Előzmény I T T
A csapból is az folyik, hogy mennyi a válás, pláne a csúnya válás, de a házasságkötések száma is csökken, ez megcsalta, az megcsalta, hogy a férfiak így, a nők úgy, meg a hűség.
De akárhogy is nézem, azt csak nem dobta fel a víz, hogy vajon mi is a magyarázat. Őszintén szólva azt a sztereotípiát részint unom részint utálom, amely szerint a férfi úgy van histori-genetikusan beállítva, hogy a legyet röptében és minél több nőstényt megtermékenyítsen, a nő meg úgy, hogy azt válassza, akitől a legnagyobb biztonságot várja, meg fontosabb neki a fészekalj egyben tartása, sat, sat…..
Ezt én már nem veszem be ! Nézzünk már körül ! 2019-et írunk. A nők már ritkán szorulnak csak a férfira, hogy eltartsa őket, a férfiak meg hülyék lennének ötvenesével örökíteni magukat és hinteni a magjukat.
Ez a házasság dolog régen foglalkoztat, magam is elvált szülők gyermeke vagyok, alig látok magam körül hosszú távú, kapcsolatként is tartósan üzemképes házasságot. A téma aktualitását, a közlendő kifakadását az adta számomra, hogy a napokban olvastam egy félmondatot, kb. így hangzott „ mióta a múlt század közepén megszűnt a kényszerházasság, …..”
Szóval mikor látjuk be, hogy a házasság és az párkapcsolat két különböző fogalom, különböző intézmény. Az darab papír bizony nem semmi. Pedig hányan mondják, hogy az semmi…
Mert ha jól megnézzük a két intézmény között épp ez a különbség. A házasság jogintézmény és ez nem a véletlen műve, nem is szemantikai kukacoskodás. A házasságnak történelmileg semmi köze nem volt semmi féle kapcsolathoz, érzelemhez. Ha mégis az véletlen műve volt. A kivétel, ami mutatja a szabályt. A házasság a vagyon egyesítés és a jogtiszta örökösödés intézménye volt.
( Itt saját szavamba vágok egy gondolat erejéig, nevezetesen, hogy azért a férfiuralom történelmi kialakulásában az is szerepet játszott, hogy pl. a gyermeket is az apa ágán tartották nyilván, pedig ahogy a mondás tartja, a gyerek esetében csak az anya biztos. A DNS feltalálásáig persze. De az még nagyon új történelmi léptékkel mérve.)
Az érzelmi és szexuális (a gyereknemzés kötelezettségét ide nem értve) igények kielégítésére nem szolgált ez a jogi kötelék. Jellemzően a férjek, de azért az asszonykák is érzelmi és szexuális igényüket a szeretők segítségével elégítették ki, nem is feltétlenül mindig titokban. A múlt század elején már nők számára is intézményesült a házi barát tartás. Válás nuku, a vagyon nem eshet szét, az utódok jussát nem veszélyeztetjük.
Tiszta sor. Világos szabályok. Egészen sokáig, mindössze pár évtizeddel ezelőttiig.
De jött a változás, még pedig rendszer szintű, „mert, hogy megszűnt a felek vagyoni alapú egymás mellé kényszerítése, a kényszerházasság”. Már szabadon kiválaszthattuk kivel akarunk egy életre (?) szóló érzelmi alapú (?) egyesülésbe vágni.
Ami szívfacsarodásig megható és nincs is vele semmi baj. Azaz de, csak az van vele ! Azonban ez egy másik kérdés.
És itt a lényeg ! És erről szólna a papír, ami meg kellene különböztesse a párkapcsolatot a házasságtól. A házasság álláspontom szerint annyiban több, és még mindig az 1.0-ás verzió fut ebből a szempontból, hogy a felek a vagyon és alom fenntartást tekintve elsődleges szempontnak köteleződnek el egymás felé jogilag és hosszútávra. Őszintén szólva még az az anomália is fennmaradt, hogy el kell kéredzkedi a feleknek egymástól, ha nem a rendes időbe csekkolnak be otthon vagy valamit a másik nélkül akarnak csinálni. És van, hogy nem vannak „elengedve”. Amúgy borzalom.
Nyilván való, hogy felelősséggel holtig tartó érzelmi és szexuális elkötelezettséget vállalni nem lehet ellenkezik létező valósággal, ad absurdum 20 évesen. Ha logikusan nézzük, akkor értelmetlen emiatt a hűség és a megcsalás fogalom is, hiszen a cél együtt maradni a közösen épített vagyonban és juttatni abból az utódoknak. Bármi is történjék
Fordítva van ülve a lovon, kérem !
Egy pár kapcsolatban, időszakosan, kb. 5 (ezt Popper Péter mondta), de max. 7-10 évig lehet reálisan az érzelmi és szexuális egységet fenntartani, betartani a monogámiát, mert betartatni értelmetlen, lehetetlen (lásd hűség). És ma már nem tennék különbséget férfi és nő között abból a szempontból, hogy inkább ki lép ki, vagy kibírja tovább a monogámiát, túl vagyunk a szexuális forradalmon.
Konzekvencia: egy illúzióba hajszoljuk magunkat, ha az érzelmi és szexuális kapcsolatot egy másra szolgáló jogi intézmény kereteibe akarjuk beleerőltetni. Még egyszer mondom, a kivételes egybeesés, sőt a holtig tartó szerelem is létezhet. Nagy ritkán. Azt kellene tisztázni, hogy két ember mire is szerződik. Mert ha házasságra, akkor a hűség kikínzása a másikból vagy magunkból álságos. A hűség is eleve álságos, még a szótól is kiver a víz. Hiszem a hűség akkor kapcsol be, ha már vannak más vágyai, igényei az embernek, de ezt elnyomja. A hűség számomra nem vállalható kompromisszum. Jellemzően ilyenkor évekkel később zúdul a kaki, „hogy pedig 5 éve volt egy nagy szerelmem, de én hűséges maradtam”.
Nonszensz az is, amikor a lebukás után a másik fél követeli, hogy az illető szakítsa meg a kapcsolatát és 5 perces elszámolásra kötelezi. Ilyen hatalma nem lehet egyik embernek a másik felett.
UI: a Tamaranalízis
Ezért nem ítélem el a barátnőmet, Tamarát. Mert egy olyan szabályt sértett meg, amelynek betartását elvárni nem lehet. És most kemény leszek a férjjel, ha neki arról, hogy emberidegen elvárni a másiktól, a feleségtől, hogy 25 évig és tovább hűséges legyen, halvány fogalma sincs, akkor baj van a valóságérzékkel. Teszem hozzá vica-versa, fordított helyzetben is ugyanez lenne az álláspontom feleséggel kapcsolatosan. Ha házasságra szerződtek, holtig tartó egységre, akkor az ezzel jár(hat). Sokan azzal érveltek, nem is rosszul, hogy ha a férj tudná, akkor ő is döntési helyzetben, lenne és dönthetne a válás és új élet mellett. Úgy gondolom, hogy ha valaki 25 évet lehúz napi együttélésben a másikkal, azért csak tudja, hogy hogyan gondolkodik, érez a másik fél. Túl azon, hogy anyagi csőd lenne a válás, ezt viszont biztosan tudni.
Lucretia Borgia
