Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Van még egy rossz szokásom. Utálom a Jézuskát.
2019. november 23. írta: szociál

Van még egy rossz szokásom. Utálom a Jézuskát.

azur.jpg

 

El is mondom miért.

Pontokba szedném.
1. Megérett a meggy.
2. Csak.
3. Azért mert akkor van a szülinapja amikor a Karácsonynak.
Miért nem tudott novemberbe születni ? Nyugodtan karácsonyozhatnánk hülye énekek nélkül .
4. Mert hosszú a haja, és akinek hosszú az nő, én pedig a nőket utálom, az az egyik rossz szokásom.
Vagy ha fiú, és hosszú a haja akkor buzi, buzikat is utálom.
Vagy se fiú se lány, mert ugye szakállas, akkor travi mint a Koncsita, azokat meg pláne utálom.
5. Csipkebokorvessző.
6. Sose hoz jó ajándékot, tavaly is kértem tőle új ájfont, erre kaptam egy néger barbiet, igaz nem játékot, hanem élőt Afrikából, de úgy eszi a banánt meg a mangót hogy nem bírom anyagilag.
7. Ez elment vadászni.
8. Mert zsidó. És a zsidókat mindenki utálja, szóval...
9. Mert nem tud rendesen felöltözni, mi az a gúnya rajta ? És ki jár szandiba, normális ?
10. Tiszta víz,

Ha nem tiszta, vidd vissza,
Majd a cica megissza :P

A bejegyzés trackback címe:

https://szociesatjukol.blog.hu/api/trackback/id/tr5115321138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

guma 2019.11.24. 07:10:12

@szociál: :-DDD

Egy vallásos családot kifigyel a betörő. Megfigyeli, hogy minden Vasárnap reggel templomba mennek, ezért akkor tör be hozzájuk.
Ahogy gyűjti be az ékszereket, megszólal mögötte egy hang.
- Jézus figyel téged!
A betörő azt képzeli, hogy csak hallucinál, ezért nem totojázik, rámolja be az ékszereket a zsákjába. A hang újból megszólal.
- Jézus figyel téged!
A betörőnek elege lesz, megfordul, körbenéz és a sarokban meglát egy papagájt.
- Szóval te játszadozol velem! Csak nem téged hívnak Jézusnak?
- Nem, engem Mózesnak hívnak.
- De mégis, ki ad Mózes nevet egy papagájnak?
- Ugyanaz aki Jézusnak nevez el egy Pitbullt.

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.11.24. 08:51:54

Én nem merek rosszat mondani róla, mert akkor nem hoz nekem ajit szenteste. Már írom a kívánságlistámat, hogy idejében odaérjen.
A lényeg hogy legyen szép nagy, viszont kurvadrága. :D

LucretiaBorgia 2019.11.24. 10:18:53

@Szőkenőő: Butus szőke!!! Ami kurvadrága az pici bársony dobozban van és sok benne a karát!!!
Én taníccsalllaakkk!?

LucretiaBorgia 2019.11.24. 10:21:58

@szociál: Nálunk ezer éve nincs aji, csak szimbolikus. Én illatgyertyát kapok és test/arc ápoló csomit adok. Illat a köbön! Fény és illat! Jelszavaim valának!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.11.24. 14:25:31

Én a mondó vagyok, hogy adni jobb mint kapni.
Én influenzát adok karácsonyra :)

LucretiaBorgia 2019.11.24. 14:45:24

@szociál: KariTroll!
Ugy hangzik mint vmi gyógyszer:):)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.11.25. 09:10:11

@LucretiaBorgia:

Napi 3x1 Karitroll és elmúlik panasza, nem fog karácsonyi dallamokat hallani a fejében.

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.11.25. 09:53:18

@LucretiaBorgia: áááá nekem az nem pálya, nem hordok olyat :D Én élményt szeretek kapni ajiba :)

@szociál: A karis daloktól az idegdúc kerülget már elég hamar. Nálunk otthon kari idején minden nap hallgatni KELL, de pofám lapos, ennyit kibírok :D

Sir Bates dö Hól 2019.11.25. 09:59:24

Két kisegér összefut a pincében:
- Mindjárt itt a Karácsony!
- Nem baj, majd elbújunk előle.

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.11.25. 13:03:35

Két szőke nő beszélget.
- Képzeld idén a karácsony pont pénteki napra esik!
- De remélem nem 13-ára...

Womb Rаider 2019.11.25. 14:00:15

@LucretiaBorgia: "és test/arc ápoló csomit adok."

Baseball-ütőt és Martens bakancsot :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.11.25. 14:41:32

@Szőkenőő:

Jó a kép, mint március 15.-én a Vitya ünnepi beszédén :))

LucretiaBorgia 2019.11.25. 15:00:24

@Womb Rаider: Csak Fa testápolót!
Az illat végett :):):)

LucretiaBorgia 2019.11.25. 15:03:41

@Womb Rаider: Én és az erőszak...ugyan!!
Én még a hangyától is bocsit kérek mielőtt kemót kapnak!
Rendes, kedves, erőszakmentes ember vagyok.
Nagyon ritkán ölök! xdxdxd

guma 2019.11.26. 07:05:24

@LucretiaBorgia:

hangyának kemó?
te szadista :))))

csak egy kis sütőpor kell az útvonalukra - pár napig - és nincs több hangya...
szívesen! :D

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.11.26. 08:22:06

@guma: Nyár volt. Reggel letettem egy kiürült borosüveget a konyhába a földre. Rég nem tapasztaltam, hogy hangya lenne bárhol is. Délután férjem hazatérvén egy jó nagy hangyafarmot talált a konyhában, hemzsegtek az üveg körül, a falon. Az előszobán keresztül vitt az út, ahonnan bejöttek szép fekete csíkban.
Jött a pánikroham, elővette az összes tisztítószert amit talált, és nyakon öntötte őket, és gyilokpartit rendezett. Ki is készült idegalapon, mert nem bírja az ilyesmit :D
Azóta se láttam hangyát, nem tudom hogy teremtek ott oly hirtelen :)

Womb Rаider 2019.11.26. 08:33:43

@Szőkenőő: "Reggel letettem egy kiürült borosüveget a konyhába a földre."

:)))) Gondolom a tartalmát kiöntötted a mosogatóba :)

Egyébként hangya ellen bórax. Gyószszertárban kapható, 100gr egy életre elég. 1:3 arányban kristálycukorhoz keverve elhelyezed a hangyák vonulási útvonalán. Azok szépen eszegetik és lehordják a többieknek a bolyba. A királynő is kap belőle és a bórax szépen sterilizálni fogja, egy-két hét alatt Endlösung .

Womb Rаider 2019.11.26. 08:34:43

@LucretiaBorgia: "Nagyon ritkán ölök!"

Ja, én is általában csak az egyik combját vágom le a pipinek.. vagy élve eszem meg.

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.11.26. 08:38:21

@Womb Rаider: Mosogatóba????? Minek nézel te engem? :P:P

Azóta se volt egy darab hangya se, lehet megsértődtek és világgá mentek, mint a galambjaim :D

Womb Rаider 2019.11.26. 10:52:34

@Szőkenőő: Jajj... megvan a félreértés oka.. először azt olvastam, hogy: REGGELENTE :) El is kerekedett a szemem.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.11.26. 11:19:16

@Womb Rаider:

Ha elve eszed boldogan hal meg mert nem faj neki :)

Womb Rаider 2019.11.26. 12:21:52

@szociál: Hasznosnak érezheti magát, része lesz valami nagyobbnak, fontosabbnak!

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.11.26. 12:33:37

@Womb Rаider: Reggelente??? Mit gondolsz te rólam ? :P:P :D:D

LucretiaBorgia 2019.11.26. 18:10:56

@Womb Rаider: Vega vagyok, semmi pipi!
Egyéb nem kivánatos személyekre céloztam: pók, hangya, poloska es tsai. Ja és szúnyog, természetesen!
Szúnyog gyiloknál még a vér se zavar, sőt!! Feltüzel. Mármint a szúnyogvér, nem a sajátom.

taga20 2019.11.26. 18:16:39

@LucretiaBorgia: "Vega vagyok"

semmi nyerskobász? ez azé probléma lehet néha:))))

LucretiaBorgia 2019.11.26. 19:36:25

@taga20: Amire célzol, azt nem kell megenni, khmmm.
Vagy lemaradtam es uj trend van.
Feltétlen tudasd! Szeretnék modern maradni.
De ha valaki feljelentést tenne testi sértésért beáldozlak!
Mehetsz a kolbász káoszba:)

taga20 2019.11.26. 19:57:48

@LucretiaBorgia: "Amire célzol, azt nem kell megenni, khmmm."

én semmi ilyenre nem gondoltam;)

de ha má te gondoltál, akkor azé szájba kell venni. és az má elég határeset egy vegánnál.

gondolom én:)))

LucretiaBorgia 2019.11.26. 20:03:23

@taga20: Nem gondoltál affenét!
Rajtad a szemem, pernahajder!:):)

LucretiaBorgia 2019.11.26. 20:04:04

@taga20: vega vagyok nem vegán
..hamár, akkor...

Womb Rаider 2019.11.27. 10:27:01

@LucretiaBorgia: "Egyéb nem kivánatos személyekre céloztam: pók, hangya, poloska es tsai. Ja és szúnyog, természetesen!"

Tessék.. te kedvtelésből ölsz! Sorozatgyilkos..

LucretiaBorgia 2019.11.27. 20:58:50

@Womb Rаider: De csak ha gusztustalan vérszívó, büdös az áldozat! A hernyót pl. Kitessékelem...h legyen pillangó, semmi ideggáz, meg ilyesmi. A pók meg vegyen saját lakást, ne nálam lógjon:)

Womb Rаider 2019.11.28. 08:38:44

@LucretiaBorgia: A pokk szerencsét hoz... kell a házba :)

"Milyen területet szimbolizál a nappali konyha fürdőszoba wc gyerekszoba félszoba folyosó előszoba a feng shui szerint? Többi kérdés lennt.
Ha valahol tönkre megy valami(pl ajtó) akkor ott nem müködik valamelyik energia jól a szobában?
Mit jelent ha valahol felbukkan a pók? bárhol nem feltétlenül lakásban mondjuk kinnt az utcán vagy munkahelyen? az se mindegy feléd vagy tőled el megy? vagy szimplán előtted sétál? balról jobbra vagy jobbról balra? van ennek valami jelentőssége?
A liftnek is van jelentössége a feng shui szerint vagy csak a lakásra vonatkozik? az is szimbolizál valamit? ha pl nem müködik beragad.
Tudom hogy a lakás különböző részei egy egy életterületet szimbolizálnak.. viszont ezt nem találtam meg a neten csak azt hogy hogyan rendezd be milyen irányba.
Hallottam arról is ha valahol felbukkan a pók mint Plútó szimbóluma azon a területen kell változtatnod vagy lesz valamilyen változás..
Ma sétáltam az utcán és egy nagy pók ment át előttem.. Elöször azt hittem valami más mert olyan nagy volt és szőrös. Meg is álltam megnézni mi az.. szerintem egy kisebb méretű madárpók lehetett..Életemben nem láttam ekkorát még csak a közelemben sem főleg nem szabadon az utcán..Ezért vagyok kiváncsi h jelent e ez valamit vagy csak a véletlen műve.
A másik hogy beragadtam a liftbe. Miután megnyomtam a gombot nem akart indulni csak becsukodtak az ajtók, utána rácsaptam egy kicsit utána kinyílt. Aztán megnyomtam a gombot akkor már működött."

;)

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.11.28. 08:48:18

@Womb Rаider:
"az se mindegy feléd vagy tőled el megy"

Ha feléd megy menekülj, mert ha hirtelen megnő mint Hulk, neked annyi :D

Womb Rаider 2019.11.28. 12:12:46

@Szőkenőő: Én békében elvagyok a pókokkal, a kertünkben van is bőven, a kedvencem a darázspók és a szongáriai cselőpók :), de szoktam etetni a sima keresztespókot (a dávid csillagosat is etetném, sőt, a félholdasat is, mielőtt bármi gyanúba keverednék)
Sőt, ettem is pókot. Igaz, eddig mind kisebb volt mint én.

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.11.28. 13:27:05

@Womb Rаider: Ha már pók...jópár éve történt

A szomszédomban lakott egy család két gyerekkel. Az én gyerekemmel játszottak az udvaron, mikor hallom, hogy éktelen sikítás, jajveszékelés van. Szaladok ki, nézem mi történt. Hát ott volt egy pók a földön, és a két szomszéd gyerek, (az egyik olyan 6 éves fiú, a másik 10 éves lány) konkrétan halálra válva sikítottak, hogy ott egy pók!!! Én még ilyen hisztériát lenyomni nem láttam, és nem rájátszás volt, hanem tényleg pánikroham. Gondoltam ez most hogy? honnan?
Mígnem egyszer bent voltam a lakásukban, és az anyjukkal tereferéltem, és az anyuci meglátott egy pókot. És akkor jött a pokol, ugyanolyan pánikrohamos hisztériába kezdett, mint előtte a gyerekei az udvaron. Néztem nagy kerek szemekkel, fogtam a pókot egy zsepivel, és kitessékeltem az udvarra.
Tök érdekes volt látni, a gyerekek mennyire átvették az anyjuk fóbiáját.

Womb Rаider 2019.11.28. 14:22:33

@Szőkenőő: Ó, Én Hősöm!!! :)

Anyut azért jól fejbesomhattad volna egy szívlapáttal.. roncsot csinálszt két szegény gyerekből :)
Szoci biztosan tudta volna, mi a helyes eljárásrend ilyen esetekben.

LucretiaBorgia 2019.11.28. 17:02:08

@Womb Rаider: Mondom a lakásban...
A kertben tőlem annyi hálót fonnak, amennyit akarnak :) Ő dóguk !
De ne migráljanak be a lakásba !

taga20 2019.11.28. 18:14:40

@LucretiaBorgia:

bocsika, de a pókok már akkor ott éltek, amikor te még nem is éltél.

te egy migráncs vagy, aki nem tartod tiszteletben a pókok kultúráját.
úgy hogy csak lassan a testtel!

uploads.disquscdn.com/images/cdfca7ce65a8d8efcdfbe2b2bdbe86aca8c5bf4dadd916d1797db8379abb6811.gif?w=800&h=250

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.12.03. 09:11:53

www.youtube.com/watch?v=OoraizUzaFE

Ennek a fogyatékosnak van 624.000 követője !!!!!!
Milyen világban élünk bazdmeeeeeeeeeeeeeeeeg ??????!!!!!!!!!
Ennyi fogyatékos kiskölök van az országban akik erre a jutuber kreténre kíváncsiak ?
És 18 évesen már szavazhatnak !
Már azért megbacnám ügyvédekkel a jutubot hogy a cselendzs videókat nem törli, de durván.

Womb Rаider 2019.12.03. 09:41:16

@szociál: Korunk hőse :)

"És 18 évesen már szavazhatnak !"
:) Az nem baj.. és, amíg nem tudod, kire szavaznak, addig ne bolygasd ezt a kérdést;)
A klasszikus, darwini szelekciós metódusok jó része már nem működik. Ezért az evolúció a maga konok, innovatív módján újabbakkal próbálkozik. Nagyon helyesen!

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.12.03. 09:54:12

@szociál: és 1.7 millió megtekintés. Hát na, szokj hozzá, ez a trendi, a követendő példa. Te vagy már öreg szocika :D:D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.12.03. 09:58:23

@Womb Rаider:

Eleve ezek nem mennek el szavazni mert ahhoz is sötétek, inkább nézik a cselendzs videókat, vagy éppen mosóporkapszulákat nyeldesnek tej helyett.

@Szőkenőő:

Fogyatékosok körében biztos trendi, nem mentség erre a fiatalság, attól hogy fiatal voltam még nem versenyeztem ki iszik meg több sört, ami jól esett.

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.12.03. 11:50:38

@szociál: Gondolj bele, nem véletlenül követik 624 ezren. Nem tudom mi lehet még a "munkássága" ennek a srácnak, de ebből a videóból túl sok jót nem nézek ki belőle.
A keresztfiam 15 éves, és ő is pont ilyeneket kukkol a neten. Egyszer csináltak is valami ugrálós kihívást, már nem tudom melyik volt az, de az pl. az egyik srác kézláb törésével járt. Na és tanultak belőle? Lóf@szt. Arra emlékszem mesélte nem sokkal utána, hogy volt egy bizalom kihívás, amikor is valami magas helyen kellett kidőlni a mélység fölé úgy, hogy az egyik haver fogja az egyik kezet. Ők egy 4 emeletes ház tetejéről csinálták. Agyrém!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Womb Rаider 2019.12.03. 12:27:17

@szociál: Szoci.. egyet mondok.. a tutifrankót!

Ha nem tudsz változtatni rajta (vagy, nincs jogod változtatni.) akkor engedd el. Ha tudsz..úgy tény ellene aktívan. Mutass példát! Fogyassz kulturáltan, apró kortyokban langyos tejet és mártogass bele kakaós kalácsot! ;)
Vagy legalább a saját akciórádiuszodon belül torolj meg minden hasonló kezdeményezést, ötletet. Pl megkérdezed a keresztfiadtól hogy szokott-e ő is ilyen cselendzseket művelni. Ha a válasz igen: durrrr, egy nagy saller és két koki. Aztán elmagyarázod neki a frankót, iránymutatásul. Ha lány az istenadta, úgy messze nagyobb körültekintéssel légy!

Womb Rаider 2019.12.03. 12:31:25

@Szőkenőő: " Ők egy 4 emeletes ház tetejéről csinálták. Agyrém!!!!!!!!!!!!!!!!!! "

Ámátőrök..
www.youtube.com/watch?v=XOo9VNNC6xg

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.12.03. 13:12:47

@Szőkenőő:

A fiatalok nem félnek a haláltól.
Deszkáznak meg extrémsportolnak amitől kitörik a bokájuk és ez a menő kinek mije tört el és hányszor :)
Én is feszegettem a határaimat, de azért ilyet hogy kilógok egy toronyház tetejéről nem, mert nem vok gyépés.
Osztálytársam faterja a 25 emeleteben lakott a 18.-on az ablakpárkányra kimászott és ott napozott kb 40 centis beton csíkon, rendőr volt, persze hogy ő is gyépés :)

@Womb Rаider:

:)
Tuti megcsinálom ezt a bögre langyi tej és kakaóscsiga cselendzset, nem fogják érteni mi abban a kihívás hogy megeszek szép komótosan egy kakajóscsigát tejecskével :))

Baromállatok, tuti mind orosz.

Womb Rаider 2019.12.03. 13:21:05

@szociál: "Tuti megcsinálom ezt a bögre langyi tej és kakaóscsiga cselendzset, nem fogják érteni mi abban a kihívás hogy megeszek szép komótosan egy kakajóscsigát tejecskével :))"

Jó, de ezt fecskében, strandpapucsban, a Solti adótorony villámhárítójába kapaszkodva kell véghezvinni.
Esküszöm, hogy bekövetlek és dedikált tangát küldök neked!

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.12.03. 13:22:04

@Womb Rаider: No igen, ez már az elképesztő "profi" agyrém kategória, de a temetésükön nincs jelentősége, hogy a 4. emeletről, vagy egy felhőkarcoló tetejéről bucskáznak é le.

@szociál: a langyi tej kakajóscsiga kihívásban én is részt veszek veled :D:D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.12.03. 15:43:06

@Womb Rаider: @Szőkenőő:

:))
Lehet többen bekövetnének ha egy langyi fiúval innám a langyi tejcit :)

De én maradok a székely változatnál, bubos kemencénél macskakoma társaságában bögrés langyi tej és friss cipó majszolása cselendzsel fogom veretni.
Felrobban a világháló, mindenki engem fog majmolni még a legnagyobb vloggerek is.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.12.03. 15:46:14

Kövérlászló és a népjóléti miniszter tökömtudjaki meghív a parlamentbe ahol kitüntetést kapok ,mert felhívtam a figyelmet a helyes táplálkozásra, és a káros tartalmak ignorálására, de ők nem tudják hogy én utálom őket mint a szart, ezért adnék egy gyomrost Kövérnek egy RPG-vel, ami széjjel röpítené a belső szerveit a parlamentben :)
awww jóóóóóóój :)

Womb Rаider 2019.12.03. 15:58:46

@szociál: "Lehet többen bekövetnének ha egy langyi fiúval innám a langyi tejcit :)"

Törekedj a haszon maximalizálására.. legyen a bögrében saját fejés eredménye!

JudgeBravo 2019.12.06. 10:31:49

Az érzés, amikor a poszt elolvasása után kérdőjelektől megindítva beletekerek a hozzászólásokba, és csak még több rajzolódik ki belőlük fölöttem, megfizethetetlen... :D

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.12.06. 10:49:31

@JudgeBravo:
Gondolom az rajzolódik ki, hogy ejjj de lyófely cuki egy banda ez :D:D

JudgeBravo 2019.12.06. 12:21:56

@Szőkenőő: ez tellyhesen egyértelmű :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.12.06. 14:07:58

@JudgeBravo:

Tele vagyok rossz szokással :)

Van még de a tjúkok azokat nem engedik, tudják hogy túltolnám :))

JudgeBravo 2019.12.06. 14:20:03

@szociál: követeld ki keményen a szólásod és akaratod szabadságát. :D

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.12.06. 19:29:55

@JudgeBravo: nem meri, esélye sincs, a tjúkok elnyomásban tartják a taraját :D

taga20 2019.12.06. 19:32:10

@Szőkenőő:

ő a fején horgya, vagy mi?:)))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.12.06. 19:33:55

@JudgeBravo:
Terrorban elek :)
Pedost se engedik :)
Pedig szeretem a gyerekeket :)

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.12.06. 19:47:31

@taga20: hordja bárhol is, mi elnyomjuk Borcsával. :D tudja ő jól, ezért imád minket.
Ugye, @szociál: :) ;)

JudgeBravo 2019.12.06. 20:39:18

@Szőkenőő: nem véletlenül nincsenek ma többségében matriarchális berendezkedésű közösségek...:D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.12.06. 20:49:04

@Szőkenőő:
Van meg egy rossz szokasom, utalom a noket :)

Tudom menjek akkor gozfurdozni szoros torokokkel :)

taga20 2019.12.06. 20:53:51

@Szőkenőő: szerintem a "faszfej" nem egy biztató dolog:)))

bár a csajok tudnak meklepetést okozni!

www.youtube.com/watch?v=BorYwGi2SJc&list=RDGMEMJQXQAmqrnmK1SEjY_rKBGAVMBorYwGi2SJc&index=1

LucretiaBorgia 2019.12.06. 21:06:28

@JudgeBravo: Még szerencse, h lyó a helye sírásod!:):):)
Így gond nélkül üdvözölhetünk!
A hejessírás itt feltét

LucretiaBorgia 2019.12.06. 21:08:48

@taga20: mondtam, h a meklepetés 2 ká...
Kérlek, figyejj!

LucretiaBorgia 2019.12.06. 21:10:05

@JudgeBravo: Nem véletlen! Fatális hiba!

taga20 2019.12.06. 21:11:40

@LucretiaBorgia: szerintem annyira vártad, hogy ilyen direkt szarul tolja valaki a madzsart:)))

mjúzikkal, hogy állsz liba?:)))

www.youtube.com/watch?v=SPBfx4_WT-w

LucretiaBorgia 2019.12.06. 21:12:49

@Szőkenőő: Neeemm..a taraját illegetheti, de ami a golyókat illeti..azok jogi nyelven fogalmazva, letétben vannak:):):)

LucretiaBorgia 2019.12.06. 21:13:47

@taga20: Tjúk....a zisten szerelmére! Nem liba!

LucretiaBorgia 2019.12.06. 21:17:15

@taga20: Megríkattál, te párna hajjder!
Amúgy kimondaná, h ez egy ijjen régi mjuzik?!

JudgeBravo 2019.12.06. 21:17:39

@LucretiaBorgia: persze, hogy nem véletlen. 1-nél több nő hatalmi pozíciókban még az életben nem tudott viselkedni egymással. :D

LucretiaBorgia 2019.12.06. 21:19:01

@taga20: Véged! Tanga! :))))
Meg ne éljük h összekevernek minket!

LucretiaBorgia 2019.12.06. 21:20:33

@JudgeBravo: Én ffi vagyok..ne bugtass lee!
Lécci, lécci, lécci:):):)

JudgeBravo 2019.12.06. 21:22:35

@LucretiaBorgia: de gyárilag, vagy időközben szedted össze...? :D

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.12.06. 21:26:19

@JudgeBravo: Látom érted a dörgést öcsike :D

@taga20: Szejetem a meklepetést, főleg ha megiszom egy üveg bort a kedvenc klónos bajinőmmel :D
Most jól érzem magam, jöhet a zene ;)

youtu.be/5703Rrk1wr4

@szociál: szocika <3 <3

taga20 2019.12.06. 21:26:58

@LucretiaBorgia: ha most aszt mondod céda, hogy vágod, hogy mi a bluboksz, vagy a tilosazá, akkor örökké a rapszolgád leszek:)))

szeretlek így lárpulrál:))

zenét iszod, drága, okos, szép borcsika?:)))

tessék!

www.youtube.com/watch?v=vCsPdBBCQv0&list=RDvCsPdBBCQv0&start_radio=1

taga20 2019.12.06. 21:31:13

@Szőkenőő: biztos jó! bár a buzák nem az én világom.

egyébként, bevédem őket bármikor:)))

zenével, hogy állsz szőkecica? tessék!

imádom a csajókat!

www.youtube.com/watch?v=LZY9_Xr5XPA

LucretiaBorgia 2019.12.06. 21:31:29

@JudgeBravo: Psszt! Kinőtt..írtam róla. Itt megtalálod a Farkasnőt.

LucretiaBorgia 2019.12.06. 21:33:09

@taga20: Azt mondod rappszolgám leszel?
Elfogadom!
Eminem!

taga20 2019.12.06. 21:35:15

@LucretiaBorgia: ha most aszt mondod céda, hogy vágod, hogy mi a bluboksz, vagy a tilosazá, akkor örökké a rapszolgád leszek:)))

www.youtube.com/watch?v=QqlqWW7B-ZA

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.12.06. 21:35:43

@taga20: jajmááá lássááá túl a nemi felálláson :P
Kurvajó, jobb mint freddy, halllgassad csak meg ;) nem bánod meg ;)

LucretiaBorgia 2019.12.06. 21:41:30

@LucretiaBorgia: vót múlt...
Eccer...
De már úrinő vagyok..
Abszoljút!
Többen igazolhassák..:)

taga20 2019.12.06. 21:42:07

@LucretiaBorgia:

imádlak. zene!

www.youtube.com/watch?v=M_ciiCyxOJA&list=RDM_ciiCyxOJA&start_radio=1

mékegy keresztkérdés. melyik uccában volt a bluboksz?

LucretiaBorgia 2019.12.06. 21:44:53

@taga20: Én is szőke vagyok...
Nem emlékszem..
Mindig vittek a fijúk..
5ker? Kb.

LucretiaBorgia 2019.12.06. 21:46:07

@LucretiaBorgia: én a nappali és a fürdő közt is eltévedek..
Ne várj csodát:):):)

taga20 2019.12.06. 21:54:19

@LucretiaBorgia: elfogadom a válaszod, me meg is nézhetted volna.

egyébként, a kinizsi ucca, a káltenberg söröző mellett:)))

pl. ilyenek miatt szeretlek;)

zenével, hogy állsz? bírod?

nesze!:))) vigyázz, me más.

www.youtube.com/watch?v=M_ciiCyxOJA&list=RDM_ciiCyxOJA&start_radio=1

LucretiaBorgia 2019.12.06. 22:01:01

@taga20: Te..ezt nagyon sokan rimékelték. Nem is tuttam h ez az eredeti..

LucretiaBorgia 2019.12.07. 09:37:33

@taga20: Imádom ezt a számot, pedig nem vagyok hárdrokk fan:)
Egész büszke vagyok magamra, h legalább halványan felcsillant a felismerés:):):)

mgdé 2019.12.07. 15:20:10

@taga20:

Ott a Kinizsi mozi volt. :P

Az Andrel Rubljovot is vetítették ott - csak hogy a Wombirobi is érdemben bele tudjon kapcsolódni -.

Ez biztos, tudom, hosszú évekig minden héten a Kinizsi u.-ba jártam focizni. :D

taga20 2019.12.07. 15:31:42

@mgdé: jól tudod, egyről beszélünk tezsvérem:)))

hu.wikipedia.org/wiki/Kultiplex

tilosazába jártál?

mgdé 2019.12.07. 23:58:10

@taga20:

Mint Tigris, aki ugrál a farkán. :)

Nem, addigra én már Ok, boomer ...

tomhardynészonja 2019.12.09. 15:59:20

Márpedig a karácsonyban az ajándékok a legklasszabbak!!! AZ A LÉNYEGE, SAVA-BORSA, KVINTESSZENCIÁJA!!! Nincs pénzed? SEBAJ!!! ÍME TUTI EREDETI/POÉNOS ÖTLETEIM, hogy a pénztárcád se bánja, mégis sikerüljön örömet okoznod:
- story magazinból kitépett "Best of Karda Bea" cd
- olyan ajándék továbbpasszolása (pl. "Fejfájás csillapítása gyógyszer nélkül" c. könyv), amit tavaly kaptál, de neked nincs rá szükséged
- lepukkant kocsmából elcsórt, szocreál, szögletes üveghamutál, elmosatlanul, metro reklámújságba csomagolva
- "aspirin C" logós jegyzettömb
- postáról eltulajdonított toll, lopásgátló hurkás zsinórral együtt
- Nők Lapja Évszakok magazinból kitépett arckrémminta, parfümminta
- céges mosdóból kimosott ásványvizes palackba átfejtett kézmosógél, melyet csodaszép karácsonyi csomagolópapírral vonsz be
- mókás figurák: lyukas zoknid vattával kitömni, 2 gombot szemnek felvarrni, filccel szájat rárajzolni, pamutból hajacskát ráragasztani, itt-ott zsinórral meghúzni: máris kész a vidám kukac!!! Ráadásul kézzel készített ajándék=legmeghatóbb ajándék!!!
Remélem, sikerült hasznos, olcsó tippeket adnom, mindenki megelégedésére <3 <3 <3

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.12.09. 16:33:31

@tomhardynészonja:

:)))

Nincs szebb az olcso ajandekoknal, mert az ajandekozonak is oromet okoz :)

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.12.09. 16:41:46

@tomhardynészonja: Szia, de rég jártál felénk :)
Hamisítatlan Szonja komment :D

Cuki ajik :D
Igaz ez kicsit más, de nem kevésbé örömet okozó...a legkedvesebb ajándék amit kaptam, egy kép amin egy vízesés volt, és bedugtam a konnektorba, világított is, és mintha a vízesés "működne" is.
Nohát, nem eltört az istenadta, mert a gyerek jajjjj desajnálom, lefocizta a falról :D

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.12.09. 19:37:47

én egyszer kaptam egy világito hasu hoembert

Womb Rаider 2019.12.10. 10:06:47

@tomhardynészonja: "- story magazinból kitépett "Best of Karda Bea" cd"

Szovjetúnió magazinból vagy Krakagyílból kitépett hajlékony pvc kislemez (kék-zöld-rózsaszínben)

Egyet nem értek... ha mindenki annyira gyűlöli a kari ajizást (mert utálni valamit egyébként is trendi) akkor mi a bánatos jóistenért nem tudok leparkolni csak az árkád tetején 9 órakor?? Miért?

tomhardynészonja 2019.12.10. 11:24:37

@Szőkenőő: szia! :) Régen jártam, de most változatlan lelkesedéssel érkeztem ismét! A vízeséses képért ejtettem pár könnycseppet :(

tomhardynészonja 2019.12.10. 11:26:39

@Womb Rаider: mert az Árkád előtt sem tudnak parkolni :(

Womb Rаider 2019.12.10. 11:31:39

@tomhardynészonja: Nem is értem.. ha ennyien dolgoznak az Árkádban, úgy a cég miért nem biztosít nekik dolgozói parkolókat ? ;)

LucretiaBorgia 2019.12.10. 20:08:51

@Womb Rаider: Mi itt jól láthatóan a lázadók picin csapatát alkotjuk.
A többiek ott tülekednek, azisten se tuggya miért???

Womb Rаider 2019.12.11. 08:28:44

@LucretiaBorgia: Verbál-forradalmárok ;) Mindennek megvan a maga helye! ;)

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.12.11. 14:48:28

@tomhardynészonja: Ó ha tudom, eltettem volna neked szíves felhasználásra a szobád díszítésére :DDDD

guma 2019.12.14. 08:33:04

@Szőkenőő:

holnap reggel lesz a nagycica! :)))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.12.21. 08:09:47

@Womb Rаider:

" Szovjetúnió magazinból vagy Krakagyílból kitépett hajlékony pvc kislemez (kék-zöld-rózsaszínben) "

Anyuék anno Moszkvából hoztak hajlékony pvc Expressz lemezt amire ciril betükkel volt ráírva a nevük ezeknek a komcsi nyallereknek, kint szerették őket, biztos a Kóós is ment.

Nem lepődnék meg ha idén meg Edda cd-k kerülnének nagytételben boltokba Putyinéknál, na meg Ákosch az ikon.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.12.22. 09:24:59

@Daenerys Targaryen:

Nálunk a bodza terem egész évben, a bodzaszedő nyájt terelgeti Viktor Viktorovics Viktorov.

LucretiaBorgia 2019.12.28. 10:29:20

@Daenerys Targaryen: Nagyon kiváncsi vagyok a kicsit reszletesebb véleményedre! Az irodalom, nem irodalom polémiánk részeként. Merci!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.12.28. 19:57:33

Apropó Jézuska....... az index virsli tesztjében a Spár hámozott frankfurti virsli második lett, és mennyire igaz, mert tényleg finom, és ár érték arányban is a legjobb, szerintem a pickolinonál is finomabb ráadásul abban 4 db kicsi van ellenben a spárosban 6 db nagy virsli és mindegyik 400 :)
Sőt akciózzák is a lejáró termékeket így 400 helyett már 200 a spár virsli, ami a mélyhűtőben szép eláll .

taga20 2019.12.28. 20:14:25

@szociál: én csak annak a tesztnek hiszek, amit én hamisítottam,
mondta anno csörcsil. bár talán nem pontosan így:))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.12.28. 20:26:45

@taga20:

De ez a spáros tényleg finom , eszem mint majom a nokedlit, mondta anno a Székely, bár talán nem pontosan így :)

taga20 2019.12.28. 20:42:09

@szociál: én aszt vágom, hogy a székelyek össze-visszadumálnak, de az milyen teszt, ahol a 2532ft/kg az első, a második meg 1735tf/kg.

elmondom, komolytalan!

egyébként, a harmadik a legjobb, me mi is aszt esszük évek óta.

csak, hogy képbe legyél kiscsávó!:)))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.12.28. 20:57:17

@taga20:

az rejtély miért a drágább vitte el a prímet ha ár érték arány kutatóintézet tesztelte, eleve az olcsóbbnak kellett volna nyernie ha már finom.
A pickolino kb egy szinten van a füstli virslivel, esetleg egy fokkal jobb.
Azt a Lidlis dulanot még nem kostoltam, és az Aldisokat se nagyon veszem, bár egyszer ettem aldis német fűszerezésű fehér kolbászt és az majdnem olyan jó volt mint amit németből hoztak.

taga20 2019.12.28. 21:07:08

@szociál:

hát, lenne egy-két ötletem, de.

ha már csörcsil, ako még egy tőle. talán a virslistesztre is igaz;)

" rengeteg hazugság van a világon, és a legrosszabb benne az, hogy a fele igaz."

evan!:))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.12.28. 21:16:47

@taga20:

Woody Allené se rossz :

" Nem vagyok antiszociális, csak nem vagyok szociális. "

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.12.28. 21:20:10

W.A. 2.0

" Intenzív vágyat érzek, hogy visszakerüljek az anyaméhbe - bárkiébe. "

:)

taga20 2019.12.28. 21:21:12

@szociál: nem is tuttam, hogy vudi egy macska volt!;)

a mi macskánk anticociális:)))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.12.28. 21:23:45

@taga20:

Az összes macska antiszociál :)

" Az egyetlen bajom az életemmel, hogy nem valaki más vagyok. "

:)

taga20 2019.12.28. 21:32:07

@szociál: nem rossz, de ez jobb, me itt vagyunk a "szeretet" ünnepe körül:)))

"Te csak ne szóld le az önkielégítést! Olyankor azzal szexelek, akit szeretek."
süti beállítások módosítása