Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
NorbiRéka & KígyóBéka
2020. február 26. írta: LucretiaBorgia

NorbiRéka & KígyóBéka

Lázadás vs. Elfogadás

dualism-597093_960_720.jpg

https://tibiatya.blogstar.hu/2020/01/20/schobert-norbi-szerint-azert-vannak-valasok-mert-a-nok-elcseszik-es-nem-fogynak-le-szules-utan/89184/

 Mindenen túl és felül, még ezek előtt, Tibi Atyának az utolsó fonémájáig igaza van. A fogalmazástól és a szóhasználattól pedig már félig megevett a Nagy Sárga Irigység ! Úgy, hogy bele kell húznom ! Már úgy értem mielőtt még teljesen megesz, a posztot be kell fejeznem :).

DE (mindig van egy ebből) !

Van-e értelme a lázadásnak ? Egy világ jelenség ellen ?! Ez a jelenség a katasztrófa turizmus, amely a mindennapi média lét alfája és omegája lett, és amely alapvető emberi tulajdonságokban gyökeredzik. Az emberi psziché fogékony a szörnyűségre, borzalomra. Gondoljuk csak meg, miért nézünk horrort, meg katasztrófa filmeket ? (Na, jó, hogy legyen benne személyes elem, önvallomás, a katasztrófa filmeket én is imádom.) Vagy miért volt a boszorkány égetés delikát vásári mulatság, vagy a nyilvános lefejezés. Ez a kegyetlen énünk, jó is, hogy van, mert a védekezést is szolgálja. Normális (értsd a közösségi média világra jövetele előtt és elmebetegség nélkül) esetben mind maga a psziché korlátok közt tartja, mind a szociális környezet Pl. úgy felidegelnek, hogy megrúgnám az illetőt, de ezt a közösség elítéli, így nem teszem. Vagy egy ilyen esetben azt mondanám (különösen a főnökömnek) szemtől szembe, hogy hogy rohadj meg te bűzös görény ? Tehetem ? Nem. Társadalmi korlátok és egyéni félelem állít meg. Megazután nehéz ilyet a másik arcába mondani.

És ezen a ponton történt a közösségi média berobbanásával, majd – merem állítani – teljes egyeduralkodóvá válásával, valami nagyon félelmetes. A biztonságos láthatatlanságot, sőt bizonyos esetekben arctalanságot biztosító internet szépen kiiktatja a személyes jelenlét visszatartó erejét és a hagyományos társadalmai kontrollt.

 Majd katalizátorként bebiciklizik a szintén agresszív kereskedelmi vonal és az ember eredendő lustaságból fel is ül a bicajra. Mi nem jobb munka és tudás nélkül celebinfluenszervloggerként sok zsét keresni ?! Ez kikényszeríti a „mindent a klikkért” új pszichózist, ami szintén a fékrendszert eliminálja. És kész is az ördögi kör. És valóban ördögtől való, mert a személyiség agresszív oldalát kordában tartó falat téglánkét lebontja és átveszi az uralmat a személyiség felett. Optimális – és egészséges –esetben egy emberben egy személyiség van ám, vagy jön Norman kézen fogva 5. Sallyvel……

 Ez ellen nincs mit tenni, ez maga e-ebola. Az ellen sincs vakcina, csak bent tartják Afrikában, amennyire tudják. Ez a vírus hasonlat nagyon fekszik. Épp így terjednek a járványok. Minél több a kapcsolat, vonat, autó, repülő, mutatis mutatis internet, annál jobban terjed a /virtuális/ vírus.

Mit lehet tenni ? Hát, ahogy a vírus esetén, ne menjünk közösségbe.

Maradjunk ki ebből ! Pontos tanácsaim a poszt végén. 

A lázadásnak, a tükör tartásnak, nép nevelésnek, nyilvános elítélésnek semmi értelme. Aki egyetért, egyetért, aki nem meg tojik rája. Vagy ami még rosszabb tovább dagasztja a talmi celebrátus vitorláját.

Szép új világ, mondaná Orwell koma.

revolution_police_rebels_fire-134184.jpg

Lehet

reptiles-1006900_960_720.jpg

-t, 

macro_green_nature_animal_animals_fauna_canon_nederland-505456.jpg

-t kiabálni, ez már az új társadalmi kommunikáció immanens része. És hatásos, mi több hatékony és ami külön tetszik maga a szuperponált manipuláció.

A megoldás végül meggyőződésem, hogy a történelmileg igazolt tisztitó tűz lesz vagy a hordák (másképp gondolkodók kicsiny, de bővülő titkos csapata) lerohanja az internetet. Nyugi, ez csak az én konteom :) !

Műveljük Kertjeinket !

Voltaire sosem volt még ennyire UpDate !

És közben mantrázzunk Asissi Szent Ferenc úgy szintén soha el nem évülő imáját:

 

Uram, adj türelmet,

Hogy elfogadjam amin nem tudok változtatni,

Adj bátorságot, hogy megváltoztassam,

Amit lehet, és adj bölcsességet,

Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.

 

Uram, tégy engem békéd eszközévé,

hogy szeressek ott, ahol gyűlölnek,

hogy megbocsássak ott, ahol megbántanak,

hogy összekössek, ahol széthúzás van,

hogy reménységet keltsek, ahol kétségbeesés kínoz,

hogy fényt gyújtsak, ahol sötétség uralkodik,

hogy örömet hozzak oda, ahol gond tanyázik.

 

Ó Uram, segíts meg, hogy törekedjem,

nem arra, hogy megvigasztaljanak, hanem hogy én vigasztaljak,

nem arra, hogy megértsenek, hanem arra, hogy én megértsek,

nem arra, hogy szeressenek, hanem hogy én szeressek.

 

LucretiaBorgia

A bejegyzés trackback címe:

https://szociesatjukol.blog.hu/api/trackback/id/tr7615491298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LucretiaBorgia 2020.02.26. 12:50:23

@Lorrh: Pl. ez is az én véleményem !

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.02.26. 13:35:58

@LucretiaBorgia:

De vannak cicás videók is, nem csak klikkhajhász szörnyűségek.
Cicás videókkal lehet jól pénzt keresni, megnézik 3 millióan, és nem ártasz senkinek.
Ott van a nyúl aki asmr-ben bepuszilja a dinnyétől a répáig bármit, úgy hogy körbe pakolják étellel és arra ébred hogy ott a kaja, 5 millióan nézik.
Igaz néha eltévedek és megsasolom az orosz utakon goproval felvett karambolokat :)

www.youtube.com/watch?v=0td9Z8C4jNU

LucretiaBorgia 2020.02.26. 16:09:37

@szociál: Na ugye, hogy Te katasztrófa turista!
A cuki állatos videók azért a fejenként 10 milliós celed oldalak mellett eltörpülnek és nem indítanak komment áradatot csak a lájkok áradnak :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.02.26. 17:47:36

@LucretiaBorgia:
Van komment aradat.
De cukiiii, megsimiznem, en is akarok cicaaaat /nyuszit / lovat stb :)

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.02.27. 10:19:36

Én már megmetszettem a birsalmát, ültettek hagymát, répát, retket. Az ablakpárkányban nő a bazsalikom. Pont most jövök a Hermészből, paradicsom és padlizsán magok megvéve, mennek palántázásra most hétvégén. Jövő héten borsó, további hagyma ültetés (fokhagymám őszi), további metszés, lemosó permetezés. Át kell ültetni a málnát, ősszel elmaradt a tüske nélküli szeder, azt most kell rendbe tenni, szőlő metszése, aztán mehet a paszternák március végén, stb.

Lorrh 2020.02.27. 12:35:14

@LucretiaBorgia: szerintem van olyan ravasz, hogy ezt csak kamuzza mi szerint megsínylette a cége bevétele. Kell az embereknek kis káröröm. Etetni kell a népet. Ha botránnyal nem lehet, hát kárörömmel. Szerintem már így is túl sokat foglalkoztunk a témával.
Mi lesz a koronavírussal? Most mindenki azt nyomatja. Erről kell lehúzni a sokadik bőrt.

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.02.27. 15:23:55

Visszaemlékszem arra az időszakra, mikor még nem volt net. Akkor is megvoltunk valahogy. De most már nem tudnám megtenni, hogy kiszálljak belőle, és azt mondjam, kivonom magam a világhálóról. És most már nem tudnék meglenni nélküle.

"Optimális – és egészséges –esetben egy emberben egy személyiség van ám, vagy jön Norman kézen fogva 5. Sallyvel…"

Erről az a véleményem, hogy ez olyan, mint Jim Carrey maszkja. Arc nélkül olyan lehetsz amilyen csak akarsz. És ez sok emberből kihozza a zállatot, a mocskot.
Legyen az face, vagy blog, mindegy, csak legyen valami téma, vagy személy, akire rá lehet zúdítani. Aztán ahogy leveszed a maszkot, visszaváltozol hétköznapivá. Biztos vagyok benne, hogy még a legközelebbi hozzátartozó sem tud arról, hogy a kedves, normális családtagja a világhálón egy undorító, beszólogató névtelen nick, vagy egy nemlétező face profil.
És van-e értelme a lázadásnak? Nem igazán. Ez még mindig jobb, mintha élőben vezetnék le a feszkót, Norbi és családja már nem élne, az tuti.
Az már csak rajtam múlik, én mennyit fogadok be belőle, vagy mennyit nem. Ami biztos, kell a cirkusz a népnek, és ezt meg is kapják. Van miről beszélni, van min szörnyülködni, és nem csak rosszabb lesz, ahogy nő az ingerküszöb.

De az a szerencse, hogy a netezés nem csak erről szól. Nagyon sok hasznos dolog is csurran-cseppen, amit szeretek, és a hétköznapi életben is tudom használni. Nem beszélve a sok értelmes tartalomról is, amit szívesen olvasok. És ami fontos!!!! Találtam barátokat is.
Szóval nekem pozitív a mérleg. :)

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.02.27. 15:29:13

@Lorrh: Mi lesz a koronavírussal? Mindmeghalunk!!

Pedig nem vicc, jó lesz komolyan venni szerintem.
A most karanténba levő emberek közül kettő az egyik közeli ismerősöm kollégái. Jöttek haza a Velencei karneválról, dolgozni is akartak menni, csak nem voltak jól, így inkább dokihoz mentek. Azóta karanténban vannak. Ha koronavírussal fertőződtek esetleg, és bemennek dolgozni, máris ott a közelben a veszély. Nem tudunk mit tenni.
Amit a hétköznapi ember megtehet, hogy magát és családját próbálja megvédeni úgy, hogy az immunrendszert erősítsük, mossunk sokat kezet, és reménykedjünk a legjobbakban.

Lorrh 2020.02.27. 15:47:31

@Szőkenőő: édesdrágajóistenem!
Ez egy nátha!!!!
Nem halálos ebola vagy feketehimlő.
Te tudsz különbséget tenni ezek között?
Mert ez utóbbiak esetében indokolt a karantén.
Minden évben van influenza, hol SARS, hol sima, vagy mutálódott. A védőoltást nagyon kevesen alkalmazzák mert felesleges. Aki olyan öreg és beteg az bármi mástól is meghalhat.
Egészen elhanyagolható a mortalitása.
Ez egy tudatosan gerjesztett hisztérikus pánik.
Ne dőlj be az agymosásnak és vedd félvállról, nevetve.

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.02.27. 16:03:36

@Lorrh:
A mindmeghalunk után nem írtam :)))) jelet, hogy ne feltételezz ilyeneket.

Sehol se mondtam, hogy ez egy ebola vagy feketehimlő szintű kor.
De attól még hogy pl. a SARS, nem lett világméretű járvány, nem mondhatod, hogy sose lesz ilyen. És gerjesztett pánik vagy sem, én akkor se szeretném elkapni. Tavaly nagyon levett a lábamról a mezei influenza. Napokig sírtam a fájdalomtól, de persze végül felépültem. Pedig akkor is próbáltam ellene tenni, mégsem sikerült. Mindazonáltal nem veszek maszkot, nem töltöm tele az éléskamrát túlélés esetére. Normálisan kezelem ezt az egészet.
De azért engedd meg, hogy legyen bennem egy kis félsz, még úgy is, hogy elvileg nem vagyok a veszélyeztetettek között, és ne legyintsek, hogy áááá bagatell!!!

Sir Bates dö Hól 2020.02.27. 16:34:28

@LucretiaBorgia: egy "e-bola" esetén engem evett volna a sárga irigység;-)...

Sir Bates dö Hól 2020.02.27. 16:58:56

@Szőkenőő: sz'tem a netet markánsan két részre kell osztani: ad1/ van a tudástár/információtár/könyvtár (nálam ebbe tartoznak a hírek, elemzések, s az ehhez szorosan kapcsolódó szakmai vagy tényeken alapuló viták, eszmecserék is); és ad2/ van a valóban megszűnt vagy megszűnő valóságos közösségi terek helyét elfoglaló közösségi hálók. ezek egy részével semmi gond, mert pl. macskabarátok klubja ekvivalens egy "cuki cicák" fb-csoporttal, s itt üdvözlendő a világ kitágulása és egy okostelefonba redukálódása, ellenben a futóbolondok és gyakorló elmebetegek is egymásra találnak, s mindehhez asszisztál a funkcionális analfabéták világszintű stabil ⅔-a, s ez még akkor is szomorú, ha axiómának vesszen, hogy valójában a net teremtette meg a világméretű társadalmi közbeszéd lehetőségét: gondolj bele, hogy net nélkül mennyi fogalmunk lenne egyáltalán a klímaváltozás tényéről‽ mert nekem kb. annyi, hogy "mikor kicsi voltam, még volt négy évszak", vagy amit a tv/rádió bemond, vagy megírnak az újságok moon...

Lorrh 2020.02.27. 19:15:45

@Szőkenőő: ajánlom, mert humoros és szakmailag is hiteles tájékoztatás:

www.youtube.com/watch?v=j0RijCfdlGE

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.02.28. 08:08:45

@Lorrh: Ööö, B+, hol SARS, annak azért fuss neki mégegyszer... Ha ez a mostani járvány olyan halálos lenne, mint a SARS, és annyian fertőződtek volna meg benne, mint ebben a járványban, akkor becsináltunk volna magunk alá már rendesen.

A koronavírusnak kb. 6-10-szer nagyobb a mortalitása, mint a normál influenzának, ami azért már megüti a kellemetlen szintet. Ami még aggasztóbb, hogy akik nem halnak bele, azok közül is sokan kórházi kezelésre szorulnak, és ez a legnagyobb aggodalom: ha nem tartjuk kordában a járványt, akkor lehet, hogy megfi.gatja az eü. rendszert, aminek nem örülnél te sem, ha éppen most esne be egy vakbélműtét, oszt augusztusra kapsz időpontot.

Abban igazad van, hogy pánikra nincs ok. Nagyon jó eséllyel nem fogsz belehalni akkor sem, ha elkapod. De az eddigi hírek alapján nekem azért az jött le, hogy a franc akar egy jó kis járványt ide. Azon felül azért a 80+-os rokonaimért hadd aggódjam már, közöttük kb. 10%-os a mostalitási ráta, ami durva.

Lorrh 2020.02.28. 08:41:33

@Egon Estragon: aggóggyácsak. Az úgyis női principium.

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.02.28. 12:04:27

@Lorrh: Meg fogom nézni, mert érdekel. De eddig mindegyik tájékoztatás hitelesnek van kikiáltva. Nos akkor már tuti hogy az is? ;)

"aggóggyácsak. Az úgyis női principium."

Miért lenne női principium? Szerinted a férfiak nem aggódnak semmin? Miért? Ez olyan, mint a ne sírj fiam, katonadolog? :)

Lorrh 2020.02.28. 12:45:00

@Szőkenőő: azért a női principium az aggódás mert ennek evolúciós okai vannak. A férfiak mentek vadászni, a nők meg otthon féltek hogy jön a kardfogú tigris és megeszi az ivadékokat.
Egy nő nem egy "erős férfihoz" vonzódik? Vagy ketten rettegnek a sarokban? A hálivúdi filmíró iskolában azt tanultam, hogy a nők aggódnak, a férfiak pedig azt mondják, hogy minden rendben lesz.

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.02.28. 14:35:47

@Lorrh: 1. Nem félek, hanem elővigyázatos vagyok. Így értsd az aggódást. Szerintem evolúciósan előnyös elővigyázatosnak lenni.
2. Én pont azt mondom, hogy minden rendben lesz. De tudom is, hogy azért mit kell tenni. Azért mondom, hogy minden rendben lesz, mert tudom, hogy mit kell azért tenni, és nem azért mondom, mert attól nedvesedik a lányok bugyija...

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.02.28. 14:36:58

A halivúdi nagy szerelmek meg tipikusan tragédiákba torkolnak IRL, hazugság az egész.

God Harald 2020.02.28. 14:39:23

“Majd katalizátorként bebiciklizik a szintén agresszív kereskedelmi vonal és az ember eredendő lustaságból fel is ül a bicajra. ”
A katalizátort nem elég betölteni, aktíválni is kell! Másképp nem dolgozik rendesen:)

LucretiaBorgia 2020.02.28. 15:57:43

@God Harald: De hát biciklizik, azaz töltődik :):)

LucretiaBorgia 2020.02.28. 16:03:54

@Sir Bates dö Hól: Ha engem kérdezel, tegyük fel, hogy kérdeznél:), a net 20 % haszon, 80 % kár. Mert nem tudod szűrni, mi a valós. Pl. Koronavirus, egon szerint nagyobb a mortalitasa mint a flunak, én meg azt olvastam h nem nagyobb.
Honnan tudjuk melyik igaz? Itt utalnék a tényekről altalam írottakra wr nek.

Lorrh 2020.02.28. 17:19:13

@Egon Estragon: nem lehet megmondani. A 70-90 évesek között 10%, a 20-50 közöttieknél meg 0%

@LucretiaBorgia: na én most mondok egy igazat: az óbudai auchan ki van fosztva, nincs liszt, cukor, száraztészta, konzerv, se bab, lencse ilyesmi. Totál üres polcok. Mint szovjetúnió brezsnyev idején. Ott röhögtünk csomóan hogy miezmár.

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.02.28. 17:29:13

@Lorrh: " A 70-90 évesek között 10%" helyett 65+-ban 1% körül/alatt, CDC szerint: www.cdc.gov/flu/about/burden/2018-2019.html

boborján20 2020.02.28. 18:02:31

@Lorrh:

hallod bakker! én eddig aszt hittem, hogy te csaj vagy:)))

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.02.28. 18:05:45

@Lorrh: nah, a koronavírusnak meg, az eddigi adatok alapján, 10% felett van a mortalitása idősek között. Egy nagyságrenddel nagyobb.

Az influenzának a teljes népességen 0.1-0.2% a mostalitása, a koronavírusnál most járunk 3.5% felett. Ma hívta fel tanult kollégám a figyelmemet, hogy B+, nem halál/ összes eset, hanem halál/lezárt eset a jó becslés. Ami 8% felett, per.pill.

Ennek ellenére még mindig nem olyan súlyos, mint egy SARS, vagy pláne mint egy ebola, de a világ legnagyobb felelőtlensége lenne félvállról venni.

Persze, egy átlagembernek nem kell hogy sok dolga legyen vele, de azt meg kell értenie egy átlagembernek is, hogy nem véletlenül megy a feszkózás karanténnal, stb. Hangsúlyozom, hogy pánikra semmi ok, de a nem pánikolás nem azt jelenti, hogy akkor xarjunk a közepibe mindennek...

God Harald 2020.02.28. 18:40:56

@LucretiaBorgia: akárhogy is, ma be kell iktatnom egy alkoholos üzemmenetet. Le kell robbantanom a kokszot a katalizátorról a tegnapi mélytorkos csütörtök és a mai gangbang péntek után:(

Szubrina 2020.02.28. 19:38:58

@Lorrh: CICCA!

Egyszer remélem megeszi őket, tuti növekedne a nézettség is!

Szubrina 2020.02.28. 19:46:15

@Lorrh: Csezzegh, ezek most a nemtomhanyadikon tartanak egy pumát a lakcsin?
Tudom, h nem annak látszik, de ez egy állatkínzás:(

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.02.28. 20:04:28

@God Harald: egészségedre!
Engem mágnesként vonz az ágyam, megint egy durva hetem volt...

Szubrina 2020.02.28. 20:13:10

Ez a Norbis-botrány csak arra volt jó, h még jobban megundorodjak attól mennyire képmutatóak az emberek. Azért valljuk be, tényleg sok válás van amiatt, h "jön az asszony döngő léptekkel". (persze nem mondjuk ki, h amiatt, hanem szexuálisan már nem kívánják az acconyt)
Pl. Nővéremet állandóan ezzel izélgeti a férje, előtte isteni teste volt, a terhesség, szoptatás alatt meghízott, már 12 éve és képtelen lefogyni. Pedig előtte sosem volt hízásra hajlamos. Persze szereti a férje, meg becsüli a nővéremet, h egy csodát adott neki, de ki gerjed arra az ágyban, h a zasszony egy csodát szült, felteszem senki.

Anno nekem voltak még ilyen próbálkozásaim, amikor kijelentettem, h a nők valójában nem szeretnek ..opni, már maga a közbeszédben is ha azt mondom "ma egész nap ...optunk" "már megint én fogok ...opni". Mit gondoltok, a ...opás egy jó dolog lehet? Hát nem, nem véletlenül van negatív jelentése, mert egy megalázó és kellemetlen dologról van szó.
Persze az ember lánya megteszi a párjának, ha szereti, de nem azért, mert hű de isteni. (melegek más tészta) Még is, a nők azt "állítják" szeretik csinálni.

Ugyanez a nők orgazmusáról, mivel nekem gondom van az elérésével pl. aktus során, igencsak selejtesnek éreztem magam és szerettem volna feloldani magamban ezt a gátlást azzal, h minden kolléganőmet, ismerősömet stb. mindig megkérdeztem. 99%-nak soha nem volt, de még egyedül sem, viszont erről soha semelyik pasijuk nem tudott, mert megjátszották. Ezt pasiknál is tapasztaltam, amikor kiderült, h nekem gondom van vele, mindegyik pasi fel volt háborodva, h neki eddig minden barátnőjének volt.

Az emberek alapvetően rohadt képmutatóak, van valami képzeletbeli elvárás, h milyen egy jó ember és hát na...szerintük a nem őszinte (persze ezt se mondjuk ki, mert a jó ember nem őszinte).

Még így a "kövér" feleségüket el nem hagyó férjekről annyit, akik orrba-szájba fikázták Norbit, h h mondhat ilyet stb...mind megcsalja az asszonyt, van aki még anno velem (mert ma már nem megyek bele ilyesmibe), de nem csak velem, hanem másokkal is.

Maga a botrány, arról szólt, h megtartsák az emberek azt az álarcot, amit viselnek, mert képtelenek szembenézni önmagukkal. Egyébként a Norbi egy bunkó, mindentől függetlenül.

Az én leggyűlöltebb képmutató viselkedési formám, amikor valaki megkérdezi tőled, hogy "Hogy vagy?" mert valójában nem érdekli, lehet, h unatkozik, kínos a csend vagy azt akarja veled éreztetni, h hű de érdekled (mert pl. megb..na), de valójában értelmetlen baromság, ha valaki Tinderen (ráadásul ismeretlenül) vagy facebookon azzal ír rám, hogy "Hogy vagy?" elküldöm az anyjába. Ilyenkor én vagyok a büdös bunkó paraszt, (jön tőlük az álfelháborodás) hiszen ő csak kedvesen megkérdezte, h helómi...fujj de undorító. Egyszer, ha megölöm magam, lehet emiatt a "hogy vagy?" kérdés miatt fogom megtenni, h ne halljam lássam többé soha.

Jaj bocsi, ha sokat írtam és ha senkit nem érdekel, akkor ugorjátok át a kommentemet!

God Harald 2020.02.28. 20:21:59

@Egon Estragon: az engem is vonz, de ilyenkor még jár az agyam. Amúgy én is hulla vagyok, a héten egy projekt CR-t intéztem. Szar háromnegyed Milla dollárért a fél topmenedzsment belémtörölte a lábát:)))

God Harald 2020.02.28. 20:50:54

@Szubrina: na álljunk meg egy pillanatra! Hogy vagy? Hellóka!

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.02.28. 20:56:59

Itt egy tök értelmes cikk, pánikolásmentes, tényszerű, szakszerű, remélem érthető is:
www.valaszonline.hu/2020/02/28/koronavirus-europa-magyarorszag-kockazatok/

boborján20 2020.02.28. 20:57:35

@God Harald: szerintem szubrina kécer élvezett el, mielőtt ideírt:)

Szubrina 2020.02.28. 20:57:51

@Egon Estragon: Ez sok mindentől függ, attól, h hol vagy, h ismerem-e az illetőt, hogy vagy-gyal semmiképp.
Egyébként a hogy vagy elég sikertelen ismerkedős szöveg, a nők többsége válaszra se méltatja.

Különben, ha válaszol valaki "jól" megint meghalt a beszélgetés, újra gondolkozni kell valami überfaca kreatív kérdésen a palinak.

Ha pl. társkeresőn, Tinderen vagyunk, akkor van kép, bemutatkozószöveg arra már mindjárt lehet reagálni.

De olyannal is lehet kezdeni, hogy "Szeretnék belevágni életem hátralevő részébe és arra gondoltam, h te megfelelő társ lehetnél hozzá, van kedved csatlakozni?" Én örülnék egy ilyesmi felütésnek, mert látszik, h nem egy elveszett ember és nem sajnálja az energiát az ismerkedésbe fektetni. (amiből arra következtetnék, h később a kapcsolatba se)
Fotóra reagálni: "Látom, h hosszú hajad van, imádom ha egy nőnek ilyen szép hosszú haja van" blabla stb...

A hogyvagyozók nulla befektetett energiával szeretnének valamit, igazi energiavámpírság.

Ez érdekelt?

Szubrina 2020.02.28. 21:00:33

@God Harald: Ha őszintén érdekel, akkor elmondom, h iszonyatosan rosszul, most nem térnék ki a részletekre, mindenféle munkahelyi, érzelmi, lelki marhaság és akkor még itt van ez a koronavírus, ami a hátam közepére se nem köll.

@boborján20: most nem vagyok abban a lelki állapotban, h kedvem legyen kexualizálni, bár csinálhatsz kedvet hozzá:D

God Harald 2020.02.28. 21:04:44

@Szubrina: tényleg érdekel. Mi baj a munkahellyel? Mennyiben érint a vírus? Az érzelmi, lelki marhaságról gondolom nehezebb beszélni?!

Szubrina 2020.02.28. 21:10:02

@God Harald: A Vírus annyiban, h magamat kevéssé féltem, viszont van egy 70 éves anyukám, igaz elviekben nincs legyengülve, de a kór az idősekkel, gyerekekkel végez...olyan helyen dolgozok, ahol sokan vagyunk, megmondom őszintén eddig nem vettem valami komolyan, mint anno a H1N1...riogatásnak vettem, de ma bejelentette a főnökünk, h abbahagyják a kézfogást odabent...nemtom nekem ez most így erős volt.

Egyébként meg, úgy néz ki, h valakit nagyon a helyemre akarnak csücsültetni (ma tisztult ki végleg a kép), már volt előzménye is, még is most egy tanfolyamot végzek (munkahelyem iskolázott be), ami után 1 évig nem érné meg felmondani és félek, h ez az egész egy gonosz húzás volt, h ha elveszik a pozimat, akkor se tudjak felmondani...

Továbbá a boldog szingli lét néha visszacsap és néha nagyon úgy érzem, h jó lenne valaki pl. most!

Szubrina 2020.02.28. 21:13:50

@God Harald: ha valójában nem érdekel, csak poénkodsz, akkor hagyd figyelmen kívül a nyavajgásomat!

Már iszol? Én is gondoltam ma, amikor vásárolni voltam, h veszek vmi piát, de mivel most pl. a holnapi vizsgára kéne tanulnom, ahelyett, h itt neked irogatok, úgy is csak holnap du ihatnék leghamarabb, h egy kicsit megkönnyebbüljek.

A boltok kifosztásáról annyit, h ma annyi hely volt PÉNTEK DU. a parkolóban, mint még soha (???) igaz hó vége, mindenkinél. A bolt nem volt kifosztva, kivéve a konzerves rész, az elég hiányos volt és a lisztből egy darab se volt, de finom, se rétes se semmi...sztem az idősebbek elkezdtek beraktározni.

God Harald 2020.02.28. 21:18:55

@Szubrina: nem poénkodtam, szeretek beszélgetni. Egy stresszes hét után nagyon jó kikapcsolódás:) A boltok szerintem inkább attól üresek, mert nincs elég munkaerő. Persze megy a hiszti is.
Miből vizsgázol?

boborján20 2020.02.28. 21:20:38

@Szubrina: hallod szakadok rajtad:)

meséjj, mi van a lelki állapotoddal!

nem dugtak meg, vagy csak olyan értelmes pasival akarsz dumálni, mint én?

:))))

Szubrina 2020.02.28. 21:26:43

@God Harald: Arra most nem térnék ki, h miből, de hidd el tényleg nem fontos. A boltok jó ideje üresek, de nem a munakerőhiány miatt, hanem az alacsony fizetések miatt. Hosszú évtizedek óta nem adták meg a magyaroknak azt, amit ausztriában igen és ennek a következménye, h ilyen "alja" munkákat alamizsnáért már senki, most is hót igénytelen feltöltők szoktak lenni a tescoban, már pólót se adnak rájuk.

De mindettől függetlenül mondom, h egy darab liszt sincs, meg a konzerves polc is üres a többi rész azért még egész jól fel van töltve. Én is vásárolnék, de csak egy hét múlva kapok fizut, most nagyon kiürültek a tartalékaim, mert közbejött egy-két váratlan kiadás, pedig ebben a hónapban szerettem volna elkezdeni gyűjteni a nyaralás költőpénzére.

Nekem is jobb beszélgetni, mint az anyaggal foglalkozni, de kényszerítenem kell rá magam, muszáj.

Szubrina 2020.02.28. 21:30:48

@boborján20: Egyébként jó fej vagyok, de gyanítom, h te most nem velem nevetsz, hanem rajtam.(?:O)

Nem érzem, h valóban érdekelne a lelkiállapotom...de ha igen, kicsit átverve érzem magam a főnököm és a közvetlen kollégáim által, de nem megyek bele nagyon a részletekbe, úgysem innen akartam nyugdíjba menni, viszont még pár évig azért ellettem volna, így viszont menekülőre fognám.

Valóban régen dugtam, h a legőszintébb legyek nem tudok neked időpontot se mondani, maszti múlt héten pénteken volt.

Tetszik, h nem kell a szomszédba menned önbizalomért, tehát értelmes pasi vagy?:)

boborján20 2020.02.28. 21:37:13

@Szubrina: szakadok rajtad margit! imádlak:)))

zenével, hogy állsz pokhálos?

nesze, csak neked!:)))

www.youtube.com/watch?v=VyRxTTegjXM&list=RDVyRxTTegjXM&start_radio=1

God Harald 2020.02.28. 21:41:12

@Szubrina: ja, amúgy ittam egy dupla adag rumot:) Így már kicsit jobb a kedélyállapot. Sajnálom, hogy rossz passzban vagy! És még az anyagiak is...:(

boborján20 2020.02.28. 21:44:18

@God Harald: haver, vigyázz vele, me a végén farok lesz, te meg meklepödsz:))

boborján20 2020.02.28. 21:45:51

mekkora, hogy itt nem lehet azt a szót használni, hogy F A SZ.

érdekes.

Szubrina 2020.02.28. 21:49:01

@boborján20: hej, ez egész kellemes kis zene, ki se néztem volna belőled:)

Csodálkoztam is, h a dugást azt le lehet írni...:)

Szubrina 2020.02.28. 21:49:32

@boborján20: velem vigyázzon vagy a rummal?:)

Szubrina 2020.02.28. 22:10:03

@boborján20: belőlem mit nem néztél ki?...a zene előtt egy csomót pofázik dévid bovi, azt mondtammá, h nemtok angolul?:D

Szubrina 2020.02.28. 22:11:26

@boborján20: DJ boborján:))
azt írtad Haraldnak vigyázzon mert blabla...mire megkérdeztem, h velem vagy a rummal, erre most azt írod, ha te vigyázol, akkor jobb lesz? nem vagyok egy lassú észjárású, de most elveszítettem a fonalat:P

Szubrina 2020.02.28. 22:27:01

@Szubrina: Ennek a kovácsnak kiba jó hangja van...:)

Lorrh 2020.02.29. 08:18:44

@Szubrina: nem állatkinzás. Súlyos beteg volt és meghalt volna az állatkertben, ha ez a házaspár nem fogadja be és nagy pénzekért meggyógyították. Igy is kisebbre nőtt mint a normál pumák. Igen lakásban tartják, de rendes kertesház és viszik mindenhova mint egy macskát. Mindenhol nagy szenzáció mert aranyos szelid állat. Nem tudja magáról hogy ő vadállat. Pici korától emberek nevelik.

Lorrh 2020.02.29. 08:31:54

@Szubrina: Jókat írtál egyet is értek a norbis részeddel. Csak kérlek ne essünk abba a hibáa, hogy általánosítunk a magunk pici kis egérlyukából kinézve: "A NŐK NEM SZERETNEK SZOPNI" igy nagybetüvel felírva az égre.
Nem, ez ebben a formában nem igaz.
Csak Te, meg a te környezetedben levő, általd ismert pár tíz, húsz nő ilyen (akivel olyan intim viszonyban vagy hogy ilyet elmond).
Nem a három milliárd összes nő ilyen.
Képzeld, én meg ismertem egy pasit, aki nem szeretett nyalni, mert undorodott a szagtól. Mindenre van példa pro és kontra.

Ott a dolog pszichológiája, hogy szeretjük magunkat normálisnak tekinteni és ezért azokat a példákat nagyítjuk fel a környezetünkben, amik a mi álláspontunkat igazolják. Ez súlyos valóság torzítás ám.

Sok nő szeret szopni, mert az ő ajkait is ingerli a farok mikozbe le fel csúszkál rajta. A nyelv is sok nőnél érzéki terület. Annyira sokszínű a világ, meglepődnél ha kidugnád a fejed a barlangodból :-)

LucretiaBorgia 2020.02.29. 08:37:50

@boborján20: Aranytaga! A f...z szót miattad szűrjük. Terápiás céllal. Hogy rászorítsunk a szókincs bővitésre.
Egyebként meg ha vmit unos untalan ismétlünk, akkor az elveszti a jelentőségét. Tessék változatosan fogalmazni! Elvégre ez alap egy Lédöntőtől:):))))

LucretiaBorgia 2020.02.29. 08:43:08

@Lorrh: Hálistennek!!!
Már megijedtem, h baj van velem :):):)
Mert én kifejezetten kedvelem a szóban forgó tevékenységet. Sőt jobb szeretek adni, mint kapni. És szinte szégyelem leírni, de origami téren se volt soha problémám. De persze én is ismerek sok nőt, akiknek még sosem volt.

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.02.29. 08:46:35

@Sir Bates dö Hól: Én erre azt mondom, ott a szabad akarat, én döntöm el, mire használom a netet, mit engedek be a világomba. De én még ismerem azt az időszakot, mikor mindez még nem volt.
A mai fiatalok, akik már ebbe születnek bele, sokkal nehezebb helyzetben vannak, sokkal hamarabb beszippantja őket a virtuális világ. És még csak azt se mondhatom hogy rajtunk, szülőkön múlik hogy megtanítsuk őket a helyes használatra, mikor ők már rég túlhaladtak rajtunk a virtuális fejlődésben.
És majd ha lesz unokám, őt már az én gyerekem neveli, aki sose élt a világháló nélkül. Ő már csecsemőnek is okostelót fogja csörgőnek használni :)

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.02.29. 08:52:50

@Lorrh: Oké evolúció, magam is darwinista vagyok :)
De az engem rohadtul nem nyugtat meg, ha veregetik a vállam, hogy minden rendben lesz.
Az igen, ha tesz érte, és azt mondja, minden rendben VAN!

LucretiaBorgia 2020.02.29. 08:54:47

@Szubrina: Nekem a "mi a progi a hétvégére" a trigger. Meg a párja "hogy telt a hétvége".
Mintha akinek nincs progi hétvégére az sajnálando luzer lenne.
Szoktam válaszolni, h olvastam. Mire: na, jo, de progi nem volt?.
Ijjenkor belül sikítok...

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.02.29. 08:57:01

@Lorrh: Gyönyórű állat!
De pont ezek a "házicicák} azok, akik egyszercsak hirtelen meglepetésből letépik az imádott gazdi arcát.
Mert egy puma vadállat akkor is, ha cicának nevelik.
Eddig szerencséjük volt. Kívánom így is maradjon, mert ilyenkor a kiskedvenc azonnal vadállatnak nevezve megy a levesbe.

LucretiaBorgia 2020.02.29. 09:02:03

@Szőkenőő: drága klónom! Szabad akarat? A manipulácio korában? Szabad akarathoz kellene, h tudd mi az, meg hogy érdekeljen h legyen.
Szabad akarat...

God Harald 2020.02.29. 09:48:45

@LucretiaBorgia: huhhh, én még kérdezni sem tudnék:) Elég magamnak való vagyok.

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.02.29. 11:32:46

@Szubrina: igen, ez érdekelt. Bocsánat, tegnap este bepunnyadtam. Ma is keveset leszek itt, de a többiek majd elszórakoztatnak :) szép napot, éljetek IRL is azért :)

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.02.29. 11:40:28

@LucretiaBorgia: ahelyett, hogy azt írnád, hogy kellemes semmittevéssel telt. Elveszíted így az esélyt, hogy összejöjj valakivel, aki szintén szeret semmit tenni... Pedig lehet, hogy ő is csak kínjában kérdezi azt, hogy hogy telt a hétvége, és ha meg tudnátok dumcsizni, hogy valójában mindketten imádtok egész hétvégén semmit tenni, nem bánkódni attól, hogy csak némán összebújtok, kerülendő az olyan semmilyen kérdéseket, hogy mi lenne a progi, akkor tök jó párt alkothatnátok :)

LucretiaBorgia 2020.02.29. 12:09:17

@Egon Estragon: Egérkém, én nem pasiról beszéltem....
Kollégákról...
Nagyon csak kapcsolatban gondolkodol!
Ez beszédes.

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.02.29. 13:08:34

@Szubrina: A nővéred férje hogy néz ki? Legalább egy jópasi? Mert legjobban az aputestű pasik tudják fikázni a nőket.

A szopásról szóló véleményeddel nem értek egyet. A szó maga a hétköznapi használatban nagyon is pejoratív, de abban hogy a nők nem szeretnek szopni, ehhez nem sok köze van.
Az én ismeretségi körömben a nők akikkel beszélgettem erről, nagy része szereti így kényeztetni a párját. Az én véleményem szerint enélkül nem is lehet igazán élvezetes jó szexet megélni.

Az orgazmust most konkrétan az aktus során érted? Mert az valóban nem megy minden nőnek, de ezért nem szabad magát hibáztatni. Max azért, ha megjátssza, és a pasija azt hiszi, hogy micsoda überkirály volt, hogy dugással kielégített egy nőt. Mert így esélyt se ad magának, hogy talán valamikor sikerüljön. Én akkor vagyok rohadt mérges, mikor olyat olvasok, hogy a behatolással van csak igazi orgazmus, és akinek ez nem megy, az selejt, az béna...stb. Milyen sok nő önbecsülését ássák alá ezek az ostoba félrevezető tévhitek.
Az más kérdés, ha egyéb úton se sikerül az orgazmus. Az a nehezebb dió, erre most nem is térnék ki.

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.02.29. 13:14:41

@LucretiaBorgia: A szabad akarat ebben a formában úgy értendő, hogy én döntöm el, hogy mit olvasok el, mit ignorálok, kivel beszélek és kivel nem a virtuális térben.
Bárcsak a való életben is meg tudnám valósítani, lennének ötleteim...csak ez már sokkal összetettebb dolog.

Szubrina 2020.02.29. 14:19:07

@Lorrh: Soha nem fogja neked egyetlen nő is bevallani, h nem szereti csinálni. A női test és annak biológiája, rendelkezésemre áll. Biztosan tudom, h fizikálisan nem okoz gyönyört, ahogy te hiszed. Lelkileg elképzelhető, h van akinél. De mint mondtam, nem azt szokták mondani, h nyaltam egész nap a melóban, ennek OKA van.

taga20 2020.02.29. 14:32:41

@LucretiaBorgia: döbbenet!
a f a sz nem, de hogy valaki kinyal egy puncit, a másik furujázik, az rendben van?:))

www.youtube.com/watch?v=8jZZkfjbMgM

taga20 2020.02.29. 14:38:55

@Szubrina: "Soha nem fogja neked egyetlen nő is bevallani, h nem szereti csinálni. "

bakker cica, te biztos nő vagy?

God Harald 2020.02.29. 15:07:12

@Szőkenőő: igen, jól látod! Ez egy érdekes kérdés. A virtuális térben szinte minden lehetséges és megengedett. Nem jó ha ezt a két külön világot keverjük. Én nem mozogtam otthonosan a virtuális világban. Valakivel, aki viszont igen, valóságosként éltem meg azt. De a való életben minden teljesen más volt. Nem értettem, de aztán ez a valaki felvilágosított arról, hogy működik az átmenet:)
KO volt, lényege: az ember a virtuális térben mondhat bármit valósághűen, de ebből a valóságban semmi nem kötelez semmire. Normális ember ezt a helyén tudja kezelni!...hát Cs...üzenem, mostmár normális vagyok:)))

Lorrh 2020.02.29. 16:03:39

@Szőkenőő: köszi.

@Szubrina: Mi is a vita tárgya? Hogy hagyjuk jóvá azt a főtételedet, hogy m-i-n-d-e-n nő utál orális szexet adni a kedvesének, csak megjátszák magukat amikor ennek az ellenkezőjét mondják?
Tényleg ennyire öreg vagy és bezáródott az életed tapasztalatszerzési periódusa? Már minden lekerekedett a világodban és tökéletes kész válaszaid vannak as kérdésekre? Végre biztonságos a világ. Huhhh, ideje megpihenni. :-)

Szubrina 2020.02.29. 16:43:06

@LucretiaBorgia: Jogos, örülök, h másoknak is van ilyen "bogara".
De am most h mondod ugyanaz.
Mindig ugyan azt válaszolom.
"Hogy telt a hétvége?"
"Jó gyorsan"
Ennyi, valóban ez ugyan az a szar kör, aminek nulla értelme van, én egy kicsit energiavámpírkodásnak érzem, a kérdező nem ad semmit, de neked infót (ötletet) vagy bármit kell adni, ami megszínesíti a dögunalmas szar életét.

Szubrina 2020.02.29. 16:54:22

@Lorrh: A Vadállat mélyen ösztönök szintjén vadállat marad, ősi kód ez, nem írja felül egy pár év panellakásban lakás.
Bocs, de az egyik videóban (még) laksában laknak a factudja hányadikon, a pasi lufikat visz...most nem keresem meg, lehet, h azóta a milliós nézettségű bevételnek köszönhetően házat vettek a rabszolga állatjukból, akin keresik a pénzüket. Sajnálom, de nekem nem szimpatikus az, h egy állatot BÁRMI ÁRON meg kell menteni, mondjuk én az emberekről is így gondolkodok, az már sokaknál kicsapja a biztosítékot, de embereknél sem tartom életnek, amikor vki egy életen át ágyhoz kötve, csövön táplálkozik, egy másik meg egész életében ezt az embert mossa ki a szarból...ez már két elcse..ett élet...lehet, h csak szerintem. Az állat remélem boldog így, de azért nem vagyok biztos benne.

Imádom a kutyákat, de amíg panelban lakok, nem veszek magamhoz egyet sem, mert állatkínzásnak tartom, a napi kécceri pisiztetést...stb...

Szubrina 2020.02.29. 16:57:01

@Egon Estragon: Semmi baj, kedves voltál és jól esett az a kis morzsa, amit adtál, szükségem is volt rá, abban a pillanatban:) Akkor bármit is csinálsz ma, kívánom, h jó legyen!:)

Szubrina 2020.02.29. 17:09:05

@Szőkenőő: Csak mosolyogni tudok azon, h sok nő szereti, senki nem vallja be, ha nem élvezi, az embereket ez a megfelelési kényszer annyira nyomja belülről.
Az a jó nő, akinek orgazmusa van, az a jó nő, aki imád szopni, miért is vallanák be, ha meg tudják játszani, könnyebb is az életük, mint az enyém. Ki ne szeretne jó nő lenni, kitaszított, selejtes helyett?

Bevallom qrva jól copok és mindig csináltam, minden pasimnak és nekem is az előjáték része, de h izgató lenne vagy ne azért könyörögnék magamban, h "menj már el" még nem volt.

Most így arctalanul őszinte vagyok, élőben azért én se vallanám be, olyan fas zival össze se jönnék, aki nem szeret nyalni. Viszont a nyalás más tészta, egyrészt könnyebb csinálni, nem fullasztó, másrészt, az ottani illat (ha higiénia megvan a hölgynél) izgató és a látvány is. A férfiak nem az érintésekre gerjednek elsősorban, mint mi, hanem a látványra. A mell, pi.a és ők már kész is vannak, vagy az egyik is elég, még ruhában is. Nekünk nőknek több kell.

A merev farok sem azért izgat, mert jaj de szép mereven, hanem az izgat benne fel, h ENGEM kíván az illető. Különböző agyunk van, akármennyire is erőltetik ezt a sok gender-szart, h válaszd meg a nemedet, egy férfi soha nem tud nő lenni és egy nő se férfi.

Szubrina 2020.02.29. 17:12:27

@Lorrh: Most, h így mondod, igen. Ennek nem a szexhez van kőze, hanem ahhoz, h az emberek kiba..képmutatóak.

Álfelháborodna, h Norbi az ő feleségüket lekövérezte, de amikor az asszonyt meglátták a strandon fürdőruhában ugyan ez a gondolat volt a fejükben.

Most meg gyalázzák Norbit, h h mondhat ilyet.

K é p m u t a t á s.

Lorrh 2020.02.29. 17:22:23

@Szubrina: a norbis meg képmutatós szövegeddel egyetértek.
De neked meg ideje lenne az őszinteség útjára lépni és ami nem esik jól azt ne csináld. És ne fake-lj semmit, se orgazmust, se szopást. Szar dolog színlelni.
"Ugyan, kit csaptunk be? Magunkat? Mi tudjuk, miről van szó. A kutatókat? Azok örülnek, hogy plecsni van a mellükön. A széles tömegeket? Azok úgyse esznek se narancsot, se citromot, de boldogok, hogy velünk ünnepelhetnek. Az imperialistákat? Ühüm, azoknak alaposan túljártunk az eszén. Nem szeretnék most a helyükben lenni!"

taga20 2020.02.29. 17:23:26

@Szubrina:

ha azt mondom, hogy ez a szerencsétlen f a sz rendőr, egy gyökér, aki a nem létező tudományát kúrja a netre, akkor nem vagyok képmutató?

veled az a baj cica, hogy fingod nincs az alapvető fogalmakról se.

azé szép mék lehecc!:))

Szubrina 2020.02.29. 17:37:47

@Lorrh: Rólam se tudja egy pasi se, h nem szeretem csinálni, mivel élvezettel csináltam, az orgazmust nem játszottam meg soha és kaptam is érte eleget, nem aktus során más módon el tudom érni. De így is volt, aki ezért lépett le, tudod az emberek ahhoz vannak szokva, h ha nem klappol minden léc van.
Van egy mondás is:
"A nő orgazmust imitál a kapcsolatért, a pasi kapcsolatot imitál az orgazmusért"

Ezek se a semmiből táplálkoznak, te is azért hiszed, h vannak nők, akik jaj de imádják, mert soha a büdös életben nem fogják neked bevallani...ahogy eddig én is csak a blogomon arctalanul.

Nah lapozzunk!:)

Szubrina 2020.02.29. 17:39:16

@taga20: eddig te vagy itt az egyetlen, aki összevissza beszél. Ne haragudj de az se tiszta, h mi ellen kéne most bevédenem magam, szóval passzolok, mindent kiveséztem a témában.

Szubrina 2020.02.29. 17:42:04

@Lorrh: Kérdés: beraktad ide a blogom linkjét?
Tulajdonképpen azért jöttem ide, mert a blogom admin felületén van egy statisztika, h milyen oldalakról érkeznek az olvasóim és megjelent ez a blog.
Aztán beleolvastam és kicsit itt ragadtam.

Te ugye kommenteltél párat és amikor idejöttem és megláttalak, akkor gondoltam, h lehet valami összefüggés, egyelőre mély rejtély számomra, h pl. a Totalcar.hu-ról is, h talált hozzám valaki...

taga20 2020.02.29. 17:54:46

@Szubrina: "eddig te vagy itt az egyetlen, aki összevissza beszél"

szerintem erről kéne egy posztot tolnod a szubrina blogon, hogy ki dobja le a bugyiját, vagy a gatyáját.

szakadok!:)))

Szubrina 2020.02.29. 18:01:28

@taga20: Ha már olyan szépen eligazodsz a blogon vannak Anchoros posztok is, bár biztos csak elváltoztattam a hangom.

Én is szakadok!

taga20 2020.02.29. 18:07:34

@Szubrina: hallod beleolvastam a blogodba.

szerintem hagyd abba amíg nem lesz belőle bajod.
ennyi baromságot hogy tucc kitalálni? döbbenet.

szerintem inkább zenéljünk!;)

www.youtube.com/watch?v=Nzlj2-5GmI4&list=RDNzlj2-5GmI4&start_radio=1

Szubrina 2020.02.29. 18:14:34

@taga20: boborján? most is éppen a kovácsot hallgatom, nagyon belezúgtam a számaiba, pedig előtte sosem hallottam róla...

Engedelmeddel, most nem hagynám abba, mert szeretem, akkor is, ha szerinted szar.

taga20 2020.02.29. 18:19:18

@Szubrina: nem szar, csak nem jó. és kovácsművésznőért nem kapok tőled egy puszit vagy imodzsit?:))

persze mindenki aszt csinál amit akar.

zenét szereted? nesze!:)))

www.youtube.com/watch?v=giExBVTXo88&list=RDgiExBVTXo88&index=1

Szubrina 2020.02.29. 18:24:42

@taga20: hát, tudod szo..pás az nem lehet, de per pillanat a puszi se annyira javasolt (koronavírus). Emodzsit gépen nem nagyon tok, most nem telefonnal vagyok. De esetleg egy nyalást engedélyezek, ha nem kérsz semmit cserébe:)

Nem minden linked jó, de majd válogatok köztük, a Diggin lett a jelenlegi kedvencem, a másik pedig a The Devil You Now és utána elindult egy másik nagyon jó szám, az meg: www.youtube.com/watch?v=6EA-MIYY1bg&list=RDYfg9yyd7ceQ&index=9 (ez nem tőle, de ez is atomjó)

taga20 2020.02.29. 18:29:26

@Szubrina: ismerem, és cserébe aszt kérem, hogy légy ilyen, mint most vagy:))

eszt ismered pu nci? ez is fa sza:))

www.youtube.com/watch?v=kNPATiY_fNQ&list=RDkNPATiY_fNQ&start_radio=1

Szubrina 2020.02.29. 18:31:21

@taga20: Te ennek a németh jucinak olyan iszonyat magyar akcentusos angolja van, h inkább ne erőltessük és egyébként is kovács művésznőhöz képest a hangja nagy nulla?

taga20 2020.02.29. 18:36:09

@Szubrina: hogy...! szerintem ezé nem bírnak a pasik cica.

és ez szar szerinted? hamá!:)))

www.youtube.com/watch?v=VyRxTTegjXM&list=RDVyRxTTegjXM&start_radio=1

God Harald 2020.02.29. 18:38:24

@Szubrina: kicserélték már a szélvédőt?

Szubrina 2020.02.29. 18:52:55

@taga20: ezt már küldted és ez jó. Nem a pasik nem bírnak, hanem én őket nem...nekem rohadtul nem minegy...de nem akarom, h megcsaljanak, nem akarom, h elhagyjanak...olyan kell aki FIX.
Ígértek már sok mindent, h így örökké, úgy, aztán meg mindig csak összetörték a szívem.
Lehet, h egyszer eljön az a pont, amikor az ember már nem tudja többé elhinni, amit mondanak (hazudnak) neki...

taga20 2020.02.29. 19:01:20

@Szubrina: bakker, rólam lemaradtál, me én bunkó vagyok, de legalább orka vagyok.

ha valaki mellett kikötök, akkor életem végig nyög engemet:)))

zenével, hogy állsz cica? tessék!:))

(a szomszéd uccában laktak itt érden:)

www.youtube.com/watch?v=gcF-QAP64eI&list=RDgcF-QAP64eI&start_radio=1

God Harald 2020.02.29. 19:02:14

@Szubrina: nem megy gyorsan. Nekem tavaly volt csere. Igaz, baromi sok idő volt mire megjött az üveg a szervízbe:(

Szubrina 2020.02.29. 19:07:39

@God Harald: Cascora intézni volt bonyolult, nem tudom elmondani neked hány nyomtatványt kellett kitölteni, hány igazolványom adatával, órákig azt csináltam, telefonálgattam össze meg vissza, mit hogyan és h mihez mi kell pontosan és hogy mi a ráknak b..ott ide hozzám egy x/2 összegnyi "gyorssegélyt a casco" csak, h még jobban megbonyolítsa ezt az amúgy se egyszerű helyzetet...az egyetlen jó, a szervizben lévő pasi volt, aki telóban tök cukkermaci volt...kivi vok hogy néz ki élőben, a héten megtudom...aztán vicces lenne, ha az új szélvédőre megint felpattanna egy kavics...

Szubrina 2020.02.29. 19:09:21

@taga20: Be kell vallanom egészen kellemes ízlésed van, pasiktól eddig kétféle zene linkjét kaptam, vagy tucituci vagy metál...ehhez képest a kis finom dallamok kifejezetten meglepőek...
Érd...hm...az közel van:P

taga20 2020.02.29. 19:12:30

@God Harald: te itt élsz magyarországban?

me nem értem mit beszélsz?
csak nem a eb chironodban tört össze a plekszi?

egyébként mi van?:)))

God Harald 2020.02.29. 19:15:59

@Szubrina: legalább cascora megy. Szomorú lettem volna ha azt a 300 k-t zsebből kellett volna kiköhögni:)

Szubrina 2020.02.29. 19:18:47

@God Harald: jah, de fuccs a bonusomnak...majd kiköhögtetik velem a kövi évben, ha nem tudok olcsóbbra váltani...mindez egy kő miatt, egy olyan autópályán, aminek tiszta, kátyúmentes használatáért fizetek elviekben...az igazság meg odaát vagyon...:/

God Harald 2020.02.29. 19:20:52

@Szubrina: nekem nem lett drágább:)

taga20 2020.02.29. 19:24:04

@Szubrina:furcsa lenne, ha mindenben egyezne az ízlésünk.

a zenéd baba, én is szeretem:)

és ez, hogy?

www.youtube.com/watch?v=Or1eyP-bNow&list=RD7wRA50Gtpug&index=4

Szubrina 2020.02.29. 19:25:08

@God Harald: akkor imádkozzunk, h nekem se...bár amilyen szerencsés vagyok...nekem fog...tavaly a kötelezőnél volt egy 90-ezres kár, amit friss sofőrként egy mellém simult autóban okoztam a parkolóból kiállásnál még az előző kocsimmal, akkor felajánlották, h ha zsebből kifizetem akkor semmi, ha igen, akkor se szedik be rajtam, csak hát elvész a szűzességem és emelkedhet a díjam...hogy, hogy nem pont annyival emelkedett a jövőévi díjam, h egy év alatt visszaszedjék rajtam a kárt...igaz ez kgb volt...

Szubrina 2020.02.29. 19:27:47

@taga20: Elmegy tesa, de nem kedvenc:)
Láttam ám, h amikor innen elhúztál egy másik blogban is küldözgetted a zenéket, te amolyan blog, link szédelgő vagy, ugye?:)

God Harald 2020.02.29. 19:35:43

@Szubrina: a tanulópénzt meg kell fizetni! Egyébként tényleg jó szarok nálunk az utak. Az ember alig várja, hogy kicsit kimozduljon az országból egy kis örömautózásra.

Szubrina 2020.02.29. 19:37:55

@God Harald: Áhh én soha...itt legyenek jók, fizetünk eleget...pl. M1-es le volt zárva fél évig felújítás címén, erre a napokban két szakasza, ezen a részen, ami pár hónapja fél évig zárva volt, újra le lett zárva...nem is tudom sírjak vagy nevessek...

taga20 2020.02.29. 19:42:17

@God Harald: bakker 10 éve szakítunk.
te melyik orbánisztánban élsz?:))

God Harald 2020.02.29. 19:52:32

@Szubrina: hát azért Németországban döngetni 250-el, nem egy rossz érzés:)
Tudom miről beszélsz, másfél éve az M0-on élek:(

Szubrina 2020.02.29. 19:55:46

@God Harald: hahahha...az én kocsimmal végsebességig mehetek a magyar pályákon...nem is 300 a szélvédő, csak 100...de a kövi kocsim többet bír majd, ha megérem (COVID-19 ugyebár)...én is azon élek, mindennapi dugót add meg nekem jézus..:PPP

God Harald 2020.02.29. 19:56:30

@taga20: bizony, dübörgés van:)

taga20 2020.02.29. 20:04:01

@God Harald: és az M0-án se volt rossz:)

God Harald 2020.02.29. 20:05:26

@Szubrina: az enyém sem megy 250-el, az csak a sógoromé volt. De igazából a vezetési kultúra az, ami széppé teszi a dolgot:) Annál jobban csak az USA-ban tetszett jobban a közlekedés. A legszórakoztatóbb meg Kínában:))))

Szubrina 2020.02.29. 20:13:57

@God Harald: Érdekes én nagyon rossz véleménnyel mentem ki az utakra, de mára azt mondom az emberek 95%-a meglepően jól vezet...ma pl. úgy vezettem mint egy állat, kissé túllépve a sebhatárt is, mert a tegnapi dolgok csak folytatódtak (most tényleg nem érszletezem) felk..tam a hangerőt, berezonált a törött szélvédő is...és toltam neki, kis cikkcakk is volt és kurvára nem volt gáz szitu, mert mki totál előzékeny volt...napi szinten elég sokat megyek és mondom, egyre jobb a pozitív arány...néha ez a középső sávba ragadás bac fel, de jobbrol szépen elhagyom a picsbe, nemtok mást csinálni(ja h fék, ne már, elkopik), ha nem férek ki a belsőbe...

taga20 2020.02.29. 20:19:16

@Szubrina: te egyébként érted, amit ide hordasz?

bakker, remélem neked nincs jogsid, és csak fantáziálsz!

tényleg remélem:)

God Harald 2020.02.29. 20:26:13

@taga20: még jópár éve ws volt a melóhelyen. Utána haza kellett vinnem az egyik kolleginát valahová Lőrincre. Cégessel. Előtte tartályfestés volt a szomszéd üzemben, a szél ráhordta az aprócska festékcseppeket a szélvédőre. Mentünk a régi M0-on, szakadt az eső, az ablaktörlő meg nem húzta le a vizet. Balra 10 centire az elválasztó, jobbra 30 centire kamionkerék és nem látsz. 10 évet öregedtem:)

God Harald 2020.02.29. 20:31:31

@Szubrina: én nem vezetek olyan sokat, kb 40 e km/év.

taga20 2020.02.29. 20:35:20

@God Harald: én meg vittem a csajomat az m5-ön a mocimmal.

270-nél nem ment jobban:)

taga20 2020.02.29. 20:40:52

@Szubrina: mi sok? a hülyeségeid? az tényleg sokk!:)))

Szubrina 2020.02.29. 20:43:07

@taga20: a mocisokat rühellem...végső állomás 2-őt láttad? egyik kedvenc filmem:DDD

taga20 2020.02.29. 20:53:44

@LucretiaBorgia: nehogy má kilenckor lefeküggyé!:)))

taga20 2020.02.29. 20:54:59

@Szubrina: mit rühelsz bennük, mikor szart sem tucc rólunk?!

Szubrina 2020.02.29. 20:58:29

@taga20: ja semmit...:D
www.youtube.com/watch?v=LcU4acbU31U
Mert kerülöm őket a pályán, ne előttem essenek má el, mert nem szeretném hallani azt a hangot, amikor kitrottyantom a beleiket a kerekeimmel:/

taga20 2020.02.29. 21:00:41

@God Harald: mi a kérdés toronylakó?

szerinted csak te lehecc érdekes?:)))

LucretiaBorgia 2020.02.29. 21:02:45

@taga20: Puszicska! Most kezdj vigyázni!

taga20 2020.02.29. 21:04:13

@Szubrina: cica, most is hülyeséget hordasz össze.

kérdezzél inkább, én válaszolok.

citadellát mindenki vágja, aki anno motorozott.

szeretlek, de tényleg kussolj, me gáz, hogy semmihez se értesz!:)))

God Harald 2020.02.29. 21:04:37

@Szubrina: hát...ahogy vesszük. 17 ezerrel indul a történet a munkábajárás miatt. Meg hát meló miatt néha el kell szaladnom ide-oda. Szerencsére a nagyobb távolságokra repcsivel:)

God Harald 2020.02.29. 21:06:39

@taga20: van bent egy Jogg RR2-m! Azaz mocis vagyok!:)))

taga20 2020.02.29. 21:07:29

@LucretiaBorgia: olyan vagy!

a férfiak melletted nem bontakozhatnak ki?:)))

nálam a csajok a családban, ilyen vezetésével leptek meg. ők is utálnak:))))

www.youtube.com/watch?v=anwc-PTBFSA

taga20 2020.02.29. 21:12:28

@God Harald: ez valami vicc? ez egy babetta:)))

Szubrina 2020.02.29. 21:12:30

@taga20: jó-jó, ha felülhetek mögéd, még átgondolom a véleményem:DDD

God Harald 2020.02.29. 21:14:18

@taga20: megy 80-t, tehát nem Babette

taga20 2020.02.29. 21:17:35

@Szubrina: a zasszonyt is elvittem és elvarázsoltam egy xx-szel:)

jó tudom, fingod nincs miről beszélek.

erről:)))

www.sportmotor.hu/forum/honda-cbr-1100-xx

taga20 2020.02.29. 21:25:57

@Szubrina: na ilyen ez kábé, mint ez:)

www.youtube.com/watch?v=26Elj7Wqmwg

de most mennem kell, me a zasszony terorizál:)

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.02.29. 21:44:24

@LucretiaBorgia: Mert ott tartottunk, hogy Szubrina Tinderezik. Bocsánat, ha félreértettelek.. :/

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.02.29. 21:53:27

@Szubrina: Köszi, jó volt :) Igazából futás, kertészkedés, sütés-főzés.

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.02.29. 23:13:18

@God Harald: Mindent IS :P a legjobb talán a currys gesztenyével töltött sütőtök volt :)

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.02.29. 23:15:18

@Szubrina: Néha jobb lenne visszavenni magam. Fáradt vagyok sokszor, pl. most is...

LucretiaBorgia 2020.03.01. 09:16:53

@Egon Estragon: Én bocs! Tleg a tinderrel osszefugesben hangzott el a hogy vagy. :):):)
Amugy en ott sose voltam, fbn se. Kereken 1,5 eve tiszta vagyok:)

guma 2020.03.01. 10:21:08

@LucretiaBorgia:

@Szőkenőő:

csajok!
feldobtátok a napom! :-DDDDD
bár az utóbbi napokban a szöszi játékossága hiányzott, de Borcsa ráérzett hogyan kell kezelni a "vadembert" - ez meg mindent vitt.

@Egon Estragon:

"currys gesztenyével töltött sütőtök"
hogy te miket nem tudsz! :)

@God Harald:

@taga20:

valaha volt, hogy rám szóltak, nem ott van a fék, ahol ülök...
de rájöttem, hogy csak ösztönösen érzem a ramaty vezetőket.
másról nem is dumálok, mert még lebukok :-D

@Szubrina:

lehet, hogy mélyvízbe ugrottál és MÉG (te) nem tudsz úszni?

@Lorrh:

kösz! :)

Szubrina 2020.03.01. 10:31:42

@guma: fogalmam sincs miről beszélsz, leírtam a tapasztalatomat, véleményemet, nem muszáj elfogadni az igazságot, néha nekem is nehezen megy.:D

guma 2020.03.01. 10:36:34

@Szubrina:

én kérdeztelek és nem véleményt mondtam. :)))

guma 2020.03.01. 10:37:39

@God Harald:

neked? :-D

mindent! :))))

guma 2020.03.01. 10:50:34

@God Harald:

erre nem gondoltál, igaz?
elment a hangod?

akkor: további szép napot! :-)))

God Harald 2020.03.01. 10:58:57

@guma: hát nem:))) Így mindjárt más! Neked is szép napot:)

Szubrina 2020.03.01. 12:08:15

@guma: akkor válaszom, nem ugrottam mélyvízbe.

Szubrina 2020.03.01. 12:12:46

@taga20: nekem meg ez... www.youtube.com/watch?v=agaoyxrj0tg

amúgy ezt imádom és élem is, a palik ezt csinálják, csak már az eleje kimarad, olyan nőt keresek, aki alaposan "le..opna"...ennyi a hirdetés

taga20 2020.03.01. 12:19:46

@Szubrina: te tényleg ennyire idegből csinálsz mindent?
semmi humor, kellem, női kedvesség?

tudod mi a te bajod?:)))

www.youtube.com/watch?v=1gaRoBWdKKk

Szubrina 2020.03.01. 12:21:44

@taga20: "tudod mi a te bajod?:)))"

Az, h szóba álltam veled?:D

taga20 2020.03.01. 12:47:38

@Szubrina: párnapja dumálunk, de már láccik rajtad, hogy jó irányba mozdultál el.

persze még sok munkám lesz veled, de talán a végére egy aranyos, saját magát elfogadó fehérnép leszel:)))

LucretiaBorgia 2020.03.01. 12:47:50

@taga20: Ez, de kiba jó!!! A film meg etalon, imádom!

taga20 2020.03.01. 12:53:28

@LucretiaBorgia: nem vagyunk mi lelkitársak? me én ugyanígy vagyok vele:)))

ja és a zene!;)

az élet egy nagy erdő.........

www.youtube.com/watch?v=5CbpOGl-4ec&list=RD5CbpOGl-4ec&start_radio=1

Szubrina 2020.03.01. 12:56:35

@taga20: Te beképzelt majom:) Nem változom, csak egyre jobban ismered meg az alapból tök cuki és imádnivaló személyiségemet.:D

taga20 2020.03.01. 13:04:57

@Szubrina: és most mondd, hogy nincs látható eredménye a hülye dumámnak!

ez aranyos és vicces volt részedről dulifuli:)))

zenét egyébként szereted? tessék egy jó. az egyik kedvencem/ talán az ars poeticám;)

de vigyázz, me szövegcentrikus:)))

www.youtube.com/watch?v=S2hAliLtlng&list=RDS2hAliLtlng&start_radio=1

Szubrina 2020.03.01. 13:09:07

Ez egy kissé too much nekem...viszont van testvéred? Nekem van.

www.youtube.com/watch?v=-13pVigMNgo

taga20 2020.03.01. 13:12:45

@Szubrina: miért releváns az, hogy van-e testvérem?

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.01. 13:38:52

@God Harald: A virtuális élet nagyon nagy koppanásokra adhat okot.
Másik példa, mikor valakivel csetelve baromi jókat lehet dumálni, és aztán egyszer csak élőben meg ül mint kuka a fűben, és sehol az a személyiség, akivel addig órákon át csak beszéltél és beszéltél.....na és ez csak egy példa.

taga20 2020.03.01. 13:51:50

@Szőkenőő: "ül mint kuka a fűben,"

ilyen mondás nincs.
olyan van, hogy hallgat, mint szar a fűben.

szívesen:)))

LucretiaBorgia 2020.03.01. 14:00:32

@taga20: szinesztézia, dehogy nincs
József Atilla, pl.
Előszeretettel használom pl. Így: "cincogsz itt mint egy riadt nyuszi"

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.01. 14:02:04

@Szubrina: Nekem nincs túl nagy merítésem a férfiak terén, de hidd el, van olyan, mikor igenis élvezni lehet az orális szexet nőként. Ha van az a pasi, aki ezt képes kihozni egy nőből. De ott nagy eséllyel érzelmek is játszanak.
Mert most abban mi a pláne, hogy ott egy farok szopogasd. Hogy ne vacsorát főzz közben agyban, meg ne túlélésre játsz, csak a pasi örömére, ahhoz több kell, mint egy szimpla szex valakivel. Na ott én se garantálnám, hogy őszinte lenne a mosolyom, hogy ott térdelek már x ideje, mileszmár haladjunk.

"A merev farok sem azért izgat, mert jaj de szép mereven, hanem az izgat benne fel, h ENGEM kíván az illető."
Na ebben egyetértünk. De abban biztos nem, hogy ki lehetne jelenteni, hogy minden nő megjátssza magát a pasik miatt. Igen ilyen is van. Biztos sok nő éli így az életét. De erről nem mindig a pasi tehet.

Szubrina 2020.03.01. 14:06:31

@Szőkenőő: Tessék te magad írod, h ahol nincsenek érzelmek miért élveznéd a cumit, hát ez az, a nyalást mindenképp élvezik...a paliknak nem kell érzelem. Ebből is látszik, h a cumi önmagában nem egy izgató dolog a nők számára, hanem csak max, ha van érzelem, de akkor se maga a cumi, hanem a párod miatt bakker...erről magyarázok...de akkor sem izgató maga a cummantás, ezt nem értik meg a pasik, hogy a nyalás az nem ugyan az, mint a copás...

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.01. 14:07:34

@taga20: Ja ilyen mondás nincs. Értem. Köszi. Már nem halok meg hülyén. Majd salakot szórok a fejemre.

taga20 2020.03.01. 14:08:52

@LucretiaBorgia: te ne használj idegen szavakat, ha nekem írsz.

most nézhettem meg, hogy mi ez a kifestő, vagy mi:))))

száz szónak is egy a vége, ez szinfa szság arról szól, hogy bármi hülyeséget össze-visszabeszélhetek, me ezek szerint van értelme.

brávó! ma is tanultam valamit:)))

www.youtube.com/watch?v=SFGDzHAeTrE

taga20 2020.03.01. 14:13:37

@Szőkenőő: mondtam, hogy szívesen.

te még jobban feszülsz, mint szubrina kisasszony.
szerintem téged is kezelésbe kell, hogy vegyelek.

nézz rá! írtam neki pár szép, okos szót, és mintha kicserélték vona:)))

LucretiaBorgia 2020.03.01. 14:24:57

@taga20: ...a semmi ágán ül szívem, kis teste hangtalan vacog...

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.01. 14:28:42

@Szubrina: De....értelek....te magáról a szopás technikai oldaláról beszélsz.
De mi a baj ezzel? Nyilván én nem fogok érzelem nélkül cummantani. De mi nem ugyanon a pályán mozgunk. Én már nem vagyok párkereső életszakaszomban.

A párom miatt.....ki más miatt? Ez benne a legjobb rész. Látni ahogy élvezi, ettől lesz nekem is az. Ez pont a lényeg, nem a technikai oldal

taga20 2020.03.01. 14:29:48

@LucretiaBorgia: ja most má kezdem érteni. a költő!

hamá március, akkor egy másik költő.
remélem nem köpi ki a rendszeretek!:)))

www.youtube.com/watch?v=uPW77lGtdXY

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.01. 14:32:00

@taga20: befeszülök....ne akarj belém beszélni olyat ami nincs is ott. Simán csak nem bírlak...nem fáradj a kezelésbe vétellel :P

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.01. 14:33:38

@guma: aranyos vagy :)
Simán csak sok melóm volt, nem volt időm itt lógni a blogon :)
De itt a március, már kimondani a gyönyör :)

taga20 2020.03.01. 14:35:12

@LucretiaBorgia: eszt most mé csinálod?
kiidegeled a barinődet, asztán vigasztalhatom mindkettőtöket:)))

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.01. 14:36:20

@LucretiaBorgia: milyen hamut? te neszójjálbe, én már a hamut a mamunak mondom ha úgy akarom :DDD

LucretiaBorgia 2020.03.01. 14:42:05

@Szőkenőő: Jóvanna! De nem tuttam mi a salak:):):)
A hamut aztat toom, legalább.
Ne hasnyálj fura szokat, na:):):)

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.01. 14:47:45

@taga20: Tudod nem a f a s z szóval volt a bajunk eddig se. Hanem ha lef a sz ozol valakit. Ez nem fér bele a rendszerünkbe. Érted? Dehogy érted. Akkor nem reklamálnád már jóideje, miért van a szó kitiltva.
De talán most már felfogod.
Szívesen.

taga20 2020.03.01. 14:48:13

@LucretiaBorgia: nekem az ugrott be, mikor egymást szapuljátok, hogy minden pofon jó helyre megy.

:))))))))))))))))))))

taga20 2020.03.01. 14:49:59

@Szőkenőő: ha nem küldesz mosolyjelet, akkor nem fogom mekérteni cicamica.
na!:))

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.01. 14:53:45

@LucretiaBorgia: Néha muszáj megcsillogtatnom az intellektujjális énemet, mert még a végén asziszitek buti vagyok :)
A salak az a csúnya barna anyag, ami ha belemegy pofára esésnél a könyöködbe térdedbe tenyeredbe, az állatira szar tud lenni. Mi ebből a tanulság? Ne bicajozz salakon :D
Nekem már késő, de más még hasznát veheti tanácsnak :)

taga20 2020.03.01. 15:04:43

@Szőkenőő: "Néha muszáj megcsillogtatnom az intellektujjális énemet,"

hát nekem úgy tűnik, hogy néha te görbíted el a fényt és nem a feketejuk:)))

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.01. 15:19:44

@taga20: Kizárt. Ahol én én vagyok ott nem görbül semmi az tuti!

LucretiaBorgia 2020.03.01. 15:22:45

@taga20: ...te vmit nagyon nem értesz!
Szapulni????
Egymást?
Mi?

taga20 2020.03.01. 15:25:10

@Szőkenőő: akkor te lohasztasz, mi?:)))

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.01. 15:27:06

@God Harald: Hát ha azzal focipályát szórtak le, akkor akár az is lehetett :)
Kohó mellett nem bicajoztam még :D Igaz azóta semmilyen bicajjal sem tekertem :) Nálam nem vált be, hogy újra fel kell ülnöm a pacira ha levet magáról :)

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.01. 15:29:25

@LucretiaBorgia: Klónok vagyunk, bármit mondhatunk egymásnak, max lebeszéljük spicc közben :D

God Harald 2020.03.01. 15:32:46

@Szőkenőő: házat is építettek belőle.

God Harald 2020.03.01. 15:34:40

@Szőkenőő: az nem baj, hogy nem bringáztál mellette. Pont Holnapután lesz egy szomorú kohászati évforduló:(

taga20 2020.03.01. 15:51:33

@Szőkenőő: te tényleg szőke vagy.

nomen est omen:))))

LucretiaBorgia 2020.03.01. 15:55:52

@Szőkenőő: bocsikaaaa, de sicc :):):):):):);:)

guma 2020.03.01. 18:24:30

@God Harald: :-D

látod, egyszerű az élet... :)

---------------------------------
"házat is építettek belőle."

ami mérgezőgázokat bocsátott ki...
szóval mégsem egyszerű az élet...

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.01. 18:28:08

@God Harald: rákerestem, az 1990 es Ózdi baleset. Szörnyű!! :(

guma 2020.03.01. 18:33:52

@Szőkenőő:

én is ritkán nézek be bárhova is...
a blog megetetve, ha jól emlékszem május végéig és mivel szinte mindent kerülök a friss posztok sem sűrűn egészítik ki a napokat, mert utálok ennyi mocsokban tapicskolni...
marad a vers a játék és a zene a filmek mellett.

viszont így is feltűnt, hogy megkeményedtél. :-(
pedig én nagyon csíptem a játékos könnyedséged, ami mindig megvillant.

guma 2020.03.01. 18:41:40

@Szőkenőő:

olyan kemencébe a daruk is beleragadtak néha és a tűz felett kellett javítani.
én, tanuló voltam és mentem a szaki után a "fogó lépcsőjén" a kapcsolószekrényekhez. mikor észrevette a szaki, hogy ott vagyok a nyomában, olyan ideges lett, hogy pár percig lépni sem tudott...

így esett, hogy az utolsó nő voltam ilyen daruk szerelőjeként. érdekesképpen: amikor később meghatározták, hogy melyik a nők által tiltott daru munkavégzésre, nekem mint bevizsgálónak akkor is végig kellett járni őket...

God Harald 2020.03.01. 19:50:07

@guma: kemény csaj voltál!:)
Mérgező mérgező, dehát annak idején egy csomó mindennel nem voltak tisztában. Annak idején nálunk a laboros nők benzolban mosták a köpenyüket! Tavaly tavasszal a szomszéd üzemben felhasadt egy benzol tartály. Bár a fegyveresek pár percen belül mindent lezártak és a létesítményiek azonnal elárasztották a területet, azért minden tele volt rákkal. Szerintem mindannyiunknak az járt a fejében, hogy ez vajon hány év mínusz?:)))

guma 2020.03.01. 20:18:07

@God Harald:

nem kemény, csak valahogy mindig eszméletlen jó csapatokba kerültem, és vitt magával az élet.
abban az időben (is) meg annyira kiálltak mellettem, hogy nem akarták felvenni a fizut, mert én nem kaptam annyi jutalmat mint ők
gondolhatod, mekkora botrány volt belőle.

és igen, szinte semmilyen veszéllyel nem voltunk tisztába: pl a kencék között futó kábeleket, azbeszt kötéllel tekertük be, de így is csak heteket bírtak ki a kábelek...
a benzol és más vegyszerek különböző használatát + minden anyag "célszerű" alkalmazását a hiány termékek pótlására is megtanultuk.

(a városban 66-ban a színház előcsarnokában tartott szilveszteri bálon adtunk olyan élményt, amit később is csak filmen láthattak: egy lemezjátszóra felszereltünk egy focilabda belsőt amit előzőleg összetört tükör darabokkal vontunk be, majd az aula erkélyéről fejgépeztük...)

hány év mínusz?
fogalmam sincs...
de rengeteg kolléga hagyta itt (idő előtt!) az árnyékvilágot. :-(

God Harald 2020.03.01. 20:28:07

@guma: kohászati üzemben csak pár röpke évet dolgoztam.:)

guma 2020.03.01. 20:28:29

@God Harald:

b+! :-)))

jó éjt!

megyek, mert elképesztő, hogy mindig nosztalgiázunk mint az öregek :-DDD
pedig ennél jobban szeretek élni és élvezni még azt amivel megajándékoz az élet + még mindig foglalkoztat a csavargás, mert kíváncsi vagyok a világra és az emberekre...

God Harald 2020.03.01. 21:22:06

@guma: hehehe:) Sebaj, néha azt is kell! Legjobban én is jönni-menni szeretek. Ha nézegetem a felhőket az égen, mindig elkap a mehetnék. Bedobni egy táskát a hátsó ülésre és beledöngetni a naplementébe. Főként a fura, kicsit infantilis pillanatok égtek be az alaplapba: a szálloda felső emeletén a teraszról bámulni szivarfüstön keresztül a 66-os út éjszakai forgalmát, a Huangpu partján szárított békát rágcsálva nézni a megrakott dzsunkákat. A kedves kis kajlafülű szamár a limericki skanzenben. Az aranyos kis karcsiszemüveges kisfiú a füredi kikötőben, ahogy a hattyúkat eteti. Meg ilyenek:)))

God Harald 2020.03.01. 21:55:10

@Szőkenőő: “A virtuális élet nagyon nagy koppanásokra adhat okot.“
Jaja, kurvák és stricik mindenhol!:)))

guma 2020.03.01. 22:06:56

@God Harald:

tudod most ment el a kedvem mindentől...

az előbb telefonált a barátosnő, hogy az idén nem fér bele a csavargás a költségvetésébe...
én nem vezetek. nyelveket nem beszélek, tehát kimarad a csavargás (- mert nem mindegy kivel, hova visz az út -), pedig pont egy éve mentünk Kappadókiába és most iszonyú hiányom van már egy kis csavargásra...
(vele azért volt jó menni, mert tudtunk függetlenek is lenni egymástól, miközben a közös programokat is megszerveztük.)

na amig ezt megemésztem - elbujdosom egy darabig...

azért sem irigyellek!
tuddddd meg, te világcsavargó :-D

God Harald 2020.03.01. 22:22:50

@guma: na, fel a fejjel! Majd minden kialakul.:) Világcsavargónak nem nevezném magam. 23 évesen jutottam el először a Balcsira:D

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.02. 08:28:25

@guma: drága Guma, arról van inkább szó, hogy kevesebbet játszom a szőkenőt, idő hiányában. :)
Tudom miért mondod, hogy megkeményedtem, de ez inkább csak védekező mechanizmus. Én alapvetően egy nagyon optimista ember vagyok, de nem a végletekig. Borcsa sokkal de sokkal toleránsabb, és miatta én is megpróbálok az lenni, de csak a magam módján. Aztán meglátjuk a későbbiekben lesz-e értelme. Az a szerencse, hogy vannak ilyen kedves emberek mint te, és a klónom :)
De nehogy azt hidd, hogy én itt ezentúl komolykodni fogok állandóan. lófüttyöt! A szőke szőke marad míg a világ, meg 2 nap :D

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.02. 08:40:52

@God Harald: fején koppantottad a szeget, Dunát lehetne velük rekeszteni :)

Erről jut eszembe, a hétvégén mentünk anyukámhoz, és van egy rövid útszakasz, ahol a főútra lehet kikanyarodni. Ott mindig állnak lányok, várva a kuncsaftokat. Télen, nyáron, esőben, szélben, kánikulában. Egy szál bugyogóban, harisnyatartóban, max felül van rajtuk valami melegebb cucc, de az se véd semmitől. Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy mennyire sajnálom ezeket a lányokat, hogy erre kényszerülnek. A stricijeik meg időnként rájuknéznek, beszedik a lóvét. Micsoda borzalmas, kiszolgáltatott életük van, és esélyük sincs kijutni ebből a nyomorból.
Tegnap ott volt egy rendőrautó, az egyik lány ott állt mellette, és kedélyesen beszélgetett a rendőrökkel. Arra nem is akarok gondolni, hogy esetleg ők is szednek valami sápot azért, hogy a lányok ott maradhassanak. Túl naív vagyok?

Lorrh 2020.03.02. 08:45:40

@Szőkenőő: szednek sápot, akarom mondani lecidáztatják a lányokat. Pokoli élet lehet.
De mi, itt a gazdag nyugaton el vagyunk szokva a végletes nyomor látványától. Javaslom tanulmányi kirándulásnak Bangalore külvárosát.

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.02. 08:54:55

@Lorrh: Még gondolatnak is rossz ötlet!
Áldom a szerencsém, hogy nem oda születtem, hanem ide ahol vagyok, és az, aki vagyok. Hallani róla, látni a képeket, a filmeket, épp elég, de átélni az még gondolatban is rettenet.

Womb Rаider 2020.03.02. 10:48:13

@LucretiaBorgia: Kígyóbéka..
hu.wikipedia.org/wiki/Darwin_hegyesorr%C3%BA_b%C3%A9k%C3%A1ja
A breki illusztrációról ugrott be.. Mekkora tutiság: a 'nő' lerakja a megtermékenyített petéit, aztán mikor azok elindulnak az ebihallá fejlődés útján, jön a hős 'férfi' és kihordja a bébiket :) Nem tudom, lehetne-e vajon ezt implementálni a humán világban. A nők megőrizhetnék a húspiaci sztenderdeknek megfelelő alakjukat, elkerülnék a striákat, a depressziót, nem kéne hüvelyplasztika... ez a pasiknak is tetszene, szerintem!

God Harald 2020.03.02. 11:12:09

@Szőkenőő: banánköztársaságunkban bármi lehetséges!:)))

LucretiaBorgia 2020.03.02. 11:18:40

@Womb Rаider: Ezt a kommentet jogi biztonsági okokból kimoderálom, kijelentem, hogy üzleti titok !
Mehet a biznisz, az ötlet brilliáns ! A ffinak úgyis elég, ha egy fokkal szebb az ördögnél. Lehet kövér, ronda, stb, nem csökken az értéke úgyse. És a világon csak karcsú, csinos, kipihent ápolt nők lennének.
Zseni vagy !

Womb Rаider 2020.03.02. 12:21:37

@God Harald: "Tavaly tavasszal a szomszéd üzemben felhasadt egy benzol tartály. Bár a fegyveresek pár percen belül mindent lezártak és a létesítményiek azonnal elárasztották a területet, azért minden tele volt rákkal. "

Azért a B.C. környezetében a vinil-kloriddal pácolt talaj sem akármi.
Na, de ahol gyalulnak...

God Harald 2020.03.02. 14:17:27

@Womb Rаider: a Borsodchemben kegyetlen anyagok vannak!:((( Nálunk a HF a legdurvább.

Womb Rаider 2020.03.02. 14:37:58

@God Harald: Ha még csak a kerítésen belül lenne..
Hát hol dolgozol te? Bajkonurban ? :)

God Harald 2020.03.02. 15:00:03

@Womb Rаider: nem, itthon egy meglehetősen büdös helyen:)))

Lorrh 2020.03.03. 08:31:47

@God Harald: tipikus "minekmentoda" helyzet :-)

God Harald 2020.03.03. 08:52:25

@Lorrh: azért vannak szép oldalai is ennek a szakmának! Amikor specialista mérnökként megkeresnek egy üzemből, akár másik országból, hogy baj van, te megvizsgálod a helyzetet és megoldod. Látod, hogy megnyugszanak, bíznak benned. Persze felelősség, mert valahol vásárra viszik a bőrüket.
Mentem volna halásznak...:)))

God Harald 2020.03.03. 10:37:14

@Szőkenőő: nem szeretem a nehéz munkát!:)))

Lorrh 2020.03.03. 18:27:09

@Womb Rаider: te óránként cseréled a profilképedet? Mi ebben a jó neked?

God Harald 2020.03.03. 20:13:30

@Szőkenőő: még azt is inkább, mint kórház! Hogy utálom a kórházakat:(

LucretiaBorgia 2020.03.04. 10:17:43

@Womb Rаider: Tudod ezzel mi a baj ? Hogy változatlanul a fogadd el magad elvet súlykolja, limit nélkül. A posztomban linkelt bikinis plusz szájz modell!
Csodásnak tartja magát, elfogadja magát, bikiniben csinosnak érzi magát, eszébe sincs orvoshoz menni pedig így szemre még 50 kiló minússzal is plusz szájz maradna, de az izületei nem mennének tönkre, ha még nem mentek a nagy elfogadásban tönkre. A többiről nem is beszélve...

Womb Rаider 2020.03.04. 12:11:04

@LucretiaBorgia: Én nem mondtam semmit.. de most már nem is fogok :)

guma 2020.03.04. 13:39:15

@LucretiaBorgia:

nem szeretek ilyen témában megszólalni, de az "izület" emlegetése miatt mégis megteszem.

60kg-t sem értem el életemben, csak a 2 terhességem alatt, de akkor sem látszott rajtam 7. hónapig az állapotom - a babáim pedig nem kis súllyal születtek. ettem és ehettem mindent.
5 - 6 évvel ezelőtt azonban elkezdtek a kilók rám jönni. 80kg (majd 90) lettem, pár hónap alatt. eleinte nem idegesített. semmim nem fájt. azt gondoltam, a nyugalmas nyugdíjas élet következménye.
összefutottam a háziorvosommal aki (mint minden ismerős) megdöbbent a változásomon. azonnal behívott kivizsgálásra, ahol 2 komolyabb dolgot állapítottak meg...
az egyik a pajzsmirigy működésével kapcsolatos gond volt, és kb fél év alatt tudták gyógyszerrel megállítani a hízást...
azóta pár kilót sikerült leadni nagyon nehezen, de sajnos a mellék hatásokat nem tudtam kiküszöbölni. lelassultam, bizonytalan lettem, ez a legnagyobb gondom nekem. ezért mondtam le kiránduló csoportok kíséretéről is, 4 éve.
izületek pedig a nagy fizikai megterhelésektől kopnak el legtöbbször. hozhat elő a túlsúly is ilyen jellegű panaszt, de a nők többsége sajnos még az álom súlyukkal is a leterheltségük miatt is sorba állnak műtéti beavatkozásukért.
tudod nem mindenki Tót Vera, vagy más híresség akinek a gyomorszűkítő műtétet "felkínálják", ha "komoly" baj van...
vagy emlékszel Cserháti Zsuzsára? nem véletlenül halt meg. ő nem tudta elfogadni teste változását...

www.youtube.com/watch?v=BPkiuag9oyk

www.youtube.com/watch?v=QFW0jI_pePA

guma 2020.03.04. 13:45:03

@God Harald:

"Hogy utálom a kórházakat:("

nem utálni kell, csak kerülni :-)
ha még sem lehet, akkor minél előbb kijutni onnan...

God Harald 2020.03.04. 15:07:11

@guma: teljesen igazad van! Amúgy nem én vagyok érintve, hanem az anyám.

guma 2020.03.04. 16:09:14

@God Harald:

sajnálom!
így nehéz kikerülni...

én szörnyen megkeményedtem ezen a vonalon. sajnos a fent emlitett kivizsgálás után, volt pár műtétben részem és az első után megtiltottam, hogy bárki meglátogasson.
már azt is elértem, hogy csak a műtét éjszakáját töltöm bent. utálom ha bárki kiszolgáltatottnak lát :D
tavaly még a telefonom is otthon felejtettem... képzelheted, a személyzet telefonjain dumáltam srácaimmal.

na végre kisütött a nap!
tehát: anyukádnak jobbulást, neked: szép napot! ;-)

God Harald 2020.03.04. 16:30:21

@guma: köszönöm, nagyon kedves vagy! Már jobban van:) Tudom miről beszélsz, én is voltam többször hosszú ideig bentlakó. Igaz, még régen.:) Gyűlöltem a kiszolgáltatottságot, ahogy néznek rád sajnálkozva. Nem mindig tudtam meglépni, mert a gépeket nem engedték elvinni, állítólag drágák voltak!:))) Néhány vizsgámat bent tettem le:D

guma 2020.03.04. 17:26:56

@God Harald:

micsoda gépeken voltál te csibész?
vizsgáztál is ott? miből?
csak nem bentlakó voltál? ;-)
na ezt kihagytam és kihagynám ezután is..
más élményekre szakosodtam! maradi vagyok!
:-D

(főnökasszony hogy van? nőnapi meglepije puszi lesz? :D)

guma 2020.03.04. 17:33:14

@Szőkenőő:

jajj! ez kimaradt! "kevesebbet játszom a szőkenőt, idő hiányában. :)"

TE! ne ijeszgessss!
mi az hogy játszod azt laza, szórakoztatóan könnyed csajt.
azt akarod, hogy kiábránduljak, te tjuk?
:-D

God Harald 2020.03.04. 17:54:57

@guma: szivattyúk, kompresszorok, oszcilloszkópok:)
Gépelemek, fizika
Puszi mindenképpen lesz:)))

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.04. 18:02:41

@guma: Jaj nem így értettem ám ;) nem úgy játszom, hanem játékosan :)
Ki ne ábrándulj belőlem, ez csak egy hüjje megfogalmazás volt :)

guma 2020.03.04. 18:30:21

@God Harald: :-DDD

nem mondok semmi mást, csak annyit: lassan nekem is bérelt helyem lehetne melletted Borcsa kanapéján :-)
(lehet, hogy egymás szavába vágnánk .-DDDDD)

God Harald 2020.03.04. 18:33:17

@guma: elég s(z)ótlan figura vagyok!:)))

guma 2020.03.04. 18:43:04

@Szőkenőő:

na azért okoztál vagy két meglepetést :-)
de fel a fejjel, mert "még" komázlak...
:-D

guma 2020.03.04. 18:47:00

@God Harald:

hahahaha :-)
alapjáraton én is.
hallgatni jobban szeretek... majd jön ilyen szöveg:
"szivattyúk, kompresszorok, oszcilloszkópok:)
Gépelemek, fizika"
aztán már mesélném is a "folytatást" :-DDDDD

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.04. 18:59:08

@guma: milyen meglepetést okoztam?? :O ;)

God Harald 2020.03.04. 19:02:31

@guma: mióta pénzzel is foglalkozom, egyre inkább eltávolodom a vastól:((
npv irr fx rate eszkaláció change request carry over lpb qar wbs...
Iszom is egy kávét, mert már csak számokat látok:)))

guma 2020.03.04. 19:28:12

@Szőkenőő:

bocs! :-))))
most nem adok erre választ, mert nem tudom tömören megfogalmazni, annyira sok, szétágazó téma foglalkoztat jelenleg...
(de a meglepi a barátság fogalmából indult ki)

guma 2020.03.04. 19:30:53

@God Harald:

na én ehhez (és sok minden máshoz) hülye vagyok!
a kávés poharat most tettem le :-DDD
jó éjt, szép álmokat! :)))))

God Harald 2020.03.04. 19:40:39

@guma: köszi, de az még odébb van:)))

God Harald 2020.03.05. 00:24:34

@guma: ”nem mondok semmi mást, csak annyit: lassan nekem is bérelt helyem lehetne melletted Borcsa kanapéján :-)
(lehet, hogy egymás szavába vágnánk .-”
Jobban belegondolva nem hiszem:))) Én már kisgyerek koromban megtanultam, hogy a problémáinkat magunknak kell megoldani. Ahol én szocializálódtam, ott a gyengéket eltaposták. Mindenki annyi életteret kapott, amennyit kiharcolt magának:) Nem volt ilyen liberális világ.

guma 2020.03.05. 05:24:20

@God Harald:

hahaha + nono! :-)))
emlegeted, hogy a kanapén, hogy miket tudnál mesélni... nekem csak szimplán 1, 1 szavad utáni szófosásom hozta elő ezt a szórakoztató szitut.
sőt a farkastörvények között nevelkedtem én is, ahol azért nem az alattomosság volt a mérvadó, csak az erőviszonyok domináltak... :)

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.05. 09:19:09

@LucretiaBorgia: Nekem ebből a posztból pont nem az jön le, hogy fogadd el magad kövérnek. Hanem hogy magadért változtass, ne mások, pl egy pasi miatt. Az egészség érdekében. Én ezt teljesen elfogadom, és igyekszem így is tenni. Mondjuk az elismerő szó jól tud esni, ha már töröm magam, felkelek reggel korán tornázni, ahelyett hogy durmolnék még :)
Az viszont egyre jobban tapasztalom, hogy mennyivel többet kell dolgozni azért, hogy le tudjam faragni a centiket. Régebben pikkpakk....most meg???? Ha egész nap pattognék mint a nikkelbolha, (tényleg miért nikkel? :D ) meg facsargatnám a tagjaimat, akkor is csak alig-alig megy le pár milliméter. És én még a szerencsésebb vagyok, akinek nincs olyan egészségügyi problémája, ami akadályozna abban, hogy eredményt érjek el. Max a lelkesedésem ami vagy van épp, vagy nincs.

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.05. 09:33:06

@God Harald: Hála az égnek, lekopogom azonnal !!!!, életemben 5x voltam kórházban, abból 4x 16 éves korom előtt, és egyszer mikor szültem.
Ha kívánhatnék az aranyhaltól, csakis egészséget kívánnék. :)

Anyukádnak mielőbbi jobbulást kívánok.

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.05. 09:37:26

@guma: Ja még valami...megütötte a szemem, hogy azt írtad, csak este már nem volt érkezésem írni:

"na azért okoztál vagy két meglepetést :-)
de fel a fejjel, mert "még" komázlak..."

Mi az hogy "még" ????? :) ne ijesztgess :))

Na azért ha lesz egy kis időd, írd le mire gondoltál, tényleg érdekel :)

Kezed hogy van? javult már valamennyit?

God Harald 2020.03.05. 10:02:25

@Szőkenőő: köszönöm szépen, már egész jól van.
Fiatalon erős a szervezet:) csak nagyon mellbevágó ha azt mondják, hogy 50-50 %. Bár kevesebb a bűnöd és kevesebb embertől kell búcsúzni:)))) Volt itt egy fiatal kollégám. Szegény olyan finoman búcsúzott el, hogy csak akkor jöttünk rá, hogy ez az volt, amikor pár nap múlva meghalt.

Womb Rаider 2020.03.05. 10:24:06

@Szőkenőő: Szóvivőm, mondd, akarsz-e lenni?

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.05. 10:42:51

@God Harald:
Kedden voltam temetésen, nagyon kedves szomszédom, egy 95 éves néni halt meg. Szomorú, de mégis könnyebben elfogadható, hisz leélte az életét, amiből elég hosszú adatott meg. De fiatalt látni meghalni mindig nagy szomorúság. Az mindig váratlan és megrázó.

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.05. 10:43:27

@Womb Rаider: Csak abban az esetben, ha elmondod miért nikkel a bolha :D

Womb Rаider 2020.03.05. 14:44:47

@Szőkenőő: Egy verziót tudok.. onnan, hogy vagy 15 éve építettünk egy elektrokémiai nikkel sort, vagyis annak az automatikáját. Na, ott a beüzemelések során eltölt az ember sok időt, és amikor már minden semleges témát kibeszéltünk, jöttek a szakmai kiváncsiskodások.

Egy vegyész csaj dolgozott velünk, őt a vegyszerpark szállítója, egy holland cég delegálta és ő, meg a gyár vegyésze és egyik mérnöke szórakoztatott.
Ott találkoztam először élőben a nikkelbolhával.

Két módon születhet.. az egyik, ha az alapfém és a bevonófém (nikkel) duktilitása jelentősen eltér és a darabot bevonás után túl kis rádiuszon hajtják meg.. akkor a nikkel pici darabkákra törik és elválik az alafémtől (tudom, van rajta némi cementált réz is, de mellékes) ilyenkor pattogó hangot hallat, és ide-oda röpködnek a picinyke szllánkok.
A másik esetben az az ok, hogy az alapfém és a közets fém és/vagy a bevonófém (Ni) hőtágulási együtthatója eltér és/vagy a bevonatok határán nem jön létre elég kohézió. Ilyenkor a szárítás során a hőközléstől is el kezd lepattogni a bevonat. Pici hólyagok formájában. Minél vastagabb a bevonat és minél alacsonyabb a szervesanyag tartalma és ha megfelelő kristályszerkezettel vált le, annál valószínűbb..

Ezt akartad? Megkaptad :) Biztos van más magyarázat is. És lehet, itt-ott pontatlan voltam, de régen volt.

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.05. 15:32:38

@Womb Rаider: Nem értettem minden szót, és nem is gondoltam erre a verzióra :D
De most már legalább képben vagyok, köszike :):)

God Harald 2020.03.05. 15:45:56

@Womb Rаider: mit vontak be nikkellel? Mi szoktunk plattírozott készülékeket gyártatni, de azok jellemzően ausztenites acél plattír réteget jelentenek, zömmel robbantott. De régen, főleg a szovjetek, gyártottak kénmentesítő reaktorokat ferrites plattírral.

God Harald 2020.03.05. 16:18:29

@guma: hát...végülis az erőviszonyok...igen. Erőszakos volt a rendszer, erőszakos volt a nép. A gyengéket, öregeket hagyták meghalni, sokszor már a mentő nem is ment ki érte. Főleg, ha nagyon szegény volt. Az életerősnek meg lerúgták a veséjét, ha “ellenszegült“ a hatalomnak. Vannak olyan dolgok, amiket nem is mond az ember, mert nehezen fogható fel. Elvégre Európa, 20-ik század vége.

guma 2020.03.05. 16:53:09

@Szőkenőő:

kedvesem! :-)
béna vagyok (sokszor nagyon!) és most a barátságról szóló gondolataim is csak azért nem kapod meg (mert túl hosszú lenne), mert semmiképpen sem szeretnék vitát a témáról...
nagyon konzervatív, őszinte és naiv vagyok ezen a téren, több évtizedes barátságokkal (3!) a hátam mögött.

ízlésemmel ellentétben így is túl sokat dumálok itt. :-DDDD

guma 2020.03.05. 16:56:45

@God Harald: :-)

"Vannak olyan dolgok, amiket nem is mond az ember, mert nehezen fogható fel."

:(((

Womb Rаider 2020.03.05. 17:38:24

@God Harald: Amit felismertem, az a kapcsos iratgyűjtő (az a szétfeszíthető karikás izé) darabjai voltak, de amúgy kb minden egyebet is. Kis bizbaszokat, meg nagyobb bizbaszokat, meg valami zár alkatrészeket. Volt egy kémiai nikkel részleg is, ott sok gépalkatrész volt, de hogy konkrétan mire azt ne tudom.
Az a robbantásos izé a ez valami méretesebb cuccok esetében működik, mi?
Robbantásos sorjázást azt láttam már,.a robbantásos hegesztés is megvan.. vagy ez pont az? Ja..és robbatásos trágyaszórást is láttam egyszer!

God Harald 2020.03.05. 19:30:50

@Womb Rаider: hát, ami nálunk kicsi, az műszer!:))) Jellemzően hőcserélő köpeny, kalapjaik, Kolonnák, tornyok, tartályok. Szokványos plattír vastagság 3-4 mm. Alapfém 10-140 mm, nyomásfüggő. Rendszerint kétféle módszerrel: robbantókamrában a vékony lemezt rárobbantják a felületre. Másik, hogy szegmensekből felhegesztik. Ez utóbbinál sok plusz feszültséget viszel be, ezt még hőkezelni kell. Feszültséggyűjtő helyeken, mint varrattalálkozások, baj lehet, feszültség korrózió

God Harald 2020.03.05. 19:37:07

@Womb Rаider: a robbantásos trágyaszórás az milyen? Felfújódik a tehén és gyomorégése is lesz?:)

God Harald 2020.03.06. 09:28:57

Vizsgázik a kicsikém. Már másfél órája bent van! Rendesen kikérdezik:)

Womb Rаider 2020.03.06. 10:32:44

@God Harald: A pontos 'recept' nem ismert, de ammónium-nitráton (műtrágya) alapul amit zsákos formában a trágya alá tesznek és azt indítják valamivel.

Nagy tompa durranás és a trágya repül szerteszét. :) Gyerekként láttam, haláli izgi volt. Szerintem ma már nem igazán használják, de a rencerváltás előtt, a nyolcvanas évek közepén még ment..
library.hungaricana.hu/hu/view/KomaromEsztergom24ora_1976_07/?pg=56&layout=s

God Harald 2020.03.06. 10:56:28

@guma: műszaki. De már kijött, minden kérdésre tudta a választ! Megkapta a forgalmiban két évre a pecsétet:)

guma 2020.03.06. 11:02:12

@God Harald:

gratulálok! :-)

(meg sem merem kérdezni ki/mi a "kicsim" :D)

God Harald 2020.03.06. 14:14:25

@Szőkenőő: akkor nem:) Amúgyis költői túlzás villámnak nevezni. De azért szeret nyargalászni. Már egy ideje kényeztetem, hogy ügyes legyen: prémium táp, tegnap fincsi samponos kényeztetés, stb...:))

guma 2020.03.06. 15:34:10

@Szőkenőő: :)

"Kezed hogy van? javult már valamennyit? "

február vége óta OK. működik és nem fáj.
:)))

guma 2020.03.06. 15:38:49

@God Harald: :D

" prémium táp"
fel ne hizlald kicsikédet :-)
"fincsi samponos kényeztetés"
hiába, a szerelem az szerelem :-D

God Harald 2020.03.06. 16:37:43

@guma: :)))
Hisztis mint egy nő, viszont ellentétben a nőkkel, igen hálás jószág:D

taga20 2020.03.06. 17:03:24

@God Harald: a nők hálátlan jószágok?

én kérek elnézést a csajoktól itt. nem úgy gondolta szegény pára:)))

God Harald 2020.03.06. 17:10:52

@taga20: nem mondtam, hogy baj, de azok:) Illetve megválogatják, hogy kikkel szemben hálásak. Ha (már) nem vagy a válogatott keret tagja, akkor nincs hvála!

taga20 2020.03.06. 17:19:37

@God Harald: ez azé így, ez má kicsit cizelláltabb így nőnap előtt:)))

egyébként szerintem, mind a két nem hálátlan azokkal, akik hálátlanok velük.
erre a hálátlanok elkezdenek fújni a szerintük hálátlanokra.

remélem világos voltam, még ha kicsit sötét is voltam:)))

ja és a témához egy link.

444.hu/2020/03/06/tizbol-kilenc-embernek-vannak-eloiteletei-a-nokkel-szemben

God Harald 2020.03.06. 17:33:44

@taga20: nálam ez nem előítélet, hanem tapasztalat. De tényleg nincs jelentősége, ezek a dolgok már nem igazán érdekelnek. Az emberek többsége alapvetően önző. Ha te nem vagy az, az szívás!:)))

taga20 2020.03.06. 17:44:40

@God Harald: "Az emberek többsége alapvetően önző."

ebben igazad van. viszont a mérték nem mindegy.
szerintem ez a lényeg.

én úgy vagyok vele, hogy adni jobb, mint kapni.

notabene, én is szeretek kapni:)))

guma 2020.03.06. 18:04:26

@God Harald:

atyaég!

"megválogatják, hogy kikkel szemben hálásak. "
milyen celebekkel jöttél te össze?

a nők többsége hálás minden figyelmességért, épp úgy mint a férfi :)))

God Harald 2020.03.06. 18:28:49

@guma: celeb nem volt, legfeljebb világraszóló ribanc:)))
Hála: tulajdonképpen igazad van! A nők mindig hálásak: egy bizonyos (idő)pontig azért, hogy vagy, utána azért, hogy nem!:)))

taga20 2020.03.06. 19:03:56

@God Harald:

"A nők mindig hálásak: egy bizonyos (idő)pontig azért, hogy vagy, utána azért, hogy nem!:)))"

ebbe a mondatodba helyettesítsd be a nő helyére a férfit.

mingyá szélesebb lesz a perspektívád;)

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.03.06. 19:18:57

@God Harald: jajj, jajj, jajj... [sigh] persze, hogy vannak világraszóló ribancok, mint ahogy vannak szemét pasik is. Ha túlreprezentálódottak a ribancok a köreidben, az csak azt jelenti, hogy jó szíved van, és bevonzod őket...

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.03.06. 19:21:26

@taga20: én kapni nem is nagyon szeretek. Jó, amikor a barátnőm megcirógatja a hasamat, az azért jól esik :) de pl. dícséretet kapni azt nagyon nem szeretek. Most megyünk koncertezni, kifejezetten élvezem a színpadi szereplést, de a dicsőség a zenéé, és nem az enyém aki csak jól-rosszul előadja...

taga20 2020.03.06. 19:28:00

@Egon Estragon: mit toltok zene fedőnév alatt? meséjj!

érdekelne:)

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.03.06. 19:45:38

@taga20: Szimplában leszünk ma, fél 9-től játszunk kb. 3/4 órát az open mike előtt.

taga20 2020.03.06. 19:56:22

@Egon Estragon: ez oké, de mit toltok?
lakodalmasrokkot vagy tresmetált?

vagy mit?:)

God Harald 2020.03.06. 19:57:14

@Egon Estragon: hát igen, az én fedősztorim az volt, hogy jó szívem van. Az övék meg, hogy az igazit keresik:)))

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.03.06. 20:00:13

@taga20: lakodalmas trash metált :)

Az énekesnőnek által írt dalokat adjuk elő. Kb. alterock kategória.

taga20 2020.03.06. 20:29:46

@Egon Estragon: az fa sza, drukkolok nektek:)))

ja és te mit csinálsz ott a zenekarban? bedugod a konektorba a dugót?

taga20 2020.03.06. 20:40:50

@taga20: ez mekkora, hogy a fa szt nem lehet itt nevén nevezni!

ráadásul nem is úgy.

drága borcsanéni. legyenek szívesek a fa szt rehabilitálni.

előre is köszönöm:)))

God Harald 2020.03.06. 20:43:40

@taga20: dehát már rehabilitált!

taga20 2020.03.06. 20:43:50

@Egon Estragon: "Szimplában leszünk ma, fél 9-től játszunk"

erre 20.33 eszt írod: "morfondírozok :P"

vigyázz haver!:)))

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.03.06. 20:45:34

@God Harald: a Rehabitált F asz is milyen jó zenekarnév lenne. Tegnap találtuk ki a Lábon Kihordott Agyhalált. Gyorsan le is védtem, hátha jól jön még :)

taga20 2020.03.06. 20:45:50

@God Harald: a fa szt!:)))

még mindig diszkriminált a gyík:)))

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.03.06. 20:46:28

@taga20: még hangolás van, késett a technikus...

De mingyá kezdünk, nézzél a lájvon :)
szimpla.hu/live-stream

God Harald 2020.03.06. 20:50:03

@taga20: nem szeretem, ha tiszteletlenül beszélsz róla, mert szeretem!:)

taga20 2020.03.06. 21:17:46

@God Harald: kinek a pap kinek a házmester!:)

zenével, hogy állsz háráld? vágod?:)))

ja és bedöglött a kocsi!

www.youtube.com/watch?v=H9TA9dSp6p4&list=RDH9TA9dSp6p4&start_radio=1

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.03.06. 23:17:02

@taga20: dadaista korszakom kedves darabja :) mármint hogy vicces volt hallgatni, de csak hallgattam.

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.03.06. 23:17:43

@taga20: amióta Kirschner írja a zenéket, egészen jól :)

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.03.07. 00:09:22

Tapasztalataink szerint korlátozott ideig lesz elérhető:
www.youtube.com/watch?v=pSk258jN0bk

LucretiaBorgia 2020.03.07. 11:39:55

@taga20: Aranytaga...
Halkan szólok. A f...z szó használatának gyakorisága, a hiányérzet ha nem használhatod...nos, hogy is mondjam finoman, bizonyos gondolatokat ébreszthet másokban.
Borcsa kanapéja.

taga20 2020.03.07. 12:06:37

@LucretiaBorgia: a faksz szó tiltása, az meg még komolyabb gondolatokat ébreszthet másokban.
taga díványa:)))

God Harald 2020.03.07. 12:34:13

@LucretiaBorgia: azért ez a pszichológia egy elég nehéz kereszt! Még régen volt egy “barátnőm” aki grafológus is volt. Mire visszaértem a fürdőből a koliszobámba, ott ült a fizkém jegyzetem fölött. Aztán kielemzett!:(

taga20 2020.03.07. 12:46:46

@God Harald: remélem a cerkádat azé leápolta!:)))

LucretiaBorgia 2020.03.07. 12:59:53

@taga20: Cicus! Én kittlány vagyok..én beszélhetek róla. De, nem beszélek.
Popper mondta, h mindig azt emlegetjük, ami hiányzik. Nem emlegetem, mert nem hiányzik. Te emlegeted/néd, mert....???

LucretiaBorgia 2020.03.07. 13:15:16

@Egon Estragon: mé nem szótál előre? Mentünk vóna csápolni!!
Mégis csak a mi kutyánk kölke!
Ráadásul imádom a romkocsmákat.
Élménysóher vagy :):):)

taga20 2020.03.07. 13:15:43

@LucretiaBorgia: csókolom. olyanról teccett má hallani, hogy átvitt értelem?

ha valakiről pl. aszt mesélik, hogy beszart mondjuk csáknorisztól, akkor nem az jelenik meg a fejében az embernek, hogy szó szerint folyt a szar a lábszárán.

remélem zöd voltam!:)))

www.youtube.com/watch?v=fsLdhijtdwI

guma 2020.03.07. 13:18:19

@Egon Estragon:

teljesen a 60-70-es évek klub hangulata... :)

LucretiaBorgia 2020.03.07. 13:23:05

@taga20: A faaasznak miiiijaz által vitt értelmeeeeee????? Pláne kötőszóként???
Feszülten figyelek!!!

LucretiaBorgia 2020.03.07. 13:23:44

@guma: igeeen
Lett volna kedvem ott lenni...

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.07. 13:25:22

@Egon Estragon: Én is szeretem a romkocsmás hangulatot. Még az alterzenét is szívesen hallgatom egy jó pohár bor mellett.

taga20 2020.03.07. 13:28:22

@LucretiaBorgia: olyan, mint az izé és a bazdmeg pl.

azé be ne feszülj nekem itt!:)))

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.07. 13:32:14

@LucretiaBorgia: Kittlányka most fogjad be a kisfülecskédet....én pl. nagyon vizuális vagyok, azonnal gondolatokat ébreszt, és azonnal a kanapéra képzelem magam, ha látom leírva a szót. Hátmég ha hallom is!!! Szóval miattam van kitiltva a szó, mert otthon már nem lehet velem bírni, már sokkk vagyok. Aszonta a párom, le fog tiltani az tjúkólból, mert már nem bírja viagrával :D

LucretiaBorgia 2020.03.07. 13:37:05

@Szőkenőő: Istenem....szegény drágám!!!
Nem is modtad h ekkora a baj?!
Segithetek???
Valahogy?

taga20 2020.03.07. 13:41:53

@LucretiaBorgia:

na látod, ez az igazi fa szozás!:)))

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.07. 13:42:16

@taga20: nem illik rám a szöveg :P

@LucretiaBorgia: Dehogyis van baj! Amíg nem fogy el a viagra, addig gond egy szál se :D

guma 2020.03.07. 13:43:43

@LucretiaBorgia:

Popper mást is mondott! :-)
(kár, hogy kedvencünkkel: Oricával, nem futottál össze...)

különben erre a vonalra gondoltam, hogy te kezelni tudod @taga20: lángolását :-D

LucretiaBorgia 2020.03.07. 13:47:32

@taga20: háát...tudod mit ird csak, h f... sz.
Ettől a zenétől minden lekonyul úgy is...
Bruhahaha :(:(:(
Isten csapása h nem most lehetek 20 eves!
Azabbaboniembe kellett senyvednem.
Meg a pessercsehtamásban. Nem megy ez nekem.

LucretiaBorgia 2020.03.07. 13:54:20

@guma: Ammeg ki? Ez az oricea orca?
Igy szebben hangzik:)

LucretiaBorgia 2020.03.07. 13:56:12

@LucretiaBorgia: Eminem az emberem!
Meg g eazy, meg a tobbi tökös rapper!
Nem viccelek. Ez komoly.

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.07. 14:00:02

@LucretiaBorgia: tökös rapper....na kellett ez? Apa elindult szexboltba miattad....unja jegelni a sajátját :D

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.03.07. 14:08:07

@LucretiaBorgia: Á, majd legközelebb szólok, OK :) Egész jó minőségű felvétel lett. Iszonyat mennyiséget bénáztunk, mindenki hullafáradt volt, de azért kifelé annyira nem tűnik zavarónak. Valamikor április közepén akarunk Budapesten játszani, de még szervezés alatt. Aztán június elején-közepén bevesszük a vidéket, Dunaharaszti és Eger fixek.

LucretiaBorgia 2020.03.07. 14:08:59

@taga20: aljasszemétdögvagy
Bepisiltem. Ezt akartad, pernahajder???

LucretiaBorgia 2020.03.07. 14:10:15

@Egon Estragon: Eger az jo! Megyunk oda barinovel. Mondd h mikor, léécciii!

God Harald 2020.03.07. 14:11:36

@taga20: nem ápolta. Megléptem. Ő 24 volt, én bő 20. Én dugni akartam, ő férjhez menni.

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.03.07. 14:12:55

Csak má' sajna így fogunk mi is kinézni :P De öreg rokker nem vén rokker :P
www.youtube.com/watch?v=5gQY7a7fp1s

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.07. 14:13:51

@Egon Estragon: Sikoltozni? Naná! Megiszunk Borcsával fejenként két siccet, és abban hiba nem lesz ;)

taga20 2020.03.07. 14:17:54

@LucretiaBorgia: mi mást dokinéni, mi mást?!;)

ja és zene!:)))

www.youtube.com/watch?v=r9orkat3WnY

LucretiaBorgia 2020.03.07. 14:28:44

@taga20: mégeccer megnéztem..
Megy a mosás!

taga20 2020.03.07. 14:30:33

@God Harald: aztán megnézted a gyaloggaloppot és magadra ismertél, mint bátorszőrrobin:)))

www.youtube.com/watch?v=tAmQ8ujsLjs

LucretiaBorgia 2020.03.07. 14:31:39

@Egon Estragon: Egérke...ez rokkosított kántri.

taga20 2020.03.07. 14:31:46

@LucretiaBorgia: amikor először láttam én is behunyoztam:)))

LucretiaBorgia 2020.03.07. 14:43:49

@taga20: aztaaaa, mijjen hangja van a pasinak az eredetiben! Borsós a hátam...

guma 2020.03.07. 14:47:03

@LucretiaBorgia:

Orica?
elismerésnek örvendő, tájékozott hozzászólásai voltak 2 blogon, ahol komoly baráti kapcsolatokat is épített idővel - mellékesen...

(figyelméről, "kegyetlen" vagy elismerő közvetlenségéről, tudásáról Peny vagy Sír és taga is tudna mesélni.
én nem igazán tudok, mert túl elfogult vagyok irányába - valamint dicsekedni sem szeretek, hogy kivel kerülök felejthetetlen és megmagyarázhatatlan baráti kapcsolatba.
több mint 10 éven át figyelhettem, és valami csoda folytán halála napján is még beszélhettem vele...)

taga20 2020.03.07. 14:54:11

@LucretiaBorgia: dehogy. szívünkben él.

és ugyanúgy "idegesítettem", mint most téged.

LucretiaBorgia 2020.03.07. 15:03:09

@Egon Estragon: ok! Sikoltozunk. Én magyar bajnok vagyok! Sikításban.

guma 2020.03.07. 15:22:17

@LucretiaBorgia:

vagy 5, 6 évig olvastam egy keménymag hsz-it. később egy másik blogon amikor az a csapat kibővült egy szerteágazó érdeklődésű tagokkal, akik szinte "kocsma hangulatot" teremtettek, főztek, verseltek, zenéltek, politizáltak, utaztak - akkor pár év után én is megszólaltam...

eszméletlen jó fejekkel hozott össze onnan a sors. volt akikkel találkoztam, volt akikkel csak telefonálgatunk ma is...

és jól mondja @taga20: !
köztünk él, ma is. nagyon sokszor emlegetik a fiúk a blogon, hogy ez is tetszene Oricának, vagy...
nem lehet elfelejteni, pedig tagát, néha "tahótlanította" 1, 1 napra és sosem volt mézes mázos senkivel.
de nem is azt a többdiplomás érinthetetlen, aggszűz stílust képviselte, ami ma divatos.
(ráadásul eszméletlen sokat és jókat lehetett vele röhögni. ez hiányzik a legjobban nekem...)

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.03.07. 15:40:08

@taga20: @LucretiaBorgia: mi majd sokkal jobban fogjuk játszani :) vagy ha nagyon pánkok akarunk lenni, akkor a Welsi bárdokat játszuk el a Felkelő nap házára. Rámegy, csak iszonyat hosszú. Esetleg minden versszak után hatásszünetként játszunk egy üres kört is, úgy kétszer olyan hosszú :) Albert einstein bizottsági mélységeket érhetnénk el vele :)

A '94-es szigeten Eric Burden and the Flying Eyes volt a legjobb koncert, csak hogy reflektáljak explicite taga videójára is. A gitárosuk olyan gitárszólót játszott a fogával, Jimi Hendrix elbújhatott volna mellette.

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.03.07. 15:42:39

@taga20: ah, ez a klasszikus vicc: mit mond a kocsmában a zenész? Lala, mitiszó?! Nem is tudtam, hogy Ganxtáék explicite megcsinálták :)

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.03.07. 15:44:16

@guma: Radicsot nem láttam játszani a fogával. De akkor, ott a Szigeten levetítették a Woodstock filmet is, amiben benne van Jimi alkotása a fogával, szóval friss volt mindkét élmény, és volt összehasonlítási alap.

guma 2020.03.07. 15:51:06

@Egon Estragon: :-)

fent volt valaha a videója...
Jimi "fog szolója" meg valóban nem volt nagy szám, csak inkáb cukkoló, polgár pukkasztó.

jól emlékszem, hogy dobolsz?

LucretiaBorgia 2020.03.07. 16:31:47

@taga20: tedd már ide fort minor, emlékezz a névre számát! Az istenem:)
Most nagyon takritok, nem tom keresni:)
Merci

God Harald 2020.03.07. 17:28:34

@taga20: a Gyalog-galoppot már akkor kívülről tudtam. A nőknél ez valami becsípődés. Volt, hogy nő aziránt érdeklődött, hogy elveszem-e feleségül, amikor még férjnél volt!

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.07. 18:22:52

@God Harald: Vagy nagyon jó party voltál, vagy valamit nagyon jó tudtál :)

God Harald 2020.03.07. 18:32:19

@Szőkenőő: dehogy voltam! 20 éves, egyetemista és olyan szegény mint a templom egere.

guma 2020.03.07. 18:42:51

@Egon Estragon:

akkor neked a Bányai név nem mond semmit és a "babák" sem... :P

taga20 2020.03.07. 19:36:15

@LucretiaBorgia: pardon! csak bébicsőszködöm, és kevés az időm:)))

www.youtube.com/watch?v=VDvr08sCPOc

taga20 2020.03.07. 19:42:57

@LucretiaBorgia: ja és még valami.
gondolom bírod, ahogy olvaslak:)

www.youtube.com/watch?v=1wYNFfgrXTI

LucretiaBorgia 2020.03.07. 20:59:19

@taga20: Kész vagyok, annyira imádom!!!
Kössziiii! Pláne, csőszködés mellett!
Jól van. Jó srác vagy.

God Harald 2020.03.07. 21:23:34

@Szőkenőő: kalandnak indult, de valami egészen más lett belőle... Aztán a szívemben ő is egy dalban élt tovább. Hasonlóan azokhoz akik fontosak voltak számomra:)

taga20 2020.03.07. 22:31:45

@LucretiaBorgia: örülök, hogy örülsz:)

azé eszt rakd el 8.-ára, me lehet, hogy holnap a bunkó taga leszek:)))

ja és addig is küldöm az egyik legszebbet, csak neked;)

www.youtube.com/watch?v=j1wgaFJ0750&list=RDj1wgaFJ0750&start_radio=1

taga20 2020.03.07. 22:47:23

@LucretiaBorgia: ismerem magam, mint a rosszpénzt, az leszek:)))

mégegyet, ha nem fárasztalak drága barátném.
az egyik szívem csücske, me van pár:)))

www.youtube.com/watch?v=tI-InzaNKk8

LucretiaBorgia 2020.03.07. 22:53:27

@taga20: Linkin park..numb
Írjuk fel !

taga20 2020.03.08. 06:52:13

bodog nőnapot kívánok minden csajnak!

indulhat a buli:)))

www.napiszar.hu/showPost/Indulhat_a_nonapi_buli

LucretiaBorgia 2020.03.08. 10:07:13

@Lorrh: boomer= nagytestű hím kenguru, komment
Szakadok!
Kész szerencse, miattad legalább tuttam mi a boomer:):):)
Az meg még nagyobb h nagy ivben kerulom a kozossegi mediát:)

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.08. 10:55:33

@taga20: köszönjük szépen :)
Bár erre a bulira nem vállalkoznÁk :D

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.08. 11:29:28

@taga20: Ez nagyon aranyos volt :)

Én mindkét verziót tudom prezentálni, kivéve, hogy a kocsiból kiesésig sose jutnék el, márcsak azért se, mert vigyázni kell a renomémra, mert nekem olyanom is van ám :D

LucretiaBorgia 2020.03.08. 14:05:01

@Szőkenőő: meg hát nincs kocsi, ugye:) mijjen szerencse:):):)
A zöld cipő nagyon jó volt....

LucretiaBorgia 2020.03.08. 14:06:07

@taga20: Lesírtam az arcpakolást, gonosz Te!
Puusszii:):):)

taga20 2020.03.08. 14:21:24

@LucretiaBorgia: :)))

gondoltam, hogy tecceni fog nektek gyönge csajoknak:)))

más! mostanában, mikor rájövök, hogy ne legyek má olyan bunkó, mint amilyen vagyok, akkor ilyeneket hallgatok.

www.youtube.com/watch?v=2M6mvuZOy6k

LucretiaBorgia 2020.03.08. 14:37:48

@taga20: Gyönge csajok? Aranytaga....
Az ET..meg én?
Azért mert van lelkünk még nem vagyunk gyengék. Micsoda sztereotípia..
Sírunk, ja, aztán ütünk, pasi meg néz, h ez most, hogy is?!

taga20 2020.03.08. 14:53:15

@LucretiaBorgia: borcsanéni, azé a mondatom végén láttad a jelet, nem?

:))))

LucretiaBorgia 2020.03.08. 15:44:00

@taga20: Naná:):):)
De attól még igaz:)
Ne nénizz, mert lekközelebb 8 napon tul gyogyulsz:):)

taga20 2020.03.08. 16:07:14

@LucretiaBorgia: "De attól még igaz:)"

cica, ha aszt mondod, hogy a zég kék, a fű zöld, az is igaz, de ki a fa szom állította az ellenkezőjét, vagy ki beszélt arról?

ja és a nénizés direkt vot, me tuttam, hogy ugrasz rá!:)))

na borcsanéni, ez hogy teccik?;)

www.youtube.com/watch?v=kXYiU_JCYtU&list=RDkXYiU_JCYtU&start_radio=1

taga20 2020.03.08. 16:42:55

@LucretiaBorgia: nőnapon meghalni egy nő által? kegyes halál:)))

"Meghósz, Lator!"

mind mekhalunk boszorka, ne reménykegy!:)))

na és az én zeném, többek közt ez.

www.youtube.com/watch?v=AHhnRaIUbeY&list=RDAHhnRaIUbeY&start_radio=1

guma 2020.03.12. 10:58:13

@Egon Estragon:

nem bizalmaskodni akartam, amikor Bányait említettem.
csak azt hittem te vagy a dobos és te is ismered a könyvét amiből tanítják a dobosokat a világon szinte mindenhol...
a baba meg csak a bőrt fogja a kávához.

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.03.12. 13:00:50

@guma: Jó morfondír-oktató könyvet nem ismersz esetleg? Csiszolnám egy picit a tudásomat :)

guma 2020.03.12. 13:50:24

@Egon Estragon:

hehehehe
talán egy jó "morfondír-oktató könyv" ahol a főszereplő szeretne a lovak társadalmába tartozni... :) de hát ezt te biztos ismered. :D
esetleg az ég és pokol, élet és tudomány között vándorló Faust gondolatait csócsálhatod unalmas óráidban, hátha tudásodra is hatással lesz...

God Harald 2020.03.12. 23:09:16

Hogy húzzam bele az egész koronás k...a anyjába az egész tolvaj világnak. Már elnézést a magas hangszintemért:)

guma 2020.03.13. 08:01:34

@God Harald:

haver! :)

"magashangszinten" nem vagy érthető :-DDD

God Harald 2020.03.13. 08:52:33

@Egon Estragon: hát az van, hogy Párizs ugrott. Jó eséllyel az eddig kifizetett kb 400 k-val együtt.

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.13. 08:55:40

@Womb Rаider: Tényleg!!!!! Nem is tűnt fel :D Na nem mintha babonás lennék, de gyorsan meghúzom egy fekete macska fülét :D

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.13. 09:14:00

@God Harald: Nagyon sajnálom, elhiszem, hogy ez most nagyon vacak érzés. :(
Itt is pár kolléga utazott volna, az egyik New Yorkba, álmai utazására, évekig erre gyűjtött és készült. Azt nem tudom neki mennyi anyagi vesztesége lesz, de már önmagában az utazás elmaradása az, ami miatt magába zuhant.

Womb Rаider 2020.03.13. 09:16:57

@God Harald: Paff... tényleg, te oda készültél. De ne bánkódj.. a kórházak idehaza is nagyjából hasonlóak, a nővérekből meg úgysem fog sok látszani a szkafanderben :)

Inkább vigadjunk!

metro.co.uk/2020/01/30/sanitary-towels-fruit-bottles-used-masks-desperate-bid-avoid-coronavirus-12155069/
nationalfile.com/report-chinese-man-uses-sanitary-pad-as-face-mask-in-coronavirus-crisis/

Womb Rаider 2020.03.13. 09:20:34

@Szőkenőő: Ugye!!! Tavaly arról panaszkodtatok, hogy a turisták már elleptek minden normális utazási célpontot, hogy egymás sarkára taposnak mindenüt..most az ég meghallgatott benneteket!
asset.dr.dk/imagescaler/?protocol=https&server=www.dr.dk&file=%2Fimages%2Fother%2F2020%2F03%2F04%2F20200229-141411-l-1920x1280we.jpg&scaleAfter=crop&quality=70&w=850&h=567

A genyó galambok bezzeg élnek, virulnak, szarnak...

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.13. 09:28:35

@Womb Rаider: Most a túlzsúfolt kedvelt turista látványosságok kissé fellélegezhetnek. Az idénre nem szerveztem nagy nyaralást, csak jövőre. Remélem akkor már nem lesz ilyen vészhelyzet.

Galamb.....erről jut eszembe....a egyik, tavaly sikeresen feltett ikejás szatyrot lefújta az egyik orkán erejű szél egy éjszaka, azt pótolni kell lassan, mert már látom dürrögnek a kis szarógépek. A bagolyban nem bízhatunk, ez már tavaly kiderült. :)

God Harald 2020.03.13. 09:30:53

@Szőkenőő: még elképzelhető, hogy a szállás jófej lesz, repcsi nem hiszem. Végülis csak átütemezném, nem pedig lemondanám.

Womb Rаider 2020.03.13. 10:02:55

@Szőkenőő: "Most a túlzsúfolt kedvelt turista látványosságok kissé fellélegezhetnek."

Na, de ha majd egyszer vége lesz és mindenki igyekszik bepótolni az elmaradt szelfiket!

@God Harald: "repcsi nem hiszem."
Néhány légitársaság örül, ha átvészeli ezt az időszakot. Most megfognak minden petákot..

Lorrh 2020.03.13. 11:11:34

@Szőkenőő: na de ki lélegzik fel? Esetleg az a pár turista aki odamegy és nem tömegben kell szotyiznia. Aki a turizmusból él azok meg fejreállnak. Kb a lakosság túlnyomó része. El van már cseszve a világ -> mindmeghalunk

Womb Rаider 2020.03.13. 11:39:41

@Lorrh: Azért biztosan te is olvastál olyan véleményeket, miszerint az ott élőknek már túl sok volt a jóból a szezonális őrület.
(nyilván most a ló túloldala játszik..)

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.13. 12:17:29

@Womb Rаider: Előbb utóbb minden visszaáll a régi kerékvágásba és élet megy tovább.....hú most magamhoz képest is nagyon bölcs voltam :D

@Lorrh: A turizmusmól élni amúgy is ingatag dolog. Erre számítani kell, jöhetnek rosszabb időszakok. Ez most ilyen.
Nekem a pánikkeltő mindmeghalunk beszélgetésekből van már elegem.
Az egyik kolléganőm tegnap titkosan megsúgta nekem, hogy Magyarországon már 10 ezres nagyságrendű a fertőzöttek száma, csak ezt nem mondják el senkinek, nehogy kitörjön a pánik. Otthagytam gyorsan, mint eb a szaharát :D

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.03.13. 12:19:04

@God Harald: Ja, hát nálunk meg tegnap és ma evakuálják az amcsi diákokat... Ezt a félévet letanítjuk talán még online (de az is szívás lesz, sokkal több meló távoktatni, mint bemenni órát tartani), de mi lesz a nyári és az őszi félévekkel, ha marad a járványügyi helyzet? Elég rendesen fizettek, attól most mind elesem... :/

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.13. 12:23:51

@God Harald: A repjegy a szivatós, mert ugye még nagyon nem lehet tudni mikor lesz lehetőség bepótolni az utazást.
A barátnőm megúszta, Rómába akarta vinni anyukáját szülinapi ajándékba, és gondolta még megvárja a fizut a repjeggyel. Olyat jegyet vett volna, ami nem átrakhatós, így az a pénz ugrott volna. 4x40 ezer Ft ezer az már húzós veszteség.

Womb Rаider 2020.03.13. 12:55:26

@Szőkenőő: Úgy még nem volt, hogy valahogy ne lett volna!!
"hú most magamhoz képest is nagyon bölcs voltam :D"
Próbáltam felnőni és is a feladathoz.

"Az egyik kolléganőm tegnap titkosan megsúgta nekem, hogy Magyarországon már 10 ezres nagyságrendű a fertőzöttek száma, csak ezt nem mondják el senkinek, nehogy kitörjön a pánik. "

Ez egyébként akár még igaz is lehet! De, nem azért nem mondják meg, mert irígyek és maguknak akarják az összes beteget, hanem mert ezt igazolni valójában csak akkor lehet, ha egyrészt elvégzed a tesztet, másrészt a teszt érzékenységét meghaladó mértékű a vírusszám a mintában.

Vannak amúgy elméletek (miről nincsenek, ugye..) hogy a kínai járvány csak azért ért véget (vagyis lassult le jelentősen) mert már annyira szaturált a népesség, hogy nem nagyon van kit megfertőzni.. de a túlnyomó hányad tünetmentesen, az EÜ látókörén kívül birkózott meg a fertőzéssel... akik meg bekerültek a statisztikákba, azok olyan fertőzöttek voltak, akiken látványos (és néha halálozásig vezető) mértéket öltött a fertőzés.
Az biztos, hogy a szakemberek számára egy ennyire jól dokumentált pandémia kész aranybánya és évekig fogják elemezni. Ennyit csak megért :)

Womb Rаider 2020.03.13. 12:56:43

@Szőkenőő: "A repjegy a szivatós, mert ugye még nagyon nem lehet tudni mikor lesz lehetőség bepótolni az utazást. "
www.youtube.com/watch?v=joOC94cM-B0

God Harald 2020.03.13. 13:59:00

@God Harald: + 2 hét opcionálisan, 1 hét ügyelettel.

guma 2020.03.13. 14:18:25

@God Harald:

atyaég!
őszinte részvétem!

drukkolok! legyen megoldás, hogy újra lásd Párizst, minél előbb! :-)

God Harald 2020.03.13. 17:43:10

Hétfőtől otthon alkotok, mint egy művész:)))

mgdé 2020.03.13. 18:21:57

@God Harald:

Nem vagy vele egyedül. :)

Sok sikert nekünk! :D

God Harald 2020.03.13. 18:31:29

@mgdé: meglássuk. Van mit csinálnom, meg legalább kicsit kitisztul a tüdőm:)))

guma 2020.03.13. 18:43:21

@God Harald:

kiérdemeltem egy mosolyszünetet???

God Harald 2020.03.13. 18:59:22

@guma: bocsáss meg, dehogy! Csak egész nap rohanok és neked este nyugis körülmények között akarok válaszolni:)

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.03.13. 19:01:52

@God Harald:

Ah, nem kell sajnálni, úgyis mindenem teli volt a piszok sok melóval. Ha itt maradok extra meló nélkül, akkor a Jóisten is azért küldte a koronavírust, hogy végre az otthoni karanténben megírjam a nagydoktorimat :) Bár most rá vagyok pörögve a hírekre, úgy látszik van hajlamom a katasztrófaturstáskodásra :( Így a XXI. században, fekszem a kanapén, és lesem a híreket, hogy mikor, melyik adat frissül. Meg a fészbúkkos ismerőseimmel veszekedtem szinte egész nap, hogy #staythefuckhome...

Kétfajta egységsugarú user van: 1. a koronavírust a migráncsok hozták, megállítjuk Sorost meg a migráncsokat, oszt nem lesz semmi baj. 2. Műhiszti az egész, csak a zorbánpatás akarja büntetni Budapestet, hogy nem rá szavaztak. Egyik sötétebb, mint a másik... :(

Szóval alapvetően hatékonytalan napom volt, de sütöttem palacsintát :)

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.03.13. 19:03:20

@God Harald: Ja, az aktuális művész vicc:

Kormány: Betiltjuk a 100 főnél nagyobb beltéri rendezvényeket!
Jazz zenészek: Huh, megúsztuk...

:P

Lorrh 2020.03.13. 19:45:15

@Szőkenőő: kinek húzós? Én egy nap alatt keresek annyit :-)

taga20 2020.03.13. 20:12:15

@God Harald: ráse ráncs haver! fő az egészség!

több is veszett mohácsnál:)

taga20 2020.03.13. 20:34:38

csókolom, borcsanéni merre kobászol?

komolyan hiányzik!

csak vicc vot:)))

God Harald 2020.03.13. 21:17:18

@guma: na itt vagyok, kedves! Végülis csak kb 250-t bukok rajta, mint kiderült:) Most picit megharagudtam a franciákra, mert bár megírtam a szállásadónak, hogy bűncselekményt követnénk el azzal, ha külföldre utazunk, leszarták. Pedig nem lemondani akartam, felajánlottam neki egy későbbi, holtszezon is időintervallumra. Dehát a franciák nem kis része igazi arrogáns bunkó:) Majd méltatom őket a megfelelő fórumokon.
Jó hír viszont, hogy megkaptam a projekt pót büdzsét, úgyhogy most vagány vagyok egy kis ideig:))) Ha úgy nézzük, elég drága hímringyó voltam, több mint 200 misijükbe került, hogy alaposan megcsináltak!:)))

God Harald 2020.03.13. 21:34:01

@Egon Estragon: igen, értelek. Előző munkakörömben kicsit mellőzve éreztem magam, unatkoztam. Most projektorként meg egyfolytában pörgés és stressz van. Mostanra szinte állandósult a gyomor és fejfájás és a fáradtság. Nehéz megtalálni az ideális állapotot:)

God Harald 2020.03.13. 23:23:16

@Egon Estragon: persze, mindig az kell ami nincs!:))) Dehát unatkozásra nincs elismerés. A volt helyem kissé állóvíz volt. Elhívtak a jelenlegi helyemre, kaptam 6 számjegyű fizuemelést, előléptettek egy Hay kategóriával, kaptam szakmai kitüntetést. Veregették a vállam, másik oldalról meg a 2-es, 3-as és 4-es szintű vezetők már lebasztak, mindenki bűnéért. Két tűz között:) Viszont jól esik, hogy a mai napig is nagyon sok, már nem hozzám tartozó témával kapcsolatban megkeresnek kollégák, más cégek és kérik a véleményem. Egyik volt site managerem úgy emlegetett: a cinikus g...i, aki mindent el tud intézni:))) Rajtam maradt, mert most is én kapom a problémás ügyeket:)

guma 2020.03.14. 05:31:39

@God Harald:

hűha! :)

ne reménykedj én nem veszlek meg semmilyen projektre :D

ne szid a franciákat, mert összeakadtál egy arrogáns bunkóval! gondolj arra, nálunk mennyi rohangál...

na de, b+ komolyan fáj a szívem, hogy neked is elmaradt az utazás. komoly érvágás, érzelmileg is, amikor lélekben már csavarogsz...

látod @Szőkenőő: és a fiamék elmaradó színházi élményét is ezért sajnálom, mert fel kell hozzá "öltözni" akármilyen szar napod volt...

LucretiaBorgia 2020.03.14. 15:49:00

@taga20: Orbanyomlak gyerekem!
Megvagyok. Én jövök megyek. Muszáj. Céges vészhelyzet. De gyakorlatilag üres minden. Inkább nem ül senki, tartja a távolságot. Metro, busz villamos, ami kell.
Külön izgi, h gyakorlatilag nincs immunredszerem a 2 autoimmun betegségem miatt. Istenke legyen velünk!!!!
Nem lesz itt semmi baj! Csak nyugi! Mami papi szoba fogság.
Monnyuk hétfőtöl a gyerek dolog az nem lesz pikóta...

taga20 2020.03.14. 15:59:17

@LucretiaBorgia: ne csüggedj, viszek virágot a sírodra:)))

zenét szereted béjbi? nesze!:)))

tegnap találtam, és kibaszott kurvajó!:)))

www.youtube.com/watch?v=MiDREbOXTwM&list=RDMiDREbOXTwM&start_radio=1

God Harald 2020.03.14. 20:17:30

@guma: “ne reménykedj én nem veszlek meg semmilyen projektre :D”

ok, részedről a szerencse:))) Drága vagyok, rossz természetű. Egyesek szerint “kiégett vén cinikus g..i”:)))

guma 2020.03.14. 20:57:05

@God Harald:

ne dicsekedj! :)))

nekem sikerült egy jobb jelzőt begyűjtenem attól a mindenhol keringő ner lovagtól! ?DDD

mivel elég öreg vagyok már, a pénzemet nem jó vagy rossz természetűekre szóróm. csak a hangulatom, kedvem befolyásol, hogy akarok-e örömet okozni vagy nem - magamnak, esetleg másnak.
tehát, hogy mi drága, és kell-e nekem, azt csak én döntöm el. más pénze pedig sosem volt rám hatással :)))
de pont ezért qrvára válogatós és "önjáró" tudok lenni. hahahaha

boborján20 2020.03.14. 21:41:19

@God Harald:

"Egyesek szerint “kiégett vén cinikus g..i”:)))"

az vagy!:)))

www.youtube.com/watch?v=Y_DWWE3cjgg

God Harald 2020.03.14. 21:49:21

@guma: nem dicsekszem, de nemrég följebb léptem a ranglétrán. Ár-érték arányban így már nem vagyok túl jó!:)))
Na az van, hogy ingyen át tudtam foglalni a repcsi jegyeket őszre. Összesen egy húszassal akkor drágább, de az semmit nem számít. Akkor még bőven érvényes a transzfer is:) kb 140 k a bukó csak!:)))

God Harald 2020.03.14. 23:53:22

@boborján20: atyaég!!! Még szerencse, hogy ittam!:)))

guma 2020.03.15. 07:52:14

@God Harald:

lúdbőr!

(eladtad magad? :DDD
Párizsból majd várom a beszámolót! :)))

God Harald 2020.03.15. 20:01:55

@guma: nagyon szuper koncert volt. Pláne, hogy nyár este a Margit szigeten:)
Szeretem a szabadtéri koncerteket.
Párizs még odébb van... Most kéne találni valamilyen belföldi helyet, mert már kivan a .... a melóval:)

guma 2020.03.15. 22:16:56

@God Harald:
:)

nem mondok semmit, mer nagyon beindult megint az aszoziációs gépezetem... ?DDD

guma 2020.03.15. 22:18:34

? - ez nem tudom hogy került oda :)))

God Harald 2020.03.15. 22:31:58

@guma: mit mivel szocializáltál össze?:)))

guma 2020.03.16. 07:43:21

@God Harald:

kezdjük azzal, hogy szerencsés vagy, ha csak a melótól van ki a ..... :D
ááááááááááááááá
felesleges is ragozni, hogy az enyém (amit a nyakamon hordok) mi mindennel volt/van per pillanat tele (- 22.15-kor tettem le a telefont, mert a főnővér hívott a kórházból. mivel "rémhírt" nem akarok terjeszteni, nem mondom el miért)...
erre jöttél a szabadtéri koncerttel, a belföldi hellyel stb...
kész voltam! :D
a fantázia világom követhetetlen, mert elég egy szikra és a sok előzmény vagy saját élmény azonnal kapcsolódik 1, 1 szóhoz, mondathoz...
ezért tudok rengeteget nevetni 1, 1 szitun, vagy jegyzik meg mások, hogy elképesztő milyen más szemüvegen át nézem a világot.

God Harald 2020.03.16. 20:34:38

Egy másik nagy kedvenc. Amikor még fiatal voltam és bolond. Amikor még azt hittem, hogy a jó örökké tart, a rossz elkerül:)
youtu.be/H94PQ0xnV38

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.03.17. 15:05:38

@God Harald: jajj, jajj, jajj, egy kis nosztalgia a home office-ban :) Még igazából a cé-ámoll-ef-gét is lehet jól játszani :)
www.youtube.com/watch?v=ZZNrn5MUzrw

God Harald 2020.03.18. 17:42:09

@Egon Estragon: a szakmai részéhez nem értek:)
Annak idején volt egy rövid, ám igen intenzív kalandom. Az az igazi életveszélyes fajta. Egy olyan nővel, akivel nem lett volna szabad. Ő is mindig PUF-ot hallgatott. Meg állandóan telefonszexelt velem:))) Akkoriban nem volt mobil, illetve csak aktatáska méretű. Ezért kicsit kínos volt az irodában a többiek előtt:) Dehát fiatal bohóc voltam!

guma 2020.03.20. 13:22:21

@God Harald:

előkerültél? :-)
(már valami "belföldi helyen" simitod ki a gubancokat? )

God Harald 2020.03.20. 13:31:34

@guma: képzeld, kiderült, hogy el sem tűntem. Végig megvoltam!:)
Dolgozgatok, edzegetek, olvasgatok, főzögetek. Szerintem következő héten már azon fogok tűnődni, hogy írjak-e?

guma 2020.03.20. 13:40:09

@God Harald:

hehehe
akkor valami kukkoló üzemmódra váltottál, rengeteg teendőd mellett? :)
(valószínű, neked van igazad... :D)

God Harald 2020.03.20. 14:00:27

@guma: igen, valami olyasmi:)
Na jó, a közönség érdekében megígérem, hogy nem riogatok senkit az érdektelen és érdemtelen életem kishatótávolságú arzenáljával:)
Be nem mehetek, a videó meetingekről már mindenkinek ismerem a konyháját, nappaliját. Hiányzik a benti élet. Bár most, hogy a katonaság és a rendőrség segíti a cégünk működését, biztos rend van:) Ma tankoláskor mélyeket szippantgattam a töltőpisztoly felé, hogy egy kicsit nosztalgiázzak:)

guma 2020.03.20. 18:36:44

@God Harald:

"a közönség érdekében megígérem," - te csak ne ígérgess felelőtlenül!

más: mit főztél?
nekem valamiért a lencse jutott eszembe mexikói módra...
:D

God Harald 2020.03.20. 19:57:12

@guma: nem is nagyon van miről írnom. Azt az intelmet mindenki ismeri, hogy: óvakodj a babaarcú kurváktól! Meg a csendesnek tűnő, magukat félénknek valló szerelmetes típusúaktól! Ordenáré nagy ribanc mind:)))
Bár érdekes, mostanában egyre több minden eszembe jut gyerekkoromból. Ilyenkor ránézek a gyermekeimre és arra gondolok, hogy bárcsak tudnák milyen szerencsés gyerekek!
Nem csináltam nagy dolgokat, mert reggelente beviszem az asszonyt melóba, hogy ne kelljen tömegközlekednie. Utána átnézem a leveleimet, megválaszolom. Telefonálok. 10-kor szervezeti megbeszélés videokonf. Másfél két óra. A héten főztem marhahúslevest, volt pirított káposzta, rablóhús, tortellini, göngyölt szűzpecsenye. A mexikóival nem jártál messze: óriás fehérbab görög joghurtban, arab fűszerezéssel, fokhagymával és mexikói pikáns jalapeno szósszal:)))

guma 2020.03.21. 11:17:40

@God Harald:

"Azt az intelmet mindenki ismeri" - én nem ismertem... :-D

"egyre több minden eszembe jut gyerekkoromból" - ha én egyszer kinyitom/kinyitnám a számat... :-)))

"A héten főztem " - te kis ínyenc! :-)
(van amire beneveztem volna :-D)

várom a további beszámolót, hátha feléleszt :-)

God Harald 2020.03.21. 20:07:06

@guma: annak idején én sem ismertem. Sokkal később meg már elfelejtettem:))) Valahogy kiváló érzékem volt, hogy összeszedjem a problémás nőket, a lelkisérülteket. Persze én sem vagyok egyszerű eset:))) Tele vagyok idegesítő becsípődésekkel. Mai szemmel nézve mi nagyon szegények voltunk. Sokáig nem volt normális ruhám, cipőm. Ezért nagyon nehezen szánom rá magam, hogy a leharcolt holmimat kidobjam. Mivel hosszú ideig nem volt rendes kajám, időnként nem is volt mit ennem, szinte mindig túl sok élelmiszert veszek. Egyszerűen akkor vagyok nyugodt, ha tele van a hűtő és a kamra:))) Sok verést kaptam, nehezen tolerálom a fizikai kontaktust. Persze azért sokat fejlődtem.
Kajában szeretem a változatosságot. Egy jó kis rib eye steak salátával, 5-6 éves cabernet sauvignon, utána egy öregecske whiskey egy kubai vagy dominikai szivarral. Vagy mindez egy grillezett bárány gerinccel. Lasagne készítésben elég gyakorlott vagyok. Olasz szemmel is rendben van:))) Tőlük tanultam. De igazából halimádó vagyok. Egy vegyes tenger gyümölcsei, mellé 4-5 féle grillezett hal, egy jól behűtött Sauvignon blanc, aztán jöhet a konyak szivarral:)))

LucretiaBorgia 2020.03.22. 13:51:08

@God Harald: Csomagok, amit hurcolunk..
Én is probaltam nemet mondani a hisztériának, de csak vettem egy raklap wc papírt..
Lassan tele a mélyhűtőm..
Az én fogyasztásommal 3 hónapig elég.
Így vagyunk összerakva, plusz a csomag.

God Harald 2020.03.22. 14:23:15

@LucretiaBorgia: nektek nőknek ez fixa ideátok, hogy ez mind egy “csomag”, amit hurcolunk. Szerintem ez a személyiségünk része. Beépült. Annak idején engem is zavart, szégyelltem. Mikor a tanítónőm az egész osztály előtt megalázott, mert apámnak falaztam. Mert nem volt pénzünk újra és házilag tákoltam össze a szakadt cipőmet. Amikor a nagyapámtól örökölt öltönyben mentem évnyitóra és mindenki rajtam röhögött. Amikor “kiöntöttem a szívem” egy lánynak akit nagyon szerettem, az meg a “haverjával“ vagy ha úgy tetszik dugópajtásával ezen röhögtek... Ez van, ezek formálnak minket. Mint ahogy a jó és kellemes élmények is. Visszajelzések, amikből le kell vonni a szükséges következtetéseket. Segítenek elkerülni a jövőben a hasonló helyzeteket. Lehet, hogy cinikussá válunk kicsit, de valahogy védekezni kell:)
Mi van a fagyódban?

LucretiaBorgia 2020.03.22. 15:44:00

@God Harald: nem fixa idea, a való. H vki csomagnak hívja, vagy múltnak, v tapasztalatnak, az szemantikai kérdés.
A frigoban: mirelit zőccség, sok surimi rakrudacska, pogik, a gyengeim, meg chilis humus, jó sok.

God Harald 2020.03.22. 17:36:29

@LucretiaBorgia: :)))
Nagyon jó képet ad az illetőről, hogy mi van a hűtőjében. Meg hogyan

guma 2020.03.23. 09:48:44

@God Harald: :)))

érdekes ez a világ. hasonló v azonos sors mennyire mást eredményezhet "fejlődésben".
kajában pedig mindenevő vagyok, de a tejlevest utálom és igazán a kifinomult konyha sem volt a világom, akkor sem ha szeretem a jó ízeket. (nem is tudom miért, de a felsoroltak után még a főztöd is megkóstolnám, pedig nem vagyok egy haspók :D)

Womb Rаider 2020.03.23. 14:49:40

@God Harald: Baszki.. ez most nagyon erős volt. Nem röhögni.. de bepárásodott a szemem :....(

God Harald 2020.03.23. 15:24:02

@Womb Rаider: helló, rég nem voltál! Mire gondolsz?:)

Womb Rаider 2020.03.23. 15:29:34

@God Harald: Arra, hogy olyan nagyon kitárulkozó.. olyan emberi volt.
És arra, hogy nem vagy egyedül..és már tudom, hogy én sem ;)
(ezt meg nem félreérteni..)

God Harald 2020.03.23. 16:10:48

@Womb Rаider: most, hogy jobban belegondoltam, valóban furcsa így leírva:))) A vidámhálón mindenki extra pozitív, sikeres, gazdag és tökéletes:)))

God Harald 2020.03.23. 17:52:34

@Womb Rаider: nem értem félre, jelentsen az bármit is!:)))

God Harald 2020.03.23. 21:27:46

@guma: aki a jóféle halat szereti, az rossz ember nem lehet:))

guma 2020.03.23. 22:19:05

@God Harald:

sütöttél már fokhagymával spékelten, agyagba burkolva, nyílt tűzön? :)

mgdé 2020.03.23. 23:41:04

@guma:

Majdnem. :)
Fokhagyma helyett némi sóval, s a só után oregánó - citrom leve - olivaolaj keverékkel kívül belül megkenve, tutajozás közben, a Tiszán.
(Nem a tutajon, este a parton. Helyben volt az agyag, gondoltuk, kipróbáljuk. Utána, a magyarosch gyomrúaknak a parázs fölött még a szalonna-hagyma kombó. Mondjuk csempészáru cigit többet fogtunk mint halat, de a cigit visszaengedtük ... :D)

God Harald 2020.03.23. 23:55:58

@mgdé: pedig a csempészett cigi szépen hozott a konyhára! Mint ahogy a szesz is:)

mgdé 2020.03.24. 00:21:54

@God Harald:

Se a csempészekkel, se a vámosokkal, se az ukrán határőrökkel - a hozzájuk eső partnál volt - nem akartunk viszályba keveredni, lévén a tűzerőnk se volt komoly, s a tutajunk is túl lassú és nehézkes volt egy dicsőséges folyami ütközethez. :) Úgyhogy inkább szép csendben visszaengedtük a 100-as damilra kötött, vízhatlan csomagolású "zsákmányt".

God Harald 2020.03.24. 00:33:24

@mgdé: hát igen, zavarosban halászni veszélyes:)

Womb Rаider 2020.03.24. 08:55:15

@mgdé: 4.bp.blogspot.com/-y_0_MStQ73A/T7Ak_x60vmI/AAAAAAAAAWs/e8ZUgCcrsdk/s1600/P1150295r.jpg

@God Harald: "hát igen, zavarosban halászni veszélyes:) "
Pedig nagy fogásra ott van igazán esély ;)

God Harald 2020.03.24. 10:44:39

@Womb Rаider: bizony! Volt még a demokrácia hajnalán egy “kereskedelmi vállalkozásom” csak nem volt olyan precízen lepapírozva! (na jó, semennyire)
Az volt a mottóm, hogy: jobb ma egy érdemjegy a bizonyítványban, mint holnap egy zárjegy az árun!

Womb Rаider 2020.03.24. 11:40:28

@God Harald: A balkáni cirkusz idején volt egy 'nagyon bátor' ismerősöm, aki egy átalakított transporterrel és egy színtén átalakított mercedessel csempészett benzint a határon át. Nagyon jól ment az üzlet, míg egy szép, verőfényes napon géppisztolyos ismeretlenek állították meg , az árokszélére térdepeltették. Az árokban már feküdt egy férfi, az agyának rózsaszín kis kupacán zöld legyek gyűltek csapatban. Megállt az idő, ő pedig megbabonázva nézte a szorgoskodó kis rovarokat. Tudta, hogy nem fog fájni.. de nem értette, miért vele történik ez? hiszen ez csak üzlet.
Aztán csak az elhúzó kocsik porát fújta az arcába a szellő . Kis idő múltán felállt, elindult gyalog hazafelé. egy napig gyalogolt, mire a határhoz ért. Teljesen megzakkant...

God Harald 2020.03.24. 12:44:18

@Womb Rаider: jó hát voltak durva esetek. De én cigiben és piában utaztam. Meg pár haszontalan apróságban. Azt is csak egy húszéves bringával. Persze így fárasztóbb is volt. 16-18 évesen jó kondiban voltam, 75 km-t simán letekertem egy 15-25 kilós hátizsákkal. Akár 35 fokban is:) Jó, olyan is volt hogy elkobozták a cuccomat, dehát az benne volt a pakliban. Ápropó árok...olyan 17 éves koromban pár tucat márvány sírtábla leszállítására kaptam megbízást. Kettőt bírtam egy fordulóval (kb 25-26 kg volt) és egy elhagyatott helyen az árokban kellett elásnom a folyó közelében. Fura érzés volt sírtáblát elhantolni:) Olyan tomszójeres:)))

Womb Rаider 2020.03.24. 14:17:51

@God Harald: " Olyan tomszójeres:))) "

Hűűűű... de régen olvastam.. és mennyire jó kis könyv volt. Az Indiántól nagyon féltem én is :)

A sírkőről Eörsi "Sírkő és kakaó"-ja ugrott be, Kubik Annával a Kamarából :))

God Harald 2020.03.24. 14:50:36

@Womb Rаider: nem láttam, sajnos. Évente 10-14 előadásra járunk, jegyünk szerencsére május végére van. Most még az is neccesnek tűnik:(

Womb Rаider 2020.03.24. 16:06:23

@God Harald: Ja, ez egy jó régi előadás volt, csak a címe miatt ugrott be..

guma 2020.03.24. 21:01:37

@God Harald:

akkor még nem is ettél finom halat :-DDDD

igaz @mgdé: ?

:-DDD

God Harald 2020.03.24. 22:32:29

@guma: ezt most kell megtudnom???:)))

mgdé 2020.03.25. 00:21:43

@guma:

Nem tudom, már nagyon éhesek voltunk! :))

(Valóban, nagyon finom így.)

guma 2020.03.25. 07:36:28

@God Harald:

sosem késő! :-))))

@mgdé:

ráadásul, kevesebb a meló is vele!
ja, és a szalonna, hagyma után még 1 alma is jó ott a nyárson :-))))

God Harald 2020.03.25. 08:45:19

@Womb Rаider: köszi! Az egyiken (csarnok) beazonosítani véltem egy erőművet. A másikon talán egy gigantikus kazánt, de egy általam látottra sem hasonlít a csőelrendezés. Kérném a megfejtést!:)

Womb Rаider 2020.03.25. 09:34:08

@God Harald: Egy krasznojarszki erőmű,( Красноярской ТЭЦ-3) :) melyet a Канско-Ачинск külszíni fejtés táplál szénnel :) Gondolom az egyik képen a vagon fordító kézi készülék látható :)

Womb Rаider 2020.03.25. 09:35:32

@Womb Rаider: Nekem azok az aranyló csövek tetszettek meg.. mint egy steam-punk oltár :)

God Harald 2020.03.25. 11:13:23

@Womb Rаider: az aranyló csövek szerintem a rozsdás ráfolyás és a fényjáték következménye.:) Gondolom a szabványos 100-120 mm kőzetgyapot van a bádog alatt. Kíváncsi lennék arra, hogy az oroszok milyen anyagminőséget használnak túlhevített gőzre? Szerintem ők nem spórolnak, 5 Cr-os melegszilárd lesz az!:)

Lorrh 2020.03.25. 14:32:28

@Womb Rаider: körúton van egy ilyen steampunk söröző. Ajánlhatom:

www.krakntown.com/

God Harald 2020.03.26. 22:54:14

Mindenki karanténban?:)))

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.27. 07:18:17

@God Harald: nálunk nincs hómoffisz, és amíg el nem rendelik a kijárási tilalmat addig nem is lesz. Kivéve ha valaki bejön koronázottan és bevágnak mindenkit emiatt karantéba.
5 napig alapos takonykor miatt nem dolgoztam. Most jövök a metróval. Mikor vártam a peronon, kifújtam az orrom. Egy maszkos csaj ezt meglátta, és úgy rongyolt a tőlem messze, hogy épp keresztet nem hányt közben :D
Nqgyon kicsit köhögök még, ezért cukorkát szopogatok végig a metrón, nehogy elköhhintsem magam és meglincseljenek :D

Lorrh 2020.03.27. 08:11:55

@Szőkenőő: tegnap a buszon melelttem áll egy maszkos nő és beleszól a telefonba, hogy bongiorno. Léptem onnan messze távolra.
Ez most olyan mint egy vicc, de megtörtént velem.
Aztán hallottam hogy magyarul beszél.. de szar vicc volt az biztos.

God Harald 2020.03.27. 08:58:06

@Szőkenőő: nálunk meg szinte minden fehérgallérost hazazavartak, hogy az üzemek minél tovább tudjanak üzemelni. Mindenhol van egy tartalék műszak, akik ha baj van, bemennek és szakszerűen leállítják. A fegyveres őrök is ugrásra készen állnak, de a géppisztolyokat még nem osztották ki. A honvédség is meg tudja támogatni a dolgokat.

Womb Rаider 2020.03.27. 10:30:10

@God Harald: Mindenütt jó, de a legbiztonságosabb otthon!. A filmhez értők állítják, hogy ha egy filmben megjelenik egy vegyipari komplexum, akkor az előbb-utóbb fel kell robbanjon ;)
youtu.be/UdEqC5oMdrI?t=133

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.03.27. 11:53:10

@Szőkenőő: Ma elrendelték a kijárási tilalmat :P De ennek ellenére nem biztos, hogy kötelező lesz a hómoffice :)))))

Mindenesetre áldom az agyamat, hogy én már március 12-én nem voltam egy olyan előadáson, amelyiken ott volt egy kollégám, aki koronavírusos lett... Az amcsi diákjaimmal utoljára március 9-én találkoztam, még azon a héten evakuálták őket, most online oktatás van, és közülük is az egyik koronavírussal fekszik otthon, kimentette magát az online óráról is :/ Nem tudom, hogy Magyarországon kapta-e el, vagy hazafelé vagy otthon...

Lorrh 2020.03.27. 11:59:22

@Egon Estragon: nem rendelték el.
Tévedsz.
Csak csoportosan nem lehet gyülekezni, röpcédulát osztogatni.
Egyedül kijárhatsz a lexüxégesebb dolgokért.

Indiában, ott igen! Ott hosszú botos rendőrök megvernek, ha kimész. Tökegyszerű népnevelés. Nincs vita, megy a bot.

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.03.27. 12:04:04

@Lorrh: Szerintem mindekettőnknek igaza van. Papíron elrendelték, de aztán egy olyan se-füle-se-farka kormányrendelet lett, hogy még műkörmöshöz is elmehetsz, ha akarsz. Úgyhogy lényegében nem rendelték el, igazad van :)

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.27. 12:15:29

@Lorrh: Főleg, ha még kínai lett volna, és úgy köszön, hogy bongiorno :D

@God Harald: géppisztolyokat???? ne rémisztgess!!!!! :OOO

@Egon Estragon: ne kelts pánikot, ez még "csak" kijárási korlátozás :) Így nálunk ez még nem ok HO-ra.
Március 12-én már nem is értem miért kellett előadást tartani. Jó hogy nem mentél el.
Két kolléganőm is esélyes, hogy esetleg elkapta, de tesztelni egyiket se fogják. Az egyik már 2 hete nyűglődik otthon, a jellemző tünetekkel, a másik 1 hete. Lassan kiderül, hogy itt lesz-e a kollégák között aki beteg lesz a következő napokban. Remélem nem.

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.03.27. 12:33:01

@Szőkenőő: Pánikot semmiképpen nem akarok kelteni, csak pontatlan vagyok. Valóban, kijárási KORLÁTOZÁST vezettek be.

Március 12-én úgy volt előadás, hogy azt kérték, hogy a résztvevők tartsanak egymástól 2 méteres távolságot. Én inkább már nem mentem be. Március 11-én sem. 12-ére zárták be az egyetemeket, így a 12-ei előadásom az ELTÉ-n már elmaradt, ott is online tolom azóta.

Március 10-én voltam szűk társaságban utoljára, illetve március 12-én korlátozott (kéttagú) zenekari próbán morfondíroztam utoljára. Azóta boltban hetente egyszer. Ezen a héten már szájmaszkban. Ma tankoltam, 292 volt a benzin :)

God Harald 2020.03.27. 12:39:43

@Womb Rаider: na igen, az amcsi filmekben azok mind felrobbannak:)
Néha a valóságban is. Értenek hozzá. Vagy 2 éve felrobbantották a HF üzemüket és a kurafiak olyan szerencsések voltak, hogy senki nem sérült meg!:) Pedig az veszélyes sport! Texasban viszont annak idején nem volt szerencséjük. Volt olyan, hogy annyira akartak spórolni, hogy a ref üzemükben a hőcserélő köpeny felét savállóból csinálták, a másik végé szénacélból. Ezek nem szeretik egymást, elkorrodált, fel hasadt és felrobbant. Kilencen azóta odafönt lóbálják a tolózár kulcsot egy felhő szélén.

God Harald 2020.03.27. 12:41:41

@Szőkenőő: igen Gép Pityu:))
De azok eddig csak terror idején kerültek elő

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.27. 12:46:04

@Egon Estragon: Oké, nem gondoltam ám komolyan, de tudod, így terjednek a hírek. Valaki valahol olvassa, nem jár utána, hanem azonnal adja tovább, és a végén már fegyveres erők tartják a rendet az utcán :)
Tudod, van az a játék, hogy a füledbe súgok valamit add tovább, és az 5. delikvensnél már teljesen más történet jön elő :D

Már most látom, ez a 9-12 ig tartó vásárlási korlátozás akasztja ki itt a népet a melóhelyen. A ráadás, hogy hétfőtől bezár az éttermünk is. Most aztán mindmeghalunk van! Dejó, hogy ma rövid nap van, és nem kell tovább hallgatni. :D

Womb Rаider 2020.03.27. 14:20:13

@God Harald: "Volt olyan, hogy annyira akartak spórolni, hogy a ref üzemükben a hőcserélő köpeny felét savállóból csinálták, a másik végé szénacélból."
Váááá.... na, de mi volt a koncepció??? Mert nem is értem.. a kontakt korrózió ezer éve ismert jelenség, :( Bár a saválló is hajlamos kristályközi korrózióra úgy alanyi jogon is, magasabb hőmérsékleten. És tényleg képes 'fertőződni" is akár csak mikroszkópos méretben is.

@Szőkenőő: "Már most látom, ez a 9-12 ig tartó vásárlási korlátozás akasztja ki itt a népet a melóhelyen. "

???? Nyugdíjas otthonban dolgozol?

God Harald 2020.03.27. 15:34:16

@Womb Rаider: a HTHA ellen akartak védekezni ilyen elcseszett módon

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.03.27. 15:47:14

@God Harald: HF, mint hidrogén-fluorid? Azosztigen... :-O

Womb Rаider 2020.03.27. 16:03:17

@God Harald: :)))) így jártak. Ez a hidrogén ridegedés elég utálatos. Sok mindenre már nem emlékszem, de az megragadt, hogy az elnyelődött H2 valami iszonyat nyomást képes kifejteni a fémen belül és az repeszt..

God Harald 2020.03.27. 16:10:38

@Egon Estragon: igen az. Nem egy barátságos közeg:))) Munkát végezni csak bizonyos vizsgák letétele után szabad. Szigorú dresszkód is:)) Egyszer kint voltam 36 fokban a napon fél órát, tetőtől talpig kaucsukban. Szauna

God Harald 2020.03.27. 16:15:29

@Womb Rаider: bizony, akár 1000 bar is lehet a H parciális nyomás

boborján20 2020.03.27. 16:26:11

@Womb Rаider:

én ezt egy értelmes rendelkezésnek tartom.

boborján20 2020.03.27. 16:28:48

@God Harald: haver, avval találkoztá má, hogy az index belever a karterba?:)))

Womb Rаider 2020.03.27. 16:32:56

@boborján20:
Huhhh.. most nagy kő esett le a szívemről.. Akkor most már életbe léptethetik? Gyors választ várok!

boborján20 2020.03.27. 16:37:24

@Womb Rаider:

várjá, várjá csak! akkor te csak 9-12-ig tucc kommentelni.

ebbe nem egyezhetek bele:)))

Womb Rаider 2020.03.27. 16:46:03

@boborján20: fiatalabb vagyok, mint te, szóval ezt a vonalat hanyagoljuk.. és nem hogy 65, de még 50 sem vagyok.. sőt..

boborján20 2020.03.27. 16:52:48

@Womb Rаider:

baszod goldi, ez most komoly?

szakadok rajtad, hogy néha mennyire befeszülsz:)))

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.03.27. 16:52:49

@God Harald: jaja, a HF kb. mindent is szétmar. Mi robbant be? Gondolom, azért nem a HF tartály túlnyomáson? Vagy ha igen, akkor hogyan úszták meg?

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.27. 16:53:55

@Womb Rаider: dehogy w:)
Pont ezért nem értettem a kiakadást. Mondtam is, hogy bakker ti akkor épp dolgoztok, nem? Akkor mire ez a rinya?
Ha meg teljes kijárási tilalom lesz, akkor meg pláne tökmindegy.
Én nem tartom rossznak ezt a rendelkezést.

God Harald 2020.03.27. 17:01:07

@Egon Estragon: HF alkiláló üzem, finomító

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.27. 17:53:36

Azért ezt elmesélem, milyen vesztesei vannak a vírusnak.
Egy kedves 38 éves kis barátnőm több mint éve esett át mell eltávolításon, mellrák miatt. Az az gén, ami ezt okozza, nála nagyon agresszív. Emiatt a másik egészséges melle, majd a petefészkek is áldozatul fognak esni.
Megkapta a kemót, nagyon agressziv fajtát, épp hogy bele nem halt. A felépülés után jött volna a többi műtét. De nincs orvos, nincs műtő. Már majdnem egy éve, az óra ketyeg. Most márciusra már volt remény, hogy a mellműtét meglesz. Erre jött a vírus. És most már nemcsak műtét nincs, de az életbevágó kontrollvizsgálatok se. Pedig a betegség nagyfokú agressziója miatt neki ez valóban nagyon fontos.
Most vár, és imádkozik, hogy ne történjen meg a legrosszabb, mert még egy ilyen kemo sorozatot nem tudja, hogy bírna ki. Ha túléli.
Róla, és a többi hasonló betegről nincs szó. Ha ők meghalnak, milyen statisztikába kerülnek bele?
Elgondolkodtató....

God Harald 2020.03.27. 18:03:05

@Szőkenőő: ilyenkor a kemóval az a baj, hogy annyira legyengül a szervezet, hogy egy nátha elvisz

Womb Rаider 2020.03.27. 18:05:14

@God Harald: Ilyen brutttááál anyagoknál mekkora mennyiség tartható egy adott térrészben? Mert ugye a robbanószer gyártásnál is próbálnak mennél kisebb mennyiségeket kezelni, hogy ha már egyszer úgyis pukk lesz a vége, legalább minimális legyen az amúgy kuuurvanagy pusztítás.
Gondolom nem akkora tartályokat meg egyéb berendezéseket használnak, mint mondjuk a mol bázistelepein ..

Womb Rаider 2020.03.27. 18:09:11

@Szőkenőő: Mostanában keringett Kásler levele, amiben a betegségtársulásból eredeztethető halálok kórbonctani statisztikájával kapcsolatban adott ki állásfoglalást (naná, hogy az egybites ellenzék félre is magyarázta.. szóval abból deriválva a rák lesz az elsődleges halálok, a vírusfertőzés másodlagos tényező. Szerintem van ebben logika..

boborján20 2020.03.27. 19:15:27

@Womb Rаider:

te ostoba állat, ezt nézd meg! ez lesz nálunk is, és remélem kásler lesz az élen!

és szerinted és a bandád szerint, nem kell maszk, nem kell teszt.

hogy ro.... meg, te kiba.... barom!

444.hu/2020/03/27/uj-rekord-az-olaszoknal-969-en-haltak-meg-csak-a-mai-napon

God Harald 2020.03.27. 19:23:12

@Womb Rаider: hát kinek mi a nagy, ugyebár. A finomításban a technológiai tartályok nem túl nagyok, jellemzően 1-200 m3. Ezek jellemzően nyomástartó edények. Az atmoszférikus tárolótartályok sokkal nagyobbak, 500-50000 m3 között. A stratégiai kőolaj tartályok 80000 m3-sek. Ebből van 4 db. Szerintem a MOL bázistelepeken jellemzően kisebbek a tartályok.

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.03.27. 19:52:50

@Szőkenőő: ők nem fognak belekerülni a statisztikába, hiszen nem fertőzödtek meg. Utólag lehet majd becsléseket adni az ilyen közvetett esetekre.

Lorrh 2020.03.28. 07:42:30

@boborján20: nem kéne tán ennyire belelovallnod magad a politikai gyülölködésbe. Más nem is hiányzik most ennél. A végén epeömléses agyvérzést kapsz.

Így is durván alakulnak az emberi viszonyok, ha meglátok egy embert az utcán akkor átmegyek a másik oldalra, sorbanállásnál meg bizalmatlanul, ellenségesen méregetjük egymást, ki lehet vírusterjesztő. Amúgy is elég szar volt a közbizalom itthon, most ez a víruspánik erre tett még húsz lapáttal.

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.28. 08:17:34

@God Harald: Ha meg nem kapja meg valaki a kezelést akkor meg amiatt hal meg. Mindkét eset szerencsétlen.

@Egon Estragon: Ez most "költői" kérdésként tettem fel, mint láthatatlan áldozatok, akik nem a vírusba halnak bele, hanem az emiatt elhalasztott életbevágó kezelések és vizsgálatok miatt.
A nem életmentő műtétek elhalasztva. De mi számít annak? Az, hogy ez a lány azért hal meg majd esetleg, mert nem időben műtik meg, mert ÉPP nem életmentő a műtétje, de emiatt kiújul a rákja?
Nagyon nagyon sajnálom őt.

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.28. 08:19:07

@Womb Rаider: Én ehhez nem értek, meghagyom nektek ennek a kifejtegetését ;)

boborján20 2020.03.28. 08:39:49

@Lorrh: neked fogalmi zavaraid vannak. én nem gyűlölködöm, hanem számon kérem a fi tyeszestdroidokon, hogy miket hazudoznak.

pl. ilyenekért vagyok mérges. ez február 27.-ei hír volt.
és ilyeneket a mai napig tolnak ezek a bű nözők.

"Láng-Bognár Kinga, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján azt kérte, hogy egészséges emberek ne használják a szájmaszkot. A maszkokat hazai börtönökben gyártják, kiszállításuk a gyógyszertárakba pedig már megkezdődött – közölte Láng-Bognár Kinga.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: 1 millió 200 ezer szájmaszk ma is rendelkezésre áll, ezeknek a gyógyszertárakba eljuttatásáról gondoskodnak, valamint napi 25 ezer maszkot készítenek. Hiány tehát nincs, de mivel sokan vásároltak maszkot az utóbbi időben, előállhat olyan helyzet, hogy nem lehet kapni néhány helyen, de az operatív törzs gondoskodik arról, hogy a lehető leggyorsabban eljuttathassák a maszkokat a gyógyszertárakba – közölte."

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.28. 09:27:51

@boborján20:"hogy ro.... meg, te kiba.... barom!"
Megy enélkül is?
Többet nem kérdezem meg...

God Harald 2020.03.28. 09:41:14

@Szőkenőő: sajnos tudom milyen szar dolog az amikor harmadjára vesznek vért és te reménykedsz abban hogy az FVS ezúttal 2 fölött lesz. Meg amúgyis szeretnél már túllenni az egész rémálmon, a normál, szőrös emberek közé tartozni:)))

boborján20 2020.03.28. 09:43:52

@Szőkenőő: igyekszem drága sárgahajú lány, de wombi erősen provokál.

de összeszorított fogakkal, aszt mondom, hogy menni fok;)

LucretiaBorgia 2020.03.28. 10:09:19

@Womb Rаider: A szőke megkért, hogy próbáljam értelmezni a kommentedet. Hát nekem se ment. Esetleg megmagyaráznád ?!
Meg azt is, hogy személy szerint én miért nem tudom e receptben se feliratni a bőr allergiámra a szteroidos krémemet ? A k....a alkoholos fertőtlenítőtől tiszta kiütés vagyok, már mindenütt viszketek.
Semmilyen telefont nem vesznek fel semmilyen bőrgyógyászaton és ezt csak szakorvos írhatja fel. Miért állították le a teljes eü ellátást ? Más betegek is vannak !!!! A korona miatt hagynak megdögleni vakbélgyulladásban ? Nonszensz.

boborján20 2020.03.28. 10:13:25

@LucretiaBorgia: "A k....a alkoholos fertőtlenítőtől"

csókolom, enélkül nem megy?
át lettem állítva, és má engem is zavar a kiba...tt káromkodás:)))

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.28. 10:20:31

sziasztok, készült a vírushelyzethez beszélgetös oldal, ott folytassátok :)

Womb Rаider 2020.03.28. 10:20:47

@LucretiaBorgia: " A szőke megkért, hogy próbáljam értelmezni a kommentedet. Hát nekem se ment. Esetleg megmagyaráznád ?!"

??? Mit? Ott van Kásler levele, az index (független..) is megértelmezte, sőt, jóvá is hagyta.. mit tehetnék hozzá?

"Meg azt is, hogy személy szerint én miért nem tudom e receptben se feliratni a bőr allergiámra a szteroidos krémemet ?"
? Erre miért tőlem vársz választ. Az ilyen cuccoknál tudtommal a *gyógyász ad egy javaslatot, ami felhatalmazás a háziorvosnak, aki így tud receptet írni. talán egy évig érvényes ..
Gondolom valami betametazonos cucc :)) ..szerintem azt azért felírhatja háziorvos.. kérj diprosalicot, aztán valami hipoallergén krémbe csöpögtess, vagy keverj hozzá..

"Miért állították le a teljes eü ellátást ? Más betegek is vannak !!!!"
Nem állították le.. ne gyerekeskedj, de most lehet, meg fogsz sértődni, de vannak kurvára fontosabb dolgok is, mint egy, az egyén számára tényleg kellemetlen, de túlélhető bőrallergiás viszketés.. de még egyszer: ezzel nem szólom le a problémádat.
"A korona miatt hagynak megdögleni vakbélgyulladásban ?"
Vakbélgyulladásod van? Haldokolsz? Picsába már, Borgia.. kapd össze magad és maradj higgadt.
Másutt már triázsolnak és az egyik harmad megy a krematóriumba.. itt , mi kibaszott jól állunk és ez maradjon is így.. van némi esély..

Womb Rаider 2020.03.28. 10:23:17

@God Harald: "sajnos tudom milyen szar dolog az amikor harmadjára vesznek vért és te reménykedsz abban hogy az FVS ezúttal 2 fölött lesz. "

Az sem jobb, amikor azon imádkozol, hogy legyen már.. mondjuk 18 alatt.. azért átlagban nem olyan rossz ;)

Womb Rаider 2020.03.28. 10:24:00

@Szőkenőő: Na, klassz.. karantén.. már itt is.. :P

Womb Rаider 2020.03.28. 10:31:07

@God Harald: A szajoliak jóóóóó nagyok ám.. álltam már egyszer a tetején, de nem volt nálam a gitárom :)

"A finomításban a technológiai tartályok nem túl nagyok, jellemzően 1-200 m3. Ezek jellemzően nyomástartó edények. "
Azért az ipari volumennél teljesen barátságos.. azért a HF mégiscsak más, mint mondjuk a hexogén
Emlékszel arra a réges-régi filmre, aminek a címe a Félelem bére volt?
Azért a ti dolgotok sokkal jobb, nem kell úttalan utakon zötykölődni csotrogány teherautóval :)

boborján20 2020.03.28. 10:48:02

@Womb Rаider: goldi, a másikon üssük egymást, jó?!

szőkecica megnevelt:)))

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.28. 11:25:09

@God Harald: Ahhh.....:(
Én a legeslegközelebbi szerettemmel éltem át, rettenetes emlék :(

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.28. 11:27:00

@boborján20: köszönöm :)

@Womb Rаider: "Na, klassz.. karantén.. már itt is.. :P"

És tényleg :DDDD

boborján20 2020.03.28. 11:30:45

@Szőkenőő: most mond aszt, hogy kezelhetetlen vagyok!

persze, arra számícs, hogy néha visszaesek:)))

na zene, me én votam a nótafa a zőrsben:)))

www.youtube.com/watch?v=Nzlj2-5GmI4

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.28. 11:38:42

@boborján20: határeset, elfogadom.....csak óvatosan a visszaeséssel, ha rossz napot fogsz ki, Borcsa se menti meg a segged :P
Oszt majd ne mondd, hogy nem szóltam....

boborján20 2020.03.28. 11:47:02

@Szőkenőő: a sorsunk meg van írva a kamrában, nem tudok én se elugorni:)

zenét szereted? tessék!

www.youtube.com/watch?v=j3qIBHStUc0&list=RDj3qIBHStUc0&start_radio=1

God Harald 2020.03.28. 11:49:09

@Womb Rаider: hogyne emlékeznék! Tudod hányszor próbáltam zsebben cigit sodorni 19 évesen?!:)
Nyilván könnyebb dolgunk van. De azért nem volt kellemes érzés amikor a 10 méteres állóhengeres hőcserélő tetején gőzt rendeztünk a felhasadt kompenzátorra. Fújt ki az 530 fokos benzin meg H2 dús cirkgáz. Sietni kellett:)))
Dehát ilyen disznóságokat már nem követnek el műszaki kulturális körökben:)

God Harald 2020.03.28. 12:05:41

@Szőkenőő: az sokkal rosszabb mint ha te magad vagy érintve:(

LucretiaBorgia 2020.03.28. 12:55:48

@Womb Rаider: Egészen eddig kibaszott higgadt voltam. Tettem a dolgom. Egy hete irni se volt időm. Tán feltűnt.
És egyébként miert kicsi az én problémám? Ja, a házi orvos se veszi fel. Tehát tök mindegy. Probald ki, milyen napokon át vakarodzni! Aztán dumcsizhatunk. Amugy 1 perc lenne, ha vki felvenné a k...a telefont! És ne nyugtass, ne oktass ki! Ha kérhetem.
Kivel, mivel harcol az eü? 100.000en haldokolnak? Honnan is kéne tudni? H most ilyen csipcsup szarokra nincs idő?
Affenét!
De, befejeztem. Most aztán tleg semmi értelme h kommenteljek. Unortodox nézeteket vallok.

Womb Rаider 2020.03.28. 12:56:29

@God Harald: Hogy a bánatban nem lobbant be ezen a hőmérsékleten?
Baromi nagy disznőpörkölő lett volna :))

Zsanára emlékszel? Én csak arra, hogy nagyon égett és a felnőttek esténként a híradó után szakértettek..

God Harald 2020.03.28. 13:32:25

@LucretiaBorgia: hééé! Meg ne próbálj nekem itt eltűnni a saját oldaladról, drága kis joginám!!! Elég baj az, hogy felénk sem néztél már mióta! Nem könnyű most, de meg fogjuk oldani. Ha tudok valamiben segíteni, mondd (mondjátok)! Elvégre nem vagyunk idegenek egymásnak!

God Harald 2020.03.28. 13:46:41

@Womb Rаider: kedvező széljárás. Meg hogy a kompenzátorok nem szigeteltek. De a szerelési utasításuk szentírás!

boborján20 2020.03.28. 13:50:00

@God Harald: hari, te miért eteted ezt a szutykot?

egyedül vagy? vagy mi a bánat van veled cigány?
komolyan kérdem!

nem látod, hogy kit etecc?!

Womb Rаider 2020.03.28. 13:53:08

@LucretiaBorgia: "De, befejeztem. Most aztán tleg semmi értelme h kommenteljek. Unortodox nézeteket vallok. "

Ne máááár... jelenleg mellékesen fut egy influenza járvány is. Egy amúgy rendesen leterhelt eü rendszert most pluszban megterhel a felkészülés. Van, amit megpróbálnak előre hozni, van, amit lemondanak. Elhiszem, hogy neked személy szerint rossz tapasztalatod van, de nekem viszont semmi ilyen.. a háziorvosunk két körzetet visz, mert a kollégája 70 éves és visszavonták a tűzvonalból. Napi 80-100 sorszámot dolgoznak fel. De email-ben és telefonon is fel lehet íratni gyógyszert.

De ha áttolod, mit szeretnél felíratni, megpróbálom és elküldöm gls-el..
(vagy foxposttal, az meg teljesen anonim.. )
Esetleg elmész egy virágboltba és veszel egy aloe verat.. nem csodaszer, de néha egészen jó.. esetleg a panthenol (titok.. senkinek ne szólj: nekem is volt már hasonló)

God Harald 2020.03.28. 14:00:33

@boborján20: miért kell neked állandóan gyűlölködni? F...sz kívan veled! Lehet hogy kitiltanak engem innen, de húzzál már az anyádba, már ha volnál olyan kedves!:)

boborján20 2020.03.28. 14:02:00

@Womb Rаider: te, és fi tyesz bandád olyanok vagytok, mint a dögkeselyűk.

ja nem! ők hasznos élőlények.

LucretiaBorgia 2020.03.28. 14:02:10

@Womb Rаider: Lefotóztam a receptet, megkeresem és küldöm, hátha...
Hidd el nem trefa. 2017 jul 2018 aug szenvedtem tőle...már az őrület határán voltam.
Virágbolt már nincs...tudod, a rendelet.

boborján20 2020.03.28. 14:03:03

@God Harald: hol gyűlölködtem? meséjj haver!:)

God Harald 2020.03.28. 14:05:35

@boborján20: jó, akkor ne menjél az anyádba.

boborján20 2020.03.28. 14:11:31

@God Harald: haver, ennyivel nem úszod meg. terícsé!

belegázoltál a lelkivilágomba.

még egyszer kérdezem, hogy hol gyűlölködtem!?

ha áperté rám bizonyítod, akkor eltakarodok innen.

várom válaszod!:)

boborján20 2020.03.28. 14:25:07

@God Harald: nem is vártam tőled mást.

azaz de, tőled többet vártam, de mindegy.

zene, me talán az!

www.youtube.com/watch?v=9bkO1rbIm1g

LucretiaBorgia 2020.03.28. 14:36:55

@Womb Rаider: Elküldtem. Remélem olvasható. A segítséget előre köszönöm!

LucretiaBorgia 2020.03.28. 14:39:48

@boborján20: Ne szutykozz! Ne vicsorogj! Nyugi! God maga nyugi szobra, de őt is ki tudod akasztani.

boborján20 2020.03.28. 14:44:34

@LucretiaBorgia: hol szutykoztam harit?

ha igen, akkor elhúzok. ha csak féknyúz, akkor én miért nyugodjak le?

boborján20 2020.03.28. 15:16:03

@LucretiaBorgia: ott?!
nem őt drága borcsanéni.

mi ez a keménység velem szemben, aki a vírus, az meg egy szeretett nick?!

ti nem látjátok, hogy ki a vírus?

na zene, me hátha!:)))

www.youtube.com/watch?v=9lX7GYpsPPc

LucretiaBorgia 2020.03.28. 16:00:35

@boborján20: hagyd abba a virusozast, vagy megtapasztalod a zöld mamba ölelését...

LucretiaBorgia 2020.03.28. 16:09:29

Guma hol van? Azonnal jelentkezzen!

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.28. 16:20:41

@boborján20: Wombi és Harald normálisan elbeszélgetnek egymással már jóideje. Mi a franc bajod van neked, hogy már ebbe is belefikázol?
Utálni kell valakit, csak mert te nem bírod?
Mi vagy te itt, dramaturg? Vagy csak egy direkt feszkózó kötekedő alak?

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.28. 16:26:05

@God Harald: Már rég volt, túl vagyunk rajta, és hála az égnek azóta minden rendben :)
Csak néha még előjön az emlék...

God Harald 2020.03.28. 18:36:29

@Szőkenőő: az a lényeg, hogy túl vagytok rajta!

God Harald 2020.03.28. 19:31:45

@Szőkenőő: Wombi egy kivételesen intelligens ember, akivel jó beszélgetni. Ha jól odafigyelsz, akkor meglátod benne az érzékeny énjét. Nem érdekel a politikai beállítottsága, pártsemleges vagyok...illetve politikus tagadó:)

LucretiaBorgia 2020.03.28. 19:40:30

@God Harald: Hát ezért jár a puszi! Titokban sötétben!

God Harald 2020.03.28. 19:46:57

@LucretiaBorgia: miért jár?:))) Na persze ajándék puszinak ne nézd az okát!:)

LucretiaBorgia 2020.03.28. 19:58:12

@God Harald: Nem kérdez! Habár ott volt az ok!

God Harald 2020.03.28. 22:00:09

@LucretiaBorgia: ha ott volt hát ott volt!:)))

boborján20 2020.03.29. 10:00:39

@God Harald: nincs több kérdésem.

egyébként, polpot, sztálin, hitler, rákosi, sőt még alcapona is kivételesen intelligens ember vot.

te haver, kevered az intelligenciát a romlott elmével.

"Nem érdekel a politikai beállítottsága, pártsemleges vagyok...illetve politikus tagadó:)"

ez meg külön érdekes kijelentés, egy intelligens embertől.

boborján20 2020.03.29. 10:19:37

@God Harald: ja és mégegy.

a te kivételesen intelligens wombid, egy hónapja védi köröm szakadtával az ostoba barom fi tyeszrendszert, amelyik a héten is azt rakta ki, hogy nem kell maszk, nem kell tesztelni.

ezt nézd meg!

qubit.hu/2020/03/28/az-intenziv-osztalyokon-dobbennek-ra-hogy-hiba-volt-alabecsulni-ezt-a-jarvanyt?_ga=2.148615935.977178194.1584853116-661522382.1584853116

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.29. 10:29:17

@boborján20:

hány nicket akarsz gyártani ?
mert ha így folytatod elfogy mind.

Wombat jó fej, csak fi**eszes, ez van, el kell fogadni.

boborján20 2020.03.29. 10:37:44

@szociál: :))))))))

bakker, most má biztos, hogy én megyek szembe az autópályán.

haver, a családodat presszionáld, ne engem!

ha nektek goldi a jófej, én meg az vagyok, akit tiltani kell, akkor nincs több kérdésem.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.29. 10:44:17

@boborján20:

presszionállak ?
elég megnézni az aktivitásod, van ámokfutás rendesen.

boborján20 2020.03.29. 10:57:06

@szociál:

ezt írtad nekem, szerinted ez mi?
ha jól emlékszem, hogy te, borcsa, és szőkenő vagytok az adminok.

"hány nicket akarsz gyártani ?
mert ha így folytatod elfogy mind."

egyébként, itt a legkultúrálisabb fazonom adom nap, mint nap.

pl. ebben a kommentemben mi az ámokfutás?

"a te kivételesen intelligens wombid, egy hónapja védi köröm szakadtával az ostoba barom fi tyeszrendszert, amelyik a héten is azt rakta ki, hogy nem kell maszk, nem kell tesztelni."

válaszod, előre is köszönöm;)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.29. 11:14:07

@boborján20:

Rejtély miért nem tudsz máshol is angol lord lenni, elég skizofrén állapot lehet.

boborján20 2020.03.29. 11:17:27

@szociál: rejtély, hogy miért terelsz ezerrel, miért személyeskedsz, mikor kérdeztem tőled valamit.

miért nem tucc válaszolni, amit kérdeztem?

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.29. 11:23:47

@boborján20:

" előadod minden nap, hogy mekkora zsírkirály narancstrol vagy, erre eszt dobod nekem?

szedd má össze magad, me hétvégén egy nulla vagy ribi!:))) "

"nesze nigga ezt hallgasd"

Nekem kínos annyira erőlteted a lazaságot.
Annyira vagy laza mint egy ólommadár, csak itt teszed az agyad.

boborján20 2020.03.29. 11:30:51

@szociál: az a baj veled, hogy ráadásul még hazudozol is.

"nesze nigga ezt hallgasd"

ezt nem én írtam.

szerintem hagyjuk egymást!
csókolgasd goldi és a dagatt kezét, lábnyomát, ha neked ez jó.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.29. 11:38:33

@boborján20:

figyelj, én nem raklak ki, max a Borcsa ha úgy gondolja.
Nem kell személyeskedni annyira, és akkor nincs feszkó.
Mondjuk a ribizés nem zavar mert sztem Wombit se zavarja, ez olyan szleng amit lehet használni, tiltva sincs :)
Nálam jobban senki se utálja a f**eszt, mégis elviselem Wombatot, és nem küldöm el az anyjába 5 percenként .

God Harald 2020.03.29. 11:57:18

@szociál: hát te élsz, ember?!:) Azt hittem szervkereskedők kezébe kerültél és a koronaékszeredet eladták a veszta szűzeknek:)

boborján20 2020.03.29. 11:59:50

@szociál: értem amit mondasz, így kicsit világosabb a kép.

kétségtelen, hogy néha túltolom, de szerintem a fi tyeszmaffia és csahosai mindent megtesznek ezért:)

ja és egy oximoron részedről:

"Wombat jó fej, csak fi**eszes,"

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.29. 12:01:54

@God Harald:

Ezért nem utazgatok, mindig ezekbe botlok, hátam mögött Mr. Donornak hívnak.
Azóta tértem át a muszlim-zsidó vallásra.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.29. 12:03:31

@boborján20:

megtéríteni nem tudjuk, fi**esz ultra Wombika, azért szeretem mikor oltja Szubrinát, azt megkönnyeztem :)

LucretiaBorgia 2020.03.29. 12:05:45

@boborján20: Aztakurvakibaszottúristenitbazddddmeg!
Teljes vakfoltod van magadra???
Te irtad, amit szoci idézett.
Nem latod mit írtál?
Csinálj már magaddal vmit, merde!!!
Térj már észre, rázd meg magad, vagy vmi!
És vedd már tudomasul, h te te vagy más nem köteles úgy viselkedni ahogy szerinted helyes.
Mi nem világos ebből??
Hajlok arra, h menthetetlen vagy.
Wr addig marad amig akar, es azt ir amit akar, amiert megkapja, azt amit.
Tudod miért van itt védett helyzete? A totál nem narancs környezetben? Megmondom! Mert van agya és nem gonosz. Nekem ennyi elég. Nem tudom áttéríteni és ő se engem, de tiszteletben tartjuk egymást.
Koncentrálj és probáld értelmezni, amit írtam!
Vagy kibaszlak, mint a macskát szarni!
Én. Baszlak. Ki.

God Harald 2020.03.29. 12:17:50

@szociál: nagyon helyes! Remélem azért a lövegsapkát eltetted emlékbe!

boborján20 2020.03.29. 12:21:07

@LucretiaBorgia:

azt teszel, amit akarsz.

de tudod mit?! nem kell semmit tenned, mert megígérem, hogy nem írok ide többet.
nem sértődtem meg, csak ráébredtem, hogy én vagyok a fekete bárány, nem az aki fullba tolja a propagandát.
az a jófej.

mindenkinek, sok szerencsét kívánok. sziasztok.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.29. 12:25:11

@boborján20:

Nem kell lelépni, elég ha szarkasztikus vagy, és nem sértő.
Wombi had tolja a propagandát, senkit se térít meg.
Vedd poénra Wombit, ennyi.
Párszor nekem is felment a vérnyomásom, de már nem politizálok, Koronita vírus se érdekel, rohadt mexikóiak kiengedték a sörgyárból ezt a kórságot.

LucretiaBorgia 2020.03.29. 12:42:59

@szociál: Megőrültél? Kifecseged a tutit? :):):)

Lorrh 2020.03.29. 12:43:38

@boborján20: időskori demencia? Sajnos arra nincs gyógymód.
Nincs olyan szerencsénk, hogy abbahagyod a mocskolódást. Majd másik nickkel jössz vissza.

LucretiaBorgia 2020.03.29. 12:44:35

@boborján20: Nem értesz semmit. Hiaba probalkozom 1000x.
Helyes. Akkor ne irj ide.

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.29. 14:05:14

@boborján20:
Idefigyelj te fotelforradalmár! Képzeld, másról is lehet beszélgetni, mint a politikáról. Vágod? Ja nem...mert akkor nem pofáztál volna bele egy olyan beszélgetésbe, amiben semmi politika nem volt.
Idefigyelj te fotelforradalmár! Ha valaki fideszes, akkor már nem lehet normális, intelligens ember? Csak politikai hozzáállástól lehet megítélni valakit?
Én szinte soha nem politizálok itt. Engem mi alapján tudsz megítélni? Miből döntöd el, hogy engem pl utálni kell vagy sem?
Idefigyelj te fotelforradalmár! Kurvára idegesítő, hogy századszorra se érted meg, hogy nem az a baj, hogy véleményt nyilvánítasz. Hanem ahogy teszed! Itt nem ocsmánykodunk. Elmondtuk már sokadszorra, de nem érted. Nem érted. Nem érted.
És csak azért mert te utálsz valakit, nekünk nem kötelező. Kurvára semmi közöd hozzá, hogy ki miért beszélget és kivel, kurvára nem kell beleszólnod szemét módon, ha hozzád senki sem szólt.
Tegnap kifejezetten undorítóan beleszóltál egy békés beszélgetésbe, és még ma reggel is kötekedve léptél be az ólba. Kérdem én miért? Ki bántott itt téged? Miért nem elég neked, hogy van olyan oldal, ahová mehetsz ocsmánykodni, ahol kiélheted magad? Miért kell a normális, békés blogot is szétcseszni az ocsmánykodással?
Idefigyelj te fotelforradalmár! Vedd tudomásul végre, hogy itt így nincs helyed. Inkább gyere le az autópályáról és talál meg a helyed az értelmes emberek között. Akik tudnak úgy beszélgetni, hogy nem a fos folyik a szájukból. Ha ez nem megy, akkor ne gyere ide.

Lorrh 2020.03.29. 14:39:23

@Szőkenőő: ez szép volt. Riszpekt.

God Harald 2020.03.30. 00:55:54

A fehér szoknyás tündér emlékére:)))
youtu.be/dI0MmGqrlAo

God Harald 2020.03.30. 01:12:22

És hogy ne legyünk annyira szomorúak!:))
youtu.be/12zPU-8bsTE

Womb Rаider 2020.03.30. 08:59:53

@God Harald: Gossip???? Mennyé mááá.. :)

Mondjuk Hannah Blilie-t csípem, ő kalapál a Chromatics-ben is:
www.youtube.com/watch?v=IGUboLZx3Tk (Twin Peaks ST)

P-Mobil :))) baszki.. a tesóm furtonfurt ezt bömböltette a jó kis TESLA lemezjátszójából.
www.youtube.com/watch?v=7gtLIu4hZMI

God Harald 2020.03.30. 10:11:00

@Womb Rаider: P-Mobil alap, egyetemen lettem függő tőle:) Volt, hogy a koliban vagy 20-an ugráltunk az asztalokon a szobában:)

guma 2020.03.30. 18:25:06

@LucretiaBorgia:

bocs! :-)
nem voltam/vagyok a gép előtt (csak ritkán), és benneteket sem mindennap olvaslak.

illetve akkor, ha @God Harald: "eszmecserébe" keveredik velem :-DDD

sajnálom, hogy így alakult, de @szociál: magyarázata kicsit megvilágítja, azt ami, felbőszíti tagát...
aki inkább elkerüli a beszélgetést saját blogján is...
igazából, megértem @Szőkenőő: érvelését és elfogadom, mert taga tud bunkó lenni, akkor is ha nem rossz szándék vezérli. inkább az bosszantja, hogy nem értik, miért ilyen...
nincs szándékom kimosdatni. nem ismerem személyesen, de néha felveszem a telefont, hogy leállítsam...

Borcsa!
nem irigyellek. sajnos megmondhatatlan mikor jutsz (te és sok más ember) megfelelő kezelésre szakrendelőben.
nekem most kellene új dátumot kérni, de még kivárok...
ebben a helyzetben, ha valaki nem politizál, akkor külön agyára mehet az is aki osztja az észt és mindig mindenben tudja a tutit.

én nem tartozom ezek közé. nem tudom csak érzem, kinek van igaza és ki az aki elfogadhatatlan, mert csak pr-ben utazik. már az esetek 99%-ban még a hírek címeit is csak átfutom, ha mégis a gép elé ülök.

ezzel remélem senkit sem bántottam meg.
így inkább csak filmezek és zenélek...
minden jót nektek!

lazítsatok a P-Mobil koncert zenéjére, de a szöveg sem rossz :-D

www.youtube.com/watch?v=RIWgIaK6Njw&feature=emb_title

LucretiaBorgia 2020.03.30. 18:46:19

@guma: na, meg vagy! Istennek hála! Ez volt a lényeg:)

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.30. 18:47:29

@guma: Neked nagyon jó szíved van ;)
De ha egy picit jobban ránézel, mi verte ki nálam a biztosítékot, abban én egy cseppnyi jó szándékot se vélek felfedezni.
Az életben jellemző rám a nagy türelem, és ha elvesztem, akkor annak már oka van.
Nade remélem túl sokszor nem lesz ilyenre okom ;)

guma 2020.03.30. 19:07:09

@Szőkenőő:

szöszi! :-)))

:-DDDD
nincs vita! tud bunkó lenni - ez van!
viszont nagyon megszerettem és megértem, hogy még lobog akkor is amikor más célravezetőbb lenne...

guma 2020.03.30. 19:22:07

@LucretiaBorgia: :-)

aranyos vagy!
(holnap ha nevetni akarsz, lesz egy "kiforgatott" horoszkóp nálam. rád és rám is ráhúzza a vizes lepedőt :-DDD)

nincs hangulatom, nem vagyok szalonképes ilyenkor...
ezért, pár napja mindent, mindenkit kerülök.
(nem vagyok elkeseredve. jókat nevetek, ha... de nagyon utálom, hogy ágyba, agyba belemászik a politika. a mentális egészségem ezért, önvédelemre rendezkedett be...
már lassan senki sem érti meg a szavak érelmét, mert mindenkinek kezd mást jelenteni a kimondott, leírt szó... )

God Harald 2020.03.30. 19:46:23

@guma: na csakhogy előkerültél kedves barátnőm!!!:) Ha tudtam volna, hogy ilyen egyszerű.... Na mostantól folyamatosan beszélek hozzád:)))

Womb Rаider 2020.03.30. 20:27:54

@God Harald: www.youtube.com/watch?v=kz5gIC4hsps&t=2010s

Úgy meghalgattam volna ezt anno egy olyan ember előadásában, akinek van hangja és énektechnikája.. de evvan..

God Harald 2020.03.30. 20:34:24

@Womb Rаider: pont erről beszélgettünk múltkor, hogy szegény Hobónak mennyire nincs hangja. Na meg Nagy Ferónak, stb:)

guma 2020.03.30. 20:37:28

@LucretiaBorgia:

a horoszkóp ápr.1-én lesz, nem holnap! :-)
(ezért jöttem vissza :-D)

guma 2020.03.30. 20:49:57

@God Harald:

jó estét! :-)
csak nem hiányoztam? :-D
a folyamatos dumára, hangulatra vigyázz! akkor lehet csak igazán mellélőni a dolgoknak, mint tetted itt is a dumafolyamban, egy szóval...
én számtalan hibát elkövetek, mert ha az értelmem nem is írja át az érzelem, azért nálam mindent befolyásol egy kifejezés mód, stílus.
majd egyszer megdumáljuk, ha van kedved... most megyek vissza a filmemhez.
jó éjt!

God Harald 2020.03.30. 20:54:47

@guma: na jó...bevallom...hiányoztál!:)

guma 2020.03.31. 00:15:44

@God Harald: :-)))

majdnem idéztem egy mondatodat. :-DDD
de inkább megyek aludni.

God Harald 2020.03.31. 00:19:29

@guma: jó éjt! Holnap viszont idézzed, mert szeretem magamat olvasni:)))

God Harald 2020.03.31. 10:58:26

@Womb Rаider: igen, Vikidál nagyon jó. Az István a királyban ő volt a legjobb választás...no meg Deák Bill:)))

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.03.31. 14:25:36

@God Harald: Amikor a tévében bemutatták a Nemzeti színházas István a királyt, annyira felzaklatott, hogy azonnal meg kellett nézem az eredetit, hogy helyreálljon a lelkivilágom :)

guma 2020.03.31. 18:49:40

@God Harald: :-D

valahogy így fogalmaztál: "itt" mindenki kurva vagy strici...
azóta igyekszem tanulmányozni szerepem.
rá kellett jönnöm, milyen sok minden kimaradt az életemből. még besorolt "szerepemhez" is hülye voltam/vagyok... :-D

más: a hang nem fontos pár előadónál, mert a stílus valamint a közvetíteni választott "mondanivaló" lehet általa egyedi és lehengerlően vonzó - akkor is ha nem csúcsmodell az illető.

@Szőkenőő: :-)

igen!
a művészeti ágak is sokkolhatnak, ha a lelkivilágunkba gázolva összetörnek egy képet, hangulatot, vagy mélyen megérintenek és magunknak érezzük kifejezés módját.

God Harald 2020.04.02. 08:54:45

@guma: talán az itt-et úgy érthettem, hogy a világhálón általában? Költői szabadságomat kihasználva erős túlzással? Nem is tudom...

guma 2020.04.02. 10:33:05

@God Harald: ;-)

ez természetes, mert a jelenlévők mindig kivételek!
tudod te ezt, és én is! :-D
de olyan bőbeszédű voltál, hogy azt sem tudtam mihez szóljak hozzá ;-D
költői szabadságod pedig enged csak szabadjára, hátha inspirálsz...

God Harald 2020.04.02. 12:29:50

@guma: nemigen hiszem, hogy mostanában bárkit tudnék inspirálni: minden nap késő éjszakáig pénzügyi táblákat szerkesztek, cash flow, projekt láb:)))

guma 2020.04.02. 13:16:48

@God Harald: :-DDDD

"projekt láb:))) "
szexi legalább? mert az egyik haver is ezt mondta szinte, szóról szóra (csak ő még be is rohangál a munkahelyre IS...)

God Harald 2020.04.02. 13:30:54

@guma: hát...amennyire egy wbs tábla szexi!:)))

God Harald 2020.04.02. 13:44:14

@guma: én nem rohangálhatok be. Ha nincs felsővezetői engedélyem, akkor a portán feltartóztatnak. Ha kell, fegyverrel:) na de ennyire nem vagyok kemény:D

guma 2020.04.02. 19:07:03

@God Harald:

nem tudom melyik jobb, hogy éjjel, nappal, otthon is és bent is adatokkal, táblázatokkal kell birkózni...

loptam egy számot, hogy te is gyere velem kikapcsolódni. kávészünetet rendeltem el :-D

www.youtube.com/watch?v=uwIGZLjugKA&feature=youtu.be

God Harald 2020.04.02. 19:32:16

@guma: ó igen, az amerikai életérzés:) Beülni a nagy vasba és átszelni az államokat...szól a rock, duruzsol az 5-6-7 literes V8 blokk:)

God Harald 2020.04.02. 19:37:13

@guma: hangulatba jöttem, meg is ittam egy ujjnyi viszkit:) Igaz nem bourbon, hanem ír. Én is majd írok tovább

Womb Rаider 2020.04.02. 19:48:01

@God Harald: Óóó.., Kid Rock és a redneck himmnusz :))) és ha már.. akkor a másik emblematikus brigád:
ZZ Top
www.youtube.com/watch?v=5xFgyGy6O7c
és az ótó..
www.youtube.com/watch?v=Ae829mFAGGE

God Harald 2020.04.02. 19:58:51

@Womb Rаider: még nagyobb hangulatba kerültem! Ittam egy kávét is:)))

guma 2020.04.02. 20:20:22

@God Harald: :-))))

mit szólsz kicsit nagyobb vashoz? :-DDDDD
(engem elvisz most messzire...)

www.youtube.com/watch?v=Sd5ZLJWQmss

God Harald 2020.04.02. 20:51:00

@guma: jót szólok:) Ezeket imádtam odaát ahogy falták a mérföldeket. Rettenetes monstrumok. Ezt nézed?

guma 2020.04.03. 05:38:32

@God Harald:

"Ezt nézed?"
IS!

"Rettenetes monstrumok. "
filmen is átjön... :)
a lakóbuszokat is bírom - még a készítésüket is...

ki is kapcsolóm magam. elmentem "falni a világot".

God Harald 2020.04.03. 23:35:34

@guma: jó étvágyat utólag is!:)

God Harald 2020.04.04. 20:37:35

@God Harald: ha már étvágy...ma főztem gyöngytyúkból húslevest. Nagyon nyamika volt!:)

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.04.05. 08:53:06

@God Harald: Tegnap főzöcskéztem az ebédet, és azon gondolkodtam, mennyire nem a kedvenc elfoglaltságom. Sőt ciki, nem ciki, nem szeretek főzni sütni.
Nálunk a családban mi a férjemmel vagyunk a központ, mindig nálunk futnak össze a családtagok, nálunk vannak a családi, ünnepi összejövetelek, és persze ilyenkor én főzök. Átlag 2 hetente a kisebb család mindig nálunk ebédel. Ezeknek én mindig örülök, de a főzés inkább csak a szükséges elvégzendő dolog, nem más. Úgy tudom irigyelni, aki boldogan süt főz, firegforog a konyhában, alkotja a sok finomságot, kreatívkodik. Bennem sose volt meg ez az érzés. Az jó, hogy a család szeret hozzánk járni, ez tompít kicsit azon, hogy már megint ott esz a fene abba az átok konyhában :)

LucretiaBorgia 2020.04.05. 13:23:41

@Szőkenőő: Ez azért van mert, a főző gén vhogy csak belém került..
Apróbb malőr:):):)

Lorrh 2020.04.05. 13:54:28

@Szőkenőő: Rendelj ebédet Rosensteintől. Nagyon finomat főznek.

Lorrh 2020.04.05. 18:00:59

@LucretiaBorgia:
rosenstein.hu
Házhozszállitás: 06 1 333 3492

God Harald 2020.04.05. 20:31:38

Huhhh ez kemény szezonindító volt a túrázásban. Alig bírok járni, ülni, állni:))))

Lorrh 2020.04.05. 21:24:27

@God Harald: mennyi volt km-ben?
Én bicóztam a hétvégén, nem sok csak 30 km volt. Húsvétkor megcsinálom a Szentendre oda vissza távot, az nekem 50 km.

God Harald 2020.04.05. 21:46:08

@Lorrh: nem sok, 18-20. Kis Tax, Magas Tax, Nagy Hideg hegy, Csóványos. Tegnap én is letekertem a kis körömet. Az 22 km. Jó időt mond a hétre, minden nap megcsinálom. Hétvégén Bükk túra.

Lorrh 2020.04.05. 22:00:20

@God Harald: Bükk? Akkor lehet mászkálni az országban?
Mondjuk tegnap én is megjárattam a vasat, ha már ennyire olcsó a benzin. Rendőrt nem láttam sehol csak a határt őrzik. Esztegomnál a híd le van zárva.

God Harald 2020.04.05. 22:14:55

@Lorrh: húsvéti rokonlátogatás lesz. Kimozdulni meg kell. Ott a Bükk, túrázással nem érintkezek senkivel. A benzin a héten olcsóbb volt mint a kőolaj. Az összes feldolgozott termék szarul áll, bár a hét közepén picit drágultak. Lehet, hogy a térségben álltak le finomítók. A vegyipari benzin kicsit jobban áll, amit lehet oda kell elnyomni:)
Nemcsak olcsó a benzin, de a gyér forgalom miatt kedvezőbb a fogyasztás is.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.04.06. 08:36:18

@Lorrh:

Én egyszer letekertem mountennel Pécsről-Mohácsra (46 km), szusszantam egy kicsit a parton utána meg vissza, úgy hogy egy kulacs vizem volt csak, fiatalon iron mannek hittem magam, de érdekes módon nem görcsölt be a lábam, pedig 100 km-t letekerni nem kis táv.
Volt mikor orfűre tekertem le kemping bringával, na az gyilkos :))

Lorrh 2020.04.06. 09:43:13

@God Harald: szabad rokontlátogatni? Elvinni vidékre is a pesti járványt? Nem az van hogy ülj otthon?

@szociál: igen, az elég sok. És utána feltekertél a Fenyves sorra is?
Orfűt sosem vállaltam bicóval. Elég volt feltekerni a Donátusba a szőlőnkhöz és utána élveztem a száguldást lefele. Jó párszor szarrá is törtem magam. Ja, akkoriban nem volt még bukósisak meg ilyen marhaságok.

Womb Rаider 2020.04.06. 09:52:18

@God Harald: @szociál: Na, mindenki karikázott :) Felénk, hála a Teremtőnek, nincsenek hegyek.. és most forgalom se nagyon, szóval Pannonhalma, oda-vissza és egy pórias szalonnasütés :) Meg lehet ezt szokni.

God Harald 2020.04.06. 09:52:22

@Lorrh: szülőt látogatni szerintem szabad

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.04.06. 09:53:02

@Lorrh:
Vegig a szerpentinen, szerencsere csak a fele meredek, lejton mar gurulsz.
Bringaval keveset buktam, mocival egyszer se, pedig volt parszor mikor a szerencsen mult nem torom ki a nyakam.
Esetek 90%-ban mindig az autos lett volna a hibas, kurvara nem latjak a mocisokat, vagy nem merik fel a tavolsagot.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.04.06. 09:55:33

@Womb Rаider:
A mecsek gyilkos bringazas szempontjabol, bar annyira nem meredek, de vegig kardiozni nem szivbarat.
Unkabb gyalog nyugisan.
Ma is megyunk fel a tettyere.

Lorrh 2020.04.06. 10:17:55

@God Harald: pont azt tilos. Nehogy átadd nekik a te benned esetleg tünetmentes vírust. Simán lehet úgy hordozó, hogy nem is tudsz róla.

Érdekes, hogy még a hozzád hasonló értelmes emberek sem képesek az önkorlátozásra :-(

Mi a francot várunk itt a még nagyobb lemondásos környezettudatos mentsükmegaFöldet mozgalmak esélyeitől. Szomorú lettem.

God Harald 2020.04.06. 10:32:58

@Lorrh: nézd, mi hetek óta itthon vagyunk. Hetente kétszer elszaladok a boltba. Kiránduláshoz beülök az autóba, erdő szélén kiszállok, túra után vissza. A mama mindennap lemegy a boltba. Ott kivisszük a mamát a temetőbe, meg egyszer elmegyünk az erdőbe túrázni. Veszélyesebb, mint azoknak akik tömegközlekedéssel minden nap járnak munkába?

Womb Rаider 2020.04.06. 10:35:52

@szociál: Most legalább a levegő is nagyságrendekkel tisztább. Én csak a gombaszezont várom már nagyon... bár ahhoz eső is kéne már nagyon.
Ha marad a jó idő, a hétvégén lovacskázás lesz:)

Womb Rаider 2020.04.06. 10:37:39

@God Harald: Nagy cucc.. nem kölnivel, hanem domesztosszal kell locsolkodni!

Lorrh 2020.04.06. 10:51:30

@God Harald: jaja értelek. akkor hajrá!

"na és ki viszi vissza biciklit?" :-)

God Harald 2020.04.06. 12:44:07

@Womb Rаider: :)))
Egyszer régen, kisgyerek koromban, húsvét hétfőn teljesen megvadultam: mennem kell locsolkodni, piros tojást gyűjteni. Bár anyám mondta, hogy majd hoz haza kölnit, várják meg. De én nem tudtam várni, kevertem egy kis szappanos vizet és átmentem a szomszéd nénihez. Lett egy szép mintás pirostojásom, de hogy anyámtól mit kaptam... Napokig csak ennyit bírt mondogatni: ezt a szégyent!:)

Womb Rаider 2020.04.06. 13:34:18

@God Harald: "Napokig csak ennyit bírt mondogatni: ezt a szégyent!:) "
:)))))) Nemhogy örült volna a konstruktív (probléma megoldó) hozzáállásodhoz. Erre születni kell :)

A bátyám a kezdetek kezdetén egy Lidocain szprével vágott neki a kalandnak.. ott volt a fürdőszoba szekrényben, piros is volt, büdös is volt és még hosszú csöve is.. az isten is locsolkodásra teremtette.

Én imádtam amúgy, mert mindig mehettünk a nagyihoz és neki mindig volt egy tepsinyi zserbó, vagy flódni a sublótban.

Lorrh 2020.04.06. 14:34:54

@Womb Rаider: flódni? ti is a pészachot ünneplitek a hétvégén? :-DDDD

Womb Rаider 2020.04.06. 17:14:25

@Lorrh: A flódni nem tipikusan ennek az időszaknak a sütije.. viszont a maceszes sütik..hááát.. jobb a flódni;), nagyduzzogva a rugelach.

God Harald 2020.04.06. 17:25:24

@Womb Rаider: egyik nagyanyámnak a zserbója egész jó volt. Megfázáskor a hagyma teája, a felfőzött, meleg házitej centis nyúlós fölével gusztustalan volt. Nyaklevessel ihatóak voltak:)))

Womb Rаider 2020.04.06. 17:45:12

@God Harald: A hagyma(héj)tea az szerintem kifejezetten működőképes dolog. Igazi békebeli praktika..és mézzel nagy tutiság. Engem apám tudott a sírba kergetni a tej tetejéről leszippantott föllel :) de az igazi házi tej ízéért oda vagyok.

God Harald 2020.04.06. 18:39:47

@Womb Rаider: a héj biztos. Csak a nagyi héjában benne tartózkodott a hagyma is:)
Kemény asszony volt, kézrátétellel minden bajomat gyógyítani tudta:D

Womb Rаider 2020.04.06. 19:15:18

@God Harald:Ezt hívják akupresszúrának! :))))

Lorrh 2020.04.06. 20:04:43

@Womb Rаider: a házitejben még érezhető a tehénszarszag. Városi egyszálbélűek nem tudják mi is az.

Ezeket a zsidó szokásokat nem ismerem, mi buddhisták vagyunk. A szivárványtestre gyúrunk.

God Harald 2020.04.06. 20:20:23

@Womb Rаider: és én még azt hittem, hogy egyszerű verés:)))

God Harald 2020.04.06. 20:25:28

@Lorrh: hát nekem minden tej egyre megy...egyiket sem szerettem. A házi tejért szerettem menni, mert bringával kellett karikázni vagy 15-20 km-t. A bolti tej meg gyerekkoromban olyan volt mint az Örökségben a doki néni pi...ja: mindenki tudta, hogy van csak senki nem látta:)))

Lorrh 2020.04.06. 22:00:46

@God Harald: igen a török megszállás alatt nehéz volt tejhez jutni, mindent el kellett dugdosni előlük :-))))P

God Harald 2020.04.06. 22:56:04

@Lorrh: úgy valahogy:))) Időnként anyám elzavart a boltba tejért. Elindultam éjszaka fél négykor, beálltam a sorba, aztán fél nyolckor hazaballagtam az üres szatyorral. Fogtam az iskolatáskát és elballagtam suliba. Kurva törökök joghurtot csináltak a sok tejből!:)) Néha kaptam én is belőle. Azt viszont szerettem.

mgdé 2020.04.07. 00:59:20

@God Harald:

Nem olyan nagy wasisdas saját, friss, sűrű 'görög' vagy 'török' joghurttal ellátnod magad. Az induláshoz egy doboz neked ízlő, megfelelő joghurt - a nagy részét még akár meg is eheted - kell, aztán meg némi rendszeres, nem is túl sok időráfordítás és odafigyelés, s hónapokig önellátó lehetsz saját, IGEN JÓ joghurtból. :)

God Harald 2020.04.07. 01:24:18

@mgdé: jól hangzik, de annyira nagyon nem vagyok joghurt fogyasztó:)

Womb Rаider 2020.04.07. 09:09:05

@mgdé: Ugyanígy jó játék házi kefírt készíteni és persze ott a remek aludttej is. A legnehezebb feladat a jó házitej beszerzése :(

@God Harald: Én azt imádtam, amikor a szomszéd bácsi szombat reggel hozott egy forró kenyeret a közeli pékségből, harsogó ropogós héja volt.. levágtam a csücskét, megkentem aranyló tyúkzsírral, vagy libazsírral, újhagyma zöldjét szórtam a tetejére..és utána egy bögre aludttej :)

Lorrh 2020.04.07. 10:14:37

@Womb Rаider: te figyuljcsak, nem vagy te véletlenül alkoholista? Minden nap reggeltől estig pohárral a kezedben látlak. :-)

Womb Rаider 2020.04.07. 10:20:07

@Lorrh: Az egy szájmaszk... és fertőtlenítő van benne.

mgdé 2020.04.07. 10:49:26

@Womb Rаider:

A kefírben alkohol van ...
Kumiszt igyon aki akar, jó könyv mellé bor dukál. Főleg, ha vastag, a whisky csak az újságot szereti. :P

Womb Rаider 2020.04.07. 11:17:03

@mgdé: "Kumiszt igyon aki akar,"
Ki beszélt kumiszról?

"A kefírben alkohol van ..."
A borban és a whiskyben is :) csak sokkal több..

"jó könyv mellé bor dukál" & "a whisky csak az újságot szereti."
Nekem megteszi egy kényelmes fotel és egy kellemes fényű lámpa is.. de nekem nem kell magyarázkodnod :P

God Harald 2020.04.07. 11:17:31

@mgdé: a whiskeys dologgal nem teljesen értek egyet. Nekem nem egyszer a munkahelyi ötletek egy komorabb Felföldi nedű párájában és egy sötétebb dohányrúd füstjében születnek. De egy pajkos ír whiskey jó kísérője egy-egy mesének. Azokat nagyon szeretem!

God Harald 2020.04.07. 11:20:49

@Womb Rаider: a zsíroskenyér a kedvenc ételem volt. Néha jutott rá gulyáskrém is:)

mgdé 2020.04.07. 12:04:58

@God Harald:

Nem a whiskyvel van baj, sőt! :) De űrmértékben ugyanannyi, mint borból, esetleg már megárt. :) A könyvek közt meg akadnak vastagok is. :)

mgdé 2020.04.07. 12:06:41

@Womb Rаider:

TEJ-ből készült alkoholt inni, ehh ...
Vagy a kefír nem tejből van?

Womb Rаider 2020.04.07. 12:09:09

@God Harald: Gasztro-purizmus rulez :)

A zsíroskenyér alap, azt , ha jó a zsír ma is bármikor, hagymával, kovászos uborkával.. ahogy dukál.. Ugyanígy a rilett is.

Gyerekként meg párizsi , pirosarannyal, Hatvani konzervgyár 'Aranyfácán sűrített paradicsom, konzervdobozból, kiskanállal, mustáros kenyér.
A gulyáskrém se rossz!
A világbajnok, a non plus ultra viszont a szaftos kenyér, a pörkölt alól, azon melegében :)

Womb Rаider 2020.04.07. 12:13:46

@mgdé: "TEJ-ből készült alkoholt inni, ehh ...
Vagy a kefír nem tejből van? "

Talán megdöbbentő számodra, de a kefírt nem elsősorban a .5%-nyi alkohol miatt fogyasztja az emberek zöme, így én sem.

God Harald 2020.04.07. 12:16:22

@Womb Rаider: az anyád úristenit, most nagyon megéheztem!:)

God Harald 2020.04.07. 12:17:42

@mgdé: a vastagoknak majd akkor állok neki, amikor lesz saját borospincém:)

mgdé 2020.04.07. 12:34:42

@God Harald:

Ha már az írek: A Redbreast-ekat ismered?

A Pendragon legenda olvasásához / nézéséhez meg füstös Connemara passzol.

"Az ember vagy Connemarából való, vagy nem való Connemarából."
:)

mgdé 2020.04.07. 12:37:23

@Womb Rаider:

Nyilvánvaló. Különben műanyag kefírespohár lenne a képen a szád előtt. :P

Womb Rаider 2020.04.07. 12:50:33

@mgdé: Ez is a büszkén hivatkozott, szigorúan a tényeken alapuló, logikus következtetéseid egyike, vagy csak ma is vastag volt a könyv?

mgdé 2020.04.07. 13:15:45

@Womb Rаider:

Vastag. S egy Colt volt benne. Örök filmművészeti téma ...

mgdé 2020.04.07. 13:51:58

@Womb Rаider:

Szépek :) , de inkább komolyabb, 46%-os beltartalmú könyvek legyenek. S lehetnének kicsit magasabb és vastagabb kötetek. Ezek inkább csak lektűrök.

God Harald 2020.04.07. 16:12:06

@mgdé: nem, nem ismertem. Laphroigh:)

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.04.07. 16:27:46

A tubusos kolbászkrémre emlékeztek? Hogy én azt hogy szerettem. Sós volt mint a franc, de vajas kenyérre kenve zabáltam :D

God Harald 2020.04.07. 16:36:21

@Szőkenőő: nem emlékszem. Viszont az Utitárskrémre igen:)

Womb Rаider 2020.04.07. 16:37:31

@Szőkenőő: Az a Gyulai kolbászos, halvány rózsaszín tubusos? Ha arra emlékszel, akkor a kannibálok kedvencére egészen biztosan !

nlc.p3k.hu/uploads/2018/04/%C3%BAtit%C3%A1rs.jpg

Útitárskrém!!!!

Womb Rаider 2020.04.07. 16:38:33

@God Harald: :))))))))

Itt is van pár csuda :retrogastro.blog.hu

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.04.07. 16:46:53

@God Harald: igen arra én is :)

@Womb Rаider: Az lesz az, de én inkább valami narancssárgás fémtubusra emlékszem. Keresgéltem most, de nem találom.

Lorrh 2020.04.07. 16:56:40

wazze ti nyugdíjasok vagytok? Ezekre már csak anyám emlékszik :-)))PPP
Meg nagyapám aki Doberdónál ilyen tubusos krémet evett.

Womb Rаider 2020.04.07. 17:09:14

@Szőkenőő: retrogastro.blog.hu/2010/04/27/kolbaszkrem

És itt sincs kép.. csak a leírása :(

@Lorrh: "Meg nagyapám aki Doberdónál ilyen tubusos krémet evett."

Nagy mesemondó lehetett az öreg :)

mgdé 2020.04.07. 17:49:45

@God Harald:

füstöltsonka lé? :) Az is jó :)

(A Connemara is olyasmi irány, de - ír lévén - lágyabb. Meg azért nem ugyanannyira füstös. Mondjuk pont Laphroaiggal még nem kóstoltam össze, de pl. Ardbeggel már igen.)

God Harald 2020.04.07. 17:58:35

@mgdé: nem vagyok nagy whiskey szakértő, de szeretem a jót:) Meg a finom konyakot, brandyt...és persze a jó pálinkát!

God Harald 2020.04.07. 23:44:03

@Lorrh: óóó, ezek igazi ínyenc falatok! Visszaemlékszem, hogy mennyi szart ettem anno... Meg hát volt időszak, amikor még szar se nagyon volt. Három napra fél kg száraz kenyér vegetával. Pár hétig. A végén összeügyeskedtem némi pénzt, kifizettem az albit, urasan megvacsoráztam: két halkonzerv egy kukorica konzerv, három kifli, fél liter kakaó:) Olyan beteg lettem, hogy azt hittem megpusztulok. Mindig azt gondoltam, hogy ez a zabálási mizéria csak mese a filmekben...de nem:)))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.04.08. 11:43:38

@Szőkenőő: @Womb Rаider:

ja ez a tubusos utitárskrém tök jó volt, anno mi mindent megettünk.
Volt mikor fater felvert pár nyerstojást, rakott bele sót, meg pirospaprikát és tunkolva ettük kenyérrel, nem igen volt hőkezelve :))
És a vizes cukros kenyeret ki ette ?
Mert azt is kipróbáltuk, nem volt rossz ;)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.04.08. 11:46:30

@God Harald:

" két halkonzerv egy kukorica konzerv, három kifli, fél liter kakaó "

Ettől én tényleg meg is halnÁk, de magába a kukoricakonzervtől is asszem, már nem igen tudom azt megemészteni.

Womb Rаider 2020.04.08. 12:38:39

@szociál: "És a vizes cukros kenyeret ki ette ?"

Apám...gyerekkorában :))) Meg a melaszt, kanállal :) Mondjuk azt én is szeretem. A cukros kenyér az úgy működött, hogy először hozzáérintették a vízhez, majd a nedves felületet belefordították a kristálycukorba. Ha jól idézem.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.04.08. 13:55:48

@Womb Rаider:
Pontosan, kulonben darabokra azott volna :)
Meg az is jobb volt mint a mekis sajtburger :)

God Harald 2020.04.08. 14:09:24

Cukros kenyeret nem ettem, de egyetem alatt volt olyan nyár, hogy a Nestlénél dolgoztam. A Stollwerkkel volt egy épületben. Fizut csak a végén kaptunk. Elfogyott a pénzünk, hetekig mogyorókrémen, csokis-perecen -parányon -kekszen éltünk. Ha rágondoltam, már összerándult a gyomrom.

Womb Rаider 2020.04.08. 14:53:53

@God Harald: A kilencvenes évek elején volt egy barátnőm, az anyja a McDonaldsnál volt valami ellenőrzési főmufti pénzügyi vonalon..
Elvált nő volt, amúgy nagyon sokat dolgozott és sokszor volt vidéken. Meg nem is igazán volt aza háziasszony típus.. viszont ami egy McDonaldsban megtalálható volt, az a hűtőszekrényükben ugyanúgy.

Szerintem náluk több hamburgert ettem, mint összesen másutt.. nehéz lejönni a bulimiáról :)

A Vágóhíd utcában volt a Stollwerck? (Most bonbonetti, vagy mi a rák..)
Ott én is voltam diákmelón :)))) Jó ötletnek tűnt elsőre. Akkora maarha gitterboxokban volt ömlesztve a konyakmeggy meg hasonlók, hogy nem volt ember, aki ne esett volna kísértésbe. Aztán rámentünk a töltött étcsokis cuccokra, viszont az betette a kaput, rendesen. minden pórusomból kakaóvaj szublimált, csak ott nem jött ki semmi, ahol fontos lett volna :(

God Harald 2020.04.08. 15:09:25

@God Harald: @Womb Rаider: Budafoki úton, az erőmű után.

God Harald 2020.04.08. 16:01:09

@Womb Rаider: barátommal Kőbányán laktunk munkásszállón. A 6.00-s műszakkezdéshez 4.00-kor kellett kelni. Ahhoz, hogy látszata legyen a pénzkeresésnek, a 8 óra után még ott maradtunk 4-6 órát kávészsákokat rakodni. Mivel 60-90 kilósak voltak, így megvolt egyben a fittnessz is:)))

Lorrh 2020.04.08. 18:13:53

@God Harald: nahát! Micsoda izgalmas életetek volt ott a proletárföldön!
Nekem dögunalmasan telt a fiatalkorom a kensingtoni kastélyban, állandóan komornyikok lesték a kívánságaimat, semmi kihívás, csak-a-halálra-unás.

God Harald 2020.04.08. 18:34:36

@Lorrh: tudom miről beszélsz! Tavaly voltam nálatok, kész kripta hangulat volt.

Womb Rаider 2020.04.08. 18:55:47

@God Harald: Hmmm...hmmm.... a békebeli Madonna clip jut eszembe:
youtu.be/GsVcUzP_O_8?t=24

Lorrh 2020.04.08. 19:17:06

@God Harald: mondjuk ez igaz. Irigyellek is benneteket!

God Harald 2020.04.08. 23:42:18

@Lorrh: utólag belegondolva furcsa világ volt az, akkor a gyerekkorban. Ha csak nyáron és csak egy hónapot, de 15 éves koromban egy tizenezer fős gépgyárban dolgoztam. Az öreg szakikkal öltöztem, zuhanyoztam, kajáltam. Jó részüknek max. 8 osztálya volt. Nekem minden felmenőm tanult ember volt, akik sokat adtak az illemre.:) Elég kemény tréfák járták akkoriban. Szüleim korán elváltak, kellett a pénz. Olyan feladatokat is el kellett látni, amelyek felnőtt erőt igényeltek. Pl télre meg kellett venni a krumplit. Hazatoltam bringán 150 kg krumplit 14 évesen a piacról. Igaz, vagy hatszor felborultam vele, de sikerült. Mindig újra kellett rakni a zsákokat. Hazavittem a kazánt is valahogy, csak vagy három helyen jött le a védőbevonat róla:))) Ha feladat van, én soha nem adom fel.

guma 2020.04.09. 00:39:09

@God Harald: :))

"Ha feladat van, én soha nem adom fel. "

+
bár, kezdek leszokni a "feladatokról"... :-DDD
te meg vigyázz a pocidra az ünnepi kajákkal! :-))))

God Harald 2020.04.09. 00:45:59

@guma: hol voltál eddig????!!!!

guma 2020.04.09. 02:39:11

@God Harald: :-DDDD

csavargok! olvasok, filmezek, zenélek - hallgatok...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.04.09. 06:44:45

@God Harald:

Nekem is szoknom kellett az urán bányában fiatal sihederként, igaz csak fél évig szoktam mert állítólag csigolyaeltolódás miatt nem lehettem volna csillés ( tuti fater beszélt az üzemiorvossal hogy utasítson el, úgy se bírnám ) de legalább testközelből megtudtam tapasztalni milyen ott lent melózni, egyedül barangolni vájvégekig a műszerekkel, fel létrán a feltörésekbe, volt vagy 6-10 létrányi mászás is néha a dög melegbe, porba, mire felértem megdöglöttem, ott akkor a műszerekkel végig tapizni a felületet ahol lesz a fúrás, lerajzolni kiszínezni az értékek szerint, ha erős volt az urán akkor piros, ha gyengébb akkor sárga, néha csalni is kellett :)
Mikor vége akkor vissza a bungiba, fapriccsre lefeküdtünk, kajáltunk beszélgettünk.
Ott szembesül az ember hogy a bányászélet nem a matyizásról szól, fater 25 évet lehúzott, csillés, vájár, aknász ebben a sorrendben, picit több mint fél év :)
Vézna kölök létemre hihetetlen teherbírásom volt, nem is értem :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.04.09. 06:47:03

@Womb Rаider:

szeretem ezt a F*CK yourselfe számot :)

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.04.09. 08:08:11

Én segédmunkás voltam kőműveseknél 16-17 éves koromban. Reggel 7-re kellett menni, azzal a mozdulattal mentünk a sarki kocsmába, mindenki bevert egy felest. Csípős reggel volt, nyár ellenére, kis teherautó platójára álltunk, kapaszkodtunk a betonkeverőbe, úgy mentünk a szomszéd faluba az építkezésre. 8 után reggeli, ott is becsúszott egy sör :)
Azért nem csak ittunk, meg kemény meló volt. 4-5 fős brigádban felhúztunk egy emeleti aljzatbetont két nap alatt, folyamatosan a betonvödröket hordtam a csigához, egy másik culáger egész nap a csigát húzta...

Lorrh 2020.04.09. 08:15:10

Nn salakot reggeliztem. De persze hidegen. És törött csészéből. Apánk meg minden nap megölt minket és a sírunkon táncolt. :-)

Womb Rаider 2020.04.09. 08:53:13

@Lorrh: Óóóó... én már annak is örülök, ha mások családban élhetnek és salak kerül az asztalukra.. Ez van, amikor valaki szerencsés csillagzat alatt születik. Salak.csésze.. high society

Lorrh 2020.04.09. 09:03:17

@Womb Rаider: Bizony, örülhetsz is! Élni milyen jó! Kár, hogy én már azt se tudom tenni, itt öt méterrel a föld alatt.

Womb Rаider 2020.04.09. 09:36:24

@Lorrh: "Élni milyen jó! "

Igen, erről hallottam már én is ! Ha egyszer majd újra születek, mindenképpen ki fogom próbálni, ha addig élek is!

Lorrh 2020.04.09. 13:57:44

@Womb Rаider: Feltétlen próbáld ki. Kis tormával, füstölt sonkával isteni!

Womb Rаider 2020.04.09. 15:02:08

@Lorrh: Ó.. már megint a fényűzés :( Hallottam már a sonkáról is!!! Egy ismerősöm akivel egy sírban feküdtünk egy ideig, az mesélt egy újságból kivágott képről, amit az egyik kukában talált ..és azon egy sonka volt!!! Az ízére már csak homályosan emlékezett, mert annyira éhes volt, hogy egyben lenyelte.

Lorrh 2020.04.09. 15:37:50

@Womb Rаider: mármint az újságot nyelte le, gondolom. Annyira régen ehetett valódi ételt, el is felejthette milyne az.
Én a levegővel vagyok így. Egy hónapig kell dolgoznom, hogy egy szippantásnyi levegőt vehessek! Ahhh a boldog kétezres évek, amikor még kedvünkre lélegezgethettünk. És ingyen!

Womb Rаider 2020.04.09. 15:50:47

@Lorrh: Sajnos múltkor kiraboltak és elvették az összes, levegőre félretett pénzemet, amiért én KÉT hónapot kell dolgozzak, napi 40 órát.. így oxigénhiányos állapotba kerültem és azóta nem is emlékszem a január 9. előtti időkre :( De talán jobb is ez, biztos sokat szenvedtünk.

Ennél nagyobb a baj.. amióta van ez a koronavírus, annyira tiszta a levegő, hogy nem tudom, miből lesz a télre tüzelőnk. A fogunk között szívva ki szoktuk szűrni a kormot és a szálló port.. egyikkel fűtünk, a másik kerül a karácsonyi asztalra, vacsorának! A könnyeinkkel gyúrjuk össze és azt lakmározzuk! Szomorú Karácsony lesz az idei.. a tavalyira meg ugye nem emlékszem, de szerintem az is az volt.

God Harald 2020.04.09. 21:37:29

@Egon Estragon: legalább idejében láttad, melyik irányt nem szabad követni:))))

God Harald 2020.04.09. 21:51:04

@szociál: az igen, kemény kezdés! Bár a “durva” helyeknek megvan a maguk romantikája:))) Nem dolgoztam bányában, de apám kiküldetésben többször elvitt magával különböző bányákba. Kemény, férfias helyek:)
A meleget nehezen bírom, időnként nem teljesen kihűlt kemencékben kellett állapotfelmérést tartani. Olyan meleg volt bent, hogy az állványcsövek égették a kezünket, csak kesztyűben lehetett megfogni. De a szűk, sötét, büdös vagy akár 60-70 m magas helyekkel nincs bajom.

guma 2020.04.10. 08:33:47

@God Harald:

@Egon Estragon:

@szociál:

egyre izgalmasabbak vagytok, amikor a múltba révedtek :-))))

God Harald 2020.04.10. 13:00:56

@guma: pedig már a múlt sem a régi!:)))

guma 2020.04.10. 13:37:20

@God Harald:

ráadásul, igaz sem volt! :-)))))))))))))))))

guma 2020.04.10. 16:52:04

@God Harald:

nincs vitám veled/veletek! :-D
csak amikor visszagondolunk, vagy olvasunk erről az időről akkor olyan hihetetlen, hogy még magunknak is mesének tűik...
azt szoktam mondani: áááááááá ez igaz sem volt...

God Harald 2020.04.10. 19:01:03

@guma: hát igen, ez már egy teljesen másik világ. Hálistennek. Az ott, akkor nem volt normális. Utólag látja az ember, hogy a diktatúrák mindig gonosz, erőszakos világot teremtenek. Tele nélkülözéssel, szenvedéssel. A mai gyerekek fel sem tudják fogni, hogy milyen szerencsések, hogy egy ilyen kényelmes szabad világban élnek. Persze az én gyerekkoromis jó volt, voltak barátaim, stb. Csak vigyázni kellett mindig, hogy mit mondsz és mit csinálsz. Meg bizonyos dolgokkal együtt kellett élni:( Mekkorát változott a világ: most az idősebb embertársainkat védi a társadalom, tinikoromban az öreg és szegény szomszéd nénihez meg ki sem jött a mentő, pedig infarktusa volt. Szóval szerencsések vagyunk a világ ezen fertályán!:))

Lorrh 2020.04.10. 22:01:37

@God Harald: "milyen szerencsések, hogy egy ilyen kényelmes szabad világban élnek" már most sem igaz ez, tekintve a minden bezárt és kijárási korlátozást, de egy hónap múlva meg darabjaira fog szétesni minden, amit megszokott világunknak tekintünk.
Egy hónapot még átvészelnek az emberek munka és fizetés néklkül de májusban jön a nagy bukás.
Mivel az államnak sincs bevétele - hisz leállt a gazdaság - ezért áru és pénzhiány lesz. Jönnek a fegyveres bandák, erőszak és medmeksz.

God Harald 2020.04.14. 00:41:49

@Lorrh: éltél diktatúrában? Éltél olyan világban ahol egy meggondolatlan szóért véresre vertek? Ha nem tetszettek a körülmények, leléptél volna, de elkaptak és félholtra vertek? Szakszerű precizitással úgy szétrugdosták a vesédet, hogy két hétig vért hugyoztál? Esetleg lőtték le ismerősöd 14 éves gyerekét? Puhítottak heti két alkalommal a hatalom képviselői? Egyáltalán te éltél ott ahol nem tartottak igényt a létezésedre?

Lorrh 2020.04.14. 07:54:09

@God Harald: ez most mellément. A saját démonoddal vitázol.
Ma már nem ilyen véresre rugdosósak a diktatúrák. Sokkal kifinomultabb és rejtettebb, nem látványos módszerekkel lehet rabszolgává tenni ember tömegeket.
A létezésük pont hogy fontos. Dolgozzanak, fogyasszanak, hajtsák a hasznot, termeljék a profitot, szolgáljanak.
Egyébként a kommented mellébeszélés: én arról írtam, hogy összeomlik a világ amiért hónapokig nem dolgoznak az emberek. Erre nem válasz a véresre rugdalós kommented. Kicsit szedd össze magad :-)

God Harald 2020.04.14. 09:27:36

@Lorrh: gondoltam rávilágítok arra, hogy vannak annál nehezebb körülmények, mint amikor a kedvenc Milkád átmenetileg nem jelenik meg az üzletek polcán. De egyébként igazad van: a múlt sehogy nem kapcsolódik a jelenhez, főleg nem a jövőhöz:)

Lorrh 2020.04.14. 09:59:25

@God Harald: Rendben, értem az iróniát, nagyon értem, de nem szeretem :-)
Ha úgy látod, hogy a világ csak annyiban változott, hogy a kedvenc csoki nincs a boltban, akkor nem érdemes beszélgetnünk, mert más világokban élünk.
Nálam az az iparág amire a cégem épül - a turizmus - totális összeomlásban van és sok tízezer magyar ember megélhetése függ tőle.

God Harald 2020.04.14. 11:18:20

@Lorrh: hé nyugi, ne heveskedj! Én nem vagyok az ellenséged:)
Sajnálom és sajnos megértem a helyzeted. Most egy kicsit eléri a tisztítótűz a napi létezéshez szükséges ágazatokat is, nem csak a jóléti szegmenst. De majd mindegyik felível újra, mert a globalizált világ cápáinak mohósága határtalan. Lesznek majd újabb sípályák a sivatagban, épülnek majd újabb banánköztársaság formájú szigetek az öbölben. Tőlük párezer km-re pedig százmillióknak változatlanul érték marad az egy-két pohár ivóvíz.
Másik jó hír, hogy ameddig nekem lesz munkám, én áldozni fogok a turizmus oltárán.:) Bár tartalékolok öreg napjaimra, vagy inkább az asszonyéra, nekem nem a nagyobb (presztízsű) ingatlan, vagy autó az életcélom. Szeretek utazni, étterembe járni, jó borokat inni. Ezeket többnyire idehaza teszem, a jó helyeket mindig megdícsérem ország világ előtt. Mivel elég mélyről indultam, nincsenek nagy elvárásaim a vendéglátással szemben, a legtöbben meglátom a jót. Úgyhogy egy csónakban evezünk:) Már elnézést az újabb mellébeszélésért.

mgdé 2020.04.14. 12:49:37

@God Harald:

"nem a nagyobb (presztízsű) ingatlan, vagy autó az életcélom"

Mindkettőtök vendégem egy üveg jobbfajta vörös igen hasznos nyomelemeinek a szervezetbe való beépítésére. :)

God Harald 2020.04.14. 12:51:41

@mgdé: ezt már szeretem! A kis vörösről küldhetnél személyleírást is:)))

guma 2020.04.14. 13:25:38

@mgdé: :-)))

ébredezek!

kanmuri, vörössel? ;-D
ezt nevezem...

guma 2020.04.14. 13:35:05

@God Harald:

kis mohó és válogatós is vagy? ;-)

úgy éltem le az életem, hogy ilyen buliknál nekem hazafelé, taxit akart rendelni a főnök... :-D
általában demozsonnyi vörössel felszerelkezve indultunk haza...
vagy ha a Duna parton buliztunk, akkor a feleségét rendelte oda, hogy engem legkésőbb 1 órakor hazavigyen...

guma 2020.04.14. 13:53:32

@mgdé:

az idézet mondat, akár az enyém is lehet.

mindig tudtam személyre szabott örömet szerezni, még picit komplikát helyzetben is.
pl volt egy továbbképzés ahol mindenki imádott egy roppant szellemes előadót. vártuk az óráit...
mikor búcsúzott az osztályunk, nagy fejtőrést okozott, hogy őt mivel lepjük meg, mert híres volt arról, hogy soha semmit nem fogadott el, csak a búcsúvacsora meghívását.

akkoriban jelent meg Magyarországról egy komoly album.
javasoltam vegyük meg és amikor a vacsorához leülünk a tanár melletti illető nézegesse, majd írja alá és adja tovább. mindenki így tett. mikor a tanárhoz ért senki sem vette el tőle.
padlót fogott. rájött, hogy úgy kapott ajándékot, ami ellen nem tud tiltakozni.

mgdé 2020.04.14. 14:25:27

@God Harald:

Villányi a többség. Akad néhány olasz is, francia nem nagyon, jelenleg egy üveg du Pape. Talán még Chablis is, de az fehér. Szekszárdi, egri is természetesen. Soproniból talán két Weininger kékfrankos válogatás. Spanyol, chilei, ausztrál, argentin, ilyesmi sajnos nincs, azok a palackok kóstolóként rögvest elfogynak, mert mind új féle, nem ismerem, s győz a kíváncsiság. :) Meg még görög is akad egy-kettő. Mintha lenne egy üveg komolyabb, testesebb bolgár is.

A kisvörösön :) még gondolkodom, felkínáljam-e ... :D

mgdé 2020.04.14. 14:26:13

@guma:

"senki sem vette el tőle"

Ez jó! :)

God Harald 2020.04.14. 14:34:30

@guma: mindkettő!:)))
A bor Isten ajándéka. Természetesen téged sem hagynánk ki a buliból, mert kedves vagy és okos!:)

God Harald 2020.04.14. 14:45:21

@mgdé: látom komoly embert tisztelhetünk benned. Én sem vagyok gyűjtő, csak fogyasztó:)
Kb. 30-33 palackozott borból áll az állomány, zömmel villányi és szekszárdi. Tán egy testes dalmát és vagy két őrült spanyol provokálja a magyar virtust. Van pár példány a Juhászok nyájából, meg néhány tokaji furmint. Van mindig folyóbor 10-60 l.

mgdé 2020.04.14. 15:22:18

@God Harald:

A 60 l az már kádnyi. :)

Régebben nagyobb volt a társasági életem - közte a cégtársakkal is -, ezért akkor egy-egy jobban ízlő féléből még "nagyobb" tételben (6-12 ü.) is vettem néha - rozéból akár többet is -, s van amiből még maradt. Meg volt olyan is pár évig, hogy csak nekünk - a cég - lepalackoztak egy kiválasztott hordót, s abból való palackból is akad még. Vörösből a legrégebbi talán-talán egy '95-ös Gere C.S. barrique, de '97-es Tiffán biztos hogy van még. A '99-es, '00-es Tiffánjaimból is van még, azok még biztos, hogy ihatóak, azt néha tesztelem. (szülinap, Karácsony) Előtte szellőztetni azért nem árt ... Szekszárdikból talán a gyurgyalagos Mészáros palackom (a Merops) a szerintem legjobb. Fehérből furmint akad Tokajról, meg olasz a Balatonfelvidékről, főleg Füred és Szent György-hegy. Somló nagyjából kifogyott, mert nincs rendes utánpótlás.

Lorrh 2020.04.14. 16:31:26

@mgdé: tiffánék fideszesek lettek, a bor is megsavanyodott.

God Harald 2020.04.14. 17:21:11

@mgdé: szép kis paletta! Nekem különleges nincs, talán a leginkább annak mondható egy Bock 2008-as Imperium:)

mgdé 2020.04.14. 19:40:02

@Lorrh:

Az öreg kisgazda volt, a fia a vakfideszes.
Az öreg nem politizál már, a fia már nem foglalkozik borral.
A legnagyobb unoka a remélt stafétabot átvevő.
Ez utóbbit normálisan csinálják, (az akkor épp a Corvinushoz tartozó) kertészeti elvégzése után a srác mesterképzésen tanult még Montpellierben, s a Rajna-völgyben (egy faluval arrébb, mint ahol én éppen voltam - nem bor miatt :) - ), gyakornokoskodott Kaliforniában a Napa-völgyben, talán tényleg családi vállalkozás tudnak maradni hosszabb távon is. S inkább ők, mint Sauska, Csányi, Wekler, stb. Amúgy pl. Gere is fideszes, már korábbról, mint Tiffán Zs., csak épp helyi szinten. De Villány fejlődik, ott tesznek a közösbe is. S úgy is igaz a mondat, hogy az ismertebb borászok többsége fidesz párti. Heinmann (ő a '98-'02 -es időszakban még a Bábolna egyik nagyembere) pl., Figula is, stb., Kalóról már ne is beszéljünk ...
Hogy ebbe a kapott/kapható nem is kicsi támogatások mekkora szerepet játszanak, azt nem tudom ... :)

mgdé 2020.04.14. 19:42:11

@God Harald:

Egye fene, megihatjuk azt is! :D

guma 2020.04.15. 06:08:33

@God Harald:

én okos? nem kell túlozni! :-DDD
csak az érzékeim működnek és tudom imádni, értékelni az okos, tájékozott embereket, akikben még az empátia is működő képes :-)))

guma 2020.04.15. 06:12:51

@mgdé:

""senki sem vette el tőle"

Ez jó! :) "

talán a "senki sem vette ÁT tőle" - kifejezőbb lett volna... ;_D

God Harald 2020.04.15. 14:08:37

@guma: hasznos képesség, hogy felismered az ilyen embereket. Korábban azt hittem magamról, hogy jó emberismerő vagyok. Aztán helyretettek:)
Most már nem akarom megismerni az embereket:-D

guma 2020.04.15. 15:57:32

@God Harald:

"Most már nem akarom megismerni az embereket:-D "

valahogy kezdelek utánozni... :-))))

God Harald 2020.04.15. 17:10:02

@guma: még nem is vagyok az instán, máris van egy követőm!:)))

guma 2020.04.15. 17:54:35

@God Harald: :-D

képzeld, én sehol sem vagyok/voltam. :-)

God Harald 2020.04.15. 20:26:49

@guma: még innen is rendszeresen eltűnsz!:))
Néha én is elgondolkodom az FB-n, de nagyon sok világban szétszéledt ismerősömmel, osztálytársammal ott tartjuk a kapcsolatot. Meg benne vagyok néhány utazós, túrázós csoportban. Onnan meg ihletet tudok meríteni. Már egy ideje játszom egy online stratégiai játékkal, egy nemzetközi csapattal. Van köztük spanyol, portugál, olasz, svájci, osztrák, német, holland, angol, szerb, román, kazah, török, algír, francia, kolumbiai, mexikói, iráni, chilei, kubai, venezuelai, stb. Igazi toleráns multikulti haveri csapat. Jókat szoktunk dumálni, kicsit megismerjük egymás szokásait, gondolkodásmódját.

guma 2020.04.15. 22:00:13

@God Harald:

"még innen is rendszeresen eltűnsz!:))"

egy szavad sem lehet, mert lassan többet jelentkezek itt be (nálad!?) mint a blogunkon. :-DDDD

én leveleztem, de leállítottam azt is mert a levelesem kb 80% telítettséget mutat. a mai napig onnan töltöm fel a blogra a régebben kapott témákat...
amikor pár hsz után meghívtak blogolni, elképedtem.
volt olyan csapattag mint te, aki világjátékosaival állt össze, pár játékban, sőt a blog pofáját is ő rakta össze "kívánságaink" szerint.
totál hülye voltam/vagyok a bloghoz, tőlük tanultam ezt, azt és találkoztam pár emberrel. sőt volt akihez csoportot is vittem, és a csapat majd szétszedte a srácot az idegenvezetése után.
utazós, túrázós blogokat falom. nálam is van jó pár "hely" amit egy, egy blog elvisz.
na mindegy, elcsendesedtem és szinte kivonultam a világból...

God Harald 2020.04.15. 23:25:38

@guma: hát kénytelen leszel hozzászokni ahhoz, hogy rendszeresen be kell itt jelentkezned! Már elnézést kérek a túlbuzgóságomért, én itt csak egy megtűrt vendég vagyok. De Szőke most a munka hőse, Lukrécia kismacska szerintem beújított egy új kandúrt, akivel almozottan karantényba vonultak. És hát Szoci meg az urán hatására antiszocializálódott:)
Amúgy én legjobban egyedül szeretek túrázni, nem vagyok senkihez kötve, akkor
pihenek, eszem, nézelődők amikor akarok. Sőt a városnézés is egyedül a legjobb. Kb. másfél éve voltunk kollégákkal Luxembourgban. Előtte már voltam párszor. Most viszont volt egy szabad, egyedül töltött napom. A város szélén laktunk, késő éjszakáig bebarangoltam az egész várost. Nem volt nehéz, hiszen egy bő százezres város. Mentem vagy 32-34 km-t:) Éjfélkor a kivilágított város felett elszívtam egy szivart és kulacsból whiskeyt ittam hozzá. Mellettem egy fiatal pár betépett és vidáman nevetgéltek. Persze előtte megkérdezték tőlem, hogy engem ez nem zavar? Bevallom elég szabadnak és felszabadultnak éreztem magam. Lehet, hogy kissé magamnak való vagyok:))))

guma 2020.04.16. 07:39:38

@God Harald: :-)

"hát kénytelen leszel hozzászokni ahhoz, hogy rendszeresen be kell itt jelentkezned! "

egyezzünk meg: ha (nagyon :-D) hiányzom, beköszönsz a blogunkra...
azt azért többször nézem meg.

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.04.16. 10:44:19

@God Harald: megtűrt vendég???? honnan veszed ezt? ki mondott neked ilyet? :O
Valóban lassan megkapom a munka hőse érdemrendet. És ebben az a pláne, hogy most egy csendesebb időszak lenne, de a melóm minimum 70 %-át a vírussal kapcsolatos teendők teszik ki. Bakker ez a bürokrácia diszkrét bája :D

guma 2020.04.16. 11:19:33

@God Harald:

nagyon vegyes a téma a "bolondok hajóján" és mostanában Mérnökkel alias "miről van itt nagybaszO"-val próbáljuk felszínen tartani.
én úgy, hogy kb 3 hónapra előre berakom a posztot, amit a napi "események" pillanatfelvételeivel kiegészítek, amikor kedvem, időm van.

offforever.blog.hu/

guma 2020.04.16. 11:22:17

@Szőkenőő:

vigyázz magadra! :)
gondolok rád is sokat...

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.04.16. 11:58:34

@guma: Köszönöm, aranyos vagy :)
Te is vigyázz magadra, és remélem hamar visszatér a jókedv is a blogra :)

LucretiaBorgia 2020.04.17. 10:43:39

@God Harald: Aranyszívem, hogy egyem a zúzádat! Be újítottam egy kand-úrat ???!!!!!
Ilyen önpusztító baromságot nem teszek :)))))
2x annyit melózok, mint KV előtt, nem is lehetne másképp, hiszen a szőke klónom is ezt teszi !
Egyébként meg meg kiborít ez az egész álságos disztópikus borzalom.

God Harald 2020.04.17. 19:01:30

@LucretiaBorgia: jól van kis virágszálam, nem hibáztatlak. Nekem sem lenne kedvem a mai beteg világban ismerkedni:)
Még a saját régen felépített ismeretségi körében az embernek csak-csak normális az élet. De hogy mi megy a virtuális térben, az már leírhatatlan. Már már kötelező falkában nekiesni a kiszemelt “gyengébbnek” de minimum csendben asszisztálni a beteg őrjöngéshez. Ha véletlenül szót emelsz a másik védelmében, akkor te azt csak önös hátsó szándékkal teheted. Aztán szép lassan ilyen lett a valódi világunk is.
Időzítésben jól jött ez a vírusos mizéria. Itthonról dolgozom, napszaktól függetlenül. Főnöknőm minap aggódva hívott, hogy mi a baj velem, olyan csendes vagyok mostanában. Most mit mondjak erre, hogy megrendült a hitem a világ dolgaiban?:) Az ebédhez iszom egy pohár bort, ha tehetem utána lustálkodom. Aztán van, hogy éjjel kettőkor még dolgozom. Hetente egyszer vásárolok és minden nap jut idő testmozgásra:)

God Harald 2020.04.18. 21:02:33

Jégvarázs a Cool-on!!!:)))

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.04.19. 13:17:51

@God Harald: Ahhhh.....unokahugival néztem meg az utolsó részt moziban. Mit meg nem tesz a zember a gyerekért :)
Egyszer a gyerekemmel megnéztem egy gyerekfilmet, azt hiszem kutyák és macskák volt a címe. És bakker bealudtam a moziban :D

God Harald 2020.04.19. 17:01:11

@Szőkenőő: én már valószínűleg ilyen gyerek maradok amíg élek. Reménytelen eset vagyok:)

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.04.19. 18:06:30

@God Harald: Én is imádom a meséket, de ezek a sokadik folytatások már nem mindig tetszenek. Pl a Toy Story 4 sem.

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.04.20. 10:14:41

@God Harald: hát, ha én innék egy pohár bort ebéd után, én aznap már nem dolgoznék :) így max. kávét, de azt is próbálom mérsékelni, napi 3-4. Napi testmozgás szuper.

God Harald 2020.04.20. 18:42:46

@Egon Estragon: én mindig is irigyeltem a franciák életstílusát: két órás ebédszünet, háromfogásos ebéd, bor, hosszas beszélgetés:)

God Harald 2020.04.20. 18:44:02

@Szőkenőő: nekem nagy kedvenceim a felnőtt mesék, mint pl. a Csillagpor:)

mgdé 2020.04.20. 19:26:44

@God Harald:

Jó is az. Az a sok jó kis ötletes gyilkosság! De a főboszi se rossz, főleg "fiatalon". Na jó, a kis szőke is elmegy. :)

God Harald 2020.04.20. 20:30:54

@mgdé: Grimm sorozat? Régen még a gyerekekkel néztem valami affélét. Nem tudom, hogy arra gondolsz-e?
Gyerekkoromban a szünidőket nagyszüleimnél töltöttük. Középiskolai tanárok voltak, nagyapa matek, nagymama magyar. Reggel mindig betúrtuk magunkat hozzájuk az ágyba, ahol nagyapa össze-vissza gyömöszölt minket. Reggeli után segíteni kellett a konyhában. Utána tanulás: matek és magyar. Sajnos mindkettő szenvedélyes pedagógus volt, ezért néhány nyakleves és fenekelés rendszeresen elhangzott:)
Utána ebédig játék a kertben. Ebéd után szintén. De a nap fénypontja a vacsora előtti meseolvasás volt. Olyan mesekönyveik voltak, hogy azt elmondani sem lehet. Az 1800-as évekből, gazdagon illusztrált, megsárgult lapokkal, a régi papír jellegzetes illatával. Újságpapírba csomagolva. Grimm mesék, meg már Isten tudja milyenek. Ott ültünk nagymama két oldalán, ő olvasott, mi meg néztük a képeket. Vagy nagyapa mellett. Aztán vacsoráztunk és utána társasjáték volt késő estébe nyúlóan:))) Meséken nőttem fel!:)

God Harald 2020.04.20. 20:39:12

@Egon Estragon: hát persze! A franciák azonban nem a munka hősei:) Sokszor volt alkalmam közös munkára velük. Pár éve Luxemburgban voltunk tesztelésen. December volt, mínusz 5 fok. Nem volt szigetelve a páracső, ezért óránként elfagyott. Első nap este háromnegyed hétkor végeztünk. Írtuk a jegyzőkönyvet, a francia tesztmérnök aggodalmasan kérte, hogy ne írjuk bele az időpontot, mert neki ebből baja lehet. Nekik nem szabad ennyit dolgozni!:)))

mgdé 2020.04.20. 21:23:35

@God Harald:

Nem, talán 2-3 éve ért véget - már nem tudom melyik tv adón - egy pár évados Grimm sorozat, felnőttmesés (nem szex), aminek a fő szála az volt, hogy az emberek egy része alakváltó, különböző állatok rejtőznek bennük. A természetük a bennük lévő állaté, s a Grimmek látják őket igazi valójukban. S persze sok hirig, s feldolgoztak benne - persze kicsit másképp - néhány mesét is, pl Patkánykirály. A méhecske-emberek flashmob-ja is halálos. :D A végére elszabadult az agymenés, már egyiptomi sírőrző őrsakálok, zombik, vérfarkasok, meg alvilágiak is beköszöntek, no meg az állat-S.h.i.e.l.d. De az első 2-3 évad egész jópofa volt.

God Harald 2020.04.20. 21:30:26

@guma: már úgy értettem, hogy jelenléti ív?:)
Jól vagy?

God Harald 2020.04.20. 21:34:09

@mgdé: nem, azt hiszem nem láttam.

guma 2020.04.20. 21:59:39

@God Harald:

remekül! :D
inkább tartalomjegyzék :)))

God Harald 2020.04.20. 22:18:19

@guma: a tartalomjegyzékedben mi szerepel?

guma 2020.04.20. 22:52:18

@God Harald:

fogalmam sincs :)
nem jelezted, hogy tetszik-e valami, vagy borzalmasan érdektelen számodra minden, nálunk...

guma 2020.04.20. 23:00:05

@mgdé:

egy ideje nem igazán értékelem a fantazi filmeket...
bár valamikor majd pont a Csillagpor lesz nálunk is, mert nagyon magas a pontszáma, ha jól emlékszem...
most, hogy többet mozizom, rájöttem, hogy elképesztő sok filmet (sorozatokat szibte mindig) "kikerültem". maradi vagyok...

mgdé 2020.04.20. 23:19:18

@guma:

Nekem a vegetáriánus farkas bácsi kifejezetten tetszett, jó fej volt, az először nagyongonosz boszi - aztán amikor anya lett, megjavult -, s az először jó, aztán gonosz fekete párduc csaj meg jó nők voltak. :D S a rókalány se csúnya.

De a legjobb fej El Cucuy, a mexikói hetvenéves néniszörny, akit a kétségbeesett anyák sírása csal elő, s semmi perc alatt tépi szét a gonosz vadállatlényeket, akár többet is egyszerre. A véres azték hadisten Vitzilopocstli hozzá képest kutyafüle. Szerintem példaértékű! :D

God Harald 2020.04.21. 00:12:19

@guma: elnézést:) Szétnéztem nálatok. Jó hogy vannak közéleti dolgok, filmek. A politikai posztok is jók gondolom, de nekem személy szerint elegem van a belpolitikából, a gusztustalan politikával, korrupcióval átszőtt közéletből és gazdasági életből. Ha lenne egy kellő nagyságú pénzösszeg a kezemben, visszavonulnék, elköltöznék a Bakonyba vagy a Zemplénbe és egész nap az erdőket és mezőket járnám a vizslámmal:)
Az a baj az oldalatokon, hogy bár napi több témát feltesztek, de nincs hozzászólás, vita, beszélgetés.

Lorrh 2020.04.21. 07:28:18

@God Harald: ezen a messzi helyre költözésen én is gondolkodtam már... a gond a sok lumpen és cigány szomszédoddal lesz akik éjjel baltával fejbevernek és ellopják mindenedet. Úgyhogy én maradtam Monaconál. Ott se vicces a sok suttyó, ahogy üvöltözteti a ferrariját és vagánykodik. ehhh mindenütt a gond.

guma 2020.04.21. 08:07:38

@mgdé:

jééééééé! de ismerős némelyik :-)))

guma 2020.04.21. 08:23:12

@God Harald:

tökéletes. :)))

amiért viszonylag sok a "belpolitika" annak csak 1 oka van. elmentek pár jellegzetes fordulópontot...
tudod, nagyon meglepődtem mennyi jó, izgalmas anyag eltűnt - csak úgy "nyomtalanul".

beszélgetés hiánya?
ennek is "fájdalmas" oka van, már én is inkább csavargok, kártyázok vagy mahjonggal ütöm el az időm, mert, hogy idézzelek: "De hogy mi megy a virtuális térben, az már leírhatatlan."
már az is csoda, hogy veled dumálok, lazításaim közben... :-DDDD

God Harald 2020.04.21. 09:32:21

@guma: hát ha ekkora csoda, akkor pláne megtiszteltetésnek veszem. Nem vagyok ám hozzászokva, hogy rám vesztegessék emberek az értékes idejüket:)

guma 2020.04.21. 10:13:22

@God Harald: :-)

vesztegessük együtt az időt, míg visszavonulási lehetőség nem lesz? :DDDD

God Harald 2020.04.21. 10:21:37

@guma: hát persze!:)
Az a baj, hogy szerintem én már tényleges életfogytos vagyok ebben a modern rabszolga világban:-D

God Harald 2020.04.21. 10:22:35

@Lorrh: hát...nincs tökéletes világ:)

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.04.21. 15:38:00

@God Harald: LOL :) Szerintem mi toltuk este is a tudományt, munkavacsora közben. Volt egy trilaterális pályázat, kellett egy francia fél, egy EU10 csatlakozó meg egy EU-n kívüli európai ország. Bosnyák kolléga hozta a muszlim diákját, bevettük magunkat a lyoini konyha rejtelmeibe, az étlapon volt véres hurka, sült békacomb, szegény mulszim diák egy pohár narancslevet nem mert inni, mondta, hogy ez nem tiszta hely, itt ő nem táplálkozhat :) Próbáltak meghökkentő kajákat hozatni, sem a véres hurka, sem a disznósajt nem volt meglepetés, na de az, hogy a véres hurkát almaszósszal eszik, na az furcsa volt :P
Én meg Budapesten meghívtam őket egy pacalpörköltre :P (akkor még nem voltam vega :) ). A francia kollégának volt egy kínai diákja, neki bejött a pacalpöri :)

God Harald 2020.04.21. 17:19:31

@Egon Estragon: ti egyetemi tanarak teljesen fanatisztikusak vagytok!:)
Tudom jól, mert jópár egyetemek által szervezett konferencián vettem már részt.
Lyon maga igen tetszett nekem, de gasztronómiailag nem mélyedtünk el benne. Egyszer USA-ban voltunk performansz teszten. A cégnél kiderült, hogy megcsúsztak időben. Mondták, hogy maradnunk kell tovább. Mindenkinek volt valamilyen fix programja már, vakartuk a fejünket. De azért megnéztük az adott napra a repjegyet. Csak első osztályra volt már csak...2,4 MFt! Tanakodtak egy kicsit, aztán mondták, hogy menjünk vissza este tízre, addig összeraknak mindent. Nem is volt baj, mert napközben 42 fok volt, este csak 36:) Előtte bedobtam egy 12 unciás rib-eye steaket. Éjszaka, miután végeztünk, még bedobtunk pár whiskeyt és sört egy ír kocsmában. Összességében nem volt rossz:)

LucretiaBorgia 2020.04.21. 19:30:45

@God Harald: Fana-tisztikus! Zseniális! Fejlőcc! Ha jó leszel tanítlak méregkeverésre es kígyóbűvölésre. A békalencse sodó az a gasztro mellékirány. De fel lehet venni:):):)

God Harald 2020.04.21. 20:04:09

@LucretiaBorgia: kedves kis boszorkány vagy:) Bár mindkettőt szeretem enni, de a kígyóbűvölés klasszikusan inkább női szakirány;)))) meg aztán félek, hogy gyíkká változtatnál!

mgdé 2020.04.21. 20:49:25

@God Harald:

Nyugi, a gyíkság elmúlik. Mint a múltkor is. Komodóinak lenni amúgy nem is volt olyan rossz. Jó levegő, friss szarvashús, odaadó, kezes nőstények, adakozó, gazdag turisták, tekintély, Insta sztárság. :D

God Harald 2020.04.21. 21:32:05

@mgdé: királyul hangzik:)
Már jelentkezem is Lukrécia úrnő stúdiójába! A maszkot ő adja:))))

God Harald 2020.04.21. 22:44:35

Basszus, minap olvasom az indexen, hogy milyen kíváló kis biszbasz az Apple watch 5. Mondom magamban egy ilyen nekem kell. Erre a végén olvasom, hogy 150-től indul az ára!!! Normálisak??? Akkor inkább hurcolom mindenhová a féltéglát:(

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.04.22. 11:10:31

@God Harald:

Nekem egy rozzant Patek Philippem van, rongyos 35 misiért a tied.
De van egy húzósabb is, ha nem akarsz beégni az 5 csillagos hotel várójában, 168 milla, ezért az orosz tini lányok is ledobják a bugyogót ;)

www.chrono24.hu/patekphilippe/minute-repeater-perpetual-calendar-5074r--id8106695.htm

God Harald 2020.04.22. 13:53:15

@szociál: minden sznob baromságodat megveszem!:)
Ötcsillagos szállodában egyszer voltam. Reggelire lazac, pisztráng és pezsgő:)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2020.04.22. 14:15:02

@God Harald:

:)

500 eurósokból van wc papír gurigám, 12-es pakk.
Kicsit karcol, de a tudat hogy 500-assal törlöd.... ;)
Vigyed :)

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.04.22. 15:15:21

@szociál: és a sóherek a 168 millás árra simán rátesznek még 66 ezer szállítási költséget :))))

Egon Estragon · http://egonazeger.blog.hu/ 2020.04.22. 15:22:35

@God Harald: a debreceni termál 4 csillagosban voltam, amikor orvosok hívták előadni. Csilivili enteriőr, full extra tusfürdők, testápoló krémek, de ha kérsz plusz törölközőt, egy ezres. A reggeli full svédasztal, legalább 12 féle kenyér, kalácsok, piríthattad így-úgy, sült kolbász-rántotta-virsli-hideg felvágott-széles sajtválaszték, több sütemény, mint egy Fornettisnél, muffinok, gyümölcsök, ötféle kávé, tizenötféle tea. A narancslé meg 12%-os, cukrozott, vizezett sz.r, a mogyorókrémben úgyszintén jó, ha volt 2% mogyoró, a teszkós nutoka oridzsinál Nutella lehetett volna mellette. Legközelebb hívnak orvosok, megmondom, hogy csak öt csillagosba vagyok hajlandó menni :)

God Harald 2020.04.22. 16:46:19

@Egon Estragon: az anyjuk sóher úristenit:(
Az én egyetlen ötcsillagos kalandom Luxembourgban esett meg. Azért a világ egyik leggazdagabb országában nem illene meggyalázni a csendőrséget!:)
Az a tapasztalásom, hogy Nyugat-Európával szemben kb egy csillag különbség van. Ami itt négy csillag az ott zömmel csak három.
Vegyes a kép itthon is-külföldön is. Itthon három és négycsillagos szállodákba szoktam járni. Ezek általában rendben vannak reggeli szempontból. Semmi extra, de jó. Viszont tudnèk mesélni életem legrosszabb reggelijéről Poole-ban, ahol a rántotta egy nagyjából megszáradt purhab teljesen ízetlen variációja volt. Vagy a négycsillagos oklahomai szálloda, ahol a reggelihez vagy narancslé, vagy kávé tartozik ingyen. De volt jó is: a sanghaji négycsillagos holiday inn pudong, ahol rengeteg féle európai és mindenféle ázsiai fogások voltak reggelire. 100 napos tojás is! Vagy a luxemburgi 7 kastély völgyében egy rendes tornyos várkapus exkluzív szállodácska 6 szobával, ahol a bagettet és a croissont helyben frissen sütötték reggelire.

Sir Bates dö Hól 2020.04.23. 21:06:28

@Egon Estragon: a boudin noir az sokszor eleve almával készül (krumplival és almával keverik a vért)...

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.04.24. 15:03:08

@God Harald: Ettél a 100 napos tojásból? Asszem én a látványtól összetaccsoltam volna mind a 4 csillagjukat :D

Womb Rаider 2020.04.24. 15:27:06

@Szőkenőő: A látványával mi a gond? Kifejezetten tetszetős. Én kétszer ettem, egyszer hánytam, de az szerintem a haltól volt. Ízleni nem ízlett különösebben.

Ami nagyon zorall (nincs is a bakancslistámon), az a dongyangi, szűz fiúk vizeletében főzött tojás :(

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.04.24. 15:40:35

@Womb Rаider: :DDD
Még mindig röhögök :D

Ennek a pisis tojásnak utána néztem, eléggé baráti áron van :)

m.origo.hu/tafelspicc/20190502-szuz-fiuk-tojasa-vizeletben-fott-tojas.html

Womb Rаider 2020.04.24. 16:05:33

@Szőkenőő: Na, ugye? Aztán még száz nap sem kell hozzá! Csak van a rokonságban egy-két kissrác, ki lehet próbálni.. hiszen most van szezonja..

Érdekes, hogy az ázsiai népek mennyire odavannak a legbizarrabb tojásos kajáknak.. hogy mást ne nézzünk, ott van a balut. És ide a rozsdás bökőt, hogy a tonhal szemért is azért vannak oda, mert olyan, mint egy tojás..Tuti, hogy van valami taoista filozófiai jelentősége ezeknek az egymásba ágyazott golyóknak..

God Harald 2020.04.24. 18:58:28

@Szőkenőő: nanáhogy ettem! Dupla adagot:)
Szeretem az újdonságokat, ettem rovart is. Az viszont száraz volt, kívánta a sört!:)

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.04.25. 13:41:34

@Womb Rаider: Amíg nem egymás tojásait eszik addig jó :D de akkor is fúúúúj :)

@God Harald:
A rovar is fúúúúj! Az ilyenfajta újdonságok nem nekem valók.
Hernyót kell enni az biztos szaftosabb.
Jézusom minnnyá rókázok :DDD

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.04.25. 14:16:59

Alapszabály: női dolgok vásárlásához SOHA ne vigyünk pasit! Már egész jól betartom, de ma megszegtem, kellett nekem!!
Mennem kellett a Rossmannba, mert női borotvát akartam venni, meg pár apróságot.
A férjem mondja, jön velem. Motoszkált bennem a kétely, hogy nem kéne, de aztán mondtam neki, gyere.
Előkészítettem a telómat a kuponnal, és látom van valami kaparós játék. Lekaparom, kiírja hogy nyertem egy wc illatosító tisztítót Hurrá! Úgyis akartam venni.
Na Rossmannba be, teszem be a cuccokat a kosárba, odaérünk a borotvákhoz, leguggolok, válogatok. Van egy csomó féle, nézegetem, mustrálgatom, elvagyok magamban.
Apa kb 5 perc után elkezd motyogni a hátam megett, hogy milyen rohadt nehéz kiválasztani egyet, ami borotvál! Kezdtem ideges lenni. Mondom neki nagyon is nem mindegy! Hány penge, milyen széles fej, hogy mozog a fej. És akkor még a színéről nem is beszélve! :D
Mutatom neki, hogy 4 pengés kell, ez csak 3. De csak pampog, hogy mit tud a 4, amit a 3 nem! Na akkor már tudtam, hogy kár volt hozni magammal utánafutónak. Itt sürget, toporog, miközben én szépen komótosan, körültekintően válogatnék.
Na jólvan, választok, beteszem a kosárba, mehetünk a pénztárhoz. Apán megkönnyebbült mosoly. Erre eszembe jut, az online kaparós klotyóillatosító. Haggyam már a fenébe, menjünk már! De nekem kell, úgyhogy fordulás, megyek hátra, megkeresem, bele a kosárba, irány a pénztár.
Mutatom a telómon a nyeremény vonalkódját, semmi. Újra próbálja, semmi. Apa arca torzul.
Becsipogja a többi árut, addig csönget a vezetőnek. Odaér, mondja a pénztárosnak, hogy nem jó, előbb a kártya vonalkódja kell, aztán a nyereményé. Oké lehúzza a kártyáét aztán a kaparósét, semmi. Kurvaélet, mondom, hagyjuk, akkor nem kell, mögöttem már a sor áll, mindjárt lelő valaki :D
Erre a vezető csak felordít, hogy persze hogy nem jó! Én a sárga színűt hoztam, erre a kuponon meg fel van tüntetve, hogy a KÉK !!! a nyeremény!! És ott morog az orra alatt.
Na apánál eddig tartott a cérna, és közölte, hogy a nővel, hogy azért nem kell lehülyézni a vásárlót, mert félrenézte. Az eladó válaszol, hogy ő nem hülyézett le senkit! Erre a férjem: de láttam a szemén hogy ezt gondolja!
Na itt lettem kész! Mondom a csajnak, hogy oké köszi akkor ezt itthagyjuk, majd legközelebb. Már nem akartam visszamenni a kékért, mert akkor is skandallum lesz :D
Végre kijöttünk a boltból és közöltem a férjemmel, hogy soha többet nem jöhet velem. Most nézze meg, mi történt. Ha egyedül megyek,nem sürget nem kapkodok, akkor tuti nem nézem el, hogy az a szarság kék vagy sárga, és nincs ez a hajcihő a pénztárnál.
Jól összekaptunk, hazamentünk és morcoskodtunk egy darabig.
Na de sokáig nem tart, benyögte neki, valami ökörséget, és ő is elröhögte magát, most szent a béka :D
De hogy többet nem viszem magammal, az már tuti! :D

Womb Rаider 2020.04.25. 18:08:44

@Szőkenőő: Nyehhehhhehhh :)))
Nem tanulsz, sose tanulsz :) Jó hogy már a fodrászhoz nem viszed magaddal :)
Az én uram is dettó ilyen. Impulzív. 25 perc alatt az egész Árkádot végigfutná.. Már az Intersparba sem lehet elvinni, mert ugye ott egyrészt rövid a szalag, cserébe mindig hosszú a sor.. (most meg..) egyetlen egyszer, amikor kórházban voltam, akkor küldtem el a Müllerbe arckrémet meg egy-két ilyesmi vackot venni.. ne tudd meg. Neki nem tetszett az, amit kértem, mert szerinte amit ő választott, az jobb!
Szóval nehéz, nagyon nehéz.. persze amikor azon agyalt, hogy melyik sövénynyírót vegye, akkor már majdnem nekiálltam egy hét után létráról én lenyírni, mert randán ránőtt a magnóliámra és azért harapok.

God Harald 2020.04.25. 19:47:47

@Szőkenőő: van akinek semmivel sem lehet a kedvére tenni!:)))

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.04.28. 07:27:06

@Womb Rаider: @God Harald: Bezzeg a pl. Dechatlon vagy a Media Markt kütyüosztályán nincs sürgetés, hogy mennnnyünk máááá!!
:D

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2020.04.28. 07:28:45

Szőke újabb jótanácsa:
Ha előző este qrvaerős hagymát ettél, és a a metrón kötelező a maszk, mindig legyen nálad rágó !!!!
;) :D

guma 2020.04.28. 19:09:28

@Szőkenőő:

vagy ital, esetleg nikotin :-)))

"Terkám jóváhagyólag konstatálta a védekezés új módját, de fölvetette, hogy értesülése szerint az alkohol szintén hatásos, amit Ilonka néni megint csak elhitt, mert mondtuk, hogy csupa hívés volt ez az asszony. Így a fatalisták megadásával tűrte, hogy Terkám áttipegjen, majd egy jókora üveg kisüstivel térjen vissza meg kupicákkal, majd kérjen tőle egy szál cigit, rágyújtson. Beléje – és magába is – pálinkákat diktáljon, hogy a védekezés komplett legyen.

Körkörös úgymond, kialakítva egy ufós energiapajzsot közöttük és a vírus között, ami módszer lehet, hogy az örök élet titka. Így történt tehát, hogy a két öregasszony, mint valami vén tengerészek, dohányzott és ivott, egészen addig, hogy kezdték elveszíteni az önkontrolljukat, dévajságok költöztek a lelkükbe meg a szemeikbe, kamaszok lettek újra, és lovagoltak fűzfasípot fújva, hogy gyí lovam, gyí, betyár.

Teljesen elment az eszük. Vagy csak most jött meg igazán, ez végül is mindegy is, de kitárták az ablakot, s mivel már elmúlt kilenc óra, s az utca tele volt botorkáló vén öregekkel, de akiket a két elhajló suhancoknak látott mégis, szóval ordibáltak nekik meg füttyögtek, mint malteros kőművesek, hogy gyere be egy menetre, kisapám! A szerencsétlenek meg menekültek, mert ők meg azt olvasták, hogy a vírus az agyára is mehet az embernek.

Így kezdődött el ez a nap, és ki tudja, mi lesz a vége, hogy hová vezet ez az egész. "

ja és a fehér oroszlánt láttad már vagy megakartad nézni?

@God Harald:

szia! :-)

"van akinek semmivel sem lehet a kedvére tenni!:))) "

????

God Harald 2020.04.28. 20:23:16

@guma: szia!!!:)))
Hát, hogy szőke lefitymálta a tojásaimat, aztán mikor a rovart vettem terítékre, arra is csak fintorgott. Már nem tudom, hogy mivel békítsem meg?! Lehet, hogy a kígyóval és békával degeszre zabálta volna magát. Rizspálinkával isteni volt!:)

guma 2020.04.28. 21:31:14

@God Harald:

a tojások biztos nem voltak elég színesek. :-)
mivel békítsd meg?
olyan helyre vidd ahol a terülj terülj asztalkámon más fogások találhatóak!

God Harald 2020.04.28. 21:45:18

@guma: de, a száznapos az elég színes: narancssárgás zöldes fekete:)
Remélem az elvitelt csak virtuálisan értetted?!:) Már öreg vagyok és rozzant ahhoz, hogy feldühödött férjek elől meneküljek. Meg már a szívem sem bírná úgy ezt a sportot, mint fiatal koromban!:)))

guma 2020.04.28. 22:34:52

@God Harald:

virtuálisan? :-DDD
arra elég egy képeslap :-)))
olyan öreg sosem lehet az ember, hogy egy jó kis dumapartit kikerüljön...
mivel asztal mellett meg nem kell rohangálni, esetleg a férjet is meghívod.

God Harald 2020.04.28. 23:06:11

@guma: hát...lehet, hogy jobb ha a virtuális ismerősök megmaradnak annak. Nem biztos, hogy élőben ugyanazok vagyunk. Volt már rá példa, hogy a valóságban az illető pont az online személyiségének az ellentéte volt. Úgyhogy ezzel csak óvatosan. Meg aztán belesimultam ebbe a karanténba: rájöttem, hogy élőben senki nem is hiányzik:)

guma 2020.04.29. 10:37:05

@God Harald: :-DDD

"rájöttem, hogy élőben senki nem is hiányzik:) "

még virtuálisan sem vagyunk mindig "ugyanazok" :-)))
a változásokon mindig meglepődöm. sokat elárul 1- 1 reakció. tudod ahogy féltenek, vagy kiosztanak a nem "élő" csak online ismerősök, az maga egy csoda.
talán azért mert nem álmodozom, de roppant naivan bízom még mindig az emberekben, akiket "közel" engedek magamhoz (igaz, ma már ritkábban történik ez meg)...

God Harald 2020.04.29. 11:31:38

@guma: :)
Az emberek többsége önző egoista. Csak nem vallják be, vagy nem is tudják magukról. Nemegyszer volt, hogy onlány ismerősök folyamatosan telesírták a fiókom mindenféle bajukkal. Én meg sajnálom az embereket, átérzem a bajukat. Aztán próbálok segíteni, vigasztalni, szórakoztatni. Aztán volt, hogy nekem volt szar időszakom és ezt megemlítettem. Erre az volt a válasz, hogy forduljak szakemberhez.:) Az emberek többségét tökéletesen hidegen hagyja ha szeretettel fordulsz feléje. Volt olyan lány, akit annyira szerettem, hogy bármit megtettem volna érte. Ő meg megdöbbenve újságolta az ismerőseinek, hogy egy ennyire szeretetéhes emberrel mit lehet kezdeni?!:))) Aközött sem tudott különbséget tenni, hogy valaki szereti őt, vagy valaki azt szeretné, ha őt magát szeretnék. Pedig ő az érzelmek nagyasszonyának tartotta magát!
Úgyhogy nem irigylem a netes társkeresőket. Nem látod az illető környezetét, barátait, apró rutin szokásait. Ehelyett elhiszed azt a képet, amit együtt felépítettek róla.

Womb Rаider 2020.04.29. 11:53:32

@God Harald: Lakva ismerszik meg az ember, bajban meg a barát..

Lorrh 2020.04.29. 13:32:37

@God Harald: ezt nagyon adom!
Hányszor éltem már át ugyanezt, hogy nekem elsírták a bánatukat és amikor nekem lett volna segítségre szükségem, akkor üveges szemmel bámutak és síri csend. Le kell szokni a lúzer lelki szemetes szerepről. Nekem ez lett a felismerésem. Meg az is, hogy egyre több manapság a jéghideg, szerettetlen rideg nő. Aki meg nagoyn kedves, az is csak pillanatokra szól, mert hosszú távon nem bírja ezt az üzemmódot, láthatóan nem belülről jön, hanem csak narcisztikus póz.

guma 2020.04.29. 14:11:53

@God Harald: :-)

"netes társkeresők" :-D
talán az a baj, hogy eszembe sem jutott ilyen helyre tévedni. (kitérő: még pornóból is csak mostanában néztem meg párat, mert valaki "felvilágisított" amit leellenőriztem)
ráadásul férfiak százával voltam körülvéve még nem rég is, tehát emberi kapcsolatokat sosem kellett hajkurásznom. mivel jó hallgató vagyok, olyan lelki szemetesláda típus - és ez mint te is írod félreérthető, a kapcsolatok világában.
az azonban biztos, hogy akikkel (ha csak telefonon is!) kapcsolatba kerültem az oldalakról azok nagyon figyelmes, kedves, szerethető emberek. némelyiknek még a családjával is volt szerencsém dumálni, ami különleges élmény.

@Lorrh:

"egyre több manapság a jéghideg, szerettetlen rideg nő"
igen. rideg és számító emberek érvényesülnek - férfiként is.
valahogy a körülmények megnyomorítják a lelkeket is. alap nélküli érvényesülés van minden téren. csalnak, hazudnak szinte mindenhol egymásnak, hátha így többnek látszanak mint amik.
érzékenység, empátia ma nem sikkes.
ezek pedig kapcsolati alapok...

Lorrh 2020.04.29. 14:27:17

@guma: egypár ilyen hideglelkű nőnek megismertem a családi viszonyait és kivétel nélkül mindenhol papucs apák és domináns, szigorú, hideg anyák voltak a képben. Az apák hamar meghaltak, az anyák meg demenciába "menekültek"

Womb Rаider 2020.04.29. 15:00:37

@Lorrh: Te szociológus vagy? Vagy családterapeuta?

Az emberek zöme alkalmatlan a tartós együttélésre, a klásszikus társadalmi keretek között végképp. Ez nőre, férfira egyaránt igaz, de a férfiak jó részének ez szerintem sok esetben be is jön.. MGTOW rulez!
Hány és hány férfi 'vállal' 50-60 évesen gyereket, akiknek a felnevelése persze jobbára a nők felelőssége marad, mert Apu 65 évesen kétszer kap sztrókot, aztán végül egy agyvérzés viszi el..

A nők jókora része neeeem azért lett kőszikla, mert neki ez akkora hepiség, hanem mert az élet ütötte -verte és megkeményítette.. és igen, talán lehetett rossz példa a kemény kezű anyja, de vajon apja áldozat volt, vagy csak anyja legnagyobb gyereke, némi fogyatékossággal, de elvekkel, ahogy az illik?
Hát már nehogy Anyu legyen a bűnbak, hogy nem adta fel és nem kucorodott a sparhelt mellé, ahol a helye volna.
"Az apák hamar meghaltak, az anyák meg demenciába "menekültek" "
Ügyes és finom terelés..

Én hajlok abba az irányba, hogy ezen emócionális/egzisztenciális nyomort valójában mindkét fél megszenvedi (a maga módján..) de a felelősség nem kizárólagosan az övék. A fogyasztói/individualista eszmék mentén szerveződő társadalmakba valahol mélyen be van kódolva a kielégíthetetlen vágyak hajszolása, ami mellékhatásként a párkapcsolatokat is erodálja. Nagyon nehéz észnél lenni, amikor mindenből az folyik, hogy neked ez jár, csak ezt kell megszerezned..és boldog leszel.. de legalábbis boldogabb, mint múlt szerdán voltál!
Ha ezen vágyakat hajszolod..és persze miért ne tennéd, hiszen jár, el kell venni, akkor már egyedül maradsz, hiszen mindenki más csak fék és ellensúly.. mások által eléd tűzött célokért taposol, pedig sokszor csak karnyújtásnyira szuszog horkol melletted életed értelme.. egy másik ember..

God Harald 2020.04.29. 17:34:18

@guma: “kitérő: még pornóból is csak mostanában néztem meg párat, mert valaki "felvilágisított" amit leellenőriztem”
Hehehe, ez jó!:))) Tényleg felvilágosult volt az illető?:)
Netes társkeresőhöz nekem sem volt még szerencsém, sőt társat sem kerestem soha. Igyekeztem felszedni nőket, vagy ők engem, aztán melyik meddig tartott. Volt ami 5 órát, volt ami sokkal többet. Aztán néhány bestia csúnyán összetörte a szívem. Átlagember átlag dolgai:)

Lorrh 2020.04.29. 19:38:39

@Womb Rаider: "Hány és hány férfi 'vállal' 50-60 évesen gyereket"... egyedül vállalja? Vagy kell egy agyatlan nő is hozzá, amelyik ilyen öregembernek gyereket szül? Vagy csak az ösztön dolgozik ezekben a nőkben? Nem tud húszig számolni az ilyen nő, hogy annyi ideig (vagy még több) kell nevelni a gyerekt és anyagilag szupportálni?

Igen, nyilván nem gonoszságból lettek ezek a nők ilyenek, ezt egy szóval se mondtam. A végeredmény viszont egy párkapcsolatra alkalmatlan ember.

Womb Rаider 2020.04.29. 21:18:08

@Lorrh: Persze, hogy nem.. megszülni sem tudná :P

De a nő és a férfi motivációja egészen eltérő ilyen helyzetekben. Bár valahol mélyen mindkettőjükben ott a kétségbeesettség (sok nőben a számítás is, de ez azért még ugye nem mentség a teremtés koronáinak? Hát már nekik legyen eszük, ha egy nőtől ilyet nem várhat az ember;)

" Nem tud húszig számolni az ilyen nő, hogy annyi ideig (vagy még több) kell nevelni a gyerekt és anyagilag szupportálni?"

Ha valamiben nagyon jók a nők, az a számolás :) És galád módon (bár ezt lehet akár az ösztönökkel is magyarázni..) képesek arra, hogy az utódjuk jövője érdekében ők maguk hozzanak meg kompromisszumokat, áldozatokat.. minden nőben van egy pici Jézus :)))

Lorrh 2020.04.29. 22:19:02

@Womb Rаider: Sőt! egymillió pici krisztus.... már lenin elvtárs is megmondta.

guma 2020.04.30. 10:13:16

@Lorrh:

szerintem: valahol igazad van. csak az élet úgy alakult - szemben az anyajogú társadalmakkal, melyek a mai napig több helyen, de még Kinában is szuperül működnek - hogy sikerült a nők vállára súlyos terhet rakni.
a férfiak létfenntartó szerepe a munkaerő kiszipolyozásával, csekély lett a kétkeresős családmodell favorizálásával.
ez qrvára megkeményítette a nőket (- gondolj bele: már nem csak otthon lett kiszolgáltatott -) a férfiak lába alól meg kihúzta a talajt és "gyengébbek" lettek. néha csak bámultam, mennyire beszűkültek és elhagyták magukat, ha házasságot kötöttek.
ezért nem csak a papucs férjek halnak meg korán - sajnos.
(de van olyan ismerősöm aki 3x vált el a nejétől, majd újra elvette...)
szóval én sajnálom a férfiakat, de nem azért mert a nők kemények...
közben azt ne feled: ezt a játszóteret nem egyedül nők hozták létre.

@God Harald:

amiről dumált, abban igaza volt :-)))))
erről még annyit, hogy sosem értettem mit tudnak csemegézni a pucér nők fotóin a hapsik. ismertem olyant aki ifjú házasként is órákat tudta bámulni a női nemi szervek képeit...
--------------------------------------------
te meg talán nem mérted fel jól a kapcsolatot és többet, mást láttál abban a nőben aki összetörte szívedet.
mivel azért csak, csak megházasodtál, azért valakinek sikerült a cserepeket összerakni :-)

Womb Rаider 2020.04.30. 11:17:29

@guma: A szuperül működnek azért átértelmeződik ha azt nézzük, hogy 1 399 960 000 ember egészen más rendszerben létezik.
Nagy vonalakban inkább 'anomália', kuriózum a mosuók kis világa. Ott, a nagy Kínába beágyazódva, egyfajta inkubátorban, búra alatt.. látványosságként , ilyen is van címszóval haladékot kaptak.. de meddig?

mgdé 2020.04.30. 13:34:38

@Womb Rаider:

"Ha valamiben nagyon jók a nők, az a számolás :) "

Amennyiben "nők"-nek csak a "nők" egy behatárolt részhalmazát nevezzük.

Különben nem mennének férjhez alkoholistákhoz, kezdenének hirtelen kezű börtöntöltelékekkel, b@sznák el a saját lányuk életét, stb.

Ja-ja, csupa Jézus ...

Womb Rаider 2020.04.30. 13:50:44

@mgdé: Látom a mondateleji 'ha' ilyentén jelentésmódosító hatása elkerülte becses figyelmed, vagy csak reflexből beszólni támadt kedved..

"Ja-ja, csupa Jézus ... "
Csak nem egy újabb csalódott, összetört szívű pasit tisztelhetünk személyedben? (de ugye nem fogsz megütni?)

mgdé 2020.04.30. 14:43:41

@Womb Rаider:

Mi is a problémád? A "nők" egy másik része meg - évmilliós ösztönök - nagyon is számolva, sőt jól számolva választ párt. Gondolom te is. Meg a golddiggerek is. Meg a kezdő színésznőcskék is. Meg a suba a subához is. Stb. Állítólag még valami liánozás is dívik a köreitekben (egy-két XVII.-XVIII. sz.-i francia hölgynek bejött ...), de arról másik blogon szoktál tárgyalni. Tehát sommás ítéletként se ha-val, se ha nélkül nem igaz, csak lózung, amit mondtál,ugye-ugye, kedves számolni nem tudó kivételes mérnökhölgy ...

Miért lennék összetört szívű? :D
Attól, hogy szinte mindig többet akartok kapni, mint adni, kétségbe kellene esnem? Belétek van kódolva. Amolyan zsírtartalék a fenéken féle ez is. Szerintem bőven elég, ha csak helyén kezelem a dolgokat.

mgdé 2020.04.30. 14:47:14

@Womb Rаider:

Nem, nem foglak megütni. :D (Eléggé egységsugarú proli gondolatmeneted van.) De dekázgatni szívesen eldekázgatok veled.

Womb Rаider 2020.04.30. 15:13:15

@mgdé: Hát persze... de őszintén? Kellek én az autofellációdhoz? Vagy arra indulsz be, ha néznek közben? A Kék Osztrigában lehetnél te a fő attrakció!

"Eléggé egységsugarú proli gondolatmeneted van."
Frusztrált vagy :) Fogaztál?
Mindig jót röhögök azon, ahogyan magaddal vitatkozol és a saját állításaidat próbálod bőszen megcáfolni..
Na, menj, csináld meg a szokásos fikanickedet, aztán ami a csövön kifér ;)

guma 2020.04.30. 15:15:21

szigoruan csak a gondolataimat közlöm a témában, mert a feminizmust, sem a történelmet igazán jól nem ismerem - tehát csak konyha szintű ismereteim vannak a témában.

milyen rendszerben hol, mi létezik, működik azt nem számok hanem hatalmi erőviszonyok döntik el.

neked nem furcsa, hogy pl az un őskorról, vagy azt megelőző időkről, szinte semmit sem tudni...
még a művészetük is alig ismert...
de pl még a biblia is emlit könyvégetést és nem ad magyarázatot sok kérdésre, csak kijelenti: hinni kell.
miért hozom ezt fel: mert a misztikumot (a természetbe vetett hitet - ami több ezer évet határozott meg) felváltja a vallás mágiájával vezérelt élet, miközben tűzzel, vassal írtja más szabályoknak létét meg az emlékét is.

én pl Szumátráról is olvastam, ahol a mai napig ez a társadalmi forma 6 millió embernek. persze a többi helyen pl még a sivatagi Tuaregek is élnek így. igaz a többi helyen sokkal kisebb létszámú közösségek élnek anyajogú társadalomban, de nem inkubátorban...

és amíg nincs külső kényszer, addig őrzik hagyományukat.
(ez engem emlékeztet arra az angol szigetre ahol az EU-ba lépés pillanatáig feudális rendszer volt, mert vagy változtatnak vagy nem lesznek tagjai az EU-nak...)

guma 2020.04.30. 15:24:09

@mgdé:

ne legyél ennyire kemény!
férfi párti vagyok, de azért azt tudom: nem minden nő számító... ezt te is tudod.

mgdé 2020.04.30. 15:32:34

@guma:

Nem is mondtam, hogy minden nő az. :)
Valamint, szerintem természetes, megérthető, hogy az "átlag" nő jobban igényli a biztonságot, a biztonságérzetet, mint az "átlag" férfi. Egyszerűen hoztuk magunkkal. (Sáskáéknál, pókéknál, csukáéknál más a helyzet, ott a nőstény a nagyobb, erősebb. :D)

mgdé 2020.04.30. 15:36:28

@guma:

A briteknél és a pikteknél is női ágon öröklődött a királyság, a királylány (akinek az anyja az előző királylány volt) férje lett az új király. (Jééé, népmesék.) Aztán jöttek a rómaiak, aztán az angolszászok, fentebb a skótok, s ez megváltozott, mert állandó harci körülmények között gyengébben teljesítő formának, megoldásnak bizonyult. Nagy-nagy békességben lehet, hogy működne. :)

guma 2020.04.30. 15:43:20

@mgdé:

az "átlag" férfi...
na nem folytatom. :-)

ma már eleget irkáltam.

mgdé 2020.04.30. 15:45:24

@Womb Rаider:

Cicuska, te csajozol, nem én pasizom.
Magánügyed, de akkor legalább ne hőbörögj. Tévesen különösen ne, az úgy olyan szakadt kocsmai prolinői szokás ... Csak nem bunyózni akarsz az utcán? :D

Fikanicket? :DDD
Cicuska, én nem a Tini Troll Teknőcök kisdobosai közül való vagyok, azok a te v.nyalonctársaid. Úgy elmerevedett a nyakad, hogy eltévesztetted az oldalt? Ejnye ... :P

guma 2020.04.30. 15:47:33

@mgdé:

olvastam több helyről ahol valaha (ill ma is) a királylány örököl...
de én sosem merültem el úgy a történelemben mint te.
sokkal felszínesebb vagyok, de a világ érdekességei érdekeltek mindig minden vonalon...

Womb Rаider 2020.04.30. 15:55:14

@mgdé: "Cicuska, te csajozol, nem én pasizom. "
Ettől még biztosan megtapsolnának a bőrtangás srácok :) .. lazíccsá, megint lila a fejed.

"Cicuska, én nem a Tini Troll Teknőcök kisdobosai közül való vagyok, azok a te v.nyalonctársaid."

Óóó, a szokásos nagy mgdé sejtések egyiket. Megtennéd, hogy bizonyítod? Ha már.. vagy a szokásos szardobálásod láthatjuk?
Amúgy néztem, hát, öregem, nagyot mentetek az expat kommandóval :)
De megértem, manapság egy zsoldos sem válogathat.. aki fizeti a prímást, az kéri a nótát.

mgdé 2020.04.30. 16:03:44

Az expatot vizslatod? Hiába, nagy dolog a szerelem. :D

Sejtés? :D Mutass csak egyetlen hsz-t, amelyikben valamelyik kisdobos akár csak egy fél szót is mordult volna Viktorotok valamelyik csodás intézkedésére. Hisz mind tökéletes, Hajrá Felcsút! Én Viktor helyébe építtetnék oda egy dutyit, s áthozattatnám oda Ronaldinhót. :P

No, pá ...

God Harald 2020.04.30. 16:05:50

@guma: “de én sosem merültem el úgy a történelemben mint te.
sokkal felszínesebb vagyok, de a világ érdekességei érdekeltek mindig minden vonalon...”
Na tessék, kezdem azt hinni, hogy sok közös tulajdonságunk van:)))

Womb Rаider 2020.04.30. 16:11:13

@guma: "és amíg nincs külső kényszer, addig őrzik hagyományukat. "

Igen.. vagy amíg a fejlődésre való igény kibillenti őket a kvázistabil állapotból.
Valahogy azért csak az látszik, hogy a társadalmi evolúció egy pontján 'lenyomják' a matriarchátust, főleg a klasszikus, törzsi szintűt. Ez számomra még véletlenül sem jelenti azt, hogy ezzel örökre eltűnik, vagy, hogy azért tűnik el, mert egy igazságosabb, vagy jobb váltja fel, csak azt, hogy az adott környezethez valamiért kevésbé képes alkalmazkodni. A jövőbe meg végképp nem látok, de őszintén szólva nem érzem szerencsésnek, ha a hatalom gyakorlói nem kvalitásaik mentén szelektálódnak, hanem alapvetően a biológiai nemük szerint. (Ugyanígy baromságnak gondolom a kvótanőket is.

"neked nem furcsa, hogy pl az un őskorról, vagy azt megelőző időkről, szinte semmit sem tudni...
még a művészetük is alig ismert..."
Igazából nem címezted meg a kommented, így nem tudom, kitől kérdezted.. de ez nem zavar és leírom a saját véleményem ;)

Nem, szerintem nem furcsa.. ha belegondolsz, olyan információkat, ami az aktuális témában releváns, milyen 'adathordozó' őrizhetett volna meg?
Nem volt írásosság, az idő oly messzi távolából egyre soványodó leletanyag alapján kell következtetéseket levonnunk, ami egyre nagyobb hibalehetőséget hordoz magában. Az őskor (konszenzus alapján) akkor ért véget, midőn megjelent az írás ÉS elterjed ÉS leletünk van erre nézvést.
Őseink életéről, ezt megelőző időszakokból csak elképzeléseink lehetnek, a rendelkezésre álló csontok, eszközmaradványok alapján. Ezek ráadásul csak a Föld bizonyos helyein, megfelelő speciális körülmények mellett maradtak fenn, emiatt is hézagos , fehér foltokkal tarkított (képzavar..) a kép.
A Föld lassan megemészti, elnyeli a múlt emlékeit. Utánunk már talán tartósabb nyomok maradnak, de minden azon múlik, hogy lesz-e folytonos civilizáció, vagy nagyon súlyos kataklizma olyan szakadást idéz elő, ami a közös nyelvet is eltörli.. és a távoli jövőben utánunk jövők (vagy máshonnan érkezők) nem lesznek képesek dekódolni a hagyatékunkat.

Womb Rаider 2020.04.30. 16:22:04

@mgdé: Vizslatja a rossebb.. már megint be akarod beszélni nekem a képzelgésed termékét..
Ki sem lehetne kerülni benneteket ott. Puszta négyes, meg a kocsis a bakon..

God Harald 2020.04.30. 16:25:03

@guma: “te meg talán nem mérted fel jól a kapcsolatot és többet, mást láttál abban a nőben aki összetörte szívedet.
mivel azért csak, csak megházasodtál, azért valakinek sikerült a cserepeket összerakni :-)”
Egyszerűen gyerek voltam. Első két alkalommal kor szerint, harmadik alkalommal naivitás szerint. Az elsőt az emberségem bánta, a második majdnem az életembe került, a harmadik...az megtanított rá, hogy mennyi hazugság és cinizmus veszi körül az embert, tetszetős csomagolásban.
Nem, az asszonynak nem sikerült megragasztani, mert pár nagyobb darabnak lába kelt: vettem egy olcsó replikát:)))

guma 2020.04.30. 18:55:47

@God Harald:

"vettem egy olcsó replikát:))) "

remélem hitelesített a másolat - mert az sokszor aranyat ér! :-)))

guma 2020.04.30. 19:01:22

@God Harald: :-)

"Egyszerűen gyerek voltam."

sajnos, én az vagyok ma is :-DDDD

God Harald 2020.04.30. 19:37:38

@guma: hát...aranyat nem ér de többnyire teszi a dolgát. Bár egyszer egy szívdöglesztő dokinéni (falatnyi miniszoknyában!!!) csúnyán lefitymálta:(
Azt mondta, hogy egy vacak és a tervezett futamidő felét sem tudja.
Nem baj ha gyerek vagy, azok könnyebben meglátják az igazságot:)

guma 2020.04.30. 21:10:26

@God Harald: "Bár egyszer egy szívdöglesztő dokinéni (falatnyi miniszoknyában!!!)"

és nem szóltál be neki, hogy ezt nem teheti veled? :)))

én sosem hagyom ki az "ilyen" szitukat. ne tud meg milyen pofátlan vagyok, ha kell. viszont zsinórban röhögnek és igen alaposak. alig akarnak elengedni... :-D

God Harald 2020.04.30. 21:25:07

@guma: nem voltam jó passzban, 190 volt a vérnyomásom, 200 fölött a pulzus. Szerettem volna mindenképpen alkalmasnak bizonyulni a munkára:)

mgdé 2020.04.30. 23:22:37

@Womb Rаider:

Szeretem, amikor egy pirosra sült seggű mesterséges intelligencia oly nagyon okoskodik. Meghatároznád, mi az az "ott"?, vagy csak vagdalkozol szokásod szerint, mert az ösztöneid esszenciája a tésztaragacsos sodrófa, semmi több. A B1 blogjai, posztjai 95 %-ba nem írok, olvasni se nagyon olvasom őket. Az meg, hogy valakik írnak a blogokba, egyik ide, másik oda, a harmadik amoda, az természetes, azért vannak a blogok/posztok. Az, hogy amit egyesek - különböző személyek -írnak, az neked nem szimpatikus, az úgy van rendjén, (most még) semmi sem biztosítja számodra, hogy csak a teknőcök írhassanak azokba.
A te "benneteket"-ezésed pont annyira értelmes, mint mondjuk a "te, az ex Cecília, R. Zsófika, Birca meg a többi golddigger" megfogalmazás lenne. De ugyan mi mást is várhatnék egy számolni se tudó, bőrtangákról ábrándozó nőcitől ...

Womb Rаider 2020.05.01. 10:10:53

@mgdé: " A B1 blogjai, posztjai 95 %-ba nem írok, olvasni se nagyon olvasom őket."
blog.hu/user/690416/tab/activity
A kommentjeid jókora hányada, ezen a nicken a B1-en landol, kevéske itt, jó adag a MOFF-on.. de végső soron nem a mennyiség, hanem a tartalom a lényeges.. és zömében ugyanaz a sztaniolba csomagolt pökhendi, politikai nézetek triggerelte személyeskedés.

"Meghatároznád, mi az az "ott"?"
Minek? Azonnal tudtad, hogy melyik blogról beszéltem.. :)

"Az, hogy amit egyesek - különböző személyek -írnak, az neked nem szimpatikus, az úgy van rendjén, (most még) semmi sem biztosítja számodra, hogy csak a teknőcök írhassanak azokba."
Itt pedig belép a projekció.. :) Mikor az elfojtott vágyak rád törnek vadul..

"A te "benneteket"-ezésed pont annyira értelmes, "
Ugyan már.. olyanok vagytok ott, mit a szeméttelep kóbor kutyái. Falkában rohanjátok le az arra járót, ha nem hajlandó betagozódni, elég 1 rossz komment (mármint nektek nem tetsző) és onnantól felváltva ugrotok a kommentelő torkának, ugyanazok, mindig ugyanazok.. mindig ugyanazon harcmodor mentén.

Ugyan.. ezért felesleges volt éjnek évadján keresni az alkalmat, hogy jól helyretedd Wombit..

mgdé 2020.05.01. 14:12:28

@Womb Rаider:

moff? :D

A mesterséges intelligencia úgy tűnik képtelen a mérlegelésre.
Ami nincs beléje programozva, arra gyagya, még ha állítólag kiváló "öntanuló" is.

B1?

Na ja, nyilván a prostisrácokon kellene posztokat olvasni, akkor boldog lennél. Csak nem részvényes vagy ott, nyűgös Wombika, hogy értük kampányolsz? :D Amúgy te miért írsz a B1-re? Már ennyire, de ennyire hiányzik az erdő?

Nem tetszik? Tiltass ki, ó, "nagyasszony", más fegyvered nincs.

Womb Rаider 2020.05.01. 15:18:51

@mgdé: Ja.. hogy megint csak a szalonspicces hablaty..
"Na ja, nyilván a prostisrácokon kellene posztokat olvasni, akkor boldog lennél."
Eccerű ember vagy te, egyszerű világlátással.. olyan bináris fajtával..Ott milyen néven nyomod? Már, ha arra járok egyszer véletlenül, legyen valaki ismerős, aki bevezet a társaságba.

"Amúgy te miért írsz a B1-re?"
Mert miért ne? Az előbb azon filozofálgattál, hogy én kitaltanék onnan minden ellenzékit... erre kiderül, hogy valójában nektek kínos, hogy a belterjes kis klubotok összejövetelét folyton megzavarják okvetetlenkedők.. (én a legritkábban, de mindegy is)
" Már ennyire, de ennyire hiányzik az erdő?"
Jó lesz az töltés menti dzsindzsásnak.. erdő.. önbizalomban nincs hiány, azt látom.
"Nem tetszik? Tiltass ki, ó, "nagyasszony"
? Már miért tenném? Hasznosabb, ha ott vagy. Másrészt árulkodó, hogy a te gondolataid forognak folyamatosan a vélemények elfojtása körül..
", más fegyvered nincs. "
Nekem ez nem élet-halál harc, mint nektek.. és elég, ha csak arra ügyelek, ne fordítsak egyikőtöknek se hátat.

mgdé 2020.05.01. 16:52:13

@Womb Rаider:

"Mert miért ne?"

Pár hsz-el előbb meg azon hablatyolsz, miért vannak hsz-eim a B1-en.
Hát pont azért, mert miért ne. :P Nagyon agyadra ment, hogy nincs előtted piros szőnyeg. De már belátom, lehet más oka is a hisztijeidnek, mint a korábban feltételezett. Klimaxnak hívják.

(Mer' azt azért nem merem feltételezni, hogy egy illlyen nagy üzletasszony, mint te, súlyos tíz- és százmilliókat bukna a válságon, s attól lett ilyen nyűgös. Hülyének mégsem nézhetlek, azt ugyebár nem illik.)

guma 2020.05.01. 17:18:24

@God Harald:

"Na tessék, kezdem azt hinni, hogy sok közös tulajdonságunk van:))) "

nagyon ne bízd el magad! :-)
akármit nem veszek a számba... :-D

@mgdé:

+

Womb Rаider 2020.05.01. 17:29:03

@mgdé: "Pár hsz-el előbb meg azon hablatyolsz, miért vannak hsz-eim a B1-en."

Te hülye vagy.. már ne is haragudj..Csak megemlítettem, hogy nem mindennapi ámokfutásba kezdtetek. Vedd elismerésem jelének...
Felőlem annyit és úgy kommentelsz és ott, ahol jólesik.

"(Mer' azt azért nem merem feltételezni, hogy egy illlyen nagy üzletasszony, mint te, súlyos tíz- és százmilliókat bukna a válságon, s attól lett ilyen nyűgös."
Te buksz a járványon? Mert amúgy miért is kéne bukni? Nem foglalkozunk idegenforgalommal, nem vagyunk autóipari beszállítók (legalábbis nem beépülő alkatrész téren) nem foglalkozunk vendéglátással sem divatáru kereskedelemmel.
Tudod te, mennyi volt 2 hónapja 1 db orvosi maszk nagy tételben? ..és mennyi most?
"De már belátom, lehet más oka is a hisztijeidnek, mint a korábban feltételezett. Klimaxnak hívják."
Akkor ezen logika mentén, analóg módon nálad az állandó (és némileg röhejes) feszengés oka az ED? Vegyél bogyót, megkönnyebbülsz ;)
mgdé szerint a világ...

God Harald 2020.05.01. 18:34:32

@guma: jó, akkor nem olyan sok:)

mgdé 2020.05.01. 21:24:51

@Womb Rаider:

"nem mindennapi ámokfutásba kezdtetek"

"kezdtetek" :D

Idéznél valami izgalmasat az ÉN ámokfutásomból? :D
Vagy csak a szokásos, az érv híján "összemoslak ám bárkivel" taktikád? :D

Nagyságos tiniteknőcnéni, nem kell elkezdeni kékosztrigázni, bőrtangásfiúkázni, bouzyzni, s akkor nem lesz elkenve - természetesen csakis verbálisan, mielőtt ismét, khm, "úrinő" módjára prolizni jutna eszedbe - hasonló stílusban a szád. (Ha meg Szájer partijáról jöttél akkor épp, akkor előbb aludd ki magad, s utána kommentelj.)

Ha betartod a szabályokat, akkor várhatod el te is a másiktól.
Ha nem, akkor továbbra is dekázgatni való kopott focigolyónak, Puskás Öcsi nyelvezete szerint bogyónak nézlek.

Te döntöd el, nem én. Hisz mint tudjuk, mindig a nő választ! :P

Bogyó ... :D

mgdé 2020.05.01. 21:26:13

@Womb Rаider:

(Azt meg ne akard, hogy azt feltételezzem, maszkokon tollasodtok épp.)

God Harald 2020.05.01. 21:58:52

Hmmm...csapataink harcban állnak...

Womb Rаider 2020.05.02. 11:53:41

@mgdé: Felőlem bármit IS feltételezhetsz. neked ez az életed.. feltételezni, aztán úgy eladni, mintha az már rögtön a valóság lenyomata lenne.

De feltételezzünk.. hajrá..
Nem olvastam, hogy felemelted volna szavad mondjuk a Rossman gyakorlatával szemben, ahol 5-600Ft áron mérnek egy, nagy tételben 60-90 Ft ért beszerezhető három rétegű , integrált merevítővel rendelkező maszkot..
Ha egy magyar 240-300Ft közötti áron árulja.. az persze rémísztő-borzasztó nyerészkedés. Vagy, ha mondjuk nagy tételben 150 Ft-ért adja el tetszőleges kiskereskedőnek..aki majd azért csak kirakja 300Ft-ért..
Esetleg vesz egy gépsort (használtan) 16-20millióért és percenként 180 maszkot gyárt és az önköltség kétszeresén értékesíti. Vagy, csak kap egy ajánlatot és csendestársként beleteszi a pénzét. Ha a profitot illő módon leadózza, azzal már kiérdemelt egy pirospontot és n másik cég számára biztosít forrást a mentőövhöz. Nem létezik olyan, hogy jó profit, meg rossz profit. (Más kérdés, hogy a ballib tábor számára a hazai profit üldözendő.. de mivel nincs sok ráhatásuk a gazdaságra, így csak érdekességnek számít..)

Szerinted végül miért állt le a GVH az 'árdrágítók' elleni szélmalomharccal? kapitalizmusban egyrészt rém vicces, másrészt meg eredménytelen is. Nem kell megvenni, ha van alternatíva.. oszt jónapot ;)

Lorrh 2020.05.02. 14:38:30

@Womb Rаider: patikában két féle maszkot mutattak: egy tizforintos értékü silány vackot 460ért és egy másik dizajnosabbat 1500ért. Le az árdrágitókkal - adta ki a jelszót rákosi.

mgdé 2020.05.02. 17:41:45

@Womb Rаider:

Vannak patikárius ismerőseim.
Ami 50 Ft/db-ért jött, az most 600 Ft/db-ért jön.
Előtte 80-ért adták, most 750-ért. És őket anyázzák, nem a beszállítókat.
Miközben ők állják a rohamokat, több munka, kisebb létszámmal (az összes nyugdíjas munkatárs - megérthetően - izibe felmondott mindkét helyen).

Gratula neked, nagy nerasszony!
Azt még azért megkérdem: Egyenesen a frontvonalba szállítasz, mer' te állítólag nagyon szociális lélek vagy, vagy állami raktárba, risztelve az átvevővel?

Az milyen lesz, amikor már felvágták a hasad, de még nem vették ki a nemtudommit, a doki megkérdi, akkor ez most megér magának, kedves kiskegyed, kétmillát, vagy sem, mer' a korábban beszélt 200-on nincs elég profitom, inkább menjen haza, s csináljon amit akar. Tudja, kapitalizmus ... De szóba hozhatjuk a tűzoltókat is. :P Gondolom a dokid is és a városi tűzoltóság is hazai, magyar ...

Womb Rаider 2020.05.02. 19:52:27

@Lorrh: Nem kell megvenni.. tényleg nem tudok többet hozzátenni. Nagy tételben (megnyugodhatsz) jóval olcsóbban veszik, de az olyan 5-10000 darab. Ennyit
@mgdé: Paff.. nekem is van és?
"Ami 50 Ft/db-ért jött, az most 600 Ft/db-ért jön."
50 forintért az EH háromrétegű egyszerűbb kivitelű darabjai voltak, két hónappal ezelőtt, 1m darabszámtól.. de az most sincs többe, mint 200Ft/db, jóval kisebb darabszámnál. 250-300-ért meg kismillió helyen kapsz. Igaz, ezek nem az eredeti hologramos-csicsa papírdobozos, adagolós kiszerelések, hanem csak huszasával-százasával fóliázott 'gazdaságos' kiszerelések.
Hatszáz forintért már egyszerűbb ffp2-es maszkot szerzel be 5000 darabtól simán. Talán már szelepeset is.
És igen, ez egy ilyen helyzet... de aki megvett 1 millió darab maszkot, annak is van üzleti kockázata, költsége és munkája is azzal, hogy ne maradjon a nyakán 500 000db. De tudok olyanról is, aki eladta a kocsiját, vett 6 millióért 80000 maszkot és a mai napig nem jött meg a rendelés, valahol elveszett a ködben.

"Az milyen lesz, amikor már felvágták a hasad, de még nem vették ki a nemtudommit, a doki megkérdi, akkor ez most megér magának, kedves kiskegyed, kétmillát, vagy sem, mer' a korábban beszélt 200-on nincs elég profitom, inkább menjen haza, s csináljon amit akar."

Nagyon rossz analógia..
Az orvos zsarol.. de ha nagyon megnézzük, inkább rablást készül elkövetni..mert kényszerhelyzetet teremtett.
Viszont a maszkot nem kötelező senkinek megvenni, ráadásul azonos időben elég jelentős számú 'versenyző' van a piacon, így valóban a klasszikus, szabad versenyes kapitalizmus törvényei, a piac irányít. A tranzakció nem kényszer alapú, megkötése ismert és rögzített feltételek mentén zajlik le, vagy éppen hiúsul meg.. nem olyan ördöngősség ám ez.

Úgy tűnik, kicsit indulatos vagy, ilyen állapotban nem megy a józan gondolkodás....

mgdé 2020.05.02. 20:25:49

@Womb Rаider:

Két hónap alatt durván felment a börtönök fenntartási költsége?

Akkor náluk mitől nő az ár?

A magyar állam rabjai által termelt izéket nem nagyjából ugyanazon áron kellene adni a magyar állam egészségügyi szerveinek, mint korábban?

Az orvos zsarol? Magyar ember nem tesz ilyet!

Nyerészkedj tovább ...
De ne értetlenkedj túlságosan, ha én meg úgy vélem, bizony lehet, hogy Salome véréből származol.

Womb Rаider 2020.05.02. 20:33:46

@mgdé: "Az orvos zsarol? Magyar ember nem tesz ilyet!"

Látod, megint milyen pöcs vagy? Rögtön csúsztatsz, ha kiderül, hogy hülyeséget állítottál..

"Két hónap alatt durván felment a börtönök fenntartási költsége?"
Az nem, de gondolom az alapanyagé igen.. :)
Az állami egészségügy illetve a védekezésben érintett szervezetek dolgozói nem a kiskereskedelmi forgalomból, nem a sarki drogériából vagy patikából szerzik be a szükséges anyagokat és eszközöket.
Nem tudom, hogy hol árulják a börtönök produktumát..se azt, hogy mennyiért. Szerintem valószínű, hogy belső elszámolási alapon és önköltségen zajlik az átadás.

"De ne értetlenkedj túlságosan, ha én meg úgy vélem, bizony lehet, hogy Salome véréből származol. "
Nocsak..ezt is megértük? Aztán, ha így van, az valami gondot okoz esetleg?
Levegyem a cipőm? A bőröm értéktelen, nincs dekoratív tetoválásom..

mgdé 2020.05.02. 21:02:51

@Womb Rаider:

Salome nehéz dió neked.

Annyi sok baj van vele, hogy te nem tudhatod, mely tulajdonsága(i) miatt.
Mondjuk sejtettem, elsőként mire AKARSZ majd asszociálni. :P

Ja-ja, az alapanyag ár a perdöntő ...
Korábban is az tette ki az önköltség 99 %-át.
süti beállítások módosítása