Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
VIII. Rész „Csak meg akart dugni !”
2018. október 02. írta: LucretiaBorgia

VIII. Rész „Csak meg akart dugni !”

Fejezetek a Méregkeverő nem létező naplójából - avagy végzetes találkozás a Randivonallal

katica.jpg

Dühös vagyok és nem akarom, hogy elmúljon ! (Hölgyem, Isten Áldja, Marsha Mason mondja, örökzöld)

Már annyiszor hallottam. Először elkámpicsorodtam, aztán belenyugodtam, ja, van ilyen, már csak vállat vontam. De van az a kritikus tömeg, amikor elindul a reakció. És most elindult. Nyilván nem tudok kilépni magamból, és képtelen leszek levenni a saját szemüvegemet. De akkor is !

Hogy is van már ez ? Prekoncepció: 40 feletti populációról beszélünk. Először a férfiakról. Nem leszek igazságtalan. Utána jön a másik gender, csak ott a tapasztalataim nem közvetlenek. És igen, már rengetegen írtak erről, rengeteget olvastam is. Mégse áll össze a kép.

man-845847_960_720.jpg

Nem voltam rest, ahol csak tudtam rákérdeztem a beszélgetéseimben, hátha elkapok valami jó kis információt. Próbáltam nem csak a saját szemszögemre és tapasztalataimra hagyatkozni. Mint mindig, most is abból indultam azért ki, hogy a férfi is elsősorban ember.

Hogy tiszta legyen a kiindulás, vegyük le azokat az eseteket, ahol minden előzmény nélkül spontán felizzik a vágy. És vegyük le azokat ez eseteket is, amikor férfi és nő előre megbeszéli, hogy csak szexről lesz szó. 

Az általam „csak dugni akaróknak” nevezetteknél ez nem így működik. Mert ott a beetetés. És ettől vagyok igazából dühös. Érett férfiak és végig játszanak egy komplett 3 felvonásost egy, max. 2 szexért ?!  Több órás telefon beszélgetés, szédítés. „Hogy, jajj miért nem találkoztunk előbb. Hogy ilyen jót még talán sose beszélgettem.” Majd a teljes élettörténet, a kínos és fájdalmas részletekkel, (csak szólok, még csak telefonon beszélgetünk). Fájdalmas vallomás a kudarcokról, hogyan csalták meg, hogy az asszony lelépett egy egyszerű mesteremberrel, a válás az anyagi csődje, a gyerek elhelyezés. Aztán randi, 5 nap csevej után, a felek felspannolva, a szex kiváló. Ott alvós. Rengeteg beszélgetéssel közben. Reggeli bújós szex. A jövő előrevetítése, hogy majd ha legközelebb találkozunk….Majd, ha nálam leszel, megmutatom…..Minden klappol. És akkor, a nő azt hiszi, hogy………

Hirtelen minden megváltozik. Egyre kevesebb beszélgetés, csevegés….., aztán még egy fergeteges randi, majd még kevesebb kommunikáció, végül elhallgatás.

Lehet jót röhögni a nőn, hogy benyelte a beetetést ! De hát profi volt az előadás. Mint a színházban, a jó előadás beszippant, a néző beleéli magát.

És ezt nem értem. Minek a dráma ? Minek ez a nagy hűhó, a nagy szavak egy kufircért ? A nő teljes elszédítése, becsapása, szégyenérzet nélkül. Ez csalás és lopás, nincs mit szépíteni.

De ne álljunk meg itt, nézzük a másik oldalt, ki azt aki ezt teszi. Érett felnőtt férfi, aki már kapott az élettől. Ez milyen szükségletét elégíti ki ? A szex szükségletet, aha, ja értem. És az nem vesz el az értékéből, hogy szándékos hazugság árán kapják meg ? Hol a férfi tartása ? Egy normális felnőtt férfi nem érzi, hogy ez szégyen, igenis férfiatlan ? Lopni a másik idejét, hamis érzéseket kelteni, csak azért, hogy a nő odaadóbb legyen ? Komolyan ennyire lélektelen az érett férfi ? Ennyire nem tiszteli a másik felet ? És végezetül : Ez kielégítő, megfelelő együttlét forma egy felnőtt férfinak ??? Dugni, dugni, dugni ??? Reszelni ??? Tudom, hogy a férfi/pasi szexus más, de én ezt akkor kegyetlenségnek tartom. A hazugság miatt.

Bevallom, egy csúnya érzelmi és szexuális megalázásomat követően, szükségem volt arra, hogy bebizonyítsam, nő vagyok, képes vagyok szexelni. Megtettem, de olyan pasival, akivel eleve tisztáztuk és elfogadtuk, hogy miről szól a dolog. Nem is volt gond. Más kérdés, hogy nekem olyan volt mintha semmi se történt volna. Éhes maradtam. Lezuhanyoztam és kész. Mint egy orvosi kezelés. Egy óra múlva már nem tudtam számot adni róla, hogy mi is történt, azonkívül, hogy megnyugodtam, vissza tudtam ülni a bicajra.

Amúgy csak zárójelben kérdezném az érintett urakat: nem fárasztó ez ? Újabb és újabb színjáték, idő, figyelem. Újabb nő, újabb szex, újabb eltűnés. Végtelenítve.

robot-376758_960_720.jpg

 Hát igen. A háború mindig úgy kezdődik, hogy a másik fél vissza lő. Ez esetben a nők. Ja, jó minket hülyének nézni ? Nesztek. Mi is tudunk ám ilyet. És a nő ellesi a férfi működést, unja, hogy ő a vesztes. És ugyanazt teszi. Egy apró különbséggel. És ezt a férfiak mondták ám el nekem. A társkeresőn. A nő eleve megmondja, hogy részéről ez csak szex, mire a férfi érzi magát pocsékul, hogy használják azt az egy szervét, mintha csak abból állna. Hogy jó-e így a nőnek vagy csak azt hazudja magának, esetleg globális revans, az mindegy is. 

……….és így válik világméretűvé a háború szemét pasik és férfias nők közt. Mert hiába vívok én magam is heroikus küzdelmet magammal, képtelen vagyok útját állni az általánosításnak. Arról nem is beszélve, hogy eme kivédhetetlen általánosításnak az az eredménye, hogy az is kap, aki nem érdemli. És szépen gyűlnek kupacba a páncélban reszketők, a punci után sírók és a punci-fukarok. Inkább a semmi, mint az újabb és újabb rúgások.

Csak hangosan gondolkodtam ……

Ilyenkor mindig hetekbe telik, hogy kivakarjam magam az általánosításból, mert ki kell ! És kész.

Ui: Inkább elébe megyek, a poszt hívó szó a szintelmélet szakértők számára. Szóval akkor nő és pasi viszonylatban ki kinek van a szintje felett, alatt ?

Lehetséges verziók: A pasinak túl jó a nő, tudja úgy se kapja meg örökbe, hát beleudvarolja legalább egy szexbe ? A pasinak nem a nő a szintje, de azért egy szexre jó, még ha udvarolni is kell, beetetni ? 

A nőnek nem szintje a pasi, de azért pókhálótlanításra megfelel ? A nőnek szint feletti a pasi, de azért egy szex erejéig csak megkaparintja, ha már örökbe úgy se menne ?

Hát a szint elmélet itten több ponton inogni látszik.....

A Méregkeverő

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szociesatjukol.blog.hu/api/trackback/id/tr7914274597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.10.02. 08:18:55

"Egy óra múlva már nem tudtam számot adni róla, hogy mi is történt, azonkívül, hogy megnyugodtam,

Untermensch4 2018.10.02. 08:27:32

@LucretiaBorgia: " Minek ez a nagy hűhó, a nagy szavak egy kufircért ? A nő teljes elszédítése, becsapása, szégyenérzet nélkül. Ez csalás és lopás, nincs mit szépíteni."
Legfeljebb csalás, de inkább hazugság. Sztem van olyan pasi aki meg tudja magyarázni h mindabból amit ő ilyenkor csinál mennyire sok is a "kegyes hazugság" (amit az irreális elvárású nők kényszerítenek ki...).

2018.10.02. 08:30:38

Ha elmondom a kérdésedre a választ akkor képes vagy meghallani és megérteni? És beépíteni a személyiségedbe?
A válasz végtelnül egyszerű: a férfi a dugás UTÁN dönti el hogy kell-e neki a kapcsolatra is az a nő. A nők fordítva működnek, ELŐSZÖR döntik el, hogy kell nekik a pasi és utána engedik magukba és szexelnek.
Egy férfi, ha felébred a szex bódulatából és ránéz maga mellett az ágyban a nőre és HA akkor is kell majd neki akkor lesz kapcsolata.
NINCS ELŐRE eldöntve a férfi részéről hogy csak szex lesz. A szex előtt a férfit a vágy meg az ösztön hajtja. Amikor ez kielégül, akkor látja letisztulva a szituációt.
Sajnálom, hogy ki kell ábrándítsalak, mert itt a szex utáni lelépésnek ez az oka: nem kellesz a kapcsolatra.
Ha ezt nálam "autentikausabbtól" akarod hallani akkor itt:
www.youtube.com/watch?v=wK8Euhu8C2A

2018.10.02. 08:40:09

@Torzskommentelo: Ha Puzsér mondja...
Vannak egyszerű hímek, akiknél ez szelekciós kritérium (önmagában..) és vannak, akiknél kissé összetetteb algoritmus választ. Az előbbiek szoktak 2 év után vinnyogni, hogy "má nem is nyeli le..."

2018.10.02. 08:43:36

@Womb Raider: jaja tipikus női hörcsög fut benned: megmagyarázza.
Holott sokkal ésszerűbb elfogadni azt, amit egy férfi mond a férfiak szokásairól és működéséről.
Nem autentikus amit te írsz mert évtizedek óta házasságban élsz és fogalmad nincs a 50+os párkeresésről. Olvasd a méregkeverő írásait, ha tanulni akarsz.

2018.10.02. 08:51:01

@Torzskommentelo: Részben igaz, amit írsz.. nem tudom milyen 50+-osan partnert keresni (de szvsz ezzel itt a többség így van.. ) viszont nem élek évtizedek óta házasságban.. de meg fogom érni, hogy ez változzon.
Ettől még nem élek szatyorban és más okok miatt is van némi rálátásom a témára. Amúgy..és ez gonosz lesz.. vajon mennyire látják át a témát azok, akik sok-sok próbálkozás után is egy helyben topognak?
Nem akarom megmondani, hogy miként működik egy-egy férfi.. de akkor ugye se te , se Puzsér nem fogjátok elmagyarázni, miként működik egy-egy nő.. főleg nem, miként működik az össze?

2018.10.02. 09:08:37

@Womb Raider: ha figyelmesen visszaolvasol én is és puzsér is arról beszélt hogyan működik egy férfi.
Ne fess a falra fantomot, hogy azzal tudj vitatkozni - most NEM a nőkről beszélünk.
Tipikus skorpió vagy, a konfliktus mindenek felett :-)))

csetlekbotlok.blog.hu 2018.10.02. 09:30:48

@Torzskommentelo: azt tedd hozzá, hogy a kell/nem kell mégcsak nem is a szex minőségén múlik. ok, ha pocsék volt az együttlét, akkor talán. és az is kérdés, vajon mi úgy érezzük ilyenkor tényleg olyan fantasztikus volt azzal az illetővel a beszélgetések, az együtt töltött pillanatok, vagy csak túl akartuk az egészet?

2018.10.02. 09:42:25

@Neytiri1:
"az első hsz-eddel értek egyet. Nem kell és kész. Mindegy miért. Vagy túl jó, vagy nem jó a nő."

Nő létedre eléggé fekete-fehéren látod ezt a témát. Mi az túl jó, vagy a nem jó? Én ebből a posztból egyiket se véltem felfedezni.

2018.10.02. 09:53:40

@csetlekbotlok.blog.hu: jól mondod, egyetértek.

@Neytiri1: Ha neked zavarja a szemedet a "skorpiózás" akkor lépd át. WR egyszerűen konfliktus kereső és abban lubickoló személyiség, ezért tölti az életét a netes fórumokon mert itt a legritkább az egyetértés, ez egy permanens konfliktus gyár. Nekem fárasztó a konfliktus, jobban szeretem a kooperációt, a vélemények egyeztetését. A direkt szándékos konfliktusozás számomra alacsony rendű elmeműködést jelez.
A konkrét esetben nem a mondanivalóval foglalkozott, hanem személyeskedett... háthogy puzsér számára hülye. Szó se volt arról, hogy az érdemi mondanivalóra koncentráljon.

Untermensch4 2018.10.02. 09:57:58

@Womb Raider: Azér' a Törzsi jót mondott ezzel a kapcsolat-szex sorrendiség-eltérés nőknél és ffiaknál -dologgal. Tényleg vannak akik így működnek, sztem nem is kevesen lehetnek, én is ismerek egy párat.

Untermensch4 2018.10.02. 10:00:38

@csetlekbotlok.blog.hu: "tényleg olyan fantasztikus volt azzal az illetővel a beszélgetések, az együtt töltött pillanatok, vagy csak túl akartuk az egészet?"
Na, hát ezt ffiak jobban át tudják gondolni szex után. Nem a szex minőségén múlik.

LucretiaBorgia 2018.10.02. 10:20:25

@Torzskommentelo: Nem vagyok hülye, persze, hogy megértem ! Sőt elárulom, eddig is tudtam. Csak nem olvastál elég figyelmesen. Volt második ott alvós szex is, az is jó volt. És ekkor is voltak ígéretek. Hogy, majd legközelebb, meg majd ha nála....minek a további vakítás ? És ehhez miért kellett 10 órában megosztani velem az életét ?
És ezzel van a bajom.
Nem az alkalmi szexszel. Nem vagyok süldő tini, aki most csodálkozik rá a felnőttek világára.
Ja, és nem én kezdeményeztem a másodikat.

2018.10.02. 10:34:12

@LucretiaBorgia: Megértem a frusztrációdat. De a kérdésedre nincsen uniformizált válasz. Nem tudom miért lépett le a pasi.
Nyilván te se konkrét választ vársz, hisz ez inkább ilyne kibeszélő fórum, ventilláljunk :-)

LucretiaBorgia 2018.10.02. 11:19:04

@Torzskommentelo: Nem, nem. Nem várok választ ! Tkp. tudom a választ. A jelenségre utaltam, de a saját egyik esetemet írtam le, nem másét, mert hű akartam lenni a ténylegesen történtekhez. Több barátnőm is hasonlókról számolt be. Nincs frusztrációm az adott eset miatt. Hogy őszinte legyek nincs jelen pillanatban semmilyen frusztrációm.
Ja egy van. Nem legyen gebasz holnap este a repcsivel és nem robbanjak. Úgy értem a valóságban, nem agyban..).).)

2018.10.02. 11:21:08

@Torzskommentelo: "De a kérdésedre nincsen uniformizált válasz. Nem tudom miért lépett le a pasi."

:))))))))))))))))))))))

Az nem lehet.. hiszen már elmondtad, a férfi és a nő így és így működik.. ha férfi így, ha nő akkor úgy.. punktum. Mit kell ezt cizellálni? Tessék elmeműködni, nem vagy te skorpió.

Ne haragudj, de amikor nekiállsz ezózni és csillagjegyekkel jössz, minden illúzióm elveszik azzal kapcsolatban, hogy tudod miről beszélsz.

Eleve ökörség a szexet tenni a mérleg nyelvének (ép ésszel..) A szexuális attitűd nem egy konstans, bevésett , örökérvényű viselkedés... aki nem totál hülye, az nem pár, amúgy a szinkronizációs idő elején megesett aktusból von le hosszútávú következtetéseket. (Vannak ilyenek, nyilván... de az az ő bajuk)

Cseti kapisgál kb jó helyen.. a zubogó hormonok képesek az objektívet bepárástani, a vágyak a valóság helyére lépnek időlegesen..projektálódnak.. osztán amikor az utolsó oxitocin molekula is szétpukkadt.. marad a valóság. A korgó gyomrú férfi a makkjával álmodik.. aztán felébred..

LucretiaBorgia 2018.10.02. 11:26:57

@Neytiri1: nem bizony ! Én több békés nyugis skorpiót is ismertem, az egyik kifejezetten a békítő és megoldást kereső volt. Viszont ismerek olyan mérleget aki kinyitja a száját és indul a konfliktus, nem keresi vagy fenntartja, indítja, generálja.

2018.10.02. 12:25:52

... másfelől.. én azt gondolom, ha itt mindenki (a többség ismeri a dörgést, az uralkodó szélirányt.. akkor mi a bánatos jóistenért nem ehhez szabja a stratégiát? Mégsem biztos abban, hogy ismeri a másik nemet... vagy tényleg nem ismeri jól..

turautak 2018.10.02. 12:32:39

Hopp! A poszt alatt a "200 első randi" reklámja látható ;)

2018.10.02. 12:46:08

@egyvagyok: már akinek... nekem spec egy ingatlanközvetítő oldal parkolt le.. ha kitörlöd a kukijaidat, neked is változik a széljárás.

pannonfunk 2018.10.02. 12:53:08

@LucretiaBorgia: Mi van akkor, ha a magyarázat olyasmiben keresendő, ami egy számodra aprócska, számára nagyon is fontos részlet? Az aprósága miatt te észre sem veszed. Ő mge nem köti az orrodra. Mint ahogy nagyon sokan a társkeresésben nem hajlandóak egy udvarias elutasító levelet írni (= "minek húzzam ezzel az időt, semmi közöm hozzá"). Ugyanígy, ő eldöntötte, hogy nem, és nem tisztel meg azzal, hogy ezt közölje veled, elmagyarázza. Ez önzőség, termézsetesen, de az vesse rá az első követ, aki mindig, minden esetben az értelmesen megfogalmazott levélre hajlandó legalább annyit válaszolni, hogy "ne haragudj, nem egymást keressük". Ha ott nincs hiányérzet, hogy válaszolni kell, akkor hol a határ? Két együtt töltött éjszaka után már "illene" válaszolni, hogy mi volt a probléma?

pannonfunk 2018.10.02. 12:54:45

@LucretiaBorgia: Vigyél magaddal egy bombát :) Mert annak az esélye, hogy a gépen van egy bomba, 1 a tízezerhez, de annak az esélye, hogy két bomba van a gépen, 1 a tízezer a négyzetenhez, azaz 1 a százmillióhoz, az meg egy elhanyagolhatóan pici szám :)

LucretiaBorgia 2018.10.02. 13:17:48

@pannonfunk: Kiváló ötlet ! Szted, ha kínaiban veszem úgy olcsóbb ? Ne vegyek 2-őt, hogy tovább csökkentsem a rizikót ? lehet úgy még dísz-konty is járna, hmmm ?

2018.10.02. 13:24:38

Na..jó.. próbálok komoly lenni..

"És ezt nem értem. Minek a dráma ? Minek ez a nagy hűhó, a nagy szavak egy kufircért ? A nő teljes elszédítése, becsapása, szégyenérzet nélkül. Ez csalás és lopás, nincs mit szépíteni."

Le lettél vadászva ..oszt ennyi. Szar, de csak nem ütött akkora sebet, hogy ne gyógyulna be hamar. Benne van a játékban.. ez a kockázat. Képzeld el, mennyire szar lett volna, ha bezár a pincébe és péntek délutánonként kedvét tölti veled :) Nőben is megtalálod az analógját.
Bementél az erdőbe.. így jelezted: szabad préda vagy. Ő volt éppen a legügyesebb vadász. De lehet lesznek majd mások is :) És valahol azért értsük meg.. nem élvezetesebb ez így, mintha az ünő ki van kötve a fához és úgy megy rá a vadász? Ez legalább az ősi rítus szerint , csellel, puszta kezével terített le, úgy döfte a tőrét .. a bárhová. Adott esélyt, küzdhettél, elfuthattál. Én valójában semmi tragikusat nem látok ebben.... és te mondtad: élvezted is.

2018.10.02. 13:26:32

@LucretiaBorgia: Kínaiban... ott csak bonba vagy domba van.. egyet kéccázé..kettőt öccázé..occó!

2018.10.02. 13:52:47

@Womb Raider: persze hogy nem érted. A lényeg, a poszterina nem csak dugást akart hanem párkapcsolatot, együtt tévézést, andalgást, szexet, mindent.
És azt a fájdalmát dobolta ki, hogy megint nem sikerültek ezek a remények.
Játéknak csak az az ember tudja ezt felfogni akinek teljes az élete, mindene megvan, harmóniában él és ebből a pozicióból vadászgat. Ha nem sikerül még otthon mindig megvan a házinyúl.

2018.10.02. 14:17:46

@Torzskommentelo: Tele van a társkereső csak dugni vágyó, max szeretőt kereső nőkkel. Miért nem onnan válogatnak? Miért kell az olyan nőkre vadászni, akik nem kalandot keresnek? Sőt kifejezetten fel is tüntetik a lapjukon?
Amúgy feltettem már ezt a kérdést máskor is. Egyszer talán lesz rá válasz is.

LucretiaBorgia 2018.10.02. 14:19:33

@Womb Raider: Cillagom ! Nem az én lelkem sérülése a téma. Itt vagyok, ragyogok ! Ütöttek már rajtam nagy sebet, de nem ilyen kérész életű légy itt-ottok. A szisztéma, a jelenség a lényeg, a téma.
A Főtörzs is félre ment. Azt hitte ide jöttem könnyeimet hullatni, de nem.

LucretiaBorgia 2018.10.02. 14:25:41

@Torzskommentelo: Na, szépen vagyunk ! Most még a megcsalást is beléje keverjük. És még egyszer, egyben utoljára ! Hátha átmegy ?!
Nem a fájdalmamat doboltam, ki !!!!
Azt sose fogod olvasni. Ez nem ez a blog. És én nem az a pószter vagyok.
Leírom amit látok (ez a sztori esszencia is lehetne legalább 3 barinőm , kb. 10 esetéből ), elgondolkodom és kérdezek esetleg véleményt mondok. Az én esetemen keresztül mondtam el, a pontos események szerint. A többieké itt ott más volt, de a lényeg ugyanaz.

pannonfunk 2018.10.02. 14:30:06

@LucretiaBorgia: A lényeg ugyanaz: nem szeretünk kommunikálni, véleményt udvariasan elmondani és egyáltalán, nem szeretünk udvariasak lenni embertársainkkal, vagy megtiszteni őket, még akkor sem, ha már 1-2 dugáson túl vagyunk.

LucretiaBorgia 2018.10.02. 14:36:49

@Szőkenőőő: Végre ! Na igen ! Ez is jó kérdés. De sztem azért, mert már mond bármelyik pasi bármit, az egész színház náluk is az illúzió miatt van. Abban nincs illúzió, kaland, hogy neki punci kell, a nőnek a farkinca, nosza dugjuk össze ! 20 perc, tus, csáóóóó !
Nem, sztem olyan ez mint, amit a Sztracstellában Kern mond: " minden mintha, ez a szerelem is mintha szerelem lenne ".
Aszittem más is előjön ezzel, de csak Te jártál a közelében is.
Tuggyuk miért ! :):):)

LucretiaBorgia 2018.10.02. 14:37:35

Azért mindenkinek köszönöm, hogy a lelkemet félti !!!! Jól esik !!!

pannonfunk 2018.10.02. 14:39:27

@LucretiaBorgia: Reggel esett, de már eléállt. Vagy azt akartad írni, hogy jólesik? Csak hogy nyelvtannácizzak kicsit :P

LucretiaBorgia 2018.10.02. 14:46:20

@pannonfunk: kölcsön kinyír visszajár :):):)
Jólesik, de tényleg jól esett reggel.
Már rohanok ! Még sok a dolog, bombát is kell vegyek....tood

2018.10.02. 15:13:39

@Szőkenőőő: nem nem és nem. Egyáltalán nem értitek ezt a szex után vége témát.
Nincs előre eldöntve hogy CSAKSZEX és semmi más.
Közben dől el, hogy nincs folytatás.
Amúgy egyik nő sem dobolja ki magáról, hogy csak egy szexet akar. Még az sem vallja be, amelyik tényleg csak ezt akarná.
Teljesen értelmetlen ezen lamentálni.

@LucretiaBorgia: képzeld nekem meg az az újabb tapasztalásom, hogy a nők azt hazudják, hogy Budapesten laknak. Másképp kiesnének a szűrésemből. És a sokadik körben vallják be, hogy Százhalombattán, Cegléden, ad abszurdum Hajdúszoboszlón laknak.
Ezt miért csinálják???
Nekik a budapesti pasi az +1es kategória amire vágynak?? Hogy így elégül ki a magasabb kategóriára vágyuk?? Vagy ezek a csakdugást akaró nők, hisz ki akar többszáz kilométeres távkapcsolatot fenntartani?

2018.10.02. 15:27:49

@Torzskommentelo:
"Egyáltalán nem értitek ezt a szex után vége témát.
Nincs előre eldöntve hogy CSAKSZEX és semmi más."

Ez nem igaz. De! Nagyon sokszor el van döntve! A skalp kell.
És nyilván nem fogja elmondani, hogy csak szexet akar, hisz azzal nagyban csökkentené az esélyeit egy olyan nőnél, aki társat keres.

2018.10.02. 15:30:30

@Szőkenőőő: elenyészően kevés ennek az esetszáma. Ti nők hajlamosak vagytok ezt túlbecsülni, mert egyébként önreflexió kellene, hogy miért is nem kellek senkinek normális párkapcsolatra. Ezzel a skalpvadászat témával át tudjátok dobni a labdát a férfiakhoz és nem kell semmi önvizsgálatot tartani.
Ennyi a sztori.
Aludjatok jól, ma megint ügyesek voltatok, buksisimi.

2018.10.02. 15:45:55

@Torzskommentelo:
Ennyire egyszerű leszerelni a nőket, hogy buksimi, úgyis igazad van.
Azért mert valamit Te nem csinálsz, (asszem) az attól még létező dolog. Nagyon is létező.
Na nekem meg pont :)

LucretiaBorgia 2018.10.02. 15:47:33

@Torzskommentelo: johecc vissza trollnak, lassan megerdemled! Az onreflexio hianya a belepo!!!
Gratulalok!
Mint a bazi nagy gorog lagziban, minden szo visszaveztheto egy gorog szora.
Raadasul egy ervelesi baki. Ha szex kozben dol el h lesz e folytatas, akkor erre hogyan onreflektaljak???

2018.10.02. 15:53:19

@LucretiaBorgia: nem szex közben dől el, már ugattam párszor. UTÁNA.
Amikor kilát a pasi a hormonjai mögül és ránéz a nőre és nem tetszik neki, a külseje, a stilusa, a szokásai, akármije.
Nők is kirúgják a pasijaikat ha nem tetszik nekik. A válások nagy részét nők kezdeményezik. Mit rugózunk ezen?

@Szőkenőőő: van ilyen jelenség, csak ti túlbecsülitek ennek a számát. Ennyit mondtam.

Na lépek, átadom a műszakot sadist/zpetal kollégának.

2018.10.02. 16:21:02

@LucretiaBorgia: ..figyi.. ne kezdjük már el megint ezt játszani. Vagy veled történt..vagy nem..hogy őszinte legyek általában felületesen olvasok, de ebben a történetben nem nagyon követhető, mikor saját a tapasztalat, mikor hallottad a buszon és mikor olvastad olyantól, aki látott ilyet. Tényleg nagy gond lenne a csikicsukizást félretenni? Hol belebújsz a megesettek bőrébe, hol fent lebegve az asztráltested figyeli őket..és az, hogy tucatnyi esetből kiragadott teszőleges momentumokból építesz egy történetet valmi igazolására.. Mit fog valójában mutatni? A valóságot tükrözi vissza vagy a te szubjektív esszenciádat valóságként tálalva?
Ha most végül bejelented, hogy te valójában 8 gyerekes nagycsaládos vagy és 32 éve monogám házasságban élsz..én a kardomba dőlök.

nincs.@Szőkenőőő: " Miért kell az olyan nőkre vadászni, akik nem kalandot keresnek? Sőt kifejezetten fel is tüntetik a lapjukon?"

Miért miért... mert ott vannak.. a vadász meg nem vadőr. Én azt ne értem, mi ez a szende naivitás.. nem vagyunk mai csirkék. Lehet, nem lenne szabad ott lenniük, de átmásztak a kerítésen..Ha már annyira porbléma, akkor meg kellene keresni az árulkodó jeleket (tudom, hogy erre szinte 0 esély van) vagy bevésni: nincs ember, akiben egy hét után meg lehet bízni. Lesz aki 15 év után fog csúnyán átbaszni. Hinni lehet, szabad, kell.. és újra és újra meg kell próbálni.

Tájékozódj mielőtt elhiszed 2018.10.02. 16:22:01

Az sem segít a dolgon, hogy a szexpartner kereső oldalak csak a lehúzásról szólnak.
(Ha valaki tud kivételt, írja már meg itt légyszi a címet!, Kösz)
Szóval tuti képek mögött bíztatnak még 3 fizetős SMS-re.

Azaz marad a partnerkereső azoknak is, akik csak szexet akarnak.

Tájékozódj mielőtt elhiszed 2018.10.02. 16:28:21

@Torzskommentelo:

Pedig alapvetően van skalpvadászat is a dolog mögött.
Evulóciós hatás. Persze igaz a Csernusos rész is, de az ösztönök ősibb hajtóerők ettől.

A férfi minél több nőt szeretne megszerezni, minél több helyen akar magot szórni.
A nő meg keresi a biztonságot, azaz a megbízható partnert.

Tájékozódj mielőtt elhiszed 2018.10.02. 16:31:11

@Tájékozódj mielőtt elhiszed:

Persze szőkenő is téved. A skalpvadász nem egyszer dugja meg a nőt, hanem addig amíg el tudja vele hitetni, hogy csak ő van a naptárban.

2018.10.02. 16:44:16

@Tájékozódj mielőtt elhiszed: "hanem addig amíg el tudja vele hitetni, hogy csak ő van a naptárban."

Na, ebben is van valami.. vagy amíg odahaza nincs bukta, amíg az ex vissza nem költözik, amíg fel nem pörög az új projekt..

"A férfi minél több nőt szeretne megszerezni, minél több helyen akar magot szórni."
Ezen azért némileg túl vagyunk..mert a magvetés anno szaporodási stratégiaként épült be a genomba.. mára még, ha vetni csak-csak akar is, de a csírázást már nem várná meg.

LucretiaBorgia 2018.10.02. 16:46:45

@Womb Raider: Engedd mar ezt el! Attol érdekes h az én muffom volt a főszereplő? A kerdes erdekes, ami tagadhatatlanul tény, senki se vonta ketsegbe. És olvass figyelmesen, azt irtam az sztorijuk is lehetne, de az enyemet irtam le. Naaa!!!

LucretiaBorgia 2018.10.02. 16:50:38

@LucretiaBorgia: azert majd figyelem ki volt ki alatt tobbet szex közben...
Csak h beönreflektáljam a szintem!

2018.10.02. 16:54:20

@LucretiaBorgia: Persze.. nagyon izgalmas kérdés..amire mindenkinek más a válasza. Megint egy lépéssel közelebb vagyunk a végső titok feloldásához.
A férfiak furcsák néha. A nők is furcsák néha. Vagy gendersemlegesen: nem vagyunk egyformák.

Tájékozódj mielőtt elhiszed 2018.10.02. 17:04:24

@Womb Raider:

Persze.
A társadalmi modellek és értelmi, érzelmi intelligencia terén szinten túlléptünk már ezen, de az ösztönök szempontjából és/vagy motivációk célok szempontjából nagyon eltérő a nő és a férfi szempontrendszere.

LucretiaBorgia 2018.10.02. 17:04:59

@Womb Raider: kis lépésekkel, Ellie! Kedvencemből, a Kapcsolat c filmből. Ez scifi.

vitéz Beverneky 2018.10.02. 17:07:10

"Minek ez a nagy hűhó, a nagy szavak egy kufircért ? A nő teljes elszédítése, becsapása, szégyenérzet nélkül. Ez csalás és lopás, nincs mit szépíteni."

eccerű, mert igénylitek.

enélkül aszongyátok, hogy a ffi lenéz, toszózsámolynak használ, "nekünk lelkünk van"stb....

bár én nem értek az egészhez.itt mindenki sokkal jobban meg tudja ideologizálni.

azér jó volta poszt, kivertem.
(nem kellett szerelmet vallanom, nem mondták, hogy ügyetlen vagyok, nem éreztek semmit, stb...)

szerintem egy ffi sem szereti ha soxáz követelménynek kell eccerre megfelelni egy töcsihez.

LucretiaBorgia 2018.10.02. 17:08:14

@Torzskommentelo: Visszakaptad az állásod! Most meg mi van? Veled nem lehet jot tenni!?
Sadist es zizi a múlt, egy letűnt korszak. Te a jövő!

2018.10.02. 17:13:10

@LucretiaBorgia: :) Ellie amúgy leszbikus:P
A film nagyon-nagyon jó.. és ha szereted a műfajt, tudok egy ~hasonló témában íródott nagyon jó könyvet is.

..ja..és a csillagok kiszámíthatóbbak.. ha esetleg pályaelhagyáson mélázol :P

Burgermeister 2018.10.02. 17:54:09

ugy kell tekerni a gombokat hogy a nő akarja a szexet..és utána csak szétteszed a kezed...ennyi

2018.10.02. 18:13:36

@Burgermeister:
Pontosan ez történik :P

SZPIITII 2018.10.02. 19:10:45

A posztolo lehet nem volt jo az ágyban. Tovabba ha ilyen jo pasi volt es jol szexelt akkor miert akarna egy 40es novel lenni ha lehet egy 30assal is?
Lehet hogy a posztolonak vannak olyan apro hibai amiket o nem vesz eszre de mondjuk a ferfiakat zavarja. Ennyi.

2018.10.02. 20:26:05

@Troll Tibi bácsi: "És a sokadik körben vallják be, hogy Százhalombattán, Cegléden, ad abszurdum Hajdúszoboszlón laknak.
Ezt miért csinálják???
Nekik a budapesti pasi az +1es kategória amire vágynak?? Hogy így elégül ki a magasabb kategóriára vágyuk?? "

Ez egy bonyolult szűrő arra, hogy van-e kocsid és képes vagy-e megtankolni :)

2018.10.02. 20:26:30

@egyvagyok: akkor ideje a trollok megjelenésének is már!

2018.10.02. 20:32:20

@Troll Tibi bácsi: "Amikor kilát a pasi a hormonjai mögül és ránéz a nőre és nem tetszik neki, a külseje, a stilusa, a szokásai, akármije.
Nők is kirúgják a pasijaikat ha nem tetszik nekik. A válások nagy részét nők kezdeményezik."

:D de a nőknek 15 év után nem szokott tetszeni..

Tanulság- Ezek szerint a nők 1-2 dugás után csúnyulnak, a faszik meg ha már felépítettek egy fél házat.

Ez alapján csak bányarém nők mászkálnak az utcán és csupa jó faszi, aki még nem tett le a házalapba egy téglát se...

LucretiaBorgia 2018.10.02. 20:35:21

@Mia and me: lenyultad a kommentemet, te gaz! Itt tojózott a rendszer velem...
Na, jó! Nem baj! :):):)

LucretiaBorgia 2018.10.02. 20:37:05

És megint kidobott, 10x.

LucretiaBorgia 2018.10.02. 20:39:30

@Mia and me: És a jó 40 pluszos pasik mind apró hibátlanok a szexben, viszont h én nem jó hangsúllyal sóhajtok, akkor mehetek....
Mennyit tanulok! De te is sokat segítettél!

2018.10.02. 20:43:47

@LucretiaBorgia: valami gáz van. jön a megfigyelés biztos, a nonstopoff-ba nem is tudok kommentelni - pedig oda akartam igazán :)

2018.10.02. 20:46:37

@LucretiaBorgia: a sztorihoz nekem mindig az jut ezsembe hogy az ilyen fasziknak tuti van otthon nőjük vagy feleségük... halálra unják és sajnálják magukat (mert b.sznak feldobni otthon a hétköznapokat) - aztán jön a beetetés meg ettől ő is kicsit bizsereg, azt hiszi megint 20 éves - .. kufirc egyebek... aztán asszony csak megcsinálja hétvégén a szokásos rántott húst és a faszi így lehül, hogy na jó ezt az áldott jó asszonyt úgyse cserélné le senkire :).....

Dread Naughty 2018.10.02. 21:36:32

Nagyon édes kis poszt volt... attól a ténytől eltekintve, hogy egy retkes, kibaszott hazugság.
Persze kurvára jó volna, ha igaz volna, hogy akar ilyet a nő, csakhogy nem akar ilyet egy sem.
Vagyis, legyünk igazságosak, van az a pasiszint, amire már a nő is mondja, hogy benne van a csak szexben is, de olyan, hogy a nő eleve a csak szexet akarja, nincs, vagyis épp csak kényszerből lehet(férjnél van, jó neki a kényelmes élet a férj pénzén).

Persze nem kétlem, hogy fel fog ide sorakozni vagy 20 bólogató neofeminista liba, hogy kánonban nyomják a nagy elismerést, de ettől még a tény tény marad: ilyet nő magától nem akar.

kodacx 2018.10.02. 21:37:33

1. A férfiak 99%-a, aki randizik egy nővel, AZ ELSŐ KÖRBEN szexet akar! MERT HOGY és itt most szóról-szóra megismételném és idemásolnám Troll Tibi bácsi egyik fenti kommentjének részletét, aminél jobban megfogalmazni én se tudom:

"A válasz végtelnül egyszerű: a férfi a dugás UTÁN dönti el hogy kell-e neki a kapcsolatra is az a nő. A nők fordítva működnek, ELŐSZÖR döntik el, hogy kell nekik a pasi és utána engedik magukba és szexelnek.
Egy férfi, ha felébred a szex bódulatából és ránéz maga mellett az ágyban a nőre és HA akkor is kell majd neki akkor lesz kapcsolata.
NINCS ELŐRE eldöntve a férfi részéről hogy csak szex lesz. A szex előtt a férfit a vágy meg az ösztön hajtja. Amikor ez kielégül, akkor látja letisztulva a szituációt.
Sajnálom, hogy ki kell ábrándítsalak, mert itt a szex utáni lelépésnek ez az oka: nem kellesz a kapcsolatra."

2. A férfiak 80-90%-a (ugyanis a maradék kb. 10% a tiszta, tankönyvi pszichopata, vagy nárcisztikus, aki szemrebbenés nélkül akár bármikor, bármiért hazudik), aki nem valótlan dolgokat állít ismerkedéskor, első randikor, amíg nem kap szexet, AZ AZÉRT TESZI, mert különben az esetek és a hölgyek 99%-ától NEM KAPNA SZEXET!
Az van, hogyha egy átlagos, normális, értelmes, átlagos fizikumú, nem tapló férfi odaállna egy átlagos, normális, értelmes, átlagos fizikumú, nem tapló nő elé, és konkrétan, de nem tapló módon a szemébe mondaná, hogy:
"Szia! Figyu, én XY vagyok, ennyi éves, ez a munkám. Láttalak itt, és itt, nagyon tetszel nekem, nem tudok rólad szart se - na jó, a neved kinyomoztam - nagyon tetszel nekem, és abszolút nem vagyok még beléd szerelmes, meg nem is tervezek előre, hogy lesz-e ebből valami, bármi kettőnk között, de nagyon szeretnék veled lefeküdni, mit szólsz hozzá?"
AKKOR VALLJUK BE, és ne legyünk álszentek se, meg állazák se, A BÜDÖS ÉLETBE NEM JUTNA SZEXHEZ!

3. Rengeteg nő nincsen tisztában nem hogy a férfiak nagy százalékának a lelki működésével, de még a sajátjáéval sem! (Ahogy a férfiak sem a nőkével...ez teljesen egyforma!)
Sokan állítják magukról, hogy ők nem képesek érzelmek nélkül szexuális vonzalomra, meg kapcsolatra...legtöbbször mert még saját maguk is szégyellenék, szégyellik ezt, hogy bizony nekik is vannak alkalomadtán ilyen irányú vágyaik!
Sokan állítják, hogy ők bizony képesek az érzelmi kapcsolat nélküli szexre...aztán utána születnek az ilyen írások, hogy "tök érzelemmentesen belementem...nálam benne volt, hogy nem lesz semmi utána tovább...DE A ROHADÉK MIÉRT NEM HÍVOTT VISSZA?!"
Bizony sokan nem tudják, akarják elfogadni, hogy a FÉRFIAK választásánál bizony kulcsfontosságú a szex...és ha nem volt olyan, amilyen (nem feltétlen "tökéletes", vagy "eszméletlen") akkor nem akarják azt a nőt partnernek! Ennyi!

kodacx 2018.10.02. 21:49:00

@Mia and me:
Lenne egy tök őszinte kérdésem hozzád, az általad írtak kapcsán:

Kérlek meséld már el nekem, hogy miért van az, hogy amikor az általad is írt esetekben az általad is leírt "ilyen faszik" nagy része otthonról, asszony mellől félre/el/kifelé kufircol, ott az ilyen magadfajták szerint MINDIG az a gond otthon,
- hogy MINDIG ők, az "ilyen faszik" a vérnősző, perverz barmok, akik még akár 5-10-15 év házasság után is vágynak a jó szexre,
- hogy abban a kapcsolatban MINDIG ők, az "ilyen faszik" nem tesznek meg mindent,
- hogy MINDIG ők, az "ilyen faszik" a hibásak ugye, "mert b.sznak feldobni otthon a hétköznapokat"...
Szóval a lényeg, hogy miért MINDIG ők, az "ilyen faszik" a hibásak, mintha az a szent, az a makulátlan, az a tökéletes NŐ ott se lenne abban a kapcsolatban, meg az ágyban, meg ebben nem is lenne semmi szerepe?!?
Miért van az, hogy amikor a megcsalásokról, félrekefélésekről szó van, ott a MEGCSALT FÉL SZEREPE EBBEN soha nem kerül elő, hogy az ilyen eseteknél, főleg nők szájából, MINDIG "azzal kezdődik a verekedés, hogy ő, az a szemét férfi, visszaütött"!? :)

2018.10.02. 21:57:39

@kodacx: húbaszki.....
ez már valami címlapra jött hörgés.

A rántott húst kihagytad, hogy miért van az hogy ezek a faszik MINDIG mégis maradnak ... (miközben amennyit az új macával foglalkoztak- annak a negyedével tüzes menyecske lenne a megúnt anyuból is)

kodacx 2018.10.02. 22:09:42

@Mia and me:
Egyrészt a válasz és a stílus maga az ember, ráadásul pontosan megutatja, hogy min tévedsz te el, meg aki hozzád hasonlóan gondolkodik, de valami BAROMIRA:
ENNÉL a mondatodnál:
"(miközben amennyit az új macával foglalkoztak- annak a negyedével tüzes menyecske lenne a megúnt anyuból is)"

Hogy ez qrvára nem így van, de te így gondolod!

És pontosan ez az, illetve hogy éppenséggel nem az az, amiért az "ILYEN FASZIK" a legtöbbször lelépnek otthonról anyutól, akit ettől eltekintve valóban szeretnek, akivel lehúztak 5-10-15-X évet együtt jóban-rosszban,
de aki olykor minden szart (a sajátját is) rájuk ken, felhánytorgat, lelomboz, lesöpör, leforráz, stb.,
aki olykor akkor is lebassza őket, amikor nekik is megvan a maguk baja,
aki legtöbbször, vagy "csak" sokszor túl fáradt, túl feszült, túl szőrös, túl "jajmostne", túl "izé"...vagy éppenséggel nem elég "izé" a szexhez,
akinek RIMÁNKODNI, trükközni, előkészülni, ajándékot venni, virágot hozni, kivinni a szemetet, bevásárolni kell a szexért...
és ehelyett bizony sokan keresnek - és találnak is, rövidebb-hosszabb távra - egy olyan nőt, aki nem is feltétlen jobb nő, mint anyu otthon, csak ez az egész szarság még nincs nála, vele, és azért szexeltek, hogy jó legyen és hogy szexeljetek!
Ennyi a büdös nagy titok az "ilyen férfiak" mögött!

2018.10.02. 22:41:26

@kodacx: "Egyrészt a válasz és a stílus maga az ember,"

ígyígy ahogy te is mondod.
ha nem kodacx lenne a neved azt hinném zombigyilkos tűnt fel a múltból ,vagy az a dread-valaki aki minden nő-ffi post alatt jött a szex dumával... inkább utóbbi, Zombinak volt némi képzettsége és történelmi rálátása a dolgokra- ő inkább a civilizációt a ffiak építették mantrával jött mindig.

"akinek... kivinni a szemetet, bevásárolni kell a szexért... "

:D
tiszta szerencse hogy az "ilyen férfiak ' nem szemetelnek és nem esznek.... és minden szemétlevitelüket vagy boltban megfordulásukat csakis a nőért azaz a nő szexxxéért teszik.
hallod - ha ez így van ,adj hálát a nőknek-házsártos "anyunak", hogy ezek az "ilyen ffiak" még élnek, mert ezek szerint ha nem vágynának szexre akkor már éhenhaltak volna egy szemétdomb tetején.

kodacx 2018.10.02. 23:12:11

@Mia and me:
1. Nem vagyok se az általad emlegetett Zombigyilkos, se senki egyéb.
A kodacx névvel lassan kb. majd 30 éve egyértelműen beazonosítható vagyok, kodacx néven rém kereshetsz a Face-n, Twitteren, Instan. Egyértelműen egy létező személyt, engem jelöl!
Én nem álnicken fosom itt a bölcsességet, mint pld. Te, én a szavaimért vállalom a felelősséget.

2. Ebből kifolyólag azt a nevem alá fosni, NEKEM azzal visszavágni, hogy az általad személyemnek VÉLT személy miket írogatott itt neked...most erre mit mondjak? Pitiáner?

3. Annyira bírom, amikor a hozzád hasonló lelkületű trollkák egy hozzászólásból pár szót ragadnak ki és abba kötnek bele...

4. Igen, a férfiak is szemetelnek, esznek, ruhát hajtogatnak...ahogy a NŐK! És éppen ezért egy kapcsolatban pld. a szexet, a gyengédséget ilyen dolgok FELTÉTELEKÉNT szabni...hát finoman szólva is nem a hosszútávúság feltétele!

5. Halkan megjegyzem én is eszem, én is szemetelek...és lassan 15 éve élek egy és ugyanazon nővel.
Nálunk pld. 99%-ban én vásárolok be, én főzök...sőt, még a szemetet is kiviszem, min. 50%-ban...függetlenül attól, hogy éppen volt szex azon a napon, héten, hónapban, vagy sem...szóval qrávra nem értem, miért is nekem mondod, amit mondasz!

vitéz Beverneky 2018.10.02. 23:35:37

hubbazmeg, máá 30 éve van népbuk?
kurvára lemarattam O;O
isten bizony mosmá énis feliratkozok mer alfahim akarok lenni.

LucretiaBorgia 2018.10.03. 00:05:19

@Dread Naughty: Édes Dezsőm! Hát eljöttél?! Még mindig egy szavad se értem. De nem is érdekes. Itt vagy nekem. Látod mennyit küzdöttem h megtalálj!
A te cédád örökké! Ha kimoderálnálak csak szeretetből, hidd el!

LucretiaBorgia 2018.10.03. 00:07:47

@kodacx: Nem troll. Nekünk egy magasan kvalifikált hivatásos trollunk van. Ő fogja össze a troll tevékenységet. Tihamér, kérném!

2018.10.03. 00:38:27

"Több órás telefon beszélgetés, szédítés. „Hogy, jajj miért nem találkoztunk előbb. Hogy ilyen jót még talán sose beszélgettem.” Majd a teljes élettörténet, a kínos és fájdalmas részletekkel, (csak szólok, még csak telefonon beszélgetünk). Fájdalmas vallomás a kudarcokról, hogyan csalták meg, hogy az asszony lelépett egy egyszerű mesteremberrel, a válás az anyagi csődje, a gyerek elhelyezés. " - mindez több órán át, telefonon.
Hát ez naaaagyon úgy hangzik, mint aki egy kis vigasz-szexet koldul, valószínűleg méteres hazugság az egész.
Amit nem lehet hosszú távon fenntartani. Minél tovább tart a kapcsolat annál valószínűbb, hogy elfelejt pár dolgot mit hazudott az elején. Valószínűleg soha nem lehetnél nála, mert vagy még a mamájával lakik, vagy nős és nem örülne se a mama, se a feleség /gyerekek/ ha ő ott megmutatna neked bármit.
Ha nem akarsz ilyen beetetős pasikat, akkor ne nyújts vigasz-szexet. Aki előre besírja magát az ágyadba, attól mégis mit vársz?
Ha még nem is látott élőben, még nem tudja lesz-e köztetek kémia, de már a telefonban elmeséli az egész sajnálatra méltó kitalált életét, arról tudd, hogy csak egy-két menetre hajt. Ne sajnáld, ne vigasztald, hagyd a fenébe.

2018.10.03. 07:49:36

@kodacx: "Sokan állítják, hogy ők bizony képesek az érzelmi kapcsolat nélküli szexre...aztán utána születnek az ilyen írások, hogy "tök érzelemmentesen belementem...nálam benne volt, hogy nem lesz semmi utána tovább...DE A ROHADÉK MIÉRT NEM HÍVOTT VISSZA?!"
Bizony sokan nem tudják, akarják elfogadni, hogy a FÉRFIAK választásánál bizony kulcsfontosságú a szex...és ha nem volt olyan, amilyen (nem feltétlen "tökéletes", vagy "eszméletlen") akkor nem akarják azt a nőt partnernek! Ennyi!"

AZ érzelemmentesség és a teljes érzelmi elköteleződés között széles a skála. Naturálisan, pusztán a fizikai jegyek miatt szerintem csak a nagyon elbillentek választanak pasit. Kell egy minimális affinitás az adott férfi személyiségéhez, habitusához.. stílusához.. de nem kell ennek egy relatíve alacsony szint fölé menni. (Nem állítom, hogy sokan nem próbálnak utólag valahogy érzelmeket pumpálni a dologba, de ennek oka inkább a bűntudat, a szocializáció nyomása: nem dugunk csak úgy, mint a nyulak, hanem tiszta érzelmekre épülően. Pedig valójában sokszor még a barátinál is lehet lazább a kapcsolat..
A pasiknál ez azért teljesen másként súlyozott.. nyilván ebből fakad, hogy sok nagyságrenddel több a női prostituált és hogy a pornó is a férfiak igényein alapul

Az, hogy egy-egy férfi mit is képzel el "tökéletes" szexnek.. na ezen is lehetne posztot fejleszteni.. Én valahol azt gondolom, hogy a srácok maguk alól vágják a fát, mert felépítettek egy álomvilágot a pornó révén , az önjáróvá lett..és sokszor már fiziológiailag is nehezen követhető elvárásokat épít be a sztenderd követelményrendszerbe. Egy 'szint' alatt nem is képesek a férfiak kontrollálni mindezt. Cserébe jobbára valódi punci nélkül maradnak és fűevőkké, pinakoldusokká válnak. Azért is gondolom, hogy a két dolog között kell legyen összefüggés, mert ez talán a leghangsúlyosabban éppen az extrém pornóiparáról elhíresült Japánban vált társadalmi szinten is érezhető problémáva.

vitéz Beverneky 2018.10.03. 08:53:44

maraggyunk abba, hogy nyivákolnak a csajok a faszér, de ha közeledik feléjük, rögtön #metoo-t sikítanak.
van aki egyszerű anyagi haszonszerzés, van aki csak divatból, van aki hosszabb távban gondolkodva ál-erkölcsi megfontolásbó.

lényeg, hogy nem a ffi-ak vágják maguk alatt a fát, hanem a hölgyek.

2018.10.03. 09:03:11

@vitéz Beverneky: Tökmindegy.. egy nő még mindig hamarabb kielégítheti ilyen igényeit, mint egy pasi. 0 erőfeszítés melett.. szóval tökmindegy, ki mit vág és ki alatta, a pasik pottyannak a földre, rájuk dől a fa.. nekik lesz kérges a markuk.
(Abba bele se menjünk, mennyire szélsőségesen eltérő elképzelésük van a pasiknak arról, mi is az elvárható minimum szex terén. Nem, nem a térdel-szopik-pucsít-nyeli-hálás szcenárió. Na, és ekkor még csak a szexről beszéltünk...)

2018.10.03. 09:06:46

@vitéz Beverneky: @Womb Raider: szép csörte, ebből még lesz ma valami, hajráááá, toljátok a kontentet !!!

@LucretiaBorgia: na mondjuk ez a funivia jót mondott ám neked! Hogy hajlamos vagy a nárcisztikusokra vigasztalással reagálni, hogy eteted őket. Tényleg miért nem gyanús amikor élőben nem láttátok egymást de már lelki belsőségekről beszél a pasi telefonban. Ez tényleg elég hamis dolog. Szóval ebben a történetben a te személyiségednek a problémái is benne vannak.
Azt mondják az az ember tart nárcisztikust otthon aki valamilyen fokon maga is nárcisztikus. Csak pont a másik irányból.Ő "nagy vigasztaló" kitüntetésre vár.

vitéz Beverneky 2018.10.03. 09:10:12

@Troll Tibi bácsi:
max a blogon...
mint mán korább' említettem a férfiimitátor nőkre nem áll fel.

2018.10.03. 09:28:01

@vitéz Beverneky: Pontosítsunk... nőkre sem.. De lássuk, kire is áll fel? (Kire kell, hogy felálljon? Hány pixeles? )

@Troll Tibi bácsi: ""Tényleg miért nem gyanús amikor élőben nem láttátok egymást de már lelki belsőségekről beszél a pasi telefonban. Ez tényleg elég hamis dolog. ""
Na ja.. a pasi a teljes arzenált felvonultatta.. tán még egy négykarikás kulcstartót is pörgetett...

Kovácsné · http://kovacsne.blog.hu 2018.10.03. 10:25:18

A legtöbb nő nem ugrik az ilyen ajánlatokra, hogy "gyere baszni" (: A garantált szexhez jól felépített stratégia vezet, ami a nők 98%-nál beválik (a nagybetűs Lelki Folyamatok áttárgyalása, anyai érzelmek felkeltése, nemaszexalegfontosabb szólam ismételgetése). Ha a fentieket tapasztajuk, két út áll előttünk: belemegyünk a nyilvánvaló jelekkel felkínált aktusba, élvezzük (amennyiben élvezhető), aztán amikor a partner lelép, egy remélhetőleg kellemes tapasztalattal boldogabban mi is megyünk tovább a dolgunkra, vagy kihúzatjuk egy kicsit a témát, és a dugás előtt megpróbáljuk az illetőt egy kicsit jobban megismerni. Az utóbbit ugyanakkor nem ildomos hónapokig, pláne évekig húzni, és előadni a hülye picsa kiskirálylányt, aki impotes kvázi-pszichológusokból tart maga körül népes háremet (:

sas70 2018.10.03. 10:49:57

Két szenvedélyem van: A vadászat, meg a nők. Nőkre vadászom.
Az nem vadászat, amikor a nő terpeszti a seggét és csak meg kell lőni. Persze néha beesik ilyen is.
A vadászat lényege, a teljes folyamat. A felkészülés, a becserkészés, a kiválasztás, a trófea és aztán jön a vágy, hogy elölről kezdődjön az egész.
Ha egy férfi gyors élvezetet akar, kiveri magának, vagy elmegy egy kurvához.

Persze belemehetnénk itt mélylélektani elemzésekbe is, valamint abba, hogy a "játszmázás" mennyire rombolja a kapcsolatokat, akkor is, ha kezdődő és akkor is, ha évek óta tart. Sokkal egyszerűbb a baszunk? -igen, -nem, feldobása.
Egyébként meg a nők két dologért tudnak vérig sértődni: -Ha megakarják dugni őket, vagy ha nem!
Az alapvető problémát én abban látom, hogy az emberek legtöbbje minden felett kontrollt akar gyakorolni. Még az érzéseiket is irányítani akarják, ahelyett, hogy megélnék és élveznék. Ebből pedig sok a vadhajtás.

Tapasztalt Betonaszfalt 2018.10.03. 11:00:32

Szerintem a magyarázat egyszerű, bár nehezen feldolgozható női szemmel. A legtöbb nő, ahogy él, gondolkodik, megnyilvánul ( pl. itt is), a legtöbb férfi számára nem ér meg egy elköteleződést. Túl sok a villogó vörös csontvázfej a közelükben. Egy patront viszont igen. Vagy kettőt. :)

kodacx 2018.10.03. 11:32:53

@sas70: Azért utálom ezt a vadászat-vad analógiát, és elég szar is, mert a természetben EGYETLEN-EGY VAD NEM AKARJA, hogy elejtsék! És ezért meg is tesz mindent.
Ugyanakkor a jó szex, vagy egy kialakuló kapcsolat viszont a nőknek is az érdeke.

Szóval ez a futó pillantástól, szabódástól a kávén át, napokon-heteken keresztül eljutni a fokozatosan eljutni az önfeledten, izzadva- hörögve baszásig...úgy, hogy közben végig mind a ketten tudjuk, ki-mit akar...ez bizony az évszázadok alatt rárakódott álszemérem, álerkölcsi, stb.

kodacx 2018.10.03. 11:53:49

@Womb Raider: Először is köszönöm a normális választ!
Igen, a pasiknak fontos a szex, ráadásul úgy, hogy olykor nem is rakunk bele (mély/bármiféle/egyáltalán) érzelmeket.

Igen a nők és a férfiak van, amiben biológiailag másképp működnek (Juj, erről nem szabad beszélni) A férfi szexualitásban a vizualitásnak sokkal nagyobb szerepe van (na nem mintha csajok nem néznének pornót...vagy nem izgulnának fel egy kockahasú, nagy lőcsű faszit nézegetve...). Csak a férfiakra sokkal jellemzőbb.

Az, hogy a férfiak által elképzelt "tökéletes" szexre egyből azt hoztad fel, hogy a pornó milyen káros képet épít a férfiakban a szexről (ami 100%-ig így van) mutatja, hogy azért a nőknek sem feltétlen vannak tisztában azzal, hogy egyes pasik mit tartanak, vagy tartanának tökéletes szexnek! :)
Amúgy, halkan megjegyzem, a nőknek legalább ugyanannyi százaléka ügyetlen, vagy pocsék az ágyban, mint a férfiak, csak ugye a férfi orgazmusa eléggé nyilvánvaló és egyértelmű, nehezebben megjátszható dolog, meg - ahogy írtad, akár magának is könnyebben elintézi - a nem éppen jó szexuális aktusokban sokkal gyakoribb, hogy a férfi elmegy, oszt nagy lovagiasan hagyja anyut és távozik, vagy fal felé behorkol...
És ilyenkor van, hogy a nő másnap azzal kel, hogy a szex se volt jó és nem is keresi...igen, mert a pasinak is!
Ne félj! Ha egy pasinak jó volt valakivel a szex, az TUTI, hogy visszahív!

Pornó... Az ugye azért megvan, hogy sokan - nem mindenki - de sok férfi pont azért fordul a pornó felé, mert az "átlag valódi nőknél" vagy ő úgy gondolja, vagy valóban nincs esélye egy laza, vagy bármilyen szexre...
Vagy egész egyszerűen már a falra mászik egy laza, könnyed szexért minden egyes alkalommal végigcsinálni ezt a "megismerkedünk - rövid beszélgetés - kv -hosszabb beszélgetés - mozi - beszélgetés - vacsi - utalásokkal teli beszélgetés - felmegyünk - x pohár bor - pár szenvedélyes csók - illedelmes elköszönés - szenvedélyes hangvételű telefonbeszélgetések, sms-ek miközben már mindkét fél majd szétrobban - végre valahol szex" Enélkül a "vadászat" baromság nélkül, ahogy azt itt a kolléga valahol írta...
Mert tényleg vannak nők, nem csak fizetősek, akikkel ez enélkül is megy...
Szóval ami (nem csak) Japánban történik a férfiakkal, hogy egy egészséges (bár ha így tesz akkor már nem feltétlen az) működő férfi inkább a pornót választja szexuális kielégülésnek, mint egy hús-vér nőt...na ezért a nők is felelősek ám, rohadtul!

Amúgy pedig egy férfi lehet tökéletes, figyelmes, önzetlen szerető...ha nem jut oda egy nőhöz, mert az nem engedi magához...akkor megizélheti a technikai repertoárját.

Tájékozódj mielőtt elhiszed 2018.10.03. 11:56:21

@kodacx:

A természetben minden nőstény az ideális hímet keresi, és addig tartja meg amíg csak bírja.
A kanok pedig alapból a mennyiségre mennek.

sas70 2018.10.03. 12:02:54

@kodacx: Lehet, hogy a vadászat analógia neked nem teljesen jó, attól még sokszor megvan.
Persze ha tudtam volna, hogy az a kivillanó comb látványa húsz év múlva ilyen csúnya válásban végződik, inkább kiszúrom a szemem.

Na de mi a megoldás?
-Hazakísérhetlek?
-Meg hát!

Vagy kérdezzük Csernust?
""Hányadik randin feküdhetek le vele?"
A harmadikon. Ez szabály. Ezt mindenki tudja. Ha előbb fekszel le vele, akkor kurvának fog tartani, ha halogatod, akkor pedig frigid picsának. A harmadik alkalom az optimális. Akkor randi után felmentek hozzád, előkerül a bilincs, az anál intruder 2000, meg a faszkorbács, és ha törik ha szakad, ott valaki meg lesz baszva.."

kodacx 2018.10.03. 12:07:03

@Tájékozódj mielőtt elhiszed:
"A természetben minden nőstény az ideális hímet keresi, és addig tartja meg amíg csak bírja.
A kanok pedig alapból a mennyiségre mennek."

Tiszta sor! Nem is állítottam ezzel ellenkezőt.
És ráadásul ezen a természetben sem a nőstény, sem a hím nincs fennakadva!
Biosz tagozatos voltam, meg medikus...én ezt vágom...sok nő nem vágja! :)

2018.10.03. 13:21:53

@kodacx: "Szóval ami (nem csak) Japánban történik a férfiakkal, hogy egy egészséges (bár ha így tesz akkor már nem feltétlen az) működő férfi inkább a pornót választja szexuális kielégülésnek, mint egy hús-vér nőt...na ezért a nők is felelősek ám, rohadtul!"

Ezt erősen vitatnám. Lehet, hogy tévedek, de már aktív nemi életet él az a generáció, amelynek szexuális érésében a saját tapasztalásokat kiváltotta a messze könnyebben elérhető pornóból szedett know-how-al. Ami akár még lehetne is jó.. de anélkül, hogy szakemberek által összerakott ismeretterjesztő/felvilágosító anyagokból némi anatómiai és egyéb ismeretekkel ötvöznék mindezt és pornóból is a fajsúlyosabb..erőszakosabb műfajt fogyasztják..hát nem tudom, az elképzeléseiket hosszabb távon mennyire sikerül megvalósítani. Nyilván a lányoknál is van ezzel párhuzamosan változás.. de kötve hiszem, hogy maradéktalanul. Soha nem lesznek képesek valójában kihozni a szexből a lehetőségeket.. ami könnyen vezethet oda, hogy megállapítják: ez a csaj fapicsa..na, majd a másik..az talán.. vagy a 76.

"A természetben minden nőstény az ideális hímet keresi, és addig tartja meg amíg csak bírja.
A kanok pedig alapból a mennyiségre mennek."

Ez nyomokban igaz. A szaporodás (génrablás,,,) alanyául akár teljesen más hímet is választhat az agyafúrt nőstény..és a gyerek neveléséhez is (akár nyíltan is) A gének és a mémek evolúciója különválhat. (Az, hogy ki az alfahím.. na ezen a téren is hatalmasak a különbségek. .. és a nő választ.. ez a jutalom azért, hogy a nő a befogadó.

LucretiaBorgia 2018.10.03. 13:40:34

@Troll Tibi bácsi: Személyeskedsz. Anélkül, h ismernél. Igazi troll vagy. Ez egy figyelmeztetes. Hazirend 11. Pont. Olvasd!

Helyszíni zsemle 2018.10.03. 13:40:46

"Az általam „csak dugni akaróknak” nevezetteknél ez nem így működik. Mert ott a beetetés. És ettől vagyok igazából dühös."

Nem tart mar sokáig ez az elkényeztetett kirájlánykodás, 10 év mulva jönnek a robot nök, és a férfiak leszarják majd a kényeskedö ribancokat "uristen meg akar dugni itt a világvége, 50 év mulva is mituzni fogok, mert ez kiherverhetetlen trauma"

Szoval van még pár évetek aztán mentek a levesbe, jönnek az szebb, olcsobb, robotnök, akik 100-szor normálisabbak, emberségesebbek lesznek mint az átlag nök.
noemia.blog.hu/2018/10/01/tamogatom_a_szexrobot-bordelyhazakat

LucretiaBorgia 2018.10.03. 13:47:36

@vitéz Beverneky: Minnyá visszafelé tekeredik a kígyó....
Valojában tök rendes voltam h enni adtam az éhezőnek...csak az elszamolásnál akadtak gondok. Nem is"csak megdugtak", egyenesen orulok h életet menthettem. Az adakozó nem kér viszonzást. Ejnye lukrécia!

LucretiaBorgia 2018.10.03. 14:01:11

@Troll Tibi bácsi: Többször leírtam Neked, nem a maganéletemet.nyivakolom szét! Leirtam egy jelenséget egy saját eseten keresztül. Amellyel az eset tipikusságára igyekeztem rámutatni. Ne akarj már megmenteni, nincs rá szükségem. Egyszer felfogod végre???
És nem élem itt a magánéletem, mert ez nem az. Ez egy eszmefuttás. Mi az ördög nem érthető.
És pont az tetted, amit magad szémélyeskedésnek itelsz. Egy irás alapján, ami egyetlen eset, lenárcisztikusozol.

LucretiaBorgia 2018.10.03. 14:03:47

@Troll Tibi bácsi: Értelmezem, amit irsz, arra reagálok. Mikor adtam én rólad, ismeretlenül mentalis értékelést? Mégha lett is volna kedvem, tudok uralkodni magamon.

Cinkes 2018.10.03. 14:50:42

Biztosan volt már, de a férfiak miatt nem nagyon kell a színjáték. Azt már talán kevesebben mondják pedig elég nyilvánvaló, a férfiak jelentős része a gyerekkorban ragadt, ez a játék valójában rosszalkodás. Aki örömét leli ilyen játékokban annak könnyű dolga van, ez asszem sokat elmond a játszópajtásokról is. Egy hasonlattal élve olyan mintha elmennél a hatodikos gyerekeiddel focizni, meghúzod azt a cselt meg bebőrözöd, könnyű prédák.
A szintről annyit, hogy van a nők és férfiak között egy olyan evolúciós különbség ami a 30-as éveinkben komoly különbséggé változik. Míg a férfiak többsége addigra megtalálta a tökét addig a nőkön úrrá lesz a rettegés. Ez a nagyon finom verzió. Érdemes lenne innen nézni a dolgot.

2018.10.03. 15:30:12

@Cinkes: Ez a 30 évesen pánikolnak ez egy túlzot sematizálás.
Valójában akik a társkeresőn vannak még 50 évesen is azok ugyebár nem keltek el vagy sokszoros újrakezdők.
Köztük vannak tényleg akik csak az ismerkedési alkalom hiányában vannak fenn, de rengeteg a királylány is köztük.

2018.10.03. 15:33:56

@Cinkes: Míg a férfiak többsége addigra megtalálta a tökét addig a nőkön úrrá lesz a rettegés. Ez a nagyon finom verzió. Érdemes lenne innen nézni a dolgot."

Nézzük..

Miben nyilvánul meg a férfiak többségének tökössége.. és miért is rettegnek a nők?

Ahogyan én látom, a nők jelentős része kifejezetten élvezi, hogy a kényszeres függőségi viszony a múltté, függetlenedni tud és egyenrangú tárgyalási pozícióba emelkedett. Dönthet..nem csak alkalmazkodhat. Lehet, hogy a pasik egy része akkor és azt kap meg , aki neki tetszik.. de ez nem igaz széles körben.. és ezek jelentős része az, aki pont attól retteg, hogy idősebb korára vagy magányos lesz olcsón, vagy sugar daddy piszok nagy ráfordításokkal. Oké, hogy carpe diem és MGTOW.. csak aztán nehogy a zsákutca végén koppanásban végződjön.
A hátországot fel kell építeni, a jövőt meg kell alapozni..

Cinkes 2018.10.03. 15:35:58

@Troll Tibor: Én is azt hittem eleinte, hogy csak nekem jutott ilyen "szerencse", de nem, az összes csaj akit ismertem és csíptem merev és rettegő lett különböző mértékben, mindegy, hogy elkelt vagy sem.

Cinkes 2018.10.03. 15:40:06

@Womb Raider: Nem első sorban arra gondoltam, hogy kit kap meg a férfi meg kit nem, hanem a célokról és megvalósításukról beszéltem. Elég kiábrándító amikor ezt tennél azt tennél de van aki mindenben lát valami akadályt amit a félelme hitet el vele. Mint mondottam nem egyéni esetről sírok itt hanem amit máshol is látok. Nehéz a töketlenséget kezelni, nekem nagyon nem megy.

2018.10.03. 16:23:50

@Troll Tibor:
Na mi ez a totális újrakezdés?

2018.10.03. 16:45:04

@Helyszíni zsemle: "10 év mulva jönnek a robot nök"

reméljük jönnek hozzá a robotpasik is, azok majd nem nyavalyognak ha le kell vinni - immár tényleg csak a nő - szemetét, hanem leviszik, utána nyomod a gombot és szerelmes dalt búg, majd a rendes(re) gyártott méretével elkápráztat :)

Én is várom, remélem még 50 éves korom előtt meglépik ezt az MI-sek :)

2018.10.03. 17:01:54

@kodacx: a stílus miatt írtam, hogy olyan mintha.... ez meg ez lennél, nem állítottam hogy az vagy.

Kiragadott mondatrészekre azért válaszoltam, mert ahogyan az én "trollkodós" hszólásom is sztereotíp úgy mindaz is amire válaszoltam.

Amikor egy nő-ffi kapcsolat poszt alatt elkezdik a népek hogy bezzeg a nők bezzeg a ffiak. Akkor van hogy nem tudom megállni hogy ne vegyek fel egy troll-tükör álláspontot.

a Nick meg mindenkinek álnév, ha neked ez a valódi neved harminc éve hát örvendek és egészségedre :).
peace

Arra azért reagálok, hogy ha azt gáznak tartod, hogy a nő x év után esetleg elvár szemétlevitelt meg ilyen alapvető együttélési dolgokat a faszitól a "szexért" cserébe... akkor azt nem tartod gáznak hogy ugyanezen faszi mondjuk egy albérletben lakva az ivócimborájának simán szex nélkül is megteszi csak azon oknál fogva, hogy egy másik férfitől NEM VÁRJA el alapból, hogy az együttélés teendőit egyedül csinálja?
A nők azon része aki háztartási melót vár el a szexért, szerintem nem úgy kezdte, hanem x év alatti tapasztalata, hogy semmi mással nem lehet rábírni azt az arany embert a normális együttlakás és élés íratlan törvényeire, csak ha bezsarolja. és ez tényleg gáz, de pont annyira annak a férfinak is, aki esetleg már csak így jut szexhez, mert ALAPBÓL nem érzi feladatának azt hogy a közös élettér mindenki számára lakható és kellemes legyen (értsd, a nők nem feltétlenül szeretnek szexelni egy olyan ágyon ami mellett a dohányzóasztalon 2 megrágott 2napos pizzaszelet adja az illatosítást :) vagy épp a konyhából a 2 hetes szemét - míg a faszik egy részét k..ra nem zavarja - és most nyilván sarkítottam, de talán átmegy a lényeg)

2018.10.03. 17:51:52

@Szőkenőőő: az ENSZ engem elítélő nyilatkozatot fogadott el és ezért töröltem az inkriminált részeket. Mielőbbi megnyugvás végett.

2018.10.03. 18:08:16

@Troll Tibor: Jajjjjte! Hát a békajobbnak van ám más ütja is. Kárvót....most már mind1 mostmán.
Kedvenc trollunk maradsz ugye? ;)

2018.10.03. 18:30:50

@Szőkenőőő: milyen módja van a békejobbnak? Egy kiadós dugás? :-) /ha topic-hű akarok maradni/

2018.10.03. 18:38:29

@Mia and me: troll szerepemet most kicsit feladva, egyetértek veled: Elég gáz dolog a kettős mérce mind a ffi, mind a nő részéről. Az a férfi amelyik nem nőtt még fel és a nőben a cselédet látja, az pont olyan gázos, mint a nő, amelyik királylánynak képzeli magát ötven évesen. Ganz egal.

2018.10.03. 18:38:43

@Troll Tibor:
Igen, nem rossz ötlet, én is csináltam már ilyet, annyira jól sikerült, hogy többször is bevágtam a durcát az ismétlés reményében :D
Kérdés, itt milyen választ kapnál rá. Borcsát ismerve frappánsat :D

2018.10.03. 18:58:14

@Szőkenőőő: Borcsa simán benne lenne, vagány kis csajszi lehet, meg én is bírom az ilyet. Szerintem bejövök neki, csak ne áruld el senkinek :-)

LucretiaBorgia 2018.10.03. 20:26:06

@Mia and me: Áhhh, akkor ágyő a blogéletnek, trollok szazázai hullanak el....

kodacx 2018.10.03. 21:15:18

@Mia and me:
"A nők azon része aki háztartási melót vár el a szexért, szerintem nem úgy kezdte, hanem x év alatti tapasztalata, hogy semmi mással nem lehet rábírni azt az arany embert a normális együttlakás és élés íratlan törvényeire, csak ha bezsarolja."

Ennek analógiájára kérdeznék én rá, hogy ha a nőknél ez a gyakorlat, amint mondtad, ami már egy okozat, valahol elkezdődött, hogy bizonyos dolgokra apjukat csak ezzel, a szeg megvonásával lehet rábírni, akkor kérdezem én, mi, vagy mi lenne a véleményed arról, amikor egy férfi zsarol meg - uram bocsá, VÁSÁROL MEG, pedig ugye a nő nem prosti...elvileg - bizonyos dolgokkal nőt...a szexért? Mert ő is rájött az évek során, hogy lassan már nem kap(hat) szexet máshogy az illető hölgytől...
Vagy mondjuk vegyük a saját példánkat...nálunk én főzök (és nem rosszul, de erről most csitulj szívem) az szerinted mennyire lenne romi/etikus/korrekt/reális, ha azt mondanám, amikor éppen nincs szex, hogy "Na akkor babám, már hatodik napja zsinórban teszek eléd meleg kaját, szex meg már egy hete semmi, ezért már minimum JÁR egy gyorsmenet, vagy legalább egy fél-odaadó szopás?! :)
Ugye, milyen gusztustalan, közönséges, megalázó, stb. dolognak lenne tartva, ha egy férfi ezt csinálná?!?
De ha egy nő ezt csinálja egy kapcsolatban, az tök ok?!?

2018.10.03. 21:58:52

@kodacx: @Mia and me: '"és most nyilván sarkítottam, de talán átmegy a lényeg"

Neked nem ment át.

@Troll Tibor: neked átment :), nemisvagy igazi troll :) ;-)

pannonfunk 2018.10.04. 07:04:19

@kodacx: Szerintem egyik irányban sem OK, ha ilyen tapasztalataid vannak, akkor tipli. Ha folyamatosan ilyen kapcsolatokba futsz bele, akkor azon kell elgondolkodni, hogy hol rontod el. Persze az a könnyű és kényelmes válasz, hogy _minden_ nő ilyenmegolyan, de nem, csak azok a nők, akikkel összejössz. Hogyan lehet megtalálni azt a nőt, aki társad és se egyik, se a másik irányba nem borul el a mérleg, az természetesen egy nehezen megválaszolható kérdés, és nincs is rá egyszerű, mechanikusan végrehajtható recept. Csak sok-sok önismereten keresztül lehet eljutni, és úgyszintén nagyon fontos, hogy az önismerkedés során minden ezotérikus marhaságot gyökereiből irtsunk ki, mert tévutakhoz vezetnek.

2018.10.04. 07:35:22

@Mia and me: "A nők azon része aki háztartási melót vár el a szexért, szerintem nem úgy kezdte, hanem x év alatti tapasztalata, hogy semmi mással nem lehet rábírni azt az arany embert a normális együttlakás és élés íratlan törvényeire, csak ha bezsarolja. és ez tényleg gáz, de pont annyira annak a férfinak is, aki esetleg már csak így jut szexhez, "

Osztán ezen állapot fenntartásának van valami értelme??? HA adok-kapok méricskélés, húzd meg- ereszd meg alapon mennek a dolgok, akkor minden másodperc a jövő lehetőségeinek végleges felélése.
Kurva gyorsan abba kell hagyni. Ennél akár még a magány is méltóságteljesebb. Megalázó játszmázással elodázni a végső összeomlást, miközben az idő fogy?
A szex mint szankciós eszköz??? Agyrém.
Mondjuk egy kicsit túltolt és kiprovokált veszekedést feloldó falnak támasztós-szénné kefélős békülős szex megér pár ajtócsapkodást. De, hogy ha nem szeded össze a büdös zoknijaidat, akkor csak kézimunka van...háááát..nem vezet jóra.

pannonfunk 2018.10.04. 07:53:37

@Womb Raider: a spontán összeveszések utáni kibékülős szexek jóóók :) csak vigyázni kell, nehogy függővé váljon az ember, és már csak a szex kedvéért veszekedjen :) potenciálisan működő megoldás az, hogyha pl. a romantikus-nosztalgiázós is nagyon jó, meg a buli/pár sör utáni is nagyon jó, meg a spontán/mert csak úgy megkivántalak is nagyon jó, meg a... meg a... :)

2018.10.04. 08:08:44

@pannonfunk: Valójában a veszekedés ideális esetben egy ismert koreográfián alapuló előjáték. Lehet eltolni egészen sm irányba is.. és éppen itt nyerhet funkciót a szex-megvonás ..akár:)

pannonfunk 2018.10.04. 08:16:56

@Womb Raider: de akkor se tudatos. Mondjuk az már nagyon jó kapcsolat, amikor tudom, hogy ki fogunk békülni :) de akkor sem tudatos. Nálam a szerotonin szint nullára esése vált ki nagyon durva hisztit. De akkor egy tejeskávéval elvonulok és kezelem magam (napfény/felhőlesés/zenehallgatás, stb).

Az sm abszolút nem vonz, sőt, undorodom tőle :/

2018.10.04. 08:33:57

Kávé..felhőnézés... egy szart. Beveszel egy axcion-t és hajrá :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.04. 08:58:10

Én egy tejeskávé után máshova vonulok, és tuti nem felhőket nézegetni.

pannonfunk 2018.10.04. 10:40:24

Mindannyian mások vagyunk, és ez így szép :)

kodacx 2018.10.04. 11:39:34

@pannonfunk: :D
Azért ez hál istennek nem feltétlen rólam szól, de tény, hogy van benne saját tapasztalat is.
Főként azért írtam, meg akkor jön ez ki belőlem, amikor én is így olvasom, hogy valaki így ír/szól: "a pasik"...nem, vannak olyan pasik is, akik olyanok, de vannak nők is.

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2018.10.04. 19:33:05

Nem inog itt semmi, de biztos leírták, most visszaolvasok.

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2018.10.04. 19:41:46

@Szőkenőőő: Nézz már fel a viszonyponthu-ra, aztán nézd át a női adatlapokat, az irreális vágyaikkal. Ennyit az elérhetőségről.

LucretiaBorgia 2018.10.04. 20:33:29

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Persze, h leírták. Elkéstél. Megvot a szokásos kör. Cseppet se zavarjon.

vitéz Beverneky 2018.10.06. 09:15:54

nakérem, már a kakiszexnél tartunk?
de sade márki üdvözletét küldi!

LucretiaBorgia 2018.10.06. 11:47:04

@vitéz Beverneky: Igyekszünk minden kedves kommentelő kedvére tenni! Ha khaki hát khaki....

2018.10.06. 12:50:31

@vitéz Beverneky: jaja, ahogy öregszik az ember... már a szex is xar :)...

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2018.10.06. 16:46:58

Mi ez a műsor?

Csupa ideg vagyok! Kaja sehol, vacsora nix! Ez a téma!
Balhé az van! Hiszti az van!
Csempe a francba az van!
Vacsora semmi!
...
Vidéki műtyúk!
Repedt sarkú kombiné!

2018.10.06. 17:19:33

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): Bakker nari nem lehecc ennyire elbacott figura, hogy a viszonyponthun egy nő igényének se felelsz meg! Viccponthu :P

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2018.10.06. 18:35:10

@Szőkenőőő: Biztos van olyan, de nézzen át a halál 5678 adatlapot, amikor az első 200-ból szembejönnek a társkeresőn tapasztalt női faszságok. Miközben elvileg nem életre szóló társat keresnek, hanem "csak" valakit, aki jól megdugja őket és beszélgetni is lehet vele. Aha...

vitéz Beverneky 2018.10.06. 19:04:13

@savanyú a narancs ( Villanyfényes):
na akkor jóhelyen vagy, itt pont nem olyanok vannak

vitéz Beverneky 2018.10.06. 19:14:35

én is a sírig tartó kapcsolatot keresem.
pubival már kezd valami alakulni, de még gyúrnom kell egy kicsit, hogy komolyak e velem a szándékai.
soxor elábrándozok azon hogy hosszú téli estéken kéz a kézben, más a kézben, kéz a másban, más a másban ülünk a kandalló elött és azon vitatkozunk, hogy az m1, vagy a tv2 híradóját nézzük. :D

2018.10.06. 23:09:12

@vitéz Beverneky: M1 és rtlklub-bon vitatkozás lesz az inkább :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.08. 07:53:32

menjetek főzzetek nekem melegszemvicst a tjúklevesben

LucretiaBorgia 2018.10.08. 09:38:49

Holnap reggel reggeli időben felszolgálva, még akkor ha másik kontinensen vagyok épp.
Jár annak, aki megérdemli !
Tihi nem maradhat éhen !

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.08. 10:13:35

@LucretiaBorgia:

Párduc, oroszlán, gorilla, ma kákó, óóóóóóóóóóóóó afrika :)

Dread Naughty 2018.10.08. 13:05:49

@LucretiaBorgia: Huh, sokat kellett gondolkodnom, hogy ki a fene lehetsz, aztán megjött a legjobb nyom: Mia, a lepke-sameszod olyan, mint a a női fórumokat kimutató lakmuszpapír...
Szóval te volnál az, Cekkeres Céda?
Jó tudni. Nos nem kell kimoderálnod, mert meg tudom jegyezni a blog címét és gondosan el fogom kerülni.
További kellemes harcot a gravitáció ellen ;)

LucretiaBorgia 2018.10.08. 13:29:01

@Dread Naughty: Puszi! És vigyázz magadra! Nehogy megcsússz a csirkefarháton! Minden jót!

2018.10.08. 21:46:35

@Womb Raider: "... másfelől.. én azt gondolom, ha itt mindenki (a többség ismeri a dörgést, az uralkodó szélirányt.. akkor mi a bánatos jóistenért nem ehhez szabja a stratégiát? Mégsem biztos abban, hogy ismeri a másik nemet... vagy tényleg nem ismeri jól.."

A partnerkeresés "egyéni sport". Hogy alkalmi vagy tartós keresése a cél az egyéni igényektől függ. Az, hogy valakinek egy adott stílus működik az nem biztos, hogy a másiknak is ugyanúgy fog. Az, hogy elméletben hajlamosak egyesek kinyilatkoztatni ők tudják a tutit nem jelenti azt, hogy mindenkinél sikert érnek el, akiknél kezdeményeznek csak elég soknál. Ne vitassuk el vannak férfiak akiknek könnyebben megy az ismerkedés, ha alkalmi szexel végződik is.

2018.10.08. 23:16:03

@Szőkenőőő: "Tele van a társkereső csak dugni vágyó, max szeretőt kereső nőkkel. Miért nem onnan válogatnak? Miért kell az olyan nőkre vadászni, akik nem kalandot keresnek? Sőt kifejezetten fel is tüntetik a lapjukon?
Amúgy feltettem már ezt a kérdést máskor is. Egyszer talán lesz rá válasz is."

Valószínűleg nem akarják ott ennyire nyíltan kiteregetni a lapokat, ha tudják is miért van fent a többség. Elvégre társkereső oldalról van szó, ahol tartós kapcsolatot keresnek gondolhatnánk. Önmagában nem jelent semmit, ha szó szerint akarjuk venni a komoly kapcsolat keresést nem beszélve arról, hogy a fogalom alatt sokan mást értenek. Nem ártana előre tisztázni az igényeket ugyanakkor a spontán helyzetek rovására se menjen, aminek az egyensúlyára nem árt jól ráérezni. Számíthat az is, hogy ki milyen képet rak fel magáról, amik szolgálhatnak előzetes információval. Rutinosabbak tudják mivel lehet operálni. A komoly kapcsolatot keresők közt kiíróknál lehet ez egyfajta szűrő is. Kihívó képet felrakók, ha csak nem kamu nem biztos, hogy a komoly kapcsolatot keresik feltétlen ott. Ettől független nem garancia, hogy a szolidabb képekkel rendelkező nőkre is kevesebb boldog-boldogtalan ír. Egyforma eséllyel senki se indul.
Egyetértek az egyik régebbi cikkben olvasott szexuálpszichológus azon véleményével, amiben egy női levélírónak válaszolt, hogy nem az a komoly kapcsolat mércéje mennyi találkozónak kell történnie az első szexig. Ezekre nincs konkrét szabály és egyébként is az alkalom szüli. Létezik olyan is, ha személyesen is bejönnek kölcsönösen egymásnak lesz szex előre megbeszélve és az ellentéte is, ha nincs kölcsönös vonzalom hamar elköszönnek egymástól nem rabolva feleslegesen egymás idejét.

Sadist 2018.10.09. 17:23:15

Azt nem veszitek észre, hogy ez a matiné nem 40 meg 30 évesen kezdődik, hanem még bőven tizenéves és kora huszonéves korban, amikor a fiatal srácok még a nőkben az istennőt látják, nem pedig a két lábon járó, beszélő valamit, ami a punci köré nőtt, őszintén hisznek a szerelemben és abban, hogy ha rendes srácok lesznek (őszinték, megbízhatók, lovagiasak, stb.), akkor a magasságos díva majd elfogadja az ő szerelmüket. Aztán néhány megalázó kikosarazás után az élelmesebbje rájön, hogy rendes fiúként csak a világ balfasza címre pályázhat, úgyhogy idősebben, amikor fordul a kocka, ő is elkezdi a vetítést, amire a nők sorban állnak.
Női oldalról persze megy az értetlenkedés meg a rinyálás, mint a fenti posztban, hogy miért kamuznak a férfiak. Azért, mert erre kényszerítitek őket. Nem most, évtizedekkel korábban, amikor még masszívan felétek lejt a pálya. De szerencsére működik a karma :)

Sadist 2018.10.09. 19:29:36

@Troll Tibor: "De azért ezt én nem vetítem az egész női nemre rá.
Én nem kezdek el évtizedek múltán ámokfutni."

Ki kezdett el ámokfutni? Volt egyetlen eset az USA-ban és kb. ennyi.
Azt kellene belátni, hogy a posztban taglalt bűvész szexeset játszó faszikat a nők hívják életre és emiatt nekik áll módjukban változtatni rajta.
Kissé hiteltelen problémát generálni, aztán rinyálni miatta.

Sadist 2018.10.09. 19:30:38

@Sadist: Bocs, nem is USA-ban, hanem Kanadában.

LucretiaBorgia 2018.10.09. 20:05:40

@Sadist: Ott nekem is volt egy 3 éves kapcsolatom.

pannonfunk 2018.10.10. 03:39:39

@LucretiaBorgia: @Sadist: Én meg most vagyok ott, szevasztok :P

pannonfunk 2018.10.10. 13:43:56

@LucretiaBorgia: a jetlegemet ingyen odaadom :)

De itt a nagy tavak környékén jellemző, hogy ilyen párás meleg van október elején? Tiszta szauna volt Montrealban... Most jön valami hidegfront...

LucretiaBorgia 2018.10.10. 23:58:25

@pannonfunk: Ja! Ott minden ki vagyon maxolva..
De remélem nem maradsz sokaig, mert befagy a befagyható :):):)
Novembertől meg zimankó márciusig.

pannonfunk 2018.10.11. 00:21:20

@LucretiaBorgia: Há' aszongyák itten e, ho' szokatlan ez a meleg. Pénteken már jövök haza, köszi, hogy aggódsz :)

LucretiaBorgia 2018.10.11. 09:29:09

enakademia.net/2018/10/egy-szexualis-ragadozo-vallomasa-metoo/

Kéretik olvasni!!!!
Az igazan izgi, hogy ki hivta fel rá a figyelmem..

LucretiaBorgia 2018.10.11. 12:38:35

@Troll Tibor: Jajj!!!
Valamit eltaláltál...
De persze beszéljunk, arra való a blog!
Én semmit se tudok a pasiról.
Majd utána olvasok.

2018.10.11. 12:43:15

@Troll Tibor: Micsoda? Manipulátor? Honnan veszed ezt?
Amúgy milyen jóképű, sármos feje van, biztos csak félreértitek. Méghogy nedves bugyi...pfff :P :D

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2018.10.11. 13:00:26

@Szőkenőőő:

Ha ez nem jóképű akkor ki ? :)
Majdnem úgy néz ki mint Zidane te pfffüjjögős :))))

www.youtube.com/watch?v=POWF0wpEZrI

2018.10.11. 13:06:43

@szociál:
Szociiiii!!!! Olyan vagy mint seldonkúpör.....szarkazmus!!!! :D:D:D

2018.10.11. 13:22:13

@szociál:
:D

Meg a semmi cicó :D:D

LucretiaBorgia 2018.10.13. 12:19:21

kulturpara.blog.hu/2017/01/21/korunk_szexualitasa

Ez nagyooon ide illik !
Jóóó !
Az egész blog nagyon jó !