: A szánakozást nem értem.
Nem körhinta, ugyanis nincs kör. Egy szerető van 8 éve. Felhívnám azért a figyelmet a szerető szó összetételére szeret(Ő), benne van a szeret. A tartós szexuális kapcsolatban biztos van érzelem, pláne a nőknél, minél több, a szex annál jobb.. Dolgozzunk tiszta fogalmakkal !

Untermensch4 2019.01.09. 16:17:15

@LucretiaBorgia: Akkor hinta. Tiszta fogalmak miközben 8 éven át életvitelszerűen hazudik vki?

LucretiaBorgia 2019.01.09. 16:44:17

@Untermensch4: a hinta liánozás, egyikről a másikra, per definitionem

Untermensch4 2019.01.09. 17:30:27

@LucretiaBorgia: Nem, az a liánozás. Egy sorozat hintákból. Ha két végpont közötti íven leng vki az hinta. 8 évente hintát váltani nagyon lassú liánozás lenne.

2019.01.09. 18:35:04

@Untermensch4: ez se nem körhinta se nem liánozás. Sima uncsi megcsalós szex. Mondjuk a két négerrel öt nyilásban az kicsit már pedzegeti :-)))

God Harald 2019.01.09. 18:38:52

@foxi etetést vállalok: nana, csak nem migráncssimogatás?! STOP Soros!!!:)))

2019.01.09. 18:47:48

@God Harald: migráns szopás. A simogatás a gyengéknek való :-)

Untermensch4 2019.01.09. 19:11:49

@LucretiaBorgia: Közben felhívták (vala) a figyelmemet hogy először liánozott* és az utóbbi 8 évben hintázik... ily' módon mindketten jót mondtunk.

* bár ez olyan liánozás amiben van némi körhinta-jelleg mert a férje mint kör középpontja körül liánozott 8 évvel ezelőttig :)

God Harald 2019.01.09. 20:24:45

@foxi etetést vállalok: na mostmár megnézek egy M1 híradót!:)

2019.01.09. 22:08:17

@Szőkenőőő: Akik igénybe akarják venni ezt a szolgáltatást változást szeretnének. Itt is megvannak a jelentkezők "céljai". Maguk az ilyen tanfolyamok nem lennének hülyeségek, ha a maszlagoktól meg lenne fosztva. Ott a gyakorlati órákon a "tanulók" beépített lányokon "gyakorolják" a különböző ismerkedési helyzeteket.
Néhol megmosolyogtató, ahol az ilyen tanfolyamról kikerülők hogyan mesélik el magukról a pozitív változásokat sokszor gyermeki lelkesedéssel:)
Azok a hitelesek, amelyek személyiségi és életvezetési útmutatókkal látnak el nem betanított sablonokkal. Nem hülyeség, de tudni kell szűrni.

@God Harald: Olyan ez, mint a potencianövelő, hajnövesztő, fogyasztókenőcs. Mindegyik a hiúságra épít és a kisebbségi komplexusra eladva, mint csodaszert.

God Harald 2019.01.09. 22:32:27

@M87: nyilván. Csakhát a felnőtt ember alapvető habitusa ritkán változik meg gyökeresen. Régen, egy volt főnököm (egy tipikusan teszetosza szerencsétlen barom) valami mondvacsinált baromságért le akart baszni. Majdnem sikítva próbált kiabálni velem. Olyan szánalmas volt, hogy gyorsan lebasztam magam, mert már nekem volt kellemetlen.:)))

2019.01.09. 23:25:01

@God Harald: Lehet a főnöki mivoltából tett így, mert volt némi hatalma?

God Harald 2019.01.10. 07:07:09

@M87: igen, ő is meg akarta mutatni, hogy ki a fasza gyerek. Pár hét múlva, amikor felmondtam, sanálkozott. Mert számított rám. Erre kinevettem.:)

pannonfunk 2019.01.10. 09:01:52

@God Harald: De nem a személyiségükön kellene változtatni a delikvenseknek, hanem megismerni és kezelni tudni a saját személyiségüket. Mert a médiából jön egyetlen egy fajta személyiség "a sikeres", és mindenki azt akarja másolni, mégha az ő személyiségére rá sem passzol.

LucretiaBorgia 2019.01.10. 11:26:28

@M87: Azt mondják pont annak nem kellene hatalmat adni, aki akarja. Ez milyen igaz. Sajnos az emberek legalább 90 %-ának személyiségét torzítja.

LucretiaBorgia 2019.01.10. 11:27:13

@pannonfunk: Álmodozzunk együtt ! :):):)

pannonfunk 2019.01.10. 11:40:12

@LucretiaBorgia: ööö... Nem biztos, hogy értelek. Azt akarod mondani, hogy ez egy reménytelen program? Jobbá tenni a világot?

God Harald 2019.01.10. 11:48:16

@pannonfunk: mondjuk azóta révbe értem. A főnökeim tisztelnek, adnak a véleményemre. Persze szakmailag nagy út áll mögöttem. Sajnos előttem is!:)

LucretiaBorgia 2019.01.10. 12:57:24

@pannonfunk: Ne ébressz fel ! Még álmodok :):):)

pannonfunk 2019.01.10. 17:41:07

@God Harald: hú, félrement szerintem valami :) azt hittem, hogy M87 Szökenőnek írt válaszára válaszoltál, ami a pua tanfolyamokról szólt. De semmi gond :)

2019.01.10. 23:26:56

@LucretiaBorgia: Egy dolog, hogy adják neki más kiharcolni. Ha úgy érted, hogy a személyiségtorzító hatása szempontjából mellékes miként jutott hatalmi pozícióba, akkor nem ettől függ. A történelemben is, aki hatalmat akart tett érte, ha nem is törvényes eszközökkel mindig. Akik megszerezték törtettek érte valamilyen módon.

LucretiaBorgia 2019.01.11. 09:48:22

@M87: Ezt így nem gondoltam át, csak egy közhelyet idéztem, de úgy gondolom a személyiségtorzító hatás szempontjából mindegy, hogy valaki kapta vagy megszerezte a hatalmat.

2019.01.11. 09:59:16

A farkasnőről nem nagyon vannak kommentek,csak a körhintáról :)

2019.01.11. 10:10:53

@God Harald: :D egy igazi nő az élete árán is megvédi a sminkjét.

2019.01.11. 10:18:52

@Untermensch4: szóval baszhstom az életem, büfészak mellett én szültem meg gyerekeztem, nem a bslatonon körhintáztam.. mondjuk macskánk már van, csak mire kiöregszem, az is megdöglik.

God Harald 2019.01.11. 10:25:37

@Mia and me: mert gyerekkorban belénk nevelték, hogy a körhintát szeressük, a farkasembertől meg féljünk!

God Harald 2019.01.11. 10:27:52

@Mia and me: egy igazi férfi nem a sminket nyalja!

LucretiaBorgia 2019.01.11. 10:42:50

@Mia and me: Éles szemed, eszed és nyelved nem nélkülözhető ! A farkasnők le vannak írva, írtam :) A Ribancok iránt még van kis érdeklődés, de csak körhintáznak :)
Viszont az egyéb kategóriában Tamara nagy vihart kavart.

LucretiaBorgia 2019.01.11. 10:44:20

@Mia and me: Teljesen igazad van ! Egyszer megtörtént, azóta maszkban szexelek :)

LucretiaBorgia 2019.01.11. 10:45:56

@God Harald: Ezt valami zászlóra vagy más felületre transz-parálni kellene, hogy a férfitársaknak útmutatóul szolgáljon a bonyolult női lélek megfejtéséhez !

LucretiaBorgia 2019.01.11. 10:47:19

@Mia and me: nem kell aggódni addigra lesz robot macska vagy újranyomtatod 3D-ben

LucretiaBorgia 2019.01.11. 10:55:38

@God Harald: Meg, hát :):):) AZ IGAZI FÉRFI NEM A SMINKET NYALJA !

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.11. 11:08:35

@Szőkenőőő: @LucretiaBorgia:

paráznák !
elkárhoztok kekszesek !
mindig csak a keksz, fujj !
írok a vatikánba hogy űzzék ki belőletek !

LucretiaBorgia 2019.01.11. 11:51:12

@szociál: Nem is mi kezdtükkkkkk ! Hanem a God volttttt.......
Ő vitt a kísértésbe :):):)

God Harald 2019.01.11. 12:06:44

@szociál: ismerve a klérust, lehet hogy én lennék nagyobb veszélyben!:)))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.11. 12:13:33

@God Harald:
Nem vagy te kisded, csak rájuk veszelyesek :)

God Harald 2019.01.11. 12:19:12

@szociál: nemsokára én is pelenkás bajkeverő leszek!:)))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.01.11. 12:21:05

@God Harald:
Már én is fecsego tipego vagyok :)

God Harald 2019.01.11. 14:48:30

@szociál: nehogy elhidd Lukrécia kismacskának! Ezzel a külsővel egy türkmén félnehézsúlyú birkózónőt sem tudnék kísértésbe vinni!:)))

LucretiaBorgia 2019.01.11. 15:33:43

@Szőkenőőő: Mármint nyilván fejenként érted?!

God Harald 2019.01.11. 22:47:07

Na akkor kijelenthető, hogy a férfi szívéhez a legrövidebb út az ötödik és hatodik borda között vezet.
A női lélekhez meg akkor jutunk el a leghamarabb, ha iszunk a csodaforrásból!:))))

2019.01.11. 23:03:23

Csodálkozom, hogy nem jött elő a kulcsos hasonlat: Amelyik kulcs minden zárat nyit az egy mesterkulcs. Amelyik zárat minden kulcs kinyitja nem ér semmit.
Mindenkinek van egy előélete több-kevesebb szexuális élménnyel a háta mögött.

God Harald 2019.01.11. 23:15:53

@M87: ne csodálkozz! Modern időket élünk! Sok zárat manapság PIN(A) kód nyit!

LucretiaBorgia 2019.01.13. 16:31:00

@God Harald: vagy ha a pin(a) kod befuccsol akkor jön a puk(ki) kód..
De ezt csak végszükségben hasnyáljuk!!:):)

God Harald 2019.01.13. 16:43:05

@LucretiaBorgia: ez jó!:))) Nemhiába taníttattunk!

2019.01.13. 17:49:17

@M87: jaja ez a lakatos dolog már közhelyes. Ennél többet kell itt produkálni. :-)

2019.01.13. 22:08:23

@foxi etetést vállalok: Evolúciós pszichológia jó lesz?:)

LucretiaBorgia 2019.01.14. 10:10:46

@M87: nagyon jól hangzik, csak kissé mintha nem követné a világot....
Ez a "nő azt a pasit választja, aki jobban biztosítja az utódok felnevelését" sztem a modern társadalmakban túlhaladott.
Nyilván vannak kultúrák, csoportok, ahol még most igaz.

2019.01.14. 10:16:55

@LucretiaBorgia: na igen, itt a nagy csapda. Hogy az HISZED hogy túlhaladott. De a legmélyebb ösztönszinten ez működik.
Csak már annyira belénk van kódolva, olyan mélyen, hogy a mindennapokban nem látszódik, mert a kulturális máz ezt elfedi. De a mélyben nagyon is munkálkodik.
Hogy melyik pasi tetszik meg neked annak 99%a ez a szaporodási drive.

2019.01.14. 10:19:32

@M87: Pláne! :-)
Jót mondtál ám, egyetértünk, csak olyan elcsépelt számomra ez, de nincs harag, ugye? :-)

LucretiaBorgia 2019.01.14. 11:05:15

@foxi fajtamentés Szentegátpuszta: Végig ettől féltem ! Nem vagyok nő. megyek a dunának. Ne keressetek !
A nevedet változtathatod, tudom, hogy muszáj, de a foxi maradjon lécci !
Ui: de ugye a más által finanszírozott jólét utáni vágyat ne keverjük össze a fajfenntartással, vagy fedezzük vele.

LucretiaBorgia 2019.01.14. 11:28:33

@foxi fajtamentés Szentegátpuszta: Ez a lakatos dolog pont az, amiről írtam, ami zavar.
A matek:
Ha egy pasi, a mester, akinek minden nyitója van, 100 nőt megdug, az okés, ő a mester.
Ha egy nő 100 pasival dug, akkor selejt, mert az ő zárát minden kulcs nyitja.
Ez erősen soviniszta, és ezen túlmenően matekilag is hibás, mert ha a nő nem hagyja magát minden kulccsal nyitni, akkor a mester, akinek a kulcsa minden zárat nyit, milyen zárat nyitogatna, ha az nincs (lakat=punci) ??

2019.01.14. 11:43:41

@LucretiaBorgia: ehh ez nagyon hosszú lenne, ennyit nem tudok írni válaszként. De nem soviniszta, hanem biológiai alapú megközelités. És nem kell ennyire kihegyezni a különbséget ffi és nő között.
Pláne hogy az egész kérdésnek a gyerek vállalás + házasság ELŐTT van értelme. a házasság előtt a húszas éveiben 100 pasival dugott az szted jó dolog? Már pasiként is kiégett hulla lesz ennyi kopulálástól. Te is olvasod Wolf-ot, ahol tökéletesen átjön a kiégettség.

De a mi korunkban az életünkre már nincs hatással, mi szabadon dughatunk amikor amennyit akarunk. Te is. Jóegészséget hozzá.

LucretiaBorgia 2019.01.14. 11:54:17

@foxi fajtamentés Szentegátpuszta: Istennek hála ! Megnyugtattál. Akkor nem ugrok !
Viszont azt kell mondjam, hogy a "mi" korunkban is észlelem ezt a hozzáállást, mert ja, hogy a pasi csak "dugni "akar, na, de a nő is ??
Akit példaképp hoztam a posztomban, bizony szóvá tette. Hogy túl dögös vagyok, ahhoz, hogy ne használjam ki és rántsak magamra, akit akarok. Eleve kizárta, hogy megbízható nő vagyok.

LucretiaBorgia 2019.01.14. 12:24:50

@foxi fajtamentés Szentegátpuszta: Megtörtént. De szerintem meg előítélet is. Sztereotípia. Jó nőnek se jó lenni. :):):)

God Harald 2019.01.14. 13:55:02

@LucretiaBorgia: neeeeem??? Pedig most bevallom, hogy nagyon tetszik a fényképed!:)

LucretiaBorgia 2019.01.14. 14:25:35

@foxi fajtamentés: Már megint mutálódtál...
Tartsuk az egy nap 1x szabályt, pls.
Úgyis tudom, hogy érted, mit akartam mondani. A csúnya nőről azt feltételezik, hogy megbízható, nem ficánkol, örül, annak ha megszerzett vkit.

2019.01.15. 23:07:59

@LucretiaBorgia: Foxi beelőzött. Úgy érthette, hogy a vonzalom nem tudatos döntés, hogy ki-kit tart annak. Hogy mit kezd vele valaki azt befolyásolhatja mit dönt. Enged e neki vagy visszafogja.:)

2019.01.15. 23:15:01

@LucretiaBorgia: "A csúnya nőről azt feltételezik, hogy megbízható, nem ficánkol, örül, annak ha megszerzett vkit."

Nem minden esetben, ahogy fordítva is. Mindenki megtalálhatja a maga "szintjén" a párját csak kérdés ezt, hogy élik meg a felek. Az örül, hogy jut neki valaki legyen bármilyen nemű inkább kapcsolatfüggőségre utal.

Ennek a vicc része hahaótába való.:)
süti beállítások módosítása