Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Szexe(se)tlenség és kapcsolat
2019. január 31. írta: LucretiaBorgia

Szexe(se)tlenség és kapcsolat

Zöldkapszula sorozat VI. rész

woman-2083302_960_720_1.jpg

Mit sugall a cím ? Azt, hogy a szexualitás, mint esetlen kiskamasz már megint vagy még mindig keresi a helyét, valahol a hedonizmus, dekadencia és prüdéria, aszexualitás között. Mint eddig minden történelmi korban csak most megint egy másik módon és más társadalmi környezetben. Igen, igen a történelem ismétli önmagát, csak mindig magasabb szinten. Csak példaképp rávilágítva: az ókori Róma már-mát tébolyult érzékisége, majd a középkor szextagadása (csak gyermeknemzés céljából), majd a reneszánsz szabadossága, stb. Tisztító tűz, majd újrabootolás.

A jelenlegi kihívás az elidegenedett digitális környezet, a család mint keret destabilizálódása, háttérbe szorulása, a világ szinte adaptálhatatlan felgyorsulása és ennek következményeként felületessé válása.

És mindig van egy markánsan új tényező is. Ez nem más, mint az hogy a nő már nem pusztán a férfi örömök beteljesítésének eszköze, hanem önmaga lehet a szex kedvezményezettje, kezdeményezője (is).

Szép, szép, dicséretes, azért csak haladunk lassanként !

woman-835219_960_720.jpg

A szex út keresése másként alakul a jelenlegi X és Y generáció körében.

Az X generáció majd teljes egésze érintett a család-házasság gyerek elvárási rendszerével, nem jellemző, hogy valaki ne lett volna házas, akár többször is, ne vált volna el. A humor kedvéért itt idézném a hangzatos csasztuskát, miszerint a válás nem más, mint szünet két házasság között, vagy ízlés szerint fordítva, a házasság szünet két válás között.

Az X generáció korai házasságaiban a szex nem játszott domináns szerepet, volt úgy ahogy volt. Férfi és nő egymás szükségképpeni és elvileg mindenkor elérhető szex társai voltak. Egyedi szituáció kérdése, hogy a felek vagy valamelyikük „kitombolta-e magát” vagy nem a monogám elköteleződés előtt. Volt-e erre egyáltalán igénye bármelyik félnek. Elvileg, aki kitombolta magát az tudta, mit akar az intim kapcsolatban a társától, aki nem az vakrepült, lesz, ami lesz alapon. Örök kérdés, hogy mi a jobb, ha a felek vagy legalább egyikük tapasztaltan érkezik a tartós elköteleződésbe, az a jó, vagy épp fordítva ?! Ha, jól meggondoljuk, majdnem mindegy, mert a hosszú távú kapcsolatokban, tisztelet a mindenkori kivételnek a szex erodálódik, sőt el is tűnhet. És tény, még akkor is ha fájdalmas. Sajnos a klasszikus napi szintű együttélés a szex halála. Így működik az csúnya agyunk. Ahhoz csoda kell, hogy ne így legyen. Persze természetesen vannak, akik szerencséjükre közösen távolodnak el az intimitástól és élnek akár harmonikus, sőt akár boldog szex mentes életet, ami tegyük a szívünkre a kezünket, annyival könnyebb, macera mentes.

És akkor ez a generáció ütközött a „mindent lehet, minden elérhető, titokban is” lehetőség tárával, a korlátlan kísértés világába, még pedig úgy, hogy (ahogy fentebb írtam) a nő szerepe is szignifikánsan változott…

graphic-2086281_960_720.jpg

Innentől aztán már sok felé vezethet az út a szexualitás kiélése tekintetében, poliamória, nyitott kapcsolat, swinger, BDSM, SM és millió más. De az „extrákat” leszámítva is  bármelyik félnek minimum a szerető tartásra. Hihetetlen mennyiségű kapcsolatban élő van fent társkeresőkön. Saját tapasztalat szerint a férfiak több mint fele, beismerten kapcsolatban él, plusz még úgy 15 % utóbb bevallja, és minden bizonnyal  vannak, akik szembesülésig tagadják. Valószínűleg a helyzet hasonló a nők körében is, különösen mivel számukra még mindig újdonság, hogy saját gyönyörűségükre szexelhetnek.

 Az egyiket, a tartós kapcsolati keretet nem tudjuk elengedni, mert a másik világ viszont minden izgalom ellenére kétségbeejtően bizonytalan. Még mindig tartja magát bennünk a tartozni valahová párhuzamos késztetése. Nagyon félelmetes az X generáció tagjainak, a régi bevált kereteket feladni.

És ez a helyzet szükségképpen a vágy kontra etika, azaz a hűség és megcsalás feszítő problematikáját veti fel és tartja mardosóan életben. Vajon mennyire fontos a szex ? Vajon van-e jogunk vágyni rá ? Vajon minden meg kell élni, amire lehetőség van ? Vagy ez már akár romboló is lehet ? Vagy felesleges a kérdés is mert ösztönök ellen nem lehet harcolni ? Vagy még is ? Megéri-e egyáltalán megtudni milyen a jó szex (extra szex) ? Vagy jobb a békés tudatlanság ? 

Amióta világ a világ az egyik legnagyobb dilemma a szabadság és korlátok közti választás. Az okosok azt mondják, hogy a nagy szabadságban mindenkinek maga-magának kell megszabnia a biztonságához szükséges korlátokat. Így aztán egyedül maradtunk a feladat megoldásában. A társadalmi keretek fellazulása és megkerülhetősége aztán az egyének döntési felelőssége felé billentették a hajót, és ez bizony nagy teher.

Még akkor is ezt vallom, ha "szabadság” párti vagyok. 

Nea

Zöldkapszula sorozat V. rész  I T T

A bejegyzés trackback címe:

https://szociesatjukol.blog.hu/api/trackback/id/tr4214599818

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

God Harald 2019.02.03. 11:19:11

@Szőkenőő: nagyon kedves és jóságos gazdád van. Becsült meg magad!:-)

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.02.03. 11:32:06

@God Harald: pontosan, ahogy mondod. Ma reggel köszönetképpen a szoba közepén térdeltem lesütött szemmel, és köszönöm gazdám suttogással megadóan engedtem, hogy a szájpecket és a bilincset is rám tegye és fogadjam a megérdemelt büntetésem.....

God Harald 2019.02.03. 12:26:11

@Szőkenőő: én is ezt fogom elvárni a 7 fogásért cserében!:-)

2019.02.03. 16:04:01

@God Harald: "csodálkoztam volna! Az kb 6 szót ismer.:-)"

Neve alapján annak tűnik ő az. Ott nem cifrázza a kommentjeit.:)

LucretiaBorgia 2019.02.03. 16:48:42

@Szőkenőő: Nagyon lázas lehecc...
Ez már delirálás...lázas álom :):):)

God Harald 2019.02.03. 17:49:02

@LucretiaBorgia: csak jólnevelt! Vegyél példát róla! Rád férne egy nyelvköszörülés!:-)))

LucretiaBorgia 2019.02.03. 23:37:43

@God Harald: Ahh, én már nem köszörülök. És nem vagyok engedelmes. Élmúlt az az idő.

2019.02.04. 07:48:28

@God Harald: "Szegény Szöszit szívesen kúrálgatnám egy jó erős fácánlevessel!:-))"

A pontos metodikáról elárulnál valamit? Ez valami egészen új számomra :P

@Szőkenőő: Tisztára olyan ez a blog, mint valami alternatív orvoslással foglalkozó fórum :) ..de legalább nem került szóba a homeopátia.

God Harald 2019.02.04. 08:35:39

@Womb Raider: belediktálással megpresszionáltam volna!:-))

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.02.04. 12:30:28

@Womb Raider: A homeopátiás cuccoknál mindig arra tudok rácsodálkozni, mikor leírják, hogy felerősítheti a tüneteket. Mivaaaaa?!? :D

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.02.04. 12:33:56

@God Harald: letuszkolnád a szőke tjúk torkán a fácánt? :D

2019.02.04. 13:06:29

@Szőkenőő: Fácánnal töltött tyúk.. régi családi recept :)

God Harald 2019.02.04. 13:16:29

@Szőkenőő: tuszkolásra semmi szükség nem lett volna! Amint megérezted volna szárnyastársad fürdőlevének illatát, “szívd fel begyem a sok levest” felkiáltással kanalat ragadtál volna!

LucretiaBorgia 2019.02.04. 14:03:41

@God Harald: Mostmár én is hal-dokk-olok! Virtuális fertő van itt, kérem!

LucretiaBorgia 2019.02.04. 14:06:04

Asszem ez tjuk infuenza...
Meneküljön, ki merre lát:):):)

God Harald 2019.02.04. 14:07:26

@LucretiaBorgia: ne már kis doktornőm! Már a joginákat is megrágcsálják a vírusok?!:-(

God Harald 2019.02.04. 14:11:38

@LucretiaBorgia: rádolvasom a PTK legdurvább paragrafusait! Meg a tikudvar fekete kakasát is feláldozzuk.:-)

ecetesepe 2019.02.04. 14:39:36

...pedig, a homeopátiás szerek csodákra képesek. Ha hinni lehet a népi elbeszéléseknek, akkor az a bevétel előtt felrázandó kimondottan jó hatással bír lenni egyes esetekben. ...és korlátozás nélkül szedhető!

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.02.04. 17:05:04

@God Harald: ha majd lesz alkalmam, meg fogom kóstolni a fácánlevest :)

@Womb Raider: A fácán nagyobb a tyúknál nem? Hogy fér bele a tyúk seggébe? :DDDD

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.02.04. 17:07:38

@ecetesepe: na igen, és ezt minden pasi szívesen adja a csajoknak gyógyírként.
Jószívvel, önzetlenül. :P

God Harald 2019.02.04. 17:10:12

@Szőkenőő: nem nagyobb, sőt: jóval kisebb.

2019.02.04. 17:12:45

@Szőkenőő: "A fácán nagyobb a tyúknál nem? Hogy fér bele a tyúk seggébe? :DDDD"
Lassan, türelmesen, sok síkosítóval...

@ecetesepe: Megette a fene, ha már rázogatni kell... Na, de a mézes negró.. az a torok kéményseprője!

2019.02.04. 17:13:59

@God Harald: :))) Messziről kell nézni, és amikor akkora csak, mint egy tojás, akkor kell gyorsan bepásszítani a tyúkba.

God Harald 2019.02.04. 17:19:04

@Womb Raider: hehe, na igen! Végülis csak nézőpont kérdése. Akkor némi asszociációval mondhatjuk, hogy az a nagy kérdés: mi volt előbb, a tyúk vagy a fácán?

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.02.04. 17:26:52

@God Harald: Akkor csak a hosszú farka miatt tűnik nagyobbnak :DDD

2019.02.04. 17:29:38

@God Harald: :)

van (volt) aki ezt kimaxolta: curionic.com/blog/a-roti-sans-pareil-is-a-roast-consisting-of-17-different-birds

Valószínű ebből származik a közgazdasági szállóige is:
A nagy madár megeszi a kismadarakat..

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.02.04. 17:29:49

@Womb Raider: "Lassan, türelmesen, sok síkosítóval"
:DD
Nem szabad nagyot röhögnöm, mert itt fúlok meg utána a köhögésrohamban :D

2019.02.04. 17:33:23

@Szőkenőő: " Akkor csak a hosszú farka miatt tűnik nagyobbnak"

Igen, ez lehet..A boa is csak azért tűnik olyan óóóriásinak.. mert szinte nem is látsz belőle mást, csak egy hossszú. hengeres képződményt.

2019.02.04. 17:34:42

@Szőkenőő: Kezdőknek ajánljuk a bébiangolnát..

God Harald 2019.02.04. 17:40:15

@Womb Raider: egy szép toll boa már-már önmagában revü-elem.

God Harald 2019.02.04. 17:46:30

@Womb Raider: madarat tolláról, boát farkáról!

LucretiaBorgia 2019.02.04. 19:07:42

@Womb Raider: Abbahagyni! Fuldoklok!
Ne akarjátok megölni a tjukokat!

God Harald 2019.02.04. 19:26:14

@LucretiaBorgia: ezek a WR meg WB milyenek már?!:-(

God Harald 2019.02.04. 19:28:23

@LucretiaBorgia: el is megyek haza, így nem lehet dolgozni!

2019.02.05. 00:10:18

Majd idézek egy könyvből, ha előveszem poszthoz kapcsolódóan.

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.02.05. 11:30:06

@God Harald: hogyhogy milyenek? Tudják méltóságteljesen viselni a boát :D

God Harald 2019.02.05. 12:46:52

@Szőkenőő: nevettetèssel kínozzák abetegeket!

2019.02.06. 09:56:22

félnék olyan személlyel bármilyen, de leginkább szexuális kapcsolatba kerülni aki ilyen mélységig, tudományosan közelíti meg a szexualitást.
(nem csak a szerzőre gondolok)

engem frusztrálna az érzés, mikor mit csinálok rosszul, hol a hiba.

LucretiaBorgia 2019.02.06. 11:23:39

@vitéz Beverneky: mondasz valamit....
ez nem is jutott eszembe, de nagyon igaz !

2019.02.06. 11:26:30

@vitéz Beverneky: Ennek valószínűsége egészen elenyésző ;)

God Harald 2019.02.06. 14:43:36

@LucretiaBorgia: még élsz, kedves Iusticia Borgia?:)

LucretiaBorgia 2019.02.06. 15:01:02

@God Harald: Épp csak......
Asszem ma vagyok a mélyponton. A takony átvette az irányítást.

God Harald 2019.02.06. 15:30:24

@LucretiaBorgia: akkor még ma nézz meg egy romantikus, hüppögős filmet, hogy fölöslegesen ne pazarolj zsepit!
Addig ledérkedtél szemérmetlen bugyinkákban, hogy most nagy árat kell fizetned! Tanga és Cash! Ha neked nincs, kölcsönadom a nőmérőmet. A TB szerintem nem térítene meg ondoszkópos vizsgálatra.
Jobbulást!:-)

LucretiaBorgia 2019.02.06. 15:49:00

@God Harald: Dehogy ledérkedtem !!!!
Azt csak +25 fok felett.
Simán jött a vírus és hanyatt lökött. Ennyit az erőszakról.

God Harald 2019.02.06. 16:00:08

@LucretiaBorgia: rossz légkörben mozogsz! Meg van mérgezve. Itt szűrjük a levegőből a cikkelyeket meg a paragrafusokat. Nincs is kórság.

2019.02.06. 23:53:13

Témához kapcsolódóan következzen egy idézet, hogy egyik anonim nyilatkozó férfi miként oldotta meg a szextelenséget: "Én egy barátnői hálózatot üzemeltetek. Ha a feleségem huzakodni akar velem, akkor felhívom valamelyiket. Aztán, ha az asszony lecsillapodott, akkor megint házaséletet élünk. Szexuálisan nem lehetek kiszolgáltatva neki, mert azzal óhatatlanul visszaél. Végső soron ez az ő érdeke is, mert ha állandóan edzésben vagyok, akkor ő is jobban jár."

Kelt: 1985-ben. Az nem derült ki, hogy akkoriban ezek a nők tudtak e egymásról vagy titokban tudta tartani a nyilatkozó férfi. Mindenesetre ez a példa is az "alfaság" egyik ismérve.:)

2019.02.07. 06:40:04

@M87: "Én egy barátnői hálózatot üzemeltetek"

Tehát strici?

"Mindenesetre ez a példa is az "alfaság" egyik ismérve.:)"
Nagyot mondani egy pszí is tud.

2019.02.07. 08:29:39

@M87: ez érthető. Nekem erre nincs gyakorlatom, mert a csajaim mindig szerettek dugni és ebből nekem sosem volt mennyiségi hiányom. Inkább a minőség miatt mászkáltam másfele, de az nem kinzó kiszolgáltatott állapot.

God Harald 2019.02.07. 13:40:48

Na most kicsit meghasonlottam önmagammal. Valakire gondoltam éppen, erre megszólalt a rádióban a “Találkozás egy régi szerelemmel”!:-) Teljesen kedves hangulatba kerültem.

2019.02.07. 20:06:50

@Womb Raider: Pontosabban lehet ismérve. Ez egy 1985-ben írt könyvből származó idézet, ahol különböző szexuális témákban írtak és anonim nyilatkoztak róla nemtől függetlenül. Amolyan kórképet fest az akkori állapotokról. Nem volt még internet és nagyobbak voltak a tabuk a nyilvánosság számára. Akkoriban Veres Pálnál lehetett érdeklődni a kíváncsibbaknak, aki válaszolt minden felmerülő kérdésre.

2019.02.07. 20:11:21

@Foxi 27: Az idézett történetben az lehetett, hogy ha a férfinak nagyon hiányzott a szex és a felesége nem kívánta mindig volt egy nő a tarsolyban, aki rendelkezésre állt, akkor mikor ő akarta.

2019.02.07. 20:39:31

@M87: tökéletesen megértettem a történetedet elsőre is. Miből gondolod, hogy magyaráznod kellene?

God Harald 2019.02.07. 20:42:46

@Foxi 27: én is, sőt most is megértem. Pedig egy picit viseltes vagyok.:-)

2019.02.07. 20:54:48

@Foxi 27: Womb Raidernek akart menni.

God Harald 2019.02.07. 21:18:10

@M87: ő csak reggel szokott jönni! Kakaszóra:-)

2019.02.07. 22:09:51

@God Harald: kaka szóra? fúúúj. de végre találtál egy igazi pácsót! :-)

2019.02.08. 08:08:27

@M87: Értettem a történetet.. csak az igazságtartalommal kapcslatosan vannak némi fenntartásaim..kicsit túmacs... de valóban illik egy HMCS-hez.

2019.02.08. 08:11:01

@Womb Raider: Kb olyasféle, mint amikor a mellesleg fórumán az összes pasi naponta levarrja az asszonyt, vagy valakit..még hetven évesen is. Vasárnap ráadásul reggel és este is van szex...Minimum...

2019.02.08. 08:29:05

@Womb Raider: ugyanazzal a nővel? fúúúj, ez több mint perverzió.

2019.02.08. 13:43:20

@Foxi 27: 1 nő is több..mint a semmi ;)

God Harald 2019.02.08. 13:59:11

@Womb Raider: vagy az ördö jobb és bal keze:-)

2019.02.09. 12:31:36

@God Harald: Basszus, olvastad csp-n a mai termést? Mindig tudtam, hogy ezek a szintelméletezős/redpilles pasik agyalágyultak, de hogy ennyire :D

Az egyik arról elmélkedik, hogy az éppen PhD-ző orvosjelölt csaj nem is számít értelmiséginek, és hogy ő már csak tudja, mert az ő felmenői között arisztokraták is voltak. Amúgy régebben ez a hapsi írta, hogy a harmincas éveiben még az anyja paneljában lakott, és hogy oda hordta a nőjét, ahelyett, hogy a nő saját lakásában lettek volna. Nekem akkor még furcsa volt, hogy miért jó úgy szexelni, hogy a papírvékony fal másik oldalán az anyád van, de akkor úgy látszik ez egy ilyen kékvérű dolog...

A félig coming outolt meg Pénztáros Lőrinc erényeit méltatja...

Igazi freak-show :D

God Harald 2019.02.09. 17:04:20

@Sally and Billy: mindig olvasom:-)))
Ánusz hadnagy egy igazi beteg képlete az online világnak!

God Harald 2019.02.09. 17:23:22

@Sally and Billy: amúgy a Piszkos Fred erősen homofób, antiszemita és igazi nőgyűlölő!

2019.02.09. 19:44:50

@God Harald: Jó, hát nem tehet róla, szegény belterjesen szaporodók leszármazottja.

God Harald 2019.02.09. 21:13:16

@Sally and Billy: vannak ott a csp-n komoly bajok a fejekben!:-)

2019.02.11. 09:37:07

Nem lesz etetés? Beteg még a szerzőgárda?
10 napja nem tudjuk ki volt kajaibrahim... akarommondani...

God Harald 2019.02.11. 10:04:10

@Foxi 27: megvárom a tavaszt. Akkor lazább a talaj!

God Harald 2019.02.11. 18:10:33

Foxival elég durván egymás szavába vágtunk!:-))

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.02.11. 18:26:08

@God Harald:
@Foxi 27:
Véleményem a hétfőről:
Felesleges, mint szőke nőnek a gondolkodási idő :D

Ma már dolgoztam, nem mondanám hogy meggógyultam teljesen mert nem. Cserébe nyakamba zúdult az égi manna, kolléganőm leváltott a betegágyban, így kettő helyett húzom a zigát. De hát eddig ő csinálta helyettem.
Türelem, az új poszt készülődik, kedvenc szerzőnk is lassan összekapja magát.
Most kunyizok szonjától posztot, van nekijjje egy jó ;)

God Harald 2019.02.11. 18:43:56

@Szőkenőő: nem kell magyarázkodni, Isten majd megbocsájt!:-)
A kollégina is a te betegágyadba feküdt be? Szegény férjednek már tele lehet, hogy térül-fordul, oszt mindig ott fekszik egy beteg nő!:D
Azért örülök, hogy nem haltál meg!
A hétfőben egyetértünk.

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.02.11. 18:56:42

@God Harald: Isten? Torkán akadok neki, velem ne próbálkozzon :D
Nem férjemnek van tele, hanem nekem, túlápolási tüneteim vannak, kicsit túlspilázta az aggódást :D

God Harald 2019.02.11. 19:00:50

@Szőkenőő: a nőnek ridegtartás való!:))

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.02.11. 19:06:20

@God Harald: Egy nagy lótúrót!
De mikor tökszarullázasankihalva félóránként elhangzik a kérdés mit hozzak? (enniinni) miközben egy kis levegővételért küzdök, a sokadik kérdés után már nem őszinte a nemlétező mosolyom ;)
Kajára még ránézni is fúúúúj.....tudom egy hálátlan dög vagyok :P

God Harald 2019.02.11. 19:27:16

@Szőkenőő: az vagy!:-) Nekem az volt a tapasztalatom, hogy ha a lelkem tettem ki egy nőért, még az éves top10 listájára sem kerültem fel. Ha meg egy érzéketlen, hazug tuskó voltam, még sírtak is!:D
A férjednél rezeg a léc!:-(
Hehehe

God Harald 2019.02.11. 20:15:25

@Foxi 27: hát igazából csak szerettem! De tény, hogy nem volt rá szüksége.:-) Azokra, akik beletörölték a lábukat, kivétel nélkül szeretettel emlékezett:)))

God Harald 2019.02.11. 21:09:46

@Foxi 27: hát nyilván... kémiai kötések, farokméret, alfaság, bétaság, kor, anyagiak, stb:-)

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.02.11. 21:32:41

@Foxi 27: @God Harald:
De cukik vagytok, máris kész elgondolásotok van :D
Na majd holnap letisztítom a képet, csak már késő van :)
Jóéjt :)

2019.02.11. 23:04:06

@Womb Raider: Akik átlátnak rajta minimum szórakoztatóak. Egy anonim történetben bármi elmondható anélkül, hogy lebukna a konkrét személy. A nyilatkozók biztos tudták, hogy anonim teszik közzé az élményeiket egy témával kapcsolatban. Akkor könyvet írtak erről most az interneten megoszthatók.

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.02.12. 16:07:28

@God Harald: @Foxi 27:
Okoskodni? Én???? hehe:D:D
Szóval....nincs itt béta, meg szint, meg pincsikutya.
Kérdés:
Szerintetek is a legjobb gyógyszer lázas betegen ha sokat eszik a beteg? :)

God Harald 2019.02.12. 16:29:14

@Szőkenőő: persze! Az a legjobb, ha naponta háromszor megiszol egy bögre meleg fókazsírt!

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.02.12. 17:26:59

@God Harald:
Hát jó, akkor te is megkapod a csúnyanézésem :P
Mert van ám nekem olyanom is :D

2019.02.12. 17:31:43

esetleg rudoncsepp...

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.02.12. 17:38:16

@vitéz Beverneky:
Ejjjj a rudoncsepp már ósdi.....bááááár.....a régi receptek a használatuk során szerzett tapasztalatok alapján akár használhatnak is. ;)

God Harald 2019.02.12. 18:00:26

@Szőkenőő: jó de nekem már gyerekkoromban megtanították, hogy nem szabad a bestia szemébe nézni!:)))

2019.02.12. 19:11:57

@Szőkenőő:
jaja a régi jó dógokbó nem maratt máá semmi :(

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.02.13. 10:44:21

@God Harald: Mire ez a tanítás az eszedbe jut, a bestia már rég kikaparta szemedet :D

God Harald 2019.02.13. 11:12:47

@Szőkenőő: jól látod, szegény szerencsétlen tesze-tosza öregember vagyok!:-)

Szőkenőő · szociesatjukol.blog.hu 2019.02.14. 18:31:57

@God Harald: nyelvtörők:

Mit lopty küklopty ? Gipty kliptyet lopty, küklopty?

Láttam tyőrös hörcsögöt. Éppen työrpöt työrcsögött. Ha a hörcsög työrpöt työrcsög rátörnek a hörcsög görcsök.

Mit sütty kis tyűcs? Sós húst sütty kis tyűcs?

És a kedvencem:

Én is pitye,
te is pitye,
gyere, pitye,
vettyünk öttye

Nem bírom abbahagyni, lőjetek le :DD

God Harald 2019.02.14. 19:36:53

@Szőkenőő: :-)))
Az idei évi influenszer vírus tényleg elég combos! Ezek után kíváncsi vagyok, hogy Lukrécia kismacskának milyen työmődvénye lehet?!

LucretiaBorgia 2019.02.15. 08:18:08

@God Harald: Attyláttyuláson kívül semmi. Épp csak némi tyomorbántalom:):):)

God Harald 2019.02.15. 08:35:28

@LucretiaBorgia: az első nem is szembetűnő! A második...hm. Nem is fogalmaztál gyomorforgatóan:-)

God Harald 2019.02.15. 10:42:36

@LucretiaBorgia: kedves kismacska vagy!:-) Állatvédő vagyok:D
süti beállítások módosítása