A képtelenség

Közel másfél éve merültem alá a blogvilágban és szinte az első perctől kezdve érlelődik bennem ez a poszt. A politikai üvöltésről külön kívánok megemlékezni, így ez a poszt csak az összes többi témában látható, tapasztalható jelenségekről szól.

Megfigyeltem, hogy az emberek egyszerűen képtelenné váltak eltűrni, hogy másnak lehet más véleménye. Nem lehet. Tisztelet az elenyésző kisebbségnek. A téma lehet bármi, pl. kell-e sportolni, hordjunk-e színeket-től indulva odáig, hogy ki hisz Istenben, a Tervezőben vagy a Tudományban. Nem tudom mi ez pontosan, de én azonosítanék egy újabb mentális személyiség zavart MMK lenne az elegáns hárombetűs neve, azaz Mániás Meggyőzési Kényszer.

Tünetek: bármire tüzelés csípőből, polihisztori fixáció, a másik tiszteletének teljes hiánya, a szükséges emberi alázat teljes hiánya, hebefrén beszédkényszer, intellektuális nyughatatlanság, virtuális magamutogatás.

A meggyőzés kifordult önmagából. Elvileg a meggyőzés érvelés lenne közösen elfogadott tényekből levonható következtetések mellett vagy ellen. De már nem az. Már egy kaotikus kakofón Üvöltés.

Tények és érvek tetszés szerint összehányt katyvasza.

A stílus

Az csodás. Pompás. Választékos. Adekvát. Kifinomult.

A kisanyámtól indulunk, ami még egész kellemes, épp csak cinikus, áthaladunk kis löttyedt pöcsön és a valagakon, hogy végül eljussunk a felmagasztosító végeredményig, valami összetett fertelemig, mint pl. a geciszagúszájúleheletűagybaszottpszihopataribanc. Na jó, a lehelet szép szó, biztos csak véletlenül csúszott ebbe a költői szépséget súroló jelzős szerkezetbe. De tekinthetjük akár virtuális szinesztéziának, csak én vagyok túlzottan kritikus, nem tudok azonosulni a blog-próza líraiságával. 

A módszerek

Aki nem ért velem egyet első felszólításra, valamilyen nem tisztázott tényen alapuló véleményemmel, az buta, ostoba, tanulatlan, műveletlen, hülye. Nem tud olvasni, nem tud értve olvasni, funkcionális analfabéta, súlyosan csökkent elméjű, értelmi fogyatékos, agyhalott. Majd jön a dobálózás a félig(se) megértett, megérthető álláspontok alapján, borítva a szóáradat, a betű cunami, amiből már a 10. karhosszú komment után nem megállapítható, hogy kinek mi volt az álláspontja, és most éppen mi és min van annyira felháborodva. Ehhez hab a tortán a megfellebbezhetetlen igazságokat tartalmazó könyvek ajánlgatása és a linkek odavagdalása (mint egy kézigránát), amin gyönyörűen szárba szökken a következő üvöltő roham. Kifulladásig. Biztos vagyok benne, hogy vannak, akik életvitel szerűen üvöltenek. Verbálisan és virtuálisan. 

Egyetlen (három darabban) kérdésem van: Ez mire jó, mi célt szolgál ? Komolyan megszabadít a belső feszültségtől ? Most akkor én kérdezem, nem kellene inkább sportolni ?

Aláírás helyett: