Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Az elátkozott projekt
2019. július 01. írta: Szőkenőő

Az elátkozott projekt

depositphotos_38313273-stock-photo-falling-from-ladder.jpg

A társasházunk pályázott az önkormányzatnál, hogy ki tudjuk cserélni a ház elavult villanyvezetékét. Évek óta húzódott már a dolog, de eltartottunk pár megbízhatatlan közös képviselőt, míg lett ez, akinek szintén vannak gyanús dolgai, de legalább halad a ház felújítgatása, még ha lassan is.
Mivel a házban sok a külföldi, meg a kiadott lakás, hosszadalmas feladat volt megszavaztatni a lakókkal, hogy belevághassunk a projektbe, és megkaphassuk a pénzt a kiírt pályázatból. Végre megvan a pályázat, megnyertük, végül kaptunk 3 ajánlatot vállalkozóktól. Nem volt egyszerű kiválasztani a megfelelőt, mert nem volt egyetértés a lakók közt (sosincs) Érdekes, ugyan arra a munkára hogy jön ki 2 milliós különbség árban, de mindegy sikerült egyet kiválasztani. Kiírták a kezdés időpontját, márciusra. De mit ad ég, a vállalkozó uccsó pillanatban lemondta mert combnyaktörése lett, így nem tudta vállalni a munkát. Kérem a következőt! Megkaptuk tőle is a vállalásról szóló papírokat, had szóljon! De a ház okos asszonyai, akik mindig mindennek utánajárnak, tudnak, értenek (minden házban van ilyen, ami egyébként hasznos) kiszúrták, hogy valami gond van a szerződéssel, így húzódott a kezdés.

Június második hete, végre felvonultak a mesterek. Első héten fúrtak faragtak, nem is volt gond egész addig, míg szét nem kapták a főkapcsoló szekrényt. Ott találtak mindenféle vezetéket, olyat is, ami szigetelve se volt, és állítólag föld sem volt, vagy nem megfelelően. Nem tudom mi okból, összeérintettek valami réz vezetéket egy mittomén milyen másikkal, mire hatalmas robbanással kibaszarintódott az áram az egész házban. Mindenki rohant ki pánikban, beszarva, hogy összedőlt a ház, vagy mijafrancvan??
Ennek a kis pukkanásnak köszönhetően sok lakásban mentek tönkre készülékek. Valahol a bojler, mosogatógép, tévé, router....mi megúsztuk azzal, hogy a bejárati ajtó feletti mozgásérzékelős led lámpa szállt el, de az darabokra. Szívrohamot kaptam kicsit, mert nemrég tértünk át gázról villanyra, így a hűtésfűtésfürdés is áramról megy, és szinte még új minden készülékünk.

Másnap volt esedékes egy közgyűlés, mert közben a vállalkozó kitalálta, hogy a kapcsolótáblákat ők bizony nem állják, fizesse mindenki a sajátját akinek nem szabvány szerinti. Arról szavaztunk, hogy ki lehet fizetni részletben a közös költségben, ha valaki egyben nem tudja a pénzt kiperkálni.
És hát a károk megtérítése is napirenden volt. A vállalkozó amúgy nem érezte magát bűnösnek, az a hüjje vezeték volt az oka mindennek! Én azt hittem megtanulják a villanyszerelő iskolában, melyiket szabad összeérinteni, és melyikkel lehet lezúzni egy ház áramellátását, rosszabb esetben saját magát.

index_2.jpg

2 hete folyik már a munka, látszik a haladás is. Péntek délután jövök haza, a fél ház szétverve, de már van áram, mert reggel 9 és 3 között volt csak áramszünet naponta. Egyszer csak hallom, valaki jajgat az udvaron. Ketten dolgoztak ma, a főnök meg egy kollégája. A kolléga mester az új vezeték helyének kivésése közben leesett a létráról, és estében a felette lévő régi vezetékbe csimpaszkodott, ami a falon kívül fut egy csőben. A vezeték kettészakadt, a melós a földön landolt, és eltörte a bokáját. Durva hangon hörgött a szerencsétlen, rossz volt hallani is. Az a mondás járja, kétszer egymás után nem csap be ugyanoda a ménkü. Na jelentem ez egy kamu mondás. Ugyanis utána a főnök is felmászott a létrára, és addig variált ott a vezetékkel, amíg elesett a létrával, és ő is eltörte a bokáját. Most már ketten hörögtek és káromkodtak kánonban. Ez már valami átok, vagy nem tudom mi, hogy aki ennek a háznak a villanyfelújítására pályázik, lábtöréssel fizet a balgaságáért. Mentő vitte el mindkettőt.

A fél házban nem volt áram a vezeték szakadás miatt - juteszembe mákja volt az ipsének, hogy nem vágta agyon az áram, miközben liánnak használta a régi vezetéket - hívtak másik szerelőt, oldják meg valahogy. Nálunk szerencsére volt áram. Egész addig, míg este 8 kor újra fényszakadás. Most már felhergeltem magam, kirontottam folyosóra, és kikiabáltam, hogy már megint mi a franc van?? Erre egy hang megszólal: kis türelem, most kötöm vissza a másik oldalt! Oké.....én nem tudom ki mihez ért itt a szagemberek között mihez nem, de még 1 órát nem volt áram.

Itt tart a projekt, és nem tudom hétfőn ki fogja folytatni a munkát, folytatja e bárki is, és ha folytatja, nem éri-e utol az új szakit is a lábtörős átok. Imádkozzak értük? Csináljak átoktörő rituálét? Áldozzak szűzfiút, hogy megtörjön a balszerencse folyam? Mit javasoltok?

aztek-aldozat.jpg
A szakiknak jobbulást kívánok, és utána egy létramászó tanfolyam elvégzését, magunknak pedig végre egy felújított villanyvezeték hálózatot.

 

Szőkenő

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szociesatjukol.blog.hu/api/trackback/id/tr7014917422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

God Harald 2019.07.07. 22:51:36

@Daenerys Targaryen: a filmtudományokkal szemben igen érzékeny vagy. Az emberi kapcsolatok terén viszont végtelen a toleranciád. Igazi tarisznyás vagy!:)))

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.07.08. 08:11:43

@Daenerys Targaryen:
Annyi mindent leírtál, amit egy filmnézésnél figyelembe lehet venni. Igen, valóban, elég összetett dolog egy filmet egyetemi szinten véleményezni. De én ezt nem tanultam, csak saját magamra hagyatkozhatok. Tényleg úgy, hogy na ez a film tetszett, vagy az nem. Ettől még lehetett a képi világa, a színészek játéka, meg a felsorolt dolgok közül bármelyik igazán remek, ha engem nem fogott meg, untatott.
Itt a legfrissebb a Trónok harca. Említetted Szirmait. A Trónok harca kritikája is nagyon jó volt, tényleg rávilágított azokra a logikátlanságokra, hibákra, amik a filmet és a szereplőket jellemezték.
De nekem ettől még tetszett, a vacak befejezéssel együtt. Pont leszartam, hogy Szirmai a maga "vicces" stílusában ennyire lepontozza a sorozatot. Mindezt úgy, hogy igazat adtam neki :)

És ha már bor. Ittam olyan bort, ami nagyon drága volt, gondolom jó sok kóstoláson át, hozzáértő kritikus keze alól került ki. Nos, én kólával se ittam volna meg annyira nem ízlett :D
Ha megnéztem a két ominózus filmet, és lesz kis időm megpróbálom a leírt kritériumaid szerint véleményezni a filmet. Na persze nem egyetemi szinten, csak szőkésen :)

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.07.08. 08:23:09

Pol pot elvtárs kartárs eltüntetted magad ?Pont most akartam meghallgatni a zenéidet, erre te sehol. Miéééért???? :O
Tessék szépen visszajönni, és mesélni az utazásaidról!! Nekem mindig élmény mikor képeket is csatolsz mellé.
Most nem örülök.... :(

2019.07.08. 08:46:03

@Szőkenőő: a trónok harcából az első három részig jutottam. onnan nem bírtam tovább. Nekem az gyerekmese volt. Nálam csak Tarkovszkij megy :-)

Ez érdekel, hogy leírd a film élményedet. Hajrá!

2019.07.08. 10:00:30

@Daenerys Targaryen: Ja..meg Tarr Béla és Eisenstein.. csakis..

Csak azt magyarázd el, hogy miért fontos a film élvezetéhez a mások véleménye?

Egy jó filmet nem egyszer néz meg az ember, sőt..az igazán jó filmeket nem csak megnézed, de beszélgetsz is róla, sokszor bőven több ideig, mint amilyen hosszú maga a film volt.. de ettől még egy egyszerűbb film is lehet adott helyzetben szórakoztató, feszültségoldó..

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.07.08. 10:38:59

@Daenerys Targaryen:

Szerintem a Szőkeség arra gondol hogy bejött neki ez a korhű ábrázolás, és a színészek játéka.
Aki látta a Kincsemet és benne azt a pojáca Nagy Ervint akkor tudja miről beszélek, nem értem miért kap még egy esélyt ez a szerencsétlen ripacs, Kaméleonnal leírta magát, erre csak feltűnik megint a képernyőn.
Ez már a 4. UHD tv amit átfejeltem miatta, nem lopom én a pénzt, zavarják el a picsába valami kértakörbe, csak tv-be ne lássam többet.

2019.07.08. 11:02:46

@szociál: A "nők" imádják Nagy Ervin páváskodását. Erre bemennek a nézők. Állítólag.
Akkora arca lett szegénynek hogy az utcán nem férni el mellette. Pár hónapja láttam a körúton és számomra ellenszenves volt minden mozdulata, annyira sütött belőle az önelégültség.

2019.07.08. 11:45:26

@szociál: Annyira kevés a hiteles ÉS sokrétű magyar színész (és színésznő) jó színész akad, de többnyire egy karakterben jók. :(
Hála az égnek, az előző 'éra' minden filmben a képünkbe tolt 'sztárjai' kissé visszahúzódtak, mert nekem már komoly pszichoszomatikus tüneteim voltak a 'Valami amerika'-ban összegyűjtött 'krém'-től.

Koltay meg hála az égnek végre eltűnt a magyar filmről..
Thuróczy Szabolcs, Anger Zsolt,Végh Zsolt..a csajok közül meg a szőke copffos Rókatündér..belőlük kéne pár garnitúra.

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.07.08. 12:24:19

@Daenerys Targaryen: Tarkovszkijt se láttam. De majd rákukk milyen filmjei vannak.

@szociál: Kornélka nekem se jön be, meg a filmjei sem. Épp ezért már nem is nézek olyan filmet, amiben ő a főszereplő. Így nem kell folyton tévét cserélnem :D

@Womb Raider: Ezektől a magyar kultuszfilmektől, mint a züvegtigris, meg a valamiamerika, nem dobtam el a zagyamat. Megnéztem, jó volt, de semmi nagy nyomott nem hagytak bennem. Titokban súgtam meg ezt nektek, mert sokan megköveznének ezért :)
A rókatündért a felénél kukáztam, annyira uncsi volt :D

ecetesepe 2019.07.08. 12:32:02

...most akkor télleg van olyan Nő akinek van 4. lika??? Hol-hol-hol??

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.07.08. 14:00:11

@Daenerys Targaryen:

Attól ekkora az arca ennek a nyomorultnak mert állítólag sikeres volt az a Tanáros sorozat, egy részt nem néztem meg elejétől a végéig, mert mikor megjelent ökölbe szorult a seggem.
Testről és lélekről-beni karaktere se véletlenül seggfej, rá nem lehet más szerepet osztani.
Egyedül a Szezonban volt értékelhető játéka, de nála nagyságrendekkel jobb színész Nagy Zsolt, sajnos ő meg öntörvényű ,ezért nem mindig szórják meg szerepekkel, pedig kurvajószínész.

@Womb Raider:
A Valami Amerikás gárda végre kikopott úgy ahogy, viszont Szabó Győző még ott van a felszínen, az Alvilágban végre hozta az európai színvonalat, de a Mi kis falunkban ismét a béka segge alá süllyedt .
Mondhatni menthetetlen a pali számomra.
Balsai Móni ,Schmeid Zoltán, Thúróczy, Anger ők rohadt jók, simán beférnének egy hollywoody produkcióba Brad Pitt mellé, ha nem szarnák össze magukat, Kamarás Iván meg hiába erőlteti az USA-ban, csak nem fut be mert ripacs a szentem, miért nem merik megmondani neki hogy szerencsétlen ? :)

@Szőkenőő:
Üvegtájger első része pedig piszok jó lett, a folytatást elbaszták, durván.

2019.07.08. 14:37:10

@szociál: Tavaly dolgoztam egy forgatáson ahol Nagy Ervin és Nagy Zsolt együtt voltak, elképesztő mint össze szivatták egymást poénból, melyikük a nagyobb páva :-)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.07.08. 14:44:45

@Daenerys Targaryen:

Mi vagy te díszletes ?
Vagy kaszkadőr ? :)
Vagy tartod a mikrofont ? :)

2019.07.08. 14:51:53

@szociál: best boy grip :-)

legjobb pasikat fogok

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.07.08. 15:28:01

@szociál: Santamounikai bányászboyokra vadászik éjjel :D

2019.07.08. 15:30:10

@ecetesepe: " Hol-hol-hol??"

Jjjajistenem... segíccsek?

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.07.08. 16:10:55

@Konni: köszönöm, meghallgatom :)
azért ne tűnj el végleg :)

ecetesepe 2019.07.09. 08:57:21

@Womb Raider: "Jjjajistenem... segíccsek?"

Kéééérlek :D Van Neked is tán?

2019.07.09. 09:25:09

@ecetesepe: Az még csak hagyján.. de neked is!! Csak gondolkodni kellene..ugye...

ecetesepe 2019.07.09. 10:54:33

@Womb Raider: Hát... azért rajtam találni 4 olyan likat ahová egy normál méretű krinolin befér.... baszkiiiiiiiiiiii... igazad van... most hirtelen találtam még egyet :D Köszi Anyus, már megérte rákérdezni :P

2019.07.09. 11:23:40

@ecetesepe: Na.. tegyük rendbe..

Ez volt az iniciátor:
"I. Jusztinianosz bizánci császár felesege, Theodora sokszor panaszkodott azert, mert a Teremto csak 3, elvezetekre is alkalmas orifice-el aldotta meg a nőket. :)"

Ha Theodora panaszkodott , akkor értelmezzük már úgy, hogy a saját örömforrásait kevesellette (és nyílásokról beszélt..bár az orifice több jelentésű, alapvetően testnyílásokról beszélünk jelen esetben)

Tehát:
Száj (ez valójában annyira nem örömforrás, mert bár a fizikai ingerlést érzékeli, az élvezet forrása az ezt deriváló agy.. de fogadjuk el, határeset)
Hüvely.. sima ügy
Popsi.. ez is
Eddig ezek kölcsönös örömforrások is lehetnek a partnerrel.

Viszont, van még egy nyílás, ami megfelelő eszközzel ingerelve hasonlóan élvezetek forrása lehet mint a hüvely..
Innetől már neked is le kellett essen a tantusz. És a férfiaknál éppen ennyire lehet erről, mint élvezetek forrásáról beszélni, főleg,ha az agy is kooperál..

Ez pedig a húgycső. A "krinolinodat' nem tudod valóban belegyömöszölni, de attól egy nő még érezheti jól magát ;)

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.07.09. 11:46:45

@Womb Raider: Megfelelő eszközzel a húgycsövet?? Ójaj!!
Megyek vissza konyhát suvickolni :D

ecetesepe 2019.07.09. 12:03:03

@Womb Raider: Maradjunk a koktélvirsli kifejezésnél, ha már tegyük rendbe.

...és a Nőnek a konyhában a helye! Ott "érzi" jól magát... ezt mondta a lacibácsi is a Hangiban (gyk. a helyi búfelejtő intézmény elnevezése) ...és ha valaki, akkor ő már csak tuggya.
Így-e Szoci?

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.07.09. 15:18:10

@Womb Raider:

A húgycsövemet én is rozsdás kötőtűvel szoktam ingerleni, annyira jó, hogy elmondani nem lehet, mindenki próbálja ki :ugral

@Szőkenőő:

Már megint a konyhában lopod a napot ?
Nem hogy a körmösnél pletyiznél :)

2019.07.09. 16:20:13

@szociál: "mindenki próbálja ki :ugral
"

Ha ugrálsz, véletlenül rossz helyre szúrom. Ehh.. inkább nem.. Szőke? Akarod inkább te csinálni? Én meg lefogom addig.

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.07.09. 17:16:10

@ecetesepe: konyhában persze....velem nem jó lóra tennél :P

@szociál: mennyire igazad van! írást kövesse tett! :D Kurva konyha meg pucolja (bacca) meg magát :D

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.07.09. 17:17:38

@Womb Raider: Nanáhogy segítek szúrni! Hagy élvezkedjen a perverz főni :D

mgdé 2019.07.09. 18:22:46

Még ha a téma ily sikeres is lett, Prokopiosz azért nem teljesen megbízható forrás. :))

csevely 2019.07.09. 22:48:25

@Konni:
Én a mindenkori bölcs vezérünkre szavaznék. . . .

mgdé 2019.07.09. 23:44:59

@Konni:

Prokopiosz nagyjából ördögnek vagy démonnak tekintette Justiniánust, s ennek megfelelő "fura" jeleneteket mesél róla. Dilisnek meg a magam részéről nem hiszek.

Belizár viszont nagy hadvezér volt. :)

ecetesepe 2019.07.10. 09:18:50

@Én de genere Mi: Nemecsek Ernő is posztumusz nagy hadvezér, ha már nagyokról beszélgetünk. Bár... róla túl sok sztori nem kering.

2019.07.10. 09:38:57

@szociál: "A húgycsövemet én is rozsdás kötőtűvel szoktam ingerleni,"

Haladj a korral..www.ebay.com/itm/Extra-Long-Urethral-Sound-Vibration-Sound-Urethral-Sounds-/112427416273

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.07.10. 09:51:41

@Szőkenőő:

:))
Sose kell elvonszolni a kormoshoz, neked az dizniland :)

@Womb Raider:

Utkozoig tolom fel, nagyon kellemes kicsit sem feszit,lehetbe vastagabb.

2019.07.10. 10:02:27

@szociál: Tekerj rá sziKszalagot!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.07.10. 10:04:57

@Womb Raider:
Koporos gepzsirral meg izgisebb szerintem.

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.07.10. 11:02:35

@Womb Raider: Aúúúúú nagyon beteges!
Megyek vissza szőnyeget pucolni, hogy ezt kiverjem fejemből :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.07.10. 11:35:30

@Szőkenőő:

:))

Wombat már mit ki nem próbált szegény férjén :))
Sztem ő már bebábozódva fekszik egy komód mélyén latexben, és senki se keresi :)

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.07.10. 14:15:47

@szociál: "Sztem ő már bebábozódva fekszik egy komód mélyén latexben, és senki se keresi :)"
Szájpecekkel, gúzsba kötve, elektromos nyakörvvel :D

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.07.10. 14:19:27

Ja egy kis helyzetjelentés: A héten már elkezdtek újra dolgozni a házban, látom a főnöknek nincs eltörve a bokája mégsem, de az egész lába combig be van fáslizva vastagon, bokáján szorító bokavédő, sántikál, és.........létrázik!!! :D
Két új melósa van, ők fogták a létrát! Mi lesz még itt....

2019.07.10. 14:37:01

@szociál: "Wombat már mit ki nem próbált szegény férjén :))"
Ezt ugyan nem tudom, miből gondolod.. de ennél csúnyábbakat is szoktak rólam errefelé mondani és gondolni.. Csak nyugodtan, ha jólesik ;)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.07.10. 15:54:21

@Szőkenőő:

Szerencsetlenek :))))))
Igazi mesteremberek :))

@Womb Raider:

Errefele is mondanak szepeket rolad :))

LucretiaBorgia 2019.07.10. 16:22:14

@Daenerys Targaryen: Te most beszóltál a szerelmemnek, a mosómedvének ? Ezt nem jól tetted....

LucretiaBorgia 2019.07.10. 16:25:04

@Daenerys Targaryen: kiminaut: Nekem tetszett a Zátony és imádom 0 ikus halálos iramban filmeket. kimoderálhatsz :):):)

LucretiaBorgia 2019.07.10. 16:53:32

@ecetesepe: Kérlek, a koktélvirsli szót lelki érzékenységemre tekintettel nem használd :(:(:(

2019.07.11. 07:02:33

@LucretiaBorgia: coming out - helyesen. Angol kifejezés: nagy titkot a nyilvánosság elé tárni.

Nem tudom mi az a mosómedve aminek beszóltam. kámingáuttolj ezzel kapcsolatban is. hamár homár.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.07.11. 08:52:05

@LucretiaBorgia:

Gyors autók, gyors nők, gyors kaják, gyors szex, erről szól a halálosabb irambanos foscunami ,ami sorozattá nőtte ki magát ,mert már megszámolni nem lehet hány része van :hanyas
Én megtudok halni az ilyen filmektől mert semmiről se szólnak :(

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.07.11. 08:55:30

Batman, Superman, Pókman, Hangyaman, Csirkeman, Katicaman....már a tököm kivan ezektől, csak a CGI a lényeg, látványra mennek be a gyerekek a moziba.
Még egy Kutyaszorítóban típusú film nem lesz, azokra nem mennek el a kisbabák.

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.07.11. 09:11:12

@szociál: Naaa a Katicaman most miért?? Az biztos cuki lenne :D
A 12 éves unokahugimat akarom jövő héten moziba vinni. Két rajzfilm van, a kutyák titkos élete....az első rész sem volt az igazi. A toy story 4 et látta valaki?

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.07.11. 09:19:39

@Szőkenőő:

:))

Nem azt mondom hogy ne legyenek látványra épülő mozi filmek amikkel a kisdedeket megcélozzák, hanem azt hogy túlnyomórészt ilyeneket csinál hollywood, profitorientált xar lett, és nem mernek kockáztatni.
Ne beszélgetős Bergman filmeket csináljanak, jók voltak anno a Jack Ryan filmek is, még aszondom a Bond is bele fér, bár nem vok rajongója, de ez a rengeteg marvel meg DC film már a szememen jön ki táskákban :jajj

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.07.11. 09:34:39

@szociál: Persze, biztosra mennek. Tuti kasszasiker. A gyerekek meg kicsikarják a szülőkből a szuperhősös cuccokat, ami megint egy csomó lóvé. Erről szól az egész.

Meg ezek a limonádé vígjátékok ismert, kedvelt színészekkel. 5 forintot nem érdemes kiadni értük, nem még a drága mozijegyet.

2019.07.11. 09:42:20

@szociál: Ezen sokaságból egyetlent tudok kiemelni.. bár az meg állítólag eredetiben teljesen más, ez pedig az idióta Rájenrejnóccos Deadpool I.

Valahogy szeretem az ilyen kikacsintgatós , önirónikus és néminemű humorral leöntött filmeket. Néha..nem mindig..de ez szódával elmegy, meg esetleg a második része is..
Lazulni megteszi. RR meg szimpi csávó, szerintem tényleg ekkora tirpák a való életben is és ez jóóóó.

2019.07.11. 09:44:32

@Szőkenőő: " Erről szól az egész. "
Franchise.. pont.

Mert, hát Pókemberes bögrét el lehet adni, de Háború és békéset???
(persze gondolom meg van ennek is a precízen kireszelt pszichológia bázisa is, nyilván tömegeket jellemző tulajdonságokra optimalizált,

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.07.11. 10:26:48

@Szőkenőő:

Erről szól a biznisz :(

@Womb Raider:

Dedpúlt utálom mint a foscht, Rájenrejnoldszot meg kb annyira mint a Kutcher gyereket, ex demumúr férjét.
Annyira erőltetett volt ez az önironikus bullshit, és nem is állt jól ennek a málészájúnak, fujj.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.07.11. 10:29:52

Aaron Johnsonnak jól állt volna a Deadpool, ő egy állat, Éjszakai ragadozókban konkrétan pofánbasztam volna úgy hozta a negatív karaktert, neki mindent elhiszek, Ryannek semmit mert egy manki.

Aaron táncizik is :)

www.youtube.com/watch?v=ZITh-XIikgI

2019.07.11. 10:53:41

@szociál: "Aaron táncizik is :)"

Jajjdeminek.... a Nocturnal Animals-ban nekem nem annyira gyütt be.. nem szimpi..mittimén, ilyen nöi megérzés..
Viszont akit csípok, az a nagy baltaarcú Shannon Mihály (bár ugye ő is beszorult ebbe a defektes figurába.. nyilván az arca is kellett ehhez.)

Rájen meg meg tuti, hogy nagy bulibáró irl..és van gravitációja..

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.07.11. 11:25:23

@Womb Raider:

Gengszterkorzóban elég beteg volt a Mihály, jól hozta, de ez nem az a korosztály.
Szóval Áronka jobb mint Rájenka, téma lezárvaL :P
Na jó egy filmben jó volt Rájen, amiben élve eltemették, asszem a címe is az.

LucretiaBorgia 2019.07.11. 11:27:32

@Daenerys Targaryen: Köszönöm a segítséget eddig nem tuttam hogy köll írni !
A Mosómedve ki ????? Jézusom :):):)
Hagyjuk...egy marvel infantilis animáció a galaxis őrzőiből..

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.07.11. 12:25:01

@LucretiaBorgia:

Valamelyik mosómacis részt láttam, és nyomokban vannak benne poénok, és abban a csávóban se csalódtam, Chris Pettben, kezd nálam feljönni, na ő is jobb mint Rájenrejnolc, Hét mesterlövész is harmatgyenge, de abban is jó volt, Utazókban meg A kategóriássá nőtte ki magát.
Szóval szorítok nekije.

2019.07.11. 12:37:33

@szociál: Na..az pont egy szar volt..elaludtam rajta..

"Utazókban meg A kategóriássá nőtte ki magát."
???? nahaggyámá..Nála még Böbe baba is nagyobbat alakított a Futrinka utca lakóiban...

@LucretiaBorgia: Hány pontot kapott??
Fűűűű..8.1!!!! Ez pedig akkor egy nagyon jó kis film lehetett!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.07.11. 12:46:27

@Womb Raider:

Miért hogy kellett volna eljátszania a tépelődő mehanikust akit felébresztett a meteorzápor ?
Nagy Ervin biztos végig pojácáskodná, nézett volna a messzi távolba, és elnagyolt gesztusokkal pörgött volna a nagy dilemmái közt mint ha színházban játszana.
Szegény Belmondonak se szóltak, hogy túltolod, ez film, nem színház :))

2019.07.11. 13:16:51

@Womb Raider: értem a gúnyt, nagyon értem. De nem szeretem!

2019.07.11. 13:27:14

@Daenerys Targaryen: Nem gúny.... a faszé' kell mindenkinek rögtön a kése után nyúlni? Mondjuk úgy, hogy visszhang..ha érted, mire is gondolok.. aztán így persze végül tényleg érezheted gúnynak.. de ez már tőled függ ;)

2019.07.11. 13:39:29

@szociál: "Miért hogy kellett volna eljátszania a tépelődő mehanikust akit felébresztett a meteorzápor ?"

Csinálhatott volna magának Wilsont .. vagy összebarizhatott volna a bartenderrel.. miitudomén.. ez annyira unpc, hogy mindenáron egy fehér mozisztárnőt kellett felfújnia.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.07.11. 13:48:25

@Womb Raider:

A robot bártenderrel egy éven át barizott, fasza kivolt már a barizással :)
Dugni akart végre, és nem még 70 évig recskázni az alvó csajokra :)

Spojler allert !!!!!!!!!!!!!!!

Egyébként ha nem ébreszti fel akkor mindenki megdöglik, mert ugye egyedül képtelen lett volna elvégezni azt a műveletet amit elvégzett a kislánnyal :)

2019.07.11. 14:16:54

@szociál: Miért nem Hectort, a latino kertészt ébresztette fel? Hector is biztosan szeret dugni.. azé' a kvótanéger legalább megvolt ;) A második részben már kínaiak és líbiai transzvesztiták is lesznek...

ecetesepe 2019.07.11. 14:34:08

@LucretiaBorgia: Főnökasszonyka Drága, lassan megszólalni sem merek, mert minduntalan belegázolok Kegyed mimóza lelkibe.... oszt kell nekem az, hogy kinyúvasszon a tekintetével?

2019.07.11. 15:40:12

@Womb Raider:
Visszaterve Theodora csaszarno nyilasaihoz, o azert panaszkodott, hogy a mellbimbion levo nyilasok miert nem nagyobbak:
"Even though she put three of her orifices to work she would impatiently reproach Nature for not making the holes in her nipples bigger than they were so that she could devise additional sexual positions involving them as well."*
Tovabbi jo szorakozast! :)
Vilag proletarjai egyesuljetek! :)
*a gorog mitologiaban van erre ill. hasonlokra utalas, sot a korabeli regeszeti leleteken is lathatoak ilyen iranyu abrazolasok

2019.07.11. 15:56:56

@Perszeusz: A nagy női uralkodókról mindig is szokás volt szexuális fantáziákat terjeszteni. Nagy uralkodónőnek nagy testnyílások dukálnak .. gondolom.
Mert minap olvastam valahol, hogy pl. Nagy Katalinról mennyi-mennyi hasonló (még rosszabb) pletyka kering..amikből kb semmi sem igaz.

A mai kor feslett erkölcsű nőcskéi azzal gazdálkodnak, ami van, nem lesik a Teremtő kegyét.. ha nincs több lik.. hát marad a kettő az egyben.
További tartalmas Semjénkedést!

2019.07.11. 16:40:51

@Womb Raider:
" A nagy női uralkodókról mindig is szokás volt szexuális fantáziákat terjeszteni."
Maria Terezia es a szamar eseterol en is hallottam ill. olvastam mar. :)
Bar nem fuj a haraszt ... :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.07.11. 16:51:10

@Perszeusz: @Womb Raider:

A szerzők picikét túlzásokba estek akkortájt, De Sade is akkora szerszámokról mesélt a Filozófia a budoárban című művében hogy attól egy kifejlett nigga is megrettenik, minimum 30-40 centis mordályokról csipogott a Márki :)
Mondjuk amilyen izomzattal rendelkeztek akkor a férfiak lehet még valós is volt a cerka méret, és akkor nem zabáltak tömegnövelő szereket, tiszta hús és borocska.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.07.12. 09:02:36

@Womb Raider:

Direkt kihangsúlyoztam hogy izomnövelő szereket nem szedtek akkor tájt, szóval nem a szél hordta össze a muszklit ,meg a bogyók.
A mai termi gyúrósók nem biztos hogy elbírták volna a pajzsot ,meg azt a rva nehéz kardot, a páncélzatról ne is beszéljünk.

2019.07.12. 10:04:20

@szociál: ez az ilyen irigységből adódó lenézés: hogy a mai bádibilderek nem tudnának egész nap kaszálni mint nagyapám. Bizony nem! Teljesen más izomzat és edzettség kell mindegyik mozgásformához. Az alma sem olyan mint a görögdinnye.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.07.12. 11:12:58

@Daenerys Targaryen:

Ezért hurkák a bádibilderek, mert csak cementeszsákokat jók cipelni, másra nem.
Kardióban nullák, páncélzatban végig menetelni kilómétereket kicsit megfingatná az izompacsirtákat :)
A kaszálás az MMA-soknak menne, mert ők minden izomcsoportot megmozgatnak, és szálkásítanak.

2019.07.12. 13:39:10

@Daenerys Targaryen:
"a mai bádibilderek nem tudnának egész nap kaszálni mint nagyapám."
A nagyapad azert tudott kaszalni, mert aratas elott a kaszalo izmokra gyurt? Ekekapalas, szantas elott meg a szanto izmokra? Csepleskor meg a zsakhordo izmokra? Csak kerdem. :) Neha elmentem kukoricat kapalni a nagymamammal, nem birtam a versenyt, 2-3 fel kilometers sor utan feladtam. Most mar tudom, hogy miert: a hatizmaim nem voltak kapalasra gyurva. :)
@szociál:
Szerintem az a ferfi aki ma gymbe jar, az mind buzi! Es mind defektes mentalisan - de nagyon am - nemtol fuggetlenul. :)
A kaszalas pedig egy gymes kocsognek sem menne izomcsoport mozgatastol fuggetlenul azon egyszeru oknal fogva, hogy nincs legkondi a buzafoldekem, Peter Palkor, juliusban. :) Arrol nem is beszelve, hogy az izomagyuak nem tudnak se irni, se olvasni - ha tudnanak, akkor konyvtarba jarnanak gym helyett - es youtube-rol nehez megtanulni kaszalni.
Peace! :)
PS: eletemben egyszer jartam gymben, kb 2 eve, falat glettelni. :) A kozepiskolai tornaorakat es a seregbeli reggeli tornakat ellogtam, ha tehettem. Pedig 30-40 saslengest siman megcsinaltam fiatalabb koromban a korlaton, ha megkertek ra es volt hozza kedvem. Ma mar 20 utan leszedulnek. :(

2019.07.12. 13:47:26

@Perszeusz: fú de durván előítéletes vagy. Látszik sosem voltál gym-ben. Pont olyan változatos: okos és buta emberek is vannak ott, mint bárhol máshol a világban.
Nem fogok példákat hozni az okos bádisokra, mert úgysem érdekel a cáfolat. Jobb a saját hitedben megmaradni. Az biztonságos kis fészek. Ott béke van meg proletárdikatúra :-)

turautak 2019.08.15. 14:23:51

Huha, elmászott a csillagpont. Ez bizony szarvashiba. Fővezetékcsere kontár módra.
Rájuk kell verni mindent.

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.08.15. 14:51:01

@egyvagyok: ÁÁÁÁÁÁ itt olyan tuti buli volt, hogycsakna!!!
Készen vannak, de az egyik melós lelépett egy millkával, meg egy 250 ezres kábelköteggel együtt. A kaputelefon azóta se működik, és a lakásban a kapcsoló szekrényt végül más választást nem adva, kicserélték számla nélkül 90 ezerért. A jótállást még nem kaptuk meg, majd hozza a főnök.
Semmit nem ismernek el, minden a ház hibája, mert miért volt régi a vezeték, meg ilyenek.
A befalazást nem vállalták, csak hogy valami cuccal betömik a kibontott részt, hát úgy is néz ki. Egy egyenes felületet nem találni.
Van két asszonynép a házban, akik most szerveződnek a reklamációra, de a közös képviselőnket ismerve majd mindent jól kimagyaráz.
És még örüljek, hogy az előszobám nem lett széttrancsírozva.
Jövőre jön a belső homlokzat helyreállítása, na az is egy szép történet lesz :)

turautak 2019.08.15. 15:00:33

@Szőkenőő:
Mennyi??? 90?
Az rablás!
Csodás cég lehet, gondolom a zember az elmaradt munkabérét vitte el.

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.08.15. 15:37:19

@egyvagyok: Valami 9 megszakítós, megszakítós? asszem. Számlával még plusz áfa lett volna.
Nem tudom mit vitt el, de az az ürge nap mint nap részegen (vagy belőve?:) jött melózni. A közös képviselő adott neki 1 millát anyagra, amivel aztán lelépett. Miért is pont neki? Ráadásul valami ismerőse is volt. Mit csodálkozunk? Ez a magyar valóság.

turautak 2019.08.15. 15:49:05

@Szőkenőő:
Akkor számoljunk: a doboz még a barkács áruházakban sem több, mint 3 ezer. A kis megszakító darabja kb 1500 magyar forint. Ez cirka 16500 Ft. Kb két óra meg lehet szerelni, ami ha vastagon fog a ceruza, akkor 10 ezer.

Úgy érzem, nem véletlenül az a cég kapta a munkát.

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.08.15. 16:04:00

@egyvagyok: huhhhh.....nekem valami 6 ezer valamennyit mondott 1 megszakítóra. És választást sem hagyott, mert pár nap volt még az ELMŰ kiérkezéséig, amikor is átveszik a kész munkát. és engedélyezik a működést. Ez pár hete volt, azóta se jött az ELMŰ, és még leplombálva sincsenek a villanyórák.
Húbakker, ekkora átverést.

turautak 2019.08.15. 16:13:03

@Szőkenőő:
A Mentavill ennyiért adja
(1 fázisú, 16 Amperes)

www.mentavill.hu/catalog/index/109

turautak 2019.08.15. 16:14:45

@Szőkenőő:
Nézzetek utána ennek a plomba dolognak, mert az Elmű nem szereti a plomba nélküli órákat.

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.08.15. 16:22:58

@egyvagyok:
Najó, most már ne idegesícccs !!!!! :P:P:P
Mert megkeresem ezt a kötsögöt és feldugom a seggébe az egészet!!
Jaaaa és ha már beszélünk. Volt egy papír a postaládában a közös képvelőtől, hogy vegyünk a villanyosbótba drótot két lefogóval, (tudományos vagyok,mi? :D :) és a gázóra két csövét kössük össze. Ez is valami biztosíték de nemtudom mire. Itt bacták a rezet hetekig, de ezt nem csinálták meg, csak tervrajzzal bevágták a postaládába. Most nemtom 80 éves Marcsinéne hogy kivitelezi. Hív villanyszerelőt sokezerér?

Az Elmünek hivatalosan majd ki kell jönnie plombálni, nem ez nem rajtunk múlik.

LucretiaBorgia 2019.08.15. 16:34:31

@Szőkenőő: A GÁZÓRA csövét ??????? A villanyos bótba ??????? Ez gááázzz !

turautak 2019.08.15. 16:43:14

@Szőkenőő:
Az a gázóra EPH. Egyen potenciálra kell hozni a gázóra két oldalát. De erről kell mérési jegyzőkönyv is.

vizsgalo.5mp.eu/web.php?a=vizsgalo&o=FRuALOQKAk

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.08.15. 16:48:26

@LucretiaBorgia: De még milyen gáz!!!!

@egyvagyok: Kezdem elveszteni a meg sem lévő fonalat. Majd lefotózom és megmutatom a papírt, amit kaptunk.
jesszumpepítóatyaégszentmárialujza mibe keveredtünk!!!!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.08.16. 06:35:15

@Szőkenőő:

Elmennek ezek az anyjukba, ilyen egy munkát.
Tényleg nincs melós az országban, csak a Mekkelekek maradtak.
Nem elég hogy a kórházakban mindent a hozzátartozó csinál, még a gázt is a lakóknak kell bevezetni a MOL-tól ?

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.08.16. 08:52:17

@szociál: :D:D
Én már komolyan félek, ha bármilyen szerelési munkára szükség van.
Bár a klíma és a villanybojler felszerelésénél remek szakemberek jöttek, és szép munkát végeztek. Szóval azért a reményhal még él :)

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.08.16. 15:58:06

@szociál: Én javíthatatlanul optimista vagyok :)

turautak 2019.08.16. 16:01:45

@Szőkenőő:
Az is egy szakma? Jól fizet? :D

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.08.16. 16:09:09

@egyvagyok: ráfizetős egy dolog, de hiába, engem még nem sikerült a földbe döngölni. :)
süti beállítások módosítása