Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
2028 DECEMBER 18
2019. február 12. írta: Szőkenőő

2028 DECEMBER 18

fantasy-2790666_960_720.jpg

Tomhardynészonja újabb poszttal örvendeztet meg bennünket, fogadjátok szeretettel :) <3

 girl-320264_960_720.png

Az Olderen újabb match-em volt. A jóvágású, profilképén Modern Talkingos pizsamában feszítő negyvenes nem sokkal később megadta a randi helyszínt, és küldött egy pontos listát, miket szeret. Igyekeztem mindent megjegyezni, mert az én koromban már minden nap ajándék. Azt írta, nála első teszt az orál, ha abban nem vagyok jó, nincs miről beszélni. Elege van már azokból a nőkből, akik fél óránál tovább húzzák az időt a behatolás előtt, erre nem ér rá. Komoly kapcsolatot keres, szeretne mielőbb megállapodni. Bennem az tetszett meg neki, hogy vállalom magam napfénynél is, olyannak, amilyen vagyok. Dicsérte az öltözködésemet, “amely már annyira idejétmúlt, hogy pont ezáltal übertrendi.” Kicsit emlékeztettem a néhai Károly herceg második feleségére Kamillára, ami “beteges, de jóleső borzongással” töltötte el. Fázósan húztam össze magamon a méregzöld kardigánomat, mert a nagy 2020-as lázongások idején minden metrónak és villamosnak levágták a tetejét. Igaz, a globális felmelegedés miatt elég volt alá csak egy pamutpólót vennem. A hőmérő higanyszála decemberben sem szaladt plusz tizenöt alá.  

A Zámbó Jimmy megállónál, ami régen az Ecseri út nevet viselte, hatalmas plakát hirdette a banán-, konzumszaloncukor-, és narancselosztó pontokat. Amióta özv. Valkóné Erzsike került hatalomra, azóta csupa ilyen meglepetés intézkedéssel szembesültünk. Érdekes volt visszaülni az iskolapadba is. Nem mondom, hogy a tapétázás-festés-mázolás órák lettek a kedvenceim, de a vérvétel, és laborlelet kielemzés tanfolyamnál mindenesetre jobban élvezem. Kicsit szar, hogy csak a vasárnap délutánjaink szabadok, de már kezdjük megszokni. Mivel az internet hozzáférés le lett korlátozva napi egybefüggő 2 órára, vagy 4x30 percre, így tulajdonképpen ráérek sokkal hasznosabb dolgokkal tölteni az időmet. Fogytam is egy csomót, pedig folyton zsíroskenyeret zabálok. Rengeteg embert ismertem meg az utóbbi években, ami szintén jó szerintem. Egyedül azokat a napokat nem szeretem, mikor éjszakás nővérnek vagyok beosztva, sosem volt erősségem a nyílt sebek ellátása… Pedig jó lesz, ha megedződöm, mert jövőre a kisebb rutinműtéteket meg kell tudni csinálni. Anélkül nem lehet megszerezni a “Tisztes állampolgár” kártyát, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy külföldre utazhassak.  

De ezen a héten szerencsére a tűzoltóságra vagyok beosztva, és itt szinte mindig jó a hangulat. Múltkor szénné röhögtük magunkat a “Gázcsere zárt térben” tananyagnál, mert annak a nagyképű Lázár gyereknek kellett belőle elsőként gyakorlatban vizsgázni, és hát nem mondom, hogy ötösre tudta:)) Azóta mindig azzal cukkoljuk, hogy felnézünk a plafonra és sóhajtva bámuljuk a sarokban azt a hányásszerű foltot, hogy “szegény Lázár!” :)) Szóval azért vannak jó sztorik is… De most abba kell hagynom, mert több karaktert nem lehet kiposztolni a Virginerre. És már amúgy is csak 1 percem maradt a mai 2 óra netből…

Tomhardynészonja

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szociesatjukol.blog.hu/api/trackback/id/tr7914621676

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.02.12. 13:43:36

Imádom Szonnyát, jó fantáziájú, humoros írás. Megy a kedvencekbe.

csevely 2019.02.12. 14:33:55

Nagyon kishitű az írás, nagyobb íven kellene kifejteni a jövőről álmodást. Pl hogy Akkor már nem az orál lesz a belépő , ugyanis már ma az! és az anal a következő lépcső. . . mostanság.

Csak per tangentem: a folyamat kezdődött azzal, hogy volt filmen csók!! atyaúristen.... utána már lett félig árnyékban levő mell, persze bimbó nélkül. Követte a teljes puci néni hátulról, oldalról...utána pucifiú hátulról...mia madre !
Utána lett, hogy imitált szex, persze ruhában , gyorsan követte a pucinéni totálban, punci totálban. Azután szintet lépett a dolog, lett szexfilm. Aholis volt kerettörténet, séta, ebéd...szex. Utána gyorsan áttértek a sztori nélküli szexre, mutatva már 5 cm-ről a behatolást. Persze kevés lett a száj, pina , kellett a harmadik luk is. És ha még ez sem volt már elég, lett ugye 2 nő, 2nő+1 férfi, 1 nő+akárhány férfi, majd lett egy nő és három hímtag benne egyszerre, persze lett szado-mazo, lett pisi-kaki szex néven árult förmedvény......
Most ott tart a világ, hogy aki ezt folyamatában élte meg, annak
baja nincsen, fokozatosan szaródott el a kedve. De a bármelyik fázisban belépő fiatalok, azok azzal szembesültek, hogy nem értik mi a jó a szexben. Leginkább a nénik, akiknek minden tortúrát el kell viselni.
Valami szexológus írta, hogy a mai pornón felnőtt egyedek alkalmatlanokká váltak a szerelemre, szeretkezésre, a filmeken látottak lettek a sztenderd viselkedési formák, oszt nem öröm mély torkozni, spermát nyelni, seggbe dugva lenni. . . és még élvezni is;)
És a Cseti blogon kifejtették, hogy a robotokkal mekkora élmény lesz?
A közeljövő dolgai, nem 10 év múlva.
Na ehhez képest semmit sem mond a 2028-ban várható fejlődésről a poszt. Ugyanis hova tudna fejlődni ( aljasodni ) a világ???????
Vagy csupán a jelent írta meg, áttéve a távoli idősíkba?
Cseti mondta egyszer nekem, hogy írói szabadság!
És ez is az??? Mármint a posztoló a saját jövőjét látva írta ?

A második eklogával nincs bajom, az már látható itten , remek lesz:))
Perszepersze az sem 2028-ban. . . .
Kishitűség megint, ha így fejlődik a NER, akkor már 5 év múlva.
És tényleg, már lehet kirúgott államigazgatásban dolgozó bárkinek katonának menni!! Hurrá! Persze a tűzoltó, ápoló, orvos sem életidegen dolog akár egy történelemszakosnak sem:):):)
És a jelen pucér valója :
nepszava.us/jonnek-az-erdelyiek-es-az-ukranok-orban-penzeert-szulni/

2019.02.12. 14:55:09

@csevely: fú de komoly mindmeghalunk komment volt ez.
Mi baj? Akarsz róla beszélni?

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.02.12. 16:09:39

Decemberben se lesz 15 foknál hidegebb? Hurrááááá!!! Nem kell elmennem melegebb éghajlatra :D

2019.02.12. 16:12:55

@Foxi 27: az a baj hogy igaza van :/.

Az elmúlt félévben ha én nem gyógyítottam a családot akkor meg is dögölhetett volna mindenki.( utánaolvasni, megnézni mi jó rá, megnézni mi van helyette mert a doki nem írja fel csak ha arra a gyógyszerre van szerződve - beszerezni, stb...)

EGy törést így is majd lehet egész életre viselünk majd, mert műteni meg kivülről nyomkodásra helyretenni még nem tudok ... :)... :(

2019.02.12. 16:15:39

@csevely: akkor lehet bárki szülészorvos is :), vagy lehet lesznek szülőstadionok. A kivetítőn egy angliában lévő magyar nőgyógyász majd levezényli egyszerre sok száz boldog lefizetett anyuka szülését a gyepen :). Ez lesz az igazi nemzeti sport.

2019.02.12. 18:19:14

@Mia and me: haha, ez jó beszólás volt :-)
told be a deans-on is, majd rávetődnek a vérfarkasok

2019.02.12. 20:04:12

@Foxi 27: á ott olyan merev a banda, hogy kitiltanának a szülőstadionommal együtt. Pedig amúgy több bevétel lenne, ha ilyen közösségi szülésekre árulnának jegyet a lelátókra, mint most a meccsekre ;-)

csevely 2019.02.13. 16:49:58

@Foxi 27:
Vén pöcsnek érzem magam, mikor a trolin fiatal ( 14-16 éves ) fiúk megvitatják, hogy mit kell megcsinálni egy "puncinak", hogy egyáltalán leereszkedjenek hozzá. Azaz esetleg csókolózzanak, sétálgassanak, moziba menjenek...Mert amúgy belépő nekik a szopás, arcra élvezés, és minden mit újabban pornóban látnak.
És nekem csak az volt a "mindmeghalunk" problémám, hogy a mai valóság már régen túlhaladta a leírtakat. Gondolom Szonja sem tizenéves, sőt nem huszonéves, hogy egy ilyesmit vizionál.
Ámbátor örvendetes , hogy a pornófilmekben is kezd általánossá válni a bármekkora szerszámmal, bár hánnyal is küzdő nők aktus alatti csiklóizgatással való csúcsra érése. Azaz deheroizálják már legalább a férfi büszkeségét. Így talán lesz esély a következő generációnak egy kölcsönös, egymást kielégítő kapcsolatra jutni. Szinte ennyi volt.
Na jó, volt más is. Ténylegesen megbambultam egy 18 éves nénit. Csodálatos arany tetoválása volt a karján, olyan meander szerű. Persze megismerkedtünk, és utána már arról beszélt, hogy ha akarom, akkor bármi lehet (50 múltam rendesen:)) és hogy ő elsős egyetemista. . . Szonja ehhez képest naivát alakít. Mármint az ismerkedési sztoriban, a jövőbe helyezve a régmúlt jelent.
@Mia and me:
Valami statisztika szerint London a 2. legnagyobb magyar népességű város, és ott már több ezer ( tízezer ) már nem magyar gyereket szültek a magyar migráns nők. Az ittenieket pedig majd az erdélyből jövők. . . akik már többet érnek az ősi ittszületetteknél.
Amúgymeg az emberi ERŐFORRÁS ( micsoda szó ) miniszter ( szintén importált hülye ) útmutatása szerint elég a tízparancsolatot betartani oszt eljő a Kánaán. Bár azt a pontot pont a NER nem ismeri, hogy ne lopj. .
A te víziód viszont aranyos, hogy szülesztő stadionok:)) Vizuális vagyok, de nagyon. A közösségi szülések pedig fenomen..
Ámbár van ott minden, mi nincs a kórházban. Hiszen még a füves földet is fűtik. . .

2019.02.13. 19:48:19

@csevely: avass már be, hogy megy ez a mai világban, hogyan jön egy fiatal csaj oda egy apja korabelihez hogy dugjanak? Te vagy endivajna reinkarnációja? Gazdag vagy? Alfamacsó? Vagy mi kell a mai csajoknak?

csevely 2019.02.13. 21:55:39

@Foxi 27:
rohadt egyszerűen csak pénz.
és nem is sok.

2019.02.13. 22:18:21

@csevely: úgy hallom egy iPhone a tarifa manapság, az a beugró.
Konkrét példám van erre, név és cím a szerkesztőségben.
Ráadásul a nő 40++os, igaz nagyon csinos.

2019.02.14. 08:42:07

@God Harald: nem tudom, épp ma talizok vele, megkérdezem.
De bementek egy boltba és megvették.. gondolom a legújabbat árulják.

God Harald 2019.02.14. 08:45:54

@Foxi 27: hasznàltat nem fogad el?:-)

2019.02.14. 09:48:10

@God Harald: Nem. Ő egy princess :-)
A nagyon szép nőkben megvan ez a lelki defekt, hogy örökké minden körülöttük forog és "érdemtelenül" kapják a figyelmet, meg a vágyódást. Ego boost full time.

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.02.14. 09:57:34

@Foxi 27: Azért érdekes, hogy van pasi aki a 40++-os nőnek is megveszi az ájfont. Vajon mért pont neki? Hisz az általános vélekedés szerint az már eléggé kifutó széria, mégha olyan csinos is.

LucretiaBorgia 2019.02.14. 10:08:14

@Szőkenőő: Na, ha engem állj fonnal akarnának megvenni, azt verném szét a delikvens fején.:):):)
Monnyuk egy sansung A9....azé más...
De! Félre a tréfával, képtelen vagyok elhinni, hogy értelnes szép nő egy telóért dug ????!!!!!
Ez tuti nem a valoság ...

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.02.14. 10:24:09

@LucretiaBorgia: Sehol se írták, hogy értelmes, csak hogy szép meg csinos :)

pannonfunk 2019.02.14. 10:39:23

Ha már megy a panasz, múlt héten a Moszkva téren reggel fél 8 körül fiatalok szítták a vicces cigit. Belementem a felhőbe, nekem is vicces napom lett, pedig nekem para. Visszanéztem, amikor érzékeltem, hogy miről van szó, három, kb. 15-16 éves srác, hót lazán adogatta körbe a jointot. Csak így, reggel fél 8-kor, a Moszkva tér közepén, kismillió ember sétálgatott körülöttük. OK, nem szex, de akkor is durva.

God Harald 2019.02.14. 10:45:02

@LucretiaBorgia: szerintem is sokkal praktikusabb odaadni az árát! Én is jobban örültem volna annak a suskának! Nem beszélve róla, hogy vicces egy idő után 60-70 féltéglát hurcolni magával.

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.02.14. 10:48:51

@pannonfunk: Mikor ilyen fiatalokat látok piálni, cigizni az utcán arra gondolok, hogy ha anyád látna most! Azt hiszik jókislány, jókisfiú gyerekeik vannak, pedig ha tudnák mi folyik a hátuk mögött.
Van egy nagyon értelmes aranyos 12 éves unokahúgom, rettenet belegondolni, hogy ő is ilyen piálós bulizós dugokjobbrabalra csaj lehet majd egyszer. De remélem nem lesz az.

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.02.14. 10:52:40

@God Harald: Naaaa!!!! Te is ájfont kapsz cekcért? :D:D:D

God Harald 2019.02.14. 11:15:02

@Szőkenőő: igen, de én kizárólag szopok érte!:D

LucretiaBorgia 2019.02.14. 12:59:55

@God Harald: Krisztusom...mi történik itt, ha haldoklom?! Áhh, tőletek még meg se halhatok..
Lassan visszatérek és jönnek a dör-ge-delmeim. Szigorúan pesszimisták:):):)
A la Wombi:)

LucretiaBorgia 2019.02.14. 13:01:07

@Foxi 27: Jó. Akkor az álljfone nem a Te zsebedre megy.:):)

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.02.14. 13:16:28

@God Harald: tyopok :D:D ez a ty-zés nagyon tettyik :D

@Foxi 27:
Nem, nem voltam zárdaszűz, de én alapvetően probléma mentes gyerek voltam, kamaszként is. Na persze én nyertem egy problémás kamaszt, de szerencsére nem lányom van. Azt hiszem ő zárdaszűz lenne, tuti nem engedtük volna a lakásból, még levegőzni sem :D :D

Mia and me (törölt) 2019.02.14. 13:25:41

@pannonfunk: hát ezekka mai fiatalok... Moszkva tér az kimondottan a piálásos egyebes bulik előtalálkozó pontja volt már rég is... Lehet nem mentek suliba.. vagy azt ami aznap volt (óra) csak úgy lehetett túlélni.

God Harald 2019.02.14. 13:31:31

@LucretiaBorgia: hát te élsz?
Márhogy mik vannak?

God Harald 2019.02.14. 13:36:01

@Szőkenőő: hát, azt ami melóhelyen van nem tudom tyopásnak nevezni! Az igazi őszinte, tabumentes hardcore!:-)

LucretiaBorgia 2019.02.14. 13:39:11

@God Harald: Épp csak. Ez a rohadvány virus nagyon erős vót. Tegnap, tegnap elott dógozni próbáltam. Vissza is estem. Nagyon lassú a javulás..
De minnyá visszatérek, a takony hullám levonulóban az agyamról.:):)

God Harald 2019.02.14. 13:53:56

@LucretiaBorgia: jól van örülök! Nagyon kéccségbe voltam esve! Imádkoztam is Tömjén Zsótihoz, meg a többi szentekhez. De hála az úrnak (és a kedves családjának) a joginák vastüdővel bíró lények!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.02.15. 13:44:39

Jó lett Szonnya.
2028-ban majd a Moszkva helyett az Orbán Király úton fognak gyulekezni a sihederek.

God Harald 2019.02.15. 14:02:00

@szociál: és nosztalgiával gondolnak vissza a viktoriánus korszakra:-)

csevely 2019.02.15. 14:30:06

@: @God Harald: @LucretiaBorgia:
Két hét múlva :
-Jó, jó, hogy szép vagy, de laposat kaptam tőled!
- Mégis mit gondolsz, egy ájfonért mit kapsz, selyemhernyót?????

LucretiaBorgia 2019.02.15. 14:56:08

@csevely: A hernyó kissé zavarja az értelmezést:):):)

Mia and me (törölt) 2019.02.15. 20:02:11

@szociál: úgy olvastam hogy googlizni a skinhedek....

:)

2019.02.18. 07:54:15

Ááá... mennyire optimista jóslatok. 2028.-ra Mo-t kizárják a galaxisból, valami gübbedt aszteroidára, rohadt hideg lesz és a netet floppin fogja kihordani a tehetősebbeknek a UPS..

2019.02.18. 10:25:19

@csevely: :O Uhhh...
Te nagyon öreg lehetsz..

Az általad említett szexuális 'parafíliák' korántsem a mai kor találmányai, maximum azok ábrázolása és széleskörű bemutatása újdonság.

"De a bármelyik fázisban belépő fiatalok, azok azzal szembesültek, hogy nem értik mi a jó a szexben."
Nyugi, az ötlettelenség és a minimál anatómia ismeretek éppen ennyire jellemezték a te fiatalságod kortárs pasijait is. Abban viszont egyetértünk, hogy az ingerküszöb templomtoronyba teleportálása és a lépcsőfokok be nem járása nem szerencsés. ..és talán ez (is) lehet a forrása annak, hogy sok fiatal valójában a legextrémebb formában sem képes teljes kielégülést lelni. Na..de ez legyen az ő bajuk ;) A jó szex jutalom.

"Valami statisztika szerint London a 2. legnagyobb magyar népességű város, és ott már több ezer ( tízezer ) már nem magyar gyereket szültek a magyar migráns nők."
Egész Angliában kevesebb magyar él, mint amennyi a nyolcadik legnagyobb magyarországi város lakosainak száma ;) a The Migration Observatory statisztikáiban saaajnos még mindig 100 000 alatt van a magyarok száma.. Litvánia a tizedik, de megelőz minket egy féltucat gazdag EU ország is ebben a tekintetben ;)

csevely 2019.02.18. 14:35:23

@Womb Raider:
Ez jóóóóóóóóóóóóó:
"Te nagyon öreg lehetsz.. "
Mert tényleg, a 3257 inkarnációm után joggal lehetek öreg, bár még előttem van pár ezer inkarnáció, hogy eljussak a nirvánába;)
Naperszeperszepersze a karmám szerint itt is beszélni kell veled :):):)

Ténylegesen a kiindulási pont, ugye, hogy 15 éves fiúk szerint az a lány érdemel bármilyen figyelmet, aki minyimum szopik, análozik.
A gond az, hogy én nagyon tisztelem, szeretem a nőket, így érzékenyen érint az ilyesmi megalázásuk. Pl ez maga a vendetta kellene legyen:
444.hu/2019/02/17/megeroszakolta-a-tanara-szolt-egy-rendornek-az-is-megeroszakolta
De nem az, mert csak.
Az viszont aranyos tőled : " A jó szex jutalom."
A többire ott a Mastercard

2019.02.18. 15:20:10

@csevely: "Ténylegesen a kiindulási pont, ugye, hogy 15 éves fiúk szerint az a lány érdemel bármilyen figyelmet, aki minyimum szopik, análozik."

Te nagyon öreg vagy és láthatóan ismersz MINDEN 15 éves fiút, azok szexuális preferenciájával egyetemben... gyanús..naggyon gyanús..

"Naperszeperszepersze a karmám szerint itt is beszélni kell veled :):):)"
Dehogy kell.. sőt.. még írnod sem muszáj. Hülyeségeket főleg nem..

csevely 2019.02.18. 17:25:49

@Womb Raider:
Értelmezési dolgok, tudd.
Én egy esetről beszéltem, de te mint "omnipotens", "omniscient" azonnal reagálsz.
Sajnálnálak, de minek? De tényleg minek egy M.I.-t sajnálni?

Csak tanácsolnám, amit én!! érted !! én láttam és éld át!
21-23 óra körül bármely patikában nézd meg a tizenéves fiúkákat, kezükben 10-30 fecskendővel, mert cserélik, de kérnek gumit is, mert éccelődni mégse jó. Voltam Alvin &Mókusok koncerten, ahova Audival, Mercedessel hozták kicsiny pubikat, akik gyorsan lerészegedtek, és ültek a fal mellett mint verebek a dróton. Kérdeztem, mert ugye szünetben beszélgetnének a célközönséggel, de Alvin is, a basszusgitáros csaj, Viktória is azt látja, hogy soha ezek nem akarnak mást, csak némi " repülést". És minden városban. Szal nem az összest ismerem, csak némi betekintésem van.
Persze a jobbmódúaknak vannak jobb szerek is, és jobb helyek is.

napersze mit írogatok én egy omniscient-nek??????

2019.02.18. 19:23:08

@csevely: :))) ééértem.. a világogképed Alvin és a mókusok koncertek közönségének beható tanulmányozásán alapul..ja, meg a villamosok népének megfigyeléséből. (Lehet, ha nem csak lesed a fiatal suncik tetkóját, hanem vagányan a tomporukba is markolsz, még mélyebben fogod érteni a világot;)
Na...

"Azon zenekarok egyike vagytok, amelyeknek a közönsége kitart a csapat mellett, sőt, ma már leviszi a bulira a gyerekeit is. Szerinted is mondhatjuk Rátok, hogy többgenerációs zenekar vagytok?

"Abszolút! Legyen bármilyen nagy is a tábor, ez egy igazi hatalmas család. Ide hazajárnak az emberek! Tudják, hogy lehet bármilyen nyomás az életben, itt mindig otthonra és barátokra lelnek, így a mai napig is visszajárnak azok is, akik a kezdetektől ott voltak és együtt szórakoznak a többi generációval. Nagyon büszke vagyok rájuk!"

Ez mán döfi! Ezt elegyítve a te kis fecskendős zsánereddel már értem, mire oly büszke a banda! Bravo!

Szóval teljesen egyértelműen megalapozott az általánosítás. Azt ugyan még mindig nem sikerült megmagyarázni, hogy a szexuális attitűdök pontos ismerete honnan fakad..de nyugtass meg, nem pedofil pornóból..

"Persze a jobbmódúaknak vannak jobb szerek is, és jobb helyek is"
Éééés? Ez most mennyiben releváns?

2019.02.19. 09:58:50

@pannonfunk: Minden korszaknak/korosztálynak megvolt a maga tudatmódosító szubkultúrája és rétege. Az is nyilvánvaló, hogy mostanra ez szélesebb körben figyelhető meg.. de ordas csúsztatás/általánosítás ezt úgy kommunikálni, hogy a jelenlegi fiatal-felnőtt réteg elveszett..'füstbe ment'.
Ez egyszerűen nem igaz. Másrészt.. azzal, hogy egy tendenciát félreértelmezünk, eltúlzunk, egészen biztosan nem segítjük a probléma értelmezését és annak megoldását. Végül.. és ezt most csúnya gonosz Wombi mondja: nem kell mindenkit megmenteni!

Mia and me (törölt) 2019.02.19. 13:17:05

@pannonfunk: szerintem ezek vezetik az országot csak átöltöztek.

LucretiaBorgia 2019.02.19. 15:52:36

Na, csináltam nektek olvasnivalót. Wombinak, csakis pozitívat. Ha nem elsőzik, örihari :):):)

2019.02.19. 15:59:16

@LucretiaBorgia: Hááát.. rám is fér már!
;)

LucretiaBorgia 2019.02.19. 17:37:49

@Womb Raider: holnap reggel 8 kor
Kajánkodhatsz rajtam:):):)

LucretiaBorgia 2019.02.19. 21:40:12

@God Harald: Ponty! ET intézi, pontos lesz!
De wombié az elsőzés :):):)

God Harald 2019.02.19. 22:38:32

@LucretiaBorgia: nyugi ponty nyolckor ügykezelek!:-)

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.02.27. 08:26:25

@M87:
Mert addigra már nem lesznek férfiak, meg nők, csak hímnős példányok, és ezzel megszűnik minden gond és baj a nemek között, és beköszönt a zaranykor ;)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.02.27. 12:31:16

@Szőkenőő:

és kukis nők fognak szülni gyerekeket, akik persze feketék lesznek, vagy sárgák, annyira várom már..............azt a meteor záport :)

2019.03.01. 07:27:15

@szociál:"és kukis nők fognak szülni gyerekeket"

Amióta fiatal szovjet mérnökök kifejlesztették a strap on-t... tulajdonképpen beláthatatlan perspektívát nyitottak előttünk, nők előtt.
Míg nektek az átváltozáshoz nagy elhatározás és egy jól fent kenyérvágó kés szükségeltetik... addig nekünk... :)

" akik persze feketék lesznek, vagy sárgák, "
Esetleg lilák..: www.espaceplaisir.fr/6371-25325-large/perfect-fit-brand-zoro-violet-14-cm.jpg

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.03.01. 07:53:31

@M87:
6 milliardszor klikkeltek a deszpaszitora, most jöjjön az armageddon.

@Womb Raider:

Pedig azok a strapon lezz Vidik cukik :)
A pasis nem.

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.03.01. 11:06:08

@szociál: Szoci e gyállat vagy, agyrém fantázával megáldva :D

@M87:
A hímnősról egy csigafajta jut eszembe, mindegyik az előtte levővel szexel, és egy kört alakítva paráználkodnak :D

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.03.01. 11:06:46

ÉS!!!!

HURRÁÁÁÁÁ MÁRCIUUUUS!!!!!

már kimondani is gyönyör :)

2019.03.01. 11:45:31

@Szőkenőő: Velem most szakított a barátnőm, aki halálosan szerelmes volt még két hete. Elég egy pici dolgon megsértődnie. Mondjuk nem bánom, mert szellemileg rém ostoba volt. Viszont nagyon kényelmes ez, hogy ő mondta ki a "tartsunk szünet"-et és innen már nem is engedek visszatáncolni, tiltás törlés. Éljen a tavasz, jöjjön a következő!

God Harald 2019.03.01. 14:52:18

@effektiv vegdatum: a női szerelem az márcsak ilyen tünékeny fogalom!:)

LucretiaBorgia 2019.03.01. 15:50:51

@God Harald: Na, na, na! Nem általánosítunk! Tood..
A kommentelő maga ostobácskának nevezte a hölgyet. Kérdés miért járt vele?
Vagy nem kérdés :):):)

2019.03.01. 17:01:23

@effektiv vegdatum:
"Mondjuk nem bánom, mert szellemileg rém ostoba volt."
Hozzád képest is???

God Harald 2019.03.01. 19:41:43

@LucretiaBorgia: ne mérgeskedj, kedves kis joginám! Nem titeket akartalak megszólni, hanem saját jelentéktelenségemet szerettem volna kiemelni!:-)))

pannonfunk 2019.03.01. 21:14:23

@LucretiaBorgia: nekem szellemileg rém ostoba nőkre fel se áll a farkam... :/ Persze lehet h szexmentes kapcsi volt, de akkor még kevésbé értem, hogy miért? Felé rezsiért, vagy eztígyhogy?

God Harald 2019.03.01. 23:12:16

@pannonfunk: azért ennyire nem kell finnyásnak lenni! Zsenge legény-süvölvény koromban volt egy viszonylag egyszerűen berendezkedett nővel egy röpke időszakom. Dugtunk és veszekedtünk. Igaz, 18 voltam, de azért nem volt rossz. Csak éppen a paraszt időszakom volt.:-)

2019.03.02. 07:37:46

@God Harald: "...azért ennyire nem kell finnyásnak lenni!"

Nem hát... de akkor utólag nem kéne leszólni.. mert könnyen az az érzése támad az embernek, hogy nem éppen jellembajnok a pasi, aki kihasználja/manipulálja a nálánál kevésbé csiszolt elméjűeket egy kis potyaszex reményében..Zárja magába az ilyen jellegű véleményét..és ne hencegjen..

2019.03.02. 07:39:36

@pannonfunk: a szex isteni volt vele, elképesztően bevállalós, jó értelemben véve gátlástalan volt. A szellemiség és az ösztönös szex azért totál más világ. Amiről te beszélsz, ez az értelmiségi kúrogatás, az más műfaj :-)P

@Womb Raider: Hja te most beszóltál? Egészségedre!

@LucretiaBorgia: Idő kell amig kiismered a másikat. Két - három hónap elég volt belőle.

2019.03.02. 07:41:56

@Womb Raider: Hencz János vagyok, kiskezitcsókolom. Kérem sorolja az igényeit, mivel tudnék még az Ön kedvében járni, hogyan kell viselkednem és kommunikálnom, hogy az Ön becses tiszteletét kivívjam?
-ez irónia volt ám! Valójában leseszarlak.

2019.03.02. 07:57:43

@effektiv vegdatum: "Valójában leseszarlak."...

:) Öt kommentből háromban valahogy csak megtaláltál :) .. kezdve az entréevel..;)

2019.03.02. 08:00:43

@Womb Raider: két öregasszony iszapbirkózása mindig kéjes izgalommal tölt el :)P

God Harald 2019.03.02. 08:05:08

@Womb Raider: igazad van. Ha akkor jó volt, akkor most is illik tisztelettel megemlékezni róla! Pláne hogy leginkább magunknak vagyunk olyan becses személyek, külső szemmel már árnyaltabb lehet a kép.:-)

2019.03.02. 08:12:00

@effektiv vegdatum: A kor egy dimenzió.. a jellemtelenség örök.

2019.03.02. 08:14:42

@God Harald: Oont ezért hagytam el mert nem tudtam tisztelni. Értelmiségi köldöknézegetés ez a -mindenkit tisztelni kell- című bazsalygás.
Nem. Van akit nem lehet tisztelni. Összesen két hónapnyi kapcsolatról beszélünk, még bőven az egymás megismerése szakaszban. Nincs benne az "akkor jó volt akkor legyen jó most is" effektus.
De nyilván ti összezártok egymással egy új ember előtt.
Pedig ahogy eddig olvasgattam viszonylag normális ennek a blognak a közönsége.

2019.03.02. 08:16:46

@Womb Raider: Csak, hogy ne legyenek kétségeid: DQ blogján te ok nélküli agresszorként léptél fel. Szánalmas ahogy itt meg eljátszod a méltóságos kiskirálylányt. A jellemtelenség tényleg örök, klassz tükröt találtál, nézegetheted magad benne.

God Harald 2019.03.02. 08:33:48

@effektiv vegdatum: nem értelmiségi köldöknézegetés, hanem egyszerű emberi gesztus. Persze nem gondolkodtam mindig így. Sok év és sok pofon után már azért sokakban meglátom az embert. Más téren sajnos elég cinikus lettem:D
Én sem vagyok túl régi errefelé.

2019.03.02. 08:43:54

@God Harald: meglátod az embert? Én szerinted mi ketten ebben különbözünk? Én nem emberként láttam a csajt? Démonként?
Annyit írtam, hogy szellemileg zombi. Ha azt akarom írni, hogy nemember, akkor ezeket a betüket írom egymás után.
Peace!

2019.03.02. 08:44:04

@effektiv vegdatum: " DQ blogján te ok nélküli agresszorként léptél fel."

Ezért te bosszúból, mert elvették a játékod, gyorsan gründoltál egy nicket és elsőre beszóltál.. illik hozzád..na

A másik. Az ott folyó vita 90%-ban politikai kérdésekből fakadt és egyetlen alkalommal sem én kezdtem. Reagáltam, bár egy idő után annyira nyilvánvaló volt a provokáció, hogy én is ráuntam.
Az itteni téma teljesen más.. de semmiféle királylánykodást nem látok a kommentemben..

"De nyilván ti összezártok egymással egy új ember előtt."
Szerintem nem.. csak azt, amire te oly büszke vagy, mások talán nem látják annyira daliás tulajdonságnak. Lehet azért másnak a tiédtől eltérő (a más nézőpontra is visszavezethető) véleménye?
"Értelmiségi köldöknézegetés ez a -mindenkit tisztelni kell- című bazsalygás. "
Nem kell senkit ok nélkül, alapból tisztelni.. ahogyan a háta mögött, az idő távolából leszólni sem. Az életed egy rövidke kis pillanata volt, (már, ha valós a történet, nem csak egy eltorzult , visszautasításon gyökerező bosszúból fakadó kompenzáció terméke) ..ám se így, se úgy nem elegáns a mód, ahogy megosztottad a történeted nyilvánossággal.

"A jellemtelenség tényleg örök, klassz tükröt találtál, nézegetheted magad benne."
Lássuk be.. ez béna utánlövésre sikeredett.

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.03.02. 09:13:19

@effektiv vegdatum: Új vagy? Hm.....volt már itt pár "új" kommentelő, aki újnak látszik, de a kommentekből csak kiderül, hogy ő bizony egy régi motoros. Nem értem minek ez a bújócska. De már nem is érdekel igazán, mert jellemzően pár nap, kevés esetben pár hét, és az "új" nick törlödik, hogy aztán kezdődjön elölről az egész.
Szóval kellemes időtöltést a tjúk ólban, legyél akárkicsoda is.

LucretiaBorgia 2019.03.02. 17:08:51

@Womb Raider: Wombiiii! Hétvége van....Te itt?
Én csak örülök :):):)
Lassan összekapim magam és irok pesszimista posztokat:)

LucretiaBorgia 2019.03.02. 17:32:54

@effektiv vegdatum: Háát, wombira sok mindent lehet mondani, de h királylányt jáccana..
Never!

LucretiaBorgia 2019.03.02. 17:38:27

@effektiv vegdatum: Na most meg vagyok keveredve...
Ezt wombi irta kv. 1 éve..
Amugy ido kell mig befogadnak. Már ha odavaló vagy ahol befogadásra vársz.

LucretiaBorgia 2019.03.02. 17:39:36

@effektiv vegdatum: Megkérdezhetem h akadtál a blogra?

God Harald 2019.03.02. 18:21:07

@LucretiaBorgia: mivel bottyantalak, kedveském?:-)

2019.03.02. 23:09:57

@LucretiaBorgia: ismerősöm ajánlotta a Tamarás írást. Izgalmas jó sztori.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.03.03. 07:18:00

Tudom nagyon proli ,de nekem tetszik :)
Wombinak is.
(nem)

:P

www.youtube.com/watch?v=rWwuyxEqVDc

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.03.03. 07:19:00

@effektiv vegdatum:

De ezért miért kellett csinálnod új regisztrationt ?
Eddig a főd alatt éltél cimbora ? :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.03.03. 07:20:54

@szociál:

kislány úgy néz ki mint a Nagyferó.
A Dalos szélkakas :))

2019.03.03. 08:20:08

@effektiv vegdatum: "Annyit írtam, hogy szellemileg zombi. "

Minekutána ezt leírtad, megkönnyebbültél? Nekem jobbára csak az sugárzott ebből, hogy te többre tartod valkinél.. akiről semmit sem tudunk a te elmondásodon túl..

Én egyedül a öncélúságát és azt kifogásoltam, hogy kiérződött belőle: kihasználtad-dobott-bosssszúúúú...

(bár elég messzire vezető boncolgatássá is lehetne hízlalni inkriminált pár mondatod..de minek?)

2019.03.03. 08:37:41

@Womb Raider: Merthogy semmiféle részletet nem tudsz a történetemből a hosszas boncolgatásod csak a te fantáziádból táplálkozna, az meg csakis rólad szól.
Meg nyilván a te egód boostolásod a lényeg, hogy mennyire okos és analitikus vagy te, átlátsz a szitán és majd jólmegmondod.

Nem tudtam, hogy itt is divat a pc ízlésterror, hogy egy buta emberről nem lehet leírni, hogy buta. Pláne, ha nő az illető. Akkor csak habosbabos királykisasszonynak lehet láttatni. Köszönöm ezt a tanulságot mára. Holnap majd vegyük át a szorzótáblát.

2019.03.03. 08:54:21

@effektiv vegdatum: Még egyszer (utoljára) :
Felőlem azt és úgy tartasz butának, ahogyan az az egód bosstolásához (hogy téged paligázzalak) az szükséges.. de hidd el, ez olyan körítéssel, ahogyan tetted, visszafelé elpukkanó kapanyél..

"hogy egy buta emberről nem lehet leírni, hogy buta." & " Merthogy semmiféle részletet nem tudsz a történetembő"

Így csak rád hagyatkozhatunk.. és azzal összevetve, hogy éppen lapátra kerültél, könnyen megkérdőjeleződik az objektivitásod..

2019.03.03. 09:04:46

@Womb Raider: objektivitás nem létezik a világegyetemben. Még a tér és az idő is relativ és invariáns.

2019.03.03. 09:07:36

@effektiv vegdatum: Szerintem nem egészen érted az 'invariáns' jelentését... ;)

LucretiaBorgia 2019.03.03. 09:43:33

@God Harald: Hogy mindig kissebíted érdemeidet! Pedig neked nagy van:):):)

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.03.03. 10:32:04

@szociál: ez videjó ezdebeteg :D
Gyurcsányról is biztos van ilyen :D

God Harald 2019.03.03. 10:47:21

@LucretiaBorgia: ó, nem én vagyok a nagyérdemű!:-)
Ha volt is olyanom, már rég elévült. A bűneim többségével együtt.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.03.03. 11:38:47

@Szőkenőő:

Koós Jézuskázik, biztos ezért dobta fel a jutub a Sír a telefont :simi

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.03.03. 11:49:52

@szociál: Igen nemrég láttam a hírt.
Anyukám meg a nagyim nagy kedvence volt.
Hofival nagyon jók voltak, ez nekem is kedvenc a mai napig

Macska-duett g.co/kgs/ug6DvV

Nyugodjék bekében.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.03.03. 19:15:27

@Szőkenőő:

Ja Hofi után meg jött a Bajor :)
Tényleg végig sztár volt a Koós, nem a kiégett sztárocska.

2019.03.04. 07:45:24

@szociál: A rendszerváltás nagy vesztesei.. gyorsan le is mentettem az Aradszky összest..ki tudja, mit hoz a holnap. ;)

Egyébként jó fej faszi volt, kicsit ripacs, kicsit bohém.. egy letűnő világ mohikánja. Egyet nem lehet elvitatni: jó adottságú (remek orgánum) és képzett énekes volt. ..és ez most nyilván furán hangzik, de a korától elvonatkoztatva jó pasi volt.
Szerintem Lovastengerészünk is gyújtott érte egy gyertyát..

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.03.04. 08:33:38

@Womb Raider:

Egyszer láttam élőben, a sörgyárban lépett fel majáliskor, mindig ő vezette a mercijét, ahogy Gáspár Laci, levezetnek 200-400 km-t és utána fellépnek, nem ám az asszony vezet :)
Mondjuk ha olyan autóm lenne én se engednék senkit a volánhoz, ezért is halott ötlet az önvezető autó, pont a vezetés a lényeg, nem az hogy eljuss A pontból B-be, az másodlagos, arra ott van a vonat.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.03.04. 09:02:03

@effektiv vegdatum:

A hétvégi autókázás nem arról szól, hogy a városban kocsikázol, vagy állsz a dugóban, hanem arról hogy kiszabadulsz a városból.
Mi néha lemegyünk vidékre de nem tapasztalom hogy konvojban mennének az autók, igaz egyre több kamionnal találkozok, ez bosszant.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.03.04. 09:55:37

@effektiv vegdatum:

azzal járok, direkt vettem egy scániát, de így is kitakarja ha előttem cammog egy pótos :(

2019.03.04. 10:01:40

@szociál: Ismerősöm hord be az usa-ból autókat.. van embere kinn, aki összegyűjtögeti a kiszemelt járgányokat, bekonténerezi..ő meg kimegy és autózik egy jókorát az egyikkel.. az mindig az ő reszortja. Ha egy-két hete megy rá..hát annyi. Bőven megéri és évente kétszer biztos megcsinálja. Ez az élete.
Mondjuk ott még csak-csak volna ráció az autonóm autókban.. de nálunk? 100 méteren van 45 tábla és 0m útburkolati jel..meg 3 részeg biciklis, AI legyen a talpán, amelyik képes kimanőverezni :)

God Harald 2019.03.04. 11:04:08

@Womb Raider: istenem, a 66-os úton döngetni, miközben kellemes country zene szól! Fasza volt, na:-)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.03.04. 11:05:30

@Womb Raider:

Az AI vinné a bringást gázpalackkal együtt :))
Itt pécsett azért igyekeznek újra festeni az útburkolati jeleket, de nem csak néhány városból áll az ország, kicsit lepukkant városkába beteszi a kerekeit az önjáró sávtartó faszom autójával egyből visz mindent ha alszik a sofőr bácsi :)
Sose kéne önjáró, mert mindig fosnék hogy bekanyarodik vagy kapjak oda a kormányhoz ? Végig paráznám az utat.
Az már megoldás lenne ha minden autóban vészfékrendszer lenne beépítve, így kevesebb tömegbaleset lenne, de úgy nehéz ha a csóri csak a régi szarokat tudja megvenni, amiben esetleg ABS van, de minden kuka.

Én azért USA-ból behozott autókat nem igen vennék, azokat szervizelni se lenne leányálom, koccanás után rendelni hátsólámpabúrát a neten se 50 ft.

2019.03.04. 12:33:20

@God Harald: "istenem, a 66-os úton döngetni, miközben kellemes country zene szól! "
100 folk celsius, mi??? :P

Azé' ez sem rossz, bár előtte nem vagdosnám fel az bal csuklómat...(igaz, ez nem a Rt66, csak a 15-ös államközi Barstow előtt.. de az érzés..összehasonlítható)
"https://www.youtube.com/watch?v=u9WgtlgGAgs"

2019.03.04. 12:36:33

@szociál: "Én azért USA-ból behozott autókat nem igen vennék, azokat szervizelni se lenne leányálom, koccanás után rendelni hátsólámpabúrát a neten se 50 ft."

Kinek Isten majmot adott, annak ád pénzt banánra is..

Egyébként nem olyan elromlós autók már manapság az amerikai cuccok.. és hord be onnan Porche-t is ;)

God Harald 2019.03.04. 14:54:19

@Womb Raider: igazából a klasszikus 66-os jórészt egy letűnt kor emléke. De azért van hangulata.

2019.03.04. 15:06:50

@God Harald: Hát bizony.... közel 100 év történelme.. időutazás. Jól mondod..
Az én bakancslistámra a TSR került fel.. már majdnem összejött, de egyelőre elhalasztottuk.. :) Kaland a javából.

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.03.04. 15:18:57

@Womb Raider: TSR? Na én ott magam alá tojnék az tuti :D
De egy janán szupervonatot szívesen kipróbálnék.

God Harald 2019.03.04. 15:37:39

@Szőkenőő: a TSR a Transzszibéria? Már miért tojnád össze magad?:-) Japán szupervonaton sajnos nem ültem még, csak kínai mágnesen.

God Harald 2019.03.04. 15:39:32

@Womb Raider: ha az a Transzszibéria, akkor én is elpöfögnék Vlagyivosztokba!:D
Bajkál tó, oda úgy elmennék!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.03.04. 15:48:39

@Womb Raider: @Szőkenőő: @God Harald:

400-al robogó vonatokra a tököm akar jegyet venni, nem kell rohanni ráérünk, minek fossam össze a gatyómat, ha nyugodtan is lehet utazni ?
Kínában érthető mert , mert minden messze van, messzi van a messzi papa :)
Azt nem értem hogy USA-ban miért nem terjedt el, pedig átutazni a Keleti partról a Nyugatira nem kis táv, és sokan nem szeretnek repülőzni.

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.03.04. 15:48:49

@God Harald: Lehet hogy akkor nem egyre gondoltunk, én egy vadászrepülőre gondoltam, de lehet neked van igazad, És akkor visszavonom a betojást, arra én is felülnék szívesen :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.03.04. 15:49:33

@God Harald:

Transzi expresszel se utaznék, ki akar pöcsös lányokkal utazni Szibériában ? :O
Tudom én, de ki még ? :))

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.03.04. 15:50:25

@Szőkenőő:

Én a repülőbe is beletojok ha kell :)

God Harald 2019.03.04. 15:58:38

@szociál: a mágnes 500-al megy. Olyan simán suhan, hogy észre sem veszed!:-)

God Harald 2019.03.04. 15:59:46

@szociál: azok pöcsös medvék, nem lányok!:D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.03.04. 16:04:03

@God Harald:

Ezek a balfékek itthon a MÁV-nál olyan mágnes vasútat csinálnának hogy el se indulna mert a pólusokat rosszul építenék be, odatapadna örökre :))

Pöcsös medvékkel viszont nem utaznék, azok nem a tengerészek ?

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.03.04. 16:15:02

@szociál: Az USA ban azért nem terjedt el a villámvonat, mert sok a zindián, és állandóan kirabolnák a vonatokat a génkezelt szuperlovaikon vágtatva.

God Harald 2019.03.04. 16:23:51

@szociál: hát vastüdővel nem ajánlatos felülni rá! Meg általában azoknak sem, akiknek vasból van a szervezetük!
Lehet, hogy tengeri medvék:-)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.03.04. 16:33:28

@Szőkenőő:

Lány létedre sok NDK-s westernt láttál szőkeség :)

@God Harald:

Akkor a fogszabályozós kislányok is oda tapadnak az arcukkal :)

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.03.04. 16:40:03

@szociál: Nanáhogy! Gojkomiticsforevör! :D
Megacsingacsguk:D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.03.04. 16:51:52

@Szőkenőő:

Szerelmes voltál beléje, félmeztelenül pacizott, szép fekete haja volt.
Most meg a Momoa Szándokán 2.0 :))
Nektek már semmi se jó csak a migránte férfi :)

@God Harald:

A Terminátor is csak nézne ki a fejéből, bele esett a csávába :))

God Harald 2019.03.04. 17:18:30

@szociál: a Terminátor ma már wi-fivel utazik!

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.03.04. 17:48:30

@God Harald:

Ezt magyarázd el a szőkének, ő csak a tüzesvizet ismeri, meg a villámvonatot :)

God Harald 2019.03.04. 18:01:59

@szociál: ja, szőkén üli meg a vasparipát! Kis ember villámló bottal jár:)

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.03.05. 06:26:49

@szociál: jaj hát a Momoa az egy cukifej! 4D-ben rángatóztam az Aquamen mozin, hát hogy milyen szexi volt a kis édes :)
Komáztam a háromágú botját :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.03.05. 08:34:12

@Szőkenőő:

:))

Nincs az a pénz hogy megnézzem ezt az akváriumembert :)

@God Harald:

Szőke a múltban él, Arackilacit hallgat és csipkéskesztyűt visel teázásnál :)

2019.03.05. 08:37:35

@God Harald: "Olyan simán suhan, hogy észre sem veszed!:-)"
Amíg ki nem nézel az ablakon...

"hát vastüdővel nem ajánlatos felülni rá! Meg általában azoknak sem, akiknek vasból van a szervezetük!"
Acélos jellemű utasoknak sem?

"ha az a Transzszibéria, akkor én is elpöfögnék Vlagyivosztokba!:D
Bajkál tó, oda úgy elmennék!"

Hol a Bajkál halat dajkál...
Nekem mindig Irkutszk, meg Sztrogoff Mihály jut eszembe..
www.youtube.com/watch?v=71VGeKkpExY

@Szőkenőő: "Komáztam a háromágú botját :D"
:O ezen kicsit gondolkodnom kell...

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.03.05. 08:51:39

@szociál: Csipkekesztyűt nem teázáshoz hordok :P

@Womb Raider: Pont te gondolkodsz el ezen? Nem ismerek rád :D

God Harald 2019.03.05. 08:53:50

@Womb Raider: ha az acélosság ausztenites korrózióálló, akkor használhatják!:-)

2019.03.05. 09:28:03

@God Harald: ..na, de ha ferrites???Ha? Na, ugye, hogy ugye? ..és akkor a martenzitesekről szót sem ejtettünk..se a vasorrú bábáról..

@Szőkenőő: "Pont te gondolkodsz el ezen? Nem ismerek rád :D"

Jó Wombi holtig tanul..és, hát kitől érdemes tanulni: a legjobbaktól!

2019.03.05. 10:08:03

@God Harald: Zord külső mögött érző szív?

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.03.05. 10:21:55

@God Harald:
Szerinted is eltartott kisujjal veri? :)

2019.03.05. 10:40:34

@God Harald: A duplexre... :) Ami csupa előnyös tulajdonságokat egyesít.. szilárd.. de nyújtható, tartós és öröm hegeszteni ;)

God Harald 2019.03.05. 11:08:39

@Womb Raider: ja! Ha nincs magas üzemi hőmérséklet és egyrészt savas a közeg, másrészt klórod is van, akkor a legjobb választás! Csak kb 3x annyi mint a szénacél.:(

2019.03.05. 11:21:42

@God Harald: Metallurgiában annyira nem vagyok otthon...mostanra teljesen külön szakmává lett.

God Harald 2019.03.05. 11:33:57

@Womb Raider: nem baj, mindenhez nem kell érteni! Az elmúlt egy-két évtizedben akkorát fejlődött az anyagtudomány és az anyagvizsgálat, méréstechnika, hogy megáll az ember esze!

God Harald 2019.03.05. 11:42:06

@szociál: az kizárt dolog, mert nem tudom!:)

2019.03.05. 11:44:21

@God Harald: Mondjuk, ha ma kezdeném, lenne kedvem az anyagtervezéshez... az valami olyasmi, mint félistenkedni ;)

LucretiaBorgia 2019.03.05. 12:01:04

@Szőkenőő: @Womb Raider: Malac társaság ! Ami még nem lenne akkora baj, ha érteném miről beszéltek :):):)
Pinky :)

God Harald 2019.03.05. 12:42:48

@Womb Raider: az acélgyártás is meg a színesfémgyártás is igen látványos! A nagyolvasztóknál egy napig nem unatkozna az ember! De az LD konverteres is tök fasza.
Imádok anyagvizsgálókkal dolgozni! Olyan dolgok vannak, hogy úgy érzed magad mint kisgyerek a játékboltban.:))

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.03.05. 12:58:31

@Womb Raider: "Jó Wombi holtig tanul..és, hát kitől érdemes tanulni: a legjobbaktól!"
Köszi, nem szerénykedem :D

@LucretiaBorgia:
Ódehogynem, ha a pinkyt leírod, kár is tagadni hogy érted ;)

God Harald 2019.03.05. 14:22:36

@Konni: hát country zenét én is csak USA-bán hallgattam:)
Mozgalmi daloktól meg fiatal koromban megcsömörlöttem.

2019.03.05. 14:50:33

@God Harald: Hagymát Makóról, kantrit az usából.. ahogy illik.

"az acélgyártás is meg a színesfémgyártás is igen látványos! A nagyolvasztóknál egy napig nem unatkozna az ember!"
..néha szoktam kohász-pornót nézni a tecsőn... a méretek impozánsak. Mondjuk a zaj csontig hatoló....de a legjobbak a kínai 'népi kohós' videók.. @Konni: "En altalaban munkasmozgalmi dalokat hallgatok meg narcocorridokat,"

Muzeális darab lehet kend :)) Én már Viszockijtól is rémesen öregnek érzem magam..

God Harald 2019.03.05. 15:04:19

@Womb Raider: legyen nagy, ami hangos!:) tényleg irgalmatlan zaj van egy kohászati üzemben
Dehát nem piskóta egy 1,1 MW teljesítményű ventilátor forgáspróbája sem. Vagy ha elengedik a közeledben a nagynyomású gőzt. Egyszer diákmelóban napokig éjszakánként 12 órában légkalapáltunk fültok nélkül:)

2019.03.05. 16:25:16

@God Harald: "Egyszer diákmelóban napokig éjszakánként 12 órában légkalapáltunk fültok nélkül:)"

Ez nagyon pasis :)

God Harald 2019.03.05. 16:47:15

@Womb Raider: 1000 éve még az EBK szempontok elég gyerekcipőben jártak:)
Az, pasis:)) Akkor messze nem volt ez annyira fontos szempont, mint most. Nagyon jó érzés, amikor este koszosan és büdösen elszotyizgatunk a vasaink között, letudva egy újabb kis lehetetlenséget:)))

LucretiaBorgia 2019.03.05. 16:51:00

@Szőkenőő: A pinket, meg a könyvjelzőt is Wombi tanította....
ha nem lennétek hüjén halnék meg :):):)

LucretiaBorgia 2019.03.07. 10:08:40

@szociál: Majd wombi elmagyarázza szagszerűen. A dolog azzal van összefüggésben, hogy a nők is tudnak egyenesen pisilni, ha tudják a megfelelő eljárást :):):)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.03.07. 10:20:38

@LucretiaBorgia:

Tudtok ti állva pipilni, csak célra kell állítani a pinket :)

2019.03.07. 10:32:33

@szociál: Én fekve is tudok.. elég egy katéter.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.03.07. 11:12:42

@Womb Raider:

gyertya állásban megacukiság, próbáld ki egyszer mikor tele a hólyagod :)
süti beállítások módosítása