Íme a cikk, ami újfent elgondolkodtatott, több irányban is:

https://24.hu/poszt-itt/2019/08/04/karafiath-kenderesi-zaklatas/

Kétség kívül igaz, hogy jelenkorunk egyik központi kérdése, le nem rágható gumicsontja, hogy mit lehet és mit nem tenni egy nővel egy férfinak.

Régóta van egy olyan érzésem, hogy az egy másik világ, nem a miénk, az egyszerű halandóké. Itt nálunk a me too az beszólás az utcán, a csettegés, füttyögés, ilyesmi. Ott nálunk a fő motiváció a siker, a verseny, a legjobbnak lenni, de legalább a legjobbak között lenni. Országos, kontinens, sőt világ szinten. A siker elérhető-e ebben a világban agresszió és manipuláció nélkül ? Ami itt nálunk fujj kategória. De ott ?

Maradjunk a sportnál, azon egyszerű oknál fogva, mert e téren van némi tapasztalatom, emlékem. Eveztem, 17 évesen, ifiben, négyesben, másodikok lettünk az olimpiai reménységek versenyén. 13 éves koromtól eveztem, 18 évesen hagytam abba, pedig felkérést kaptam, hogy válasszam az élsportot, legyek hivatásos sportoló. Még csak meg se inogtam, habozás nélkül nemet mondtam. Nem tetszett a monotonitás (napi 6 óra edzés, még hosszú éveken át), a zárt világ, az hogy csak a győzelem a fontos, mert az hírnév és a hírnév pénz. Az hogy azon imádkozzak, hogy az ellenfél sérüljön, beteg legyen (elég egy hasmenés a T-napon és annyi), gyengébb mint én. Én pacifista és intellektuális lény vagyok/voltam is, ez nem az én világom. Nem akartam ismert lenni, címlapon lenni. De ötünket kerestek meg, és hárman azonnal igent mondtak. A barátnőm és én meg mentünk az egyetemre. Ma sem bánom. Meg vannak az „emlékeim”, a gerincsérv 26 évesen, egy tönkrement jobb kéz az örökös túl erőltetés miatt….

Tisztán emlékszem, hogy örültünk, én, is ha láttuk, hogy a másik csapat két tagjának be van fáslizna a bokája, csuklója, mi meg épp jól voltunk. És az se maradjon titok, hogy milyen játszmák, kegyetlenkedések mentek a lányok közt is, csapaton belül. Leszartuk a többi csapatot, igen és csak azt tanulmányoztuk (videó alapján), hogy melyikük hol ront, mi a gyengéje ! A sportban a manipulációnak olyan szép neve van, hogy CSEL, kicselezni, azaz megtéveszteni a másikat, hogy győzzek. És végül, a pszichológia, hinnem kell, hogy képes vagyok rá, hinnem kell hogy jobb vagyok a másiknál, és mindent el kell tudnom viselni, hogy én legyek a legjobb.

Már elnézést, de fel kell tenni a kérdést. Az élsport maga generálja az agressziót, az érzéketlenséget, a kontroll vesztést a mindennapokban. Nem lehet hasadt elmével élni, a medencében „gyilkolni”, aztán meg gyengéd, udvarias érzékeny embernek lenni. És akkor még nem beszéltünk a megrészegítő sikerről, ami a többiek felé emel, szinte kötelező a különcködés, hogy még inkább istenséggé váljunk. Igen, akit csodál a pórnép, akinek a koncertjére világ szinten több tízmillióan váltanak jegyet. Aki élsportoló, megismerik az utcán, dől a lóvé, tömjénezik, egy nemzet büszke rá. Milliárdan nézik a tv-ben, interjú hegyeket készítenek velük. Az már csak kis színes, hogy a híres színésznő pl. mit művel a hotelban, meg hogy csak evian-ban képes fürdeni vagy ne adj isten szamártejben.…és így tovább. Vagy mi zajlik a backstage-ben, az agyon sztárolt rock celebek koncertjei alkalmával. Vagy hogyan tapizódik meg egy popó….idegenben.

És mi ezt isszuk, habzsoljuk, pletykálunk a pletykákról, ál-szánjuk az ál-szenvedő sztárokat. Bámuljuk a sport közvetítéseket, fizetjük a borsos koncertjegyeket, meccs, közvetítés jegyeket és faljuk a botrányos híreket. Ezek viszont mi vagyunk, a földi halandók.

Ideje belegondolni, hogy mi van a mi szórakozásunk mögött, meg a celebek világa mögött. Hát pl. ez, mint az úszósportunkban, évek óta hallani a horror sztorikat.

Miért épp a hazai úszósport került górcső alá. Vajon mert ebben sikeresek vagyunk és  nagyobb rá a fókusz ? Vagy horribile dictu, azért vagyunk benne ennyire sikeresek, mert szinte állati kegyetlenség árán itt lehetett kiverni, kikínozni az eredményt, a nemzeti és világsikert ? Mert nemzet-büszkén dagad a dolmány, ugye ? Hogy miért van elsikálva, miért volt elrejtve a siker ára. Mert a siker, a hírnév a legnagyobb, legerősebb kábítószer ! Aztán sokszor az elviseléséhez már tényleg anyag kell, meg a fájdalom és megaláztatás tűréséhez.

Visítunk a popsi fogdosóra, hogy fujj, hogy merte, szégyent hozott. Meg a többi …Katinkával hogy bánt a férje ? Hogy kijöjjön a teljesítmény. Üvöltött vele, hajszolta mint egy állatot.

Szóval vegyük csak bátran számításba, hogy van egy pofon egyszerű megoldás. Oszlassuk fel ezt az úszó-fertőt. Nincs tovább dresszír, az erőszak és szexuális fertő eltussolás, de nincs többé magyar világsiker se. A klubokban úszhatnak a gyerekek a maguk örömére, a testmozgás kedvéért, nem brutális költségekért, hanem sima úszó gatyóban, olcsó dresszben. A szülők se szakadnának bele a versenysport finanszírozásba. Egy közepes női dressz is több 10.000 forint. A szülő beleszakad, a gyerek meg porrá omlik, hogy mégse elég jó. Folyton kapja az ívet, tűri, aztán ott áll leforrázva, örök kudarc élménnyel, mert ugye kevesekből lesz Katinka, nemzeti kincsünk..

Szóval kérdezem: kell ezen az áron az élsport ?

Lássuk a tényeket. A férfi agresszióért és szexualitásért felelős agy területe nagy, sokkal nagyobb, mint a nőé, kommunikációs képességei cserébe szerények. Figyelme nem több síkú, mint a nő, szemléltessük csőlátással. Alapból jól simul rá a győzni akarás, a siker vágyás, a fanatikus céltartás, az ember feletti erőfeszítés, az érzéketlenségig tűrés.

Kikből lesznek a katonák ? Rendőrök ? stb. Kik erőszakolnak ? Bántalmaznak ? Kik fanatizálhatóak ember társaik legyilkolására ? Most kérem hagyjuk, hogy a nők között is vannak agresszívek. Persze. Pár százalék. Ahogy női katonák is vannak.

Minderre figyelemmel vajon elvárható-e a férfitől, hogy kutyából szalonna legyen ? Pláne, ha az előbb említett közegek, beleértve az élsportot is még rá erősítenek erre, építenek rá.

Szóval reális elvárás-e, hogy a hétköznapi erőszakmentes viselkedésen túl, egy férfi mitú kompatibilis legyen. És akkor nekünk nőknek tényleg nem lesz félni valónk, nem kell védekeznünk. Vagy azért idáig már ne menjünk el, mert a popsitapi azért nem erőszak, meg a kurjongatás se, azt kezeljük egy pofonnal, vagy poénnal vagy egy jól kanyarított visszaszólással ?

 A szörnyet mi szültük, akik itt rémüldözünk. Szörnyülködünk.

LucretiaBorgia