…pénzért, persze, mert a biznisz az biznisz, meg amúgy is ezjúzsöl. A társkeresés, a társkereső oldalak már rég nem a társkeresésről szólnak. Ha valaki még nem tudná. Egy újonnan jött elszánt kamikáze, például. Sajnálom, ha valakinek most épp a kedvét szegem. Utóbb majd hálás lesz.

De, akkor miről szól ? És miért arról épp ? Mert nem kérdés, hogy több tucat oldalt eltartanak a népek húsztól hetvenig. És nem, nem, nem jövök az unalomig ismert „10 évvel ezelötti képeket miééért tesznek ki,” „életben kövér a magát vékonyak mondó”, „csak a pénzre hajt” nyafogással. Ezeket már én is unom.

Megosztom, hogy eddig mely „miről szól”-okat azonosítottam. 

Ingyen (szex), azaz dugás itszelf.

Gender semlegesen. Egyszerű barter. Pénz nélkül. Érzelem nélkül. Az el nem köteleződés deklarálásával vagy ha szükséges hazugsággal, etetéssel. Hogy miért ? Mert ugyanúgy lehet válogatni és még fizetni se kell. Jó, jó valamennyi erőbedobást azért igényel, ha nem nyíltan állunk elő szándékainkkal, illetve ha attól tartunk, hogy arra a másik fél nem lesz vevő és kell a porhintés. Az dugás az új sport. Mondjuk égeti a kalóriát, szó se róla. Apénia dolorosa keresi párját, a lompos farkas-t. Lassan két lábon járó nemi szervek leszünk ?

Álomvár építés.

Milenneha….A karosszék biztonságából elábrándozni, hogy milyen is lenne vele vagy vele vagy vele…..amit a való életben ki sem mernénk próbálni, mert nem minket keres, mert különben se akarunk randizni, mert igazából semmit se akarunk, pláne nem kapcsolatot az elérhetetlennel. Mint egykor a Dallas, csak néztük a mesés házakat ruhákat, medencét. Tudtuk, hogy nekünk ilyen úgy se lesz, de jó volt beleképzelni magunkat. Kis menekvés a sivár valóságból. Teszem hozzá az aztán az igazán izgalmas eset, amikor a delikvens kikel a karosszékből és nekiindul megszerezni az álompuncit, illetőleg az alfa-szt.

Szabadidős program, hobbi.

Igen, bizony ám. Szépen fegyelmezetten randizgatunk. Vezetjük  a naptárban. Néha tart egy pár hetet, esetleg hónapot, aztán jöhet a következő. Mert mindig van új, s még újabb. Fedő sztorinak meg jó, hogy szeretek új embereket megismerni. Mindent ki kell próbálni, mielőtt dönt az ember. Más kérdés, hogy ez a "minden" nem véges, míg az emberi élet igen. Mindig, de mindig akad új muff vagy új füttyi. Holtig tartó szórakozás.

Végső kétségbeesés.

Minden mindegy, minden jó. Csak nő legyen, csak pasi legyen. Több társkeresőn ugyanazzal a másolt szöveggel, a sírás határán könyörögnek randiért. Itt még a digidugi sem szempont.

El kell meséljem a sztorimat, annyira szépen szemlélteti, mi is ez. Pasi könyörög, egy, csak egy randiért, megadom magam. (Pedig már előre kiborító, mert két A4-s oldalban elemezte önmagát.) Kávézást javasolok, mire közli, hogy nem kávézik. Mondom, jó akkor tea vagy bármi. Ő nem szeret beülni. Sétáljunk mondja. Mondom, már bocsi, de november van és szakad az eső. Eszemben sincs. Javasolom, hogy fussunk össze a közeli plazában, úgyis dolgom van ott. Mondja jó. Találkozunk. Kérdezi mit csináljunk. Mondom itten van a Spar, nekem vásárolnom kellene. Jó, akkor elkísér. 11 perc alatt bevásároltam, kedvesen segített. Majd búcsú. Kis idő múlva jön az üzenet, hogy minket az Isten is egymásnak teremtett, mert akik ilyen jól tudnak együtt vásárolni....no komment. Ennél már a "csak meg akartak dugni" is jobb. 

Mert kell, hogy legyen „párunk”.

Mert egyedül rossz, jajajjj.  De még inkább azért, mert egyedül unalmas. Várja a megváltó „társat”, akivel minden szép és jó az örökkévalóságig. Tipikus bukóág mástól várni a saját komfort érzésünket. 

Szórakozás, színház, szerepjáték.

Jobb, mint a színház. Egyszerre lehetünk nézők, színészek és rendezők. Ennek, annak adom ki magam, sztorikat, hátteret tervezek. Manipulálhatunk, játszhatunk, kipróbálhatjuk magunkat. Egyszer baszómacsót, másszor a síró játékot alakíthatjuk, vagy a femme fatale-t, majd az ideges csőrikét. Azért ez már beteges. 

Szerető-kereső.

Klasszikus. Csak napközben és hét közben ér rá. Eszében sincs válni. Jó a házassága, gyerek, stb. De legalább őszinte. Jellemzően nincs otthon szex, hiányzik az izgalom, a langyos punci. Na, igen. 

Egótuning.

Eszébe sincs keresni, se. Csak méregeti magát. Kipróbálja mennyire kapós. Fényesíti az önbizalmát. És elég is, még randizni se akar, minek. Nem kell a szembesítés, csodás pszeudo-személyiséget is lehet építeni. Húdefaszacsávó vagyok, olyan amilyennek szeretném, ha látnának. Ide kívánkozik egy barátom sztorija. Egy csaj, (a valóságban rémesen ronda, tényleg, de ez csak a végén derült ki, egy hónap elteltével) 49 évesnek mondta magát és kb. Kim Kardashian modell képeket tett ki és küldözgetett magáról, tele plasztikkal. Állította. hogy a honvéd körházban műtősnő, rengeteget dolgozik, ezért nem könnyű összehozni egy randit. Néha eltűnt, mert "sűrgös" esetei voltak. Kitalált egy komplett élet sztorit, képet küldött viszont a bátyjáról és megmondta, hogy hol dolgozik (?). Ezen indult el a barátom. Kiderült, hogy a képek két amerikai modellecske képei. Megkereste a tesót, aki megmutatta a valós csaj képeit és elmondta, hogy már régóta súlyos mentális betegsége van a csajnak, virtuálisan más személyiségeket "alkot" magának és nem zavarja, hogy ő egyébként kicsoda. Na, ez hogy tetszik ?

Fogalma sincs mit akar.

Kedvencem, a teljesen érthetetlen, minden létező logikát nélkülöző sodródás. Előkerül, eltűnik, belekezd, feladja, és ez ismétlődik, akár évekig. Fogalma sincs mit akar. Valamit. De azt nagyon. Szexet is naná, csak pont előtte szublimál.

Végezetül a bőség zavarába fulladás.

És a teljes önámítás. Hát ha ennyi potenciális partner van, ne már hogy ne találjak, pont én ?! Kapkod egyik jelölt után a másikért, aztán azt se tudja melyik a jobb, hiszen annyi van. Jellemzően nem is nagyon randizik, mert holnap biztos egy még jobb jön. Azt már rég elfelejtette, hogy akar-e bármit. Csak pörög az örvényben. És csodásnak érzi magát.

Axióma, hogy a modern társadalmak atomizálódtak, nagyon kevés a valós kapcsolat. Tegyük a szívünkre a kezünket, hány sosem látott, akár tényleg jó barátunk van ? Egy futó kapcsolatom, nagyon elmésen azt mondta, hogy amikor megszülettek a mobil telefonok, akkor haltak meg a kapcsolatok. És, hogy a macska rúgja (nem írom, hogy bassza meg, mer az csúnya szó) meg: IGAZ. 

Valójában félünk az elköteleződéstől, energiáinkat inkább a súlytalan, felszínes és ezáltal veszélytelen műfajba öljük. Nincs tét, nincs sérülés. És telnek a napok, és legalább mindig történik valami. Igaz, hogy az tulajdonképpen a semmi, de nem baj ha legalább történik. Addig se kell gondolkodni , csak csinálni. Pótcselekvés. Társkereső függés. Új addikció. Már létezik. Tényleg.

Unaloműző össznépi virtuális társasjáték ez már, röviden. Társas magány újratöltve. Minden akkor jó, ha a helyére kerül. Nincs ezzel nekem semmi bajom. Pusztán csak tudjunk róla, hogy rendesen elszakadtunk a valóságtól ebben a fogyasztói pár-sadalomban. Lassan rá kellene jönni és rá is fogunk, hogy az emberi psziché nem erre lett kitalálva, a végtelenített, önmagunkra kényszerített ismerkedésre. Lelkünk védekezik, azoké persze, akik tényleg kapcsolatot keresnének. Időről időre hátraarcot parancsol, hogy ez sok, ez sokk.

Na és mit kaptunk a rómaiaktól ? Hát a szintelméletet. Azt. Mert, hogyan máshogyan lehetne az ezres nagyságrendben szembejövő, rendelkezésre álló tömegből szűrni ? Kilókkal, centikkel, forintokkal, évekkel, mi mással, ami mérhető, számszerűsíthető. Nincs ebben se semmi különös, a szükség szülte rendező elv.  

Friderikusz Sándor valahogyan így fogalmazott: Boldogság nincs, legfeljebb boldog pillanatok, elégedettség és harmónia van. És akkor már jó.

Lucretia Borgia