Kicsit rendhagyó úti élménnyel szeretnék előrukkolni.

Nápolyi öböl és környéke volt az úti cél, Nápoly, Sorrento, Capri szigete, Amalfi, Pompei és a Vezúv.

A téma az olasz közlekedési forma lesz, ami nagyon ijesztő, ugyanakkor bámulatba ejtő is. Biztos nem újdonság ez sok olvasónak, de számomra érdekes kaland volt.

Fantasztikus buszsofőrjeink voltak, teljesen biztonságban éreztem magam a buszon végig az utazásunk alatt. (Kivéve amikor nem :) )

Nápoly

Nápoly olyan, mint egy felbolydult méhkas. Rengeteg autó, motor, buszok, gyalogosok, ezek egyvelege kész káoszt idézett. A fő közlekedési eszköz a motor, főleg a de főképp a kisebb robogók, mert azzal könnyen lehet ide-oda cikázni, manőverezni. Az alap megállapításom az volt, hogy a félelem szó itt hiányzik az olaszok szótárából. A kis egyszemélyes robogókon nem egyszer 2 ember utazott, volt, hogy 2 felnőtt között még egy kisgyerek is. Láttam olyat, aki telefonált közben, és olasz módra gesztikulált, szinte a kormányt is alig fogta. Komolyan, Marrakesh közlekedése kutyaf@sza ehhez képest, pedig ott azt hittem, nagyobb káosz nincs is. Itt egy kis ízelítő belőle, mert azért essekutya! 

https://www.youtube.com/watch?v=Ri91eub0MgU&t=6s

Itt nem győzöm hangsúlyozni mennyire sajnálom, hogy a hajós posztom az enyészeté lett. (hüpphüpp)

Az idegenvezetőnk felajánlott egy sört annak, aki talál egy ép autót, amin még nincs horzsolás, horpadás, ragasztott tükör, karcolás. És tényleg! :D Itt az autó nem státuszszimbólum, hanem használati eszköz. Még a legmodernebb autók is össze vissza voltak horpadva, karcolva, sok tükör megragasztva, betörve. Ha valaki kisebb helyre parkolna be, mint amekkora az autója, simán beáll, addig koccolgatva az előtte, mögötte állókat, míg be nem fér. Így sokszor egy kis hangyapuki hely sincs két autó között, és a kiállás is így történik, kocc-kocc-kocc, és indulás. A sok kétkerekű szépen egymás mellett parkol az járda szélén, sokszor több száz is egyszerre. Nem is tudom, hogy találják meg a sajátjukat a motorosok, hisz sok egyforma van közöttük. Leparkolok, oké, és mire visszamegyek, már 100 másik is odaparkolt mellé. Én tuti órákig keresném az enyémet, vagy GPS követőt tennék rá. Tényleg tudja valaki hogy megy ez ? :)

Itt van egy íratlan aranyszabály, hogy ahol két busz épp, hogy elfér egymás mellett, közöttük még elfér egy motoros. ÉS TÉNYLEG! Még nézni is rossz volt, ahogy félelem nélkül cikáztak a forgalomban, 2 mm-t is alig hagyva, és elfértek! Én még ennyiszer nem kaptam a fejemhez a kezem, mint ez alatt a pár nap alatt, amit itt töltöttem. Mindenesetre a Nápolyt látni és meghalni.....nekem itt nyert értelmet. 

A gyalogosokon meg csak ámultam, micsoda bizalommal vannak ez iránt az őrült forgalom iránt. Többen szinte körül se nézve mennek át az úton, bízva abban, hogy nem fogják elütni őket. Én fogom a fejem, nekem ez nagyon szokatlan, de úgy látom itt ezzel nincs gond, működik. Dudálnak ész nélkül, a zaj szinte elviselhetetlen. 

A tömegközlekedésre se érdemes rábízni egy határidőt, mert vagy odaérsz, vagy nem. Attól függ, a sofőrnek van e kedve pontosan érkezni vagy sem. De szerintem a legtöbben felpattannak a robogóra, azzal hamarabb eljutnak bárhová. Már ha megússzák épp bőrrel.

De ez nem csak Nápolyra jellemző, mert a szállásunkra menet egy kisebb városon is átmentünk, és a buszból videózva felvettem ezt a agymenést.

https://www.youtube.com/watch?v=1Wh_fmA1OtA&t=5s

Capri

Capri gyönyörű. De a közlekedés itt is hihetetlen. Itt csak kis buszok járnak az utak szűkössége miatt. Helyi érdekesség,hogy minden helyi szállításra kis nyitott járműveket használnak, amiből sok félét lehet látni mindenfelé. Ezeken viszik a csomagokat, mindenféle árut, sőt volt tűzoltó kisautó is. 

Anacapri volt az egyik úti célunk. A buszra másfél órát kellett volna várni, de az idegenvezetőnk (Valkai Erzsébet olimpikon vízilabdázónk) ügyesen megoldotta, és sikerült siklóval feljutni. Lefelé már a helyi közlekedéssel jöttünk, egy 25 személyes kis busszal. Ami nagyon tetszett, az a sok taxi, amelyek limuzinosra vették a figurát, és nyitott utasterűek voltak. Voltak kisebbek, nagyobbak, egyszerű módja annak, hogy bárhová eljussunk velük. Kipróbálni ugyan nem tudtam, de érdekes volt. 

A busz útvonala hajmeresztő, szűk szerpentinen, hajtűkanyarokkal, de gyönyörű a rálátás a tengerre, a sziklákra. Ennek az útnak Mamma mia panoráma út a neve, de nekem sokkal több minden jutott eszembe ez alatt az idő alatt, míg leértünk. Úgyismint aztakurva, jézusom, úristen, basszus jesszumpepítóóó !! stb :D

Sikerült a buszsofőr melletti ülésszerű padkát megnyernem, ami ráadásul menetiránynak háttal volt. Egy kecses mozdulattal megfordultam, fél seggel egyensúlyozva vettem fel videóra, hogy jutunk le 11 perc alatt vissza a kikötőbe. A sofőrünknek ez rendkívüli módon tetszett, ezért átment Fittipaldiba, és kedves (kaján) vigyorgással száguldott le velünk a szűk úton, ahol persze folyamatosan jött a szembe forgalom. Tudom, hogy ezt az utat évek óta naponta többször is megteszik, és már kisujjból rázzák ki minden centiméterét, nomeg minden milliméterét, ami 2 busz között van, mikor elmennek egymás mellett, de azért nekünk elég ijesztő volt. Visongás volt rendesen, egy-egy manőver után. Az érdekes, hogy totál nem érdekel senkit, hogy egy kanyarban parkolnak motorral, autóval, nem félnek, hogy letarolják a kanyarodó buszok? Láthatóan nem…vagy ennyire megbíznak a sofőrök rutinjában? A végén lepacsiztam a sofőrrel, és kapott némi jattot is, aminek láthatóan nagyon örült. 

Itt találhatjátok a felvételt mamma mia!!! A háttérben nem az én hangom hallatszik :D

https://www.youtube.com/watch?v=jtOX4abDXn8

Péntek 13 - szerencsétlenség kontra szerencse

Ezen a napon Amalfi és Ravelló volt a soron. Ide kizárólag csak helyi buszt engednek helyi sofőrrel, mert nagy tapasztalat kell a veszélyes szerpentinek miatt. Egy nagydarab, nagy pocakos olasz pasi volt a sofőr, olyan budspenceres laza figura. Már reggel kezdődött minden. Azon az útvonalon, ahol mi mentünk volna kőomlás volt éjszaka, így arra nem tudtunk elindulni. De szerencsére egy 100 km-es kerülővel a hegytetőnek felfelé volt egy másik út is Amalfi felé. Na de milyen út !!!! Paráztatós, keskeny, szerpentines, ahol a kanyarban úgy tűnt, mintha a busz eleje már a szakadék széléről lógna le !! Én amúgy is egy fosógép vagyok autóban, buszon, motoron meg főleg, már csak ez hiányzott, hogy pelenka kelljen :D A sofőr felvett egy sebességet, ami nem volt épp lassú, és rótta a kanyarokat, alagutakat. Mikor nagyobb kanyarhoz értünk dudált egy jó nagyot, hogy jövünk, de lassítani? Na, azt már nem. Gondolta mi vagyunk a nagyobbak, vigyázzon, aki szembe jön a kanyaron túl. A sofőr mögötti ülésen ültem, így remek panoráma kilátás nyílt az útra, élvezhettem az utazást egyenes adásban.

Szerencsésen megérkeztünk Amalfiba, remek idő volt, jó volt a program is. Délután indultunk vissza a szállásunkra. Mentünk kb. 2 km-t, mikor leállt a klíma. A buszvezető kiszállt, megnézte mi a helyzet, és kiderült a buszunk ledobta az ékszíjat. Remek. Szerencsére nem a hegytetőn robbantunk le, ahol se térerő, se lehetőség megállni az út szélén veszély nélkül. Egy nagyon szép kilátással a tengerre néző helyen, nem messze a várostól történt, ahol biztonságosan ki tudtunk szállni. Másfél órán belül jött az alkatrész, odaért a szerelő is, és további másfél óra múlva ékszíj lecserélve. Addigra összegyűlt a helyiekből egy kis bámészkodó csapat, kíváncsian várták a fejleményeket. Na de végre nagy taps, indulhatunk tovább.

Megyünk még 1-2 km-t, mikor látjuk áll a sor, de a kanyar miatt nem látszott mekkora. Azt láttuk csak, hogy a személyautók szépen fordulnak vissza. A sofőrünk leszállt, és előrebandukolt megnézni mi történt. Nagy vigyorogva jön vissza, mutogatja a telóján, lefotózta, hogy 2 autó ment össze a kanyaron túl, és elfoglalják mindkét, amúgy is szűk sávot. Itt már nem szállhattunk le a buszról, és így töltöttünk el újabb másfél órát. Jött a yard, jött a mentő, félretolták a két autót, és most már szabad volt az út hazáig. Szerencsére súlyosabb sérülés nem történt.

Ezt is sikerült felvennem.    https://www.youtube.com/watch?v=niGvcsXXPEs

A szállásunkra érve barátnőmmel azonnal lenyomtunk egy pálinkát a nagy ijedelemre, aztán gyorsan még egyet, mert ekkora ijedséget eggyel nem lehet elfeledtetni :D

Szóval peches nap volt, de végül is szerencsés is, ugye honnan nézzük. Mert a kőomlás jó felén voltunk, így mégiscsak eljutottunk a csodás Amalfiba, a busz még ’jó helyen’ robbant le, és végül nem mi kerültünk a balesetbe, ami előttünk történt pár perccel.

A második pálinka majd fele kiömlött az ágyra, de egye fene, ez már csak hab a tortán, és különben is volt utánpótlás :)

és végül Pompei és a Vezúv

Pompeitől a Vezúv lábáig szintén csak helyi busszal, és helyi sofőrrel lehet felmenni. Mi abban a szerencsében részesültünk, hogy az egyik saját sofőrünk egyetlen külföldiként megszerezte az engedélyt arra, hogy ő is vezethessen buszt ezen a szerpentinen. Ráadásul a saját buszunkkal mehettünk, nem kellett átülni másikba. Ez is nyaktörő út volt, hihetetlen rutint igénylő. Néha olyan közel volt a sziklafal, hogy úgy éreztük, nem fog a busz elférni. Igaz milliméterekkel, de mindig sikerült. 

Itt egyáltalán nem ritka, hogy ha két busz nem fér el, akkor az egyik teljes természetességgel és nyugalommal visszatolat ameddig szükséges, hogy végül el tudjanak menni egymás mellett. Az olasz nem egy ideges nép.  Ezeken a szerpentineken a panoráma volt az, ami el tudta vonni a figyelmemet arról, hogy nekem tulajdonképpen épp halálfélelmem van, és  hogy kellett nekem idejönni !! 

A Vezúvra már gyalog mentünk fel, jó kis félórás út. 1944-ig egy funicular nevű fogaskerekű vitte fel a látogatókat a csúcsig, de akkor egy vulkánkitörés elpusztította, ami után már nem építették újra. Itt egy kis érdekes leírás róla: 

https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/2014/08/06/a_funicolare_vesuviana

A nápolyi öböl egy hatalmas, víz alatti vulkán kráterére épült. A katlan tetején él félmillió ember, de az érintett területen sokkal nagyobb számú lakosságot érint. Az utóbbi pár évben már a vulkán mozgolódásról szólnak a hírek, és nem lehet tudni mikor következik be a katasztrófa, bár igyekeznek felkészülni rá. Az idegenvezetőnk mesélt pár dolgot erről. A közeli vulkánok, amelyek időről időre füstölögnek, kitörnek, nagyon jók abból a szempontból, hogy elvezetik ennek a térségnek a feszültségét. De ezeknek a vulkánoknak a környéke is teljesen beépült, a Vezúv hegyoldalán nagyon sok lakóház van, egész települések élnek úgy, hogy bármikor baj lehet. 

Amikor a szerpentinen mentünk, elgondolkodtató volt az, amit az idegenvezetőnk mondott. Gondoljunk bele, ha kitelepítésre van szükség ebben a térségben. Kiadják a riadót, és ezeken az utakon vajon hogy jut le ennyi ember az evakuálás során? Főleg pánikban. Belegondolni is rossz. De a természet nagyobb úr az embernél, és ha akarja egycsapásra semmivé válunk.

Ezzel a gondolattal zárom soraim, és reményeim szerint sok helyre eljutok még életem során. Rengeteg bepótolni valóm van, csak időm és pénzem legyen rá. ÁMEN :D

Meséljetek ti is, ha van utazással kapcsolatos sztoritok, nekem az is élmény, ha olvashatom :)

Na még ezt a képet megmutatom. Itt a nápolyi levegőt árulják, kicsit sem feltűnő felirattal, hogy nem lehet lefotózni. Én úgy elámultam rajta, hogy észre se vettem. Az árus persze azonnal kiszúrta, és felháborodva kalimpálva indult felém, hogy mit képzelek, nem tudok olvasni? Katt, aztán gyorsan elszaladtam, mielőtt kapok egy nyakast :D

Szőkenőő